2020. máj 24.

A BUDAI HADMŰVELET ELŐZMÉNYEI ÉS AZ OSTROM 1849-BEN

írta: Kemény Krisztián
A BUDAI HADMŰVELET ELŐZMÉNYEI ÉS AZ OSTROM 1849-BEN

 

 

A napokban ünnepeltük a Magyar Honvédelem Napját és ezzel párhuzamosan a Magyar Honvédséget; visszaemlékezve a 171 évvel ezelőtti eseményekre, Buda visszavételére. Mint az köztudomású, 1992 előtt a Magyar Honvédség Napja szeptember 29-e, a pákozdi csata évfordulója volt. Míg azonban előbbi pozitív értékelése kezdettől egyértelmű volt, addig Buda ostroma körül egészen a közelmúltig komoly viták folytak. Sokáig egyértelműen stratégia baklövésnek tekintették, mellyel a magyar fősereg elszalasztotta, hogy Bécs „egy érett alma gyanánt hulljon az ölébe” – ahogy a kortársak fogalmaztak. Így adja magát a kérdés: miért is ez az utóbbi időpont lett mégis a Honvédség hivatalos ünnepe?

 kemeny03_01.jpg

A komáromi csata 1849. április 26-án

 

1849. április 26-án a Görgei Artúr tábornok vezette magyar fősereg a Duna déli partján is felmentette Komárom erődjét a cs. kir. csapatok ostromzára alól, majd döntetlenül végződő csatát vívott a beérkező cs. kir. fősereg csapataival. A csata után az ellenséges haderő Győrön keresztül nyugati irányba húzódott vissza; míg a magyar táborban rögtön felmerült a „hogyan tovább” kérdése. A magyar parancsnokok előtt is ismeretes volt az a napóleoni alapelv, miszerint „a megvert ellenséget a megsemmisítésig üldözni kell”. Az április 29-i haditanácson Görgei és táborkari főnöke, Bayer József ezredes kezdetben a további nyugati irányú előrenyomulás mellett volt. Ám Klapka György tábornok, a tavaszi hadjárat tervének egyik kidolgozója a főváros minél előbbi visszafoglalását sürgette. Klapka érvei szerint a további támadáshoz a magyar fősereg nem elég erős, ezért szükség van a Pest környékén hátrahagyott magyar csapatokra, amelyeket viszont nem lehet elmozdítani, amíg Buda ellenséges kézen van. A vár bevételével meg lehet nyitni a Dunát a folyami, a Lánchidat a közúti közlekedés előtt, illetve a Szolnok – Pest – Vác vasútvonalat; ezekkel pedig jelentősen le lehet rövidíteni a magyar sereg utánpótlási vonalát. Végezetül Klapka utalt arra, hogy a politikai vezetés, elsősorban Kossuth Lajos kormányzó-elnök is a főváros mielőbbi visszavételét szorgalmazza, hogy ezzel is nyomatékot adjon az április 19-i Függetlenségi Nyilatkozatnak és sietesse az önálló Magyarország külföldi elismertetését.

 

kemeny03_03.jpg kemeny03_02.jpg
Kossuth Lajos kormányzóelnök Klapka György vezérőrnagy

 

A tények fényében Klapkát nem lehet túlzott pesszimizmussal vádolni. A tavaszi hadjárat során a harcok és a különböző betegségek miatt a magyar fősereg jelentős veszteségeket szenvedett: így helyben körülbelül 27000 fővel és 107 löveggel rendelkezett; Komárom helyőrségéből pedig nagyobb csapatokat az erőd veszélyeztetése nélkül nem lehetett kivonni. Ezzel szemben a Bécs előtt összpontosuló cs. kir. fősereg legalább 50000 katonával és 200 löveggel állt fel; és ezt a magyar felderítés is jelezte. Míg a magyar csapatok lerongyolódtak, és már a komáromi csatában is komoly lőszerhiánnyal küszködtek, addig az osztrák csapatok folyamatosan kapták az utánpótlást, és a sorozatos vereségek ellenére sem voltak olyan rossz állapotban, mint azt feltételezték róluk; ezt az április 26-i szívós küzdelem is bizonyította. Ráadásul a magyar katonai vezetésnek számolnia kellett Jellačić körülbelül 16000 főt és 72 löveget számláló hadtestével is, amely ekkor a Duna mentén déli irányba vonult ismeretlen céllal. Elképzelhető volt, hogy visszafordul, és kimenti Budát a már ott lévő magyar csapatok szorításából, és ezzel végképp elvágja az utánpótlás lehetőségét. Buda visszavétele esetén azonban a támaszpont nélkül maradó bánnak el kellett hagynia Dunántúlt.

Mindezeket figyelembe véve, és mivel csapatainak utánpótlásra, feltöltésre, erősítésekre és nem utolsósorban pihentetésre volt szüksége, Görgei úgy döntött, hogy a nyugati támadó hadműveletbe rövid szünetet iktat be, és ezt az időt Buda elfoglalására használja fel. Ezért április 30-án a VII. hadtestet Győrbe, a Komárom helyőrségét adó VIII. hadtest egy részét pedig a Csallóközbe indította a fősereg hátának fedezésére; csapatai zömével pedig Buda alá indult. Bízott abban, hogy a hírei szerint korszerűtlen, elavult, leromlott budai várat – amelynek olasz és lengyel helyőrsége alig várja, hogy megadhassa magát – egyszerű erődemonstrációval vagy végső esetben egyetlen rohammal be tudja venni, és a rövid hadműveleti szünetben az ígért erősítések is megérkeznek.

 

kemeny03_05.jpg kemeny03_04.jpg
Heinrich Hentzi vezérőrnagy Görgei Artúr vezérőrnagy

  

Május 4-én aztán a magyar hadsereg – I., II., III. hadtest és a Kmety György ezredes vezette 15. hadosztály – körülbelül 34000 fővel és 142 tábori löveggel körülzárta a budai várat. Görgei azonban több szempontból is tévedett számításait illetően. A várat Heinrich Hentzi vezérőrnagy, a cs. kir. hadsereg tapasztalt mérnökkari tisztje védte 4 zászlóaljjal, 1 dragonyos századdal, jelentős tüzérséggel, utász- és árkászosztagokkal megerősítve; összesen körülbelül 5000 fővel és 92 felszerelt löveggel. A vár falait kijavították, mellvédekkel és lövegállásokkal látták el; a kapukat betömték; a Vízivárosban a vár vízellátását a Dunából biztosító Vízművet paliszádokkal (azaz cölöpsorokkal) és torlaszokkal vették körül, a Lánchíd úttestét felszedték, és a hidat aláaknázták; a királyi palotát délről és keletről övező többszintes, fallal övezett Palotakertet pedig megerődítették. Görgei előbb megadásra szólította fel a várat, majd az elutasítás után parancsot adott a Kmety-hadosztálynak a Vízvédmű elfoglalására. A többször megkísérelt gyalogsági roham azonban a többirányú ellenséges gyalogsági és tüzérségi tűzben összeomlott. Ezzel bebizonyosodott, hogy Buda komolyan veendő, védhető erősség, amelyet csak egy szabályos ostrommal lehet elfoglalni; az olasz 23. (Ceccopieri) 1. és az ukrán-lengyel 12. (Vilmos) sorgyalogezredi 3. zászlóaljak pedig semmi hajlandóságot sem mutattak az átállásra.

Görgei ezért még aznap utasítást küldött Komáromba, hogy az ottani zsákmányolt ostromlöveg-anyagból küldjenek Budára négy 24 és két 18 fontos nehézlöveget, négy 60 fontos mozsarat a megfelelő lőszerkészlettel, valamint a rendelkezésre álló utászalakulatokat; törzse pedig tervet készített az ostrom lefolytatására. Május 5-én megkezdődött az előkészítő szakasz, amely 15-ig tartott. A Naphegyen kijelölték és megkezdték a tervezett réstörő üteg, majd az azt védő leszerelő üteg állásainak kiépítését. A környező hegyeken felvonuló magyar tábori tüzérség (a beérkező lőszer függvényében) váltakozó intenzitással bombázta a vár belső területét, igyekezve a helyőrségben, a várvédő tüzérségben, a kaszárnyákban és raktárakban minél nagyobb kárt okozni. Eközben számos esetben ért el érzékeny találatokat, illetve gyújtotta fel több helyen a várat és a Palotát. Ez alatt a gyalogság éjszakai áltámadásokkal fárasztotta a cs. kir. helyőrséget, illetve igyekezett minél közelebb jutni a vár falához. A várat jó minőségű forrásvízzel ellátó svábhegyi vezetéket a magyar utászok elvágták; ez a várőrség körében – mivel a Duna, illetve ásott kutak vizének használatára kényszerültek – megbetegedésekhez, majd járványokhoz vezetett. Ezzel párhuzamosan megkezdődött egy akna mélyítése is a vár fala alá; ez a kísérlet azonban végül nem sikerült. Közben folyt az állások kiépítése; a megfelelő ostromfelszerelések összegyűjtése.

kemeny03_06.jpg

A Vár bombázása

 

Miközben a magyar hadsereg kezdeti hibáiból tanulva fokozatosan javította a pozícióit, a cs. kir. várparancsnokság épp ellenkező utat járt be. A várat védelemre kiválóan felkészítő Hentzi vezérőrnagy a jól végzett munka tudatában kórosan nagy önbizalomra tett szert, és – a Vízivárosban végrehajtott néhány kisebb sikeres kitörést és a csepeli magyar hajóhíd elleni gyújtóhajókkal végrehajtott, végül sikertelen akciókat leszámítva – jobbára passzívan szemlélte az előrehaladó magyar ostrommunkálatokat. Tisztjei hiába figyelmeztették a Naphegyen készülő réstörő ütegállásra, illetve arra, hogy a kedvezőbb pozícióban lévő magyar tüzérséget a nagyobb kaliberű lövegekből álló cs. kir. ütegek képtelenek elhallgattatni, sőt egyre gyakrabban kell a bástyákról fedett helyekre húzódniuk; a vezérőrnagy ezzel mit se törődött. Nem tartotta képesnek komolyabb ostromra a honvédséget, és rendületlenül bízott a cs. kir. főparancsnokság ígéretében, hogy Jellačić hadereje majd időben felmenti a várat. (A bán azonban a magyar túlerőtől tartva ezt meg sem kísérelte, és Eszékre, majd a Délvidékre vonult.) Hentzi – aki korábban magyar szolgálatban állt, de aztán Pétervárad erődjét megpróbálta az ellenség kezére játszani, ezért letartóztatták, így dühös volt a magyarokra – elsősorban Pest „megfegyelmezésére” összpontosított. „Az osztrák Leonidászt” ugyanis szemlátomást jobban érdekelte az ostromló seregnél a „lázadó város”, illetve az úgynevezett „forradalomcsináló pesti csőcselék” megbüntetése, mert erre jóval nagyobb energiát fordított. Bár a pesti oldalról a magyar sereg nem támadta a várat, és a cs. kir. főparancsnokság is csak a várat fenyegető nyílt lázadás esetére engedélyezte a város bombázását, a vezérőrnagy „önszorgalomból” május 4-től kezdve több alkalommal is lövette a várost – hivatalosan a Budát ért magyar tüzérségi támadás „megtorlásául” – amit többször is sikerült felgyújtania. Rengeteg polgárház mellett ekkor semmisült meg szinte teljesen a pesti Duna-parton a reformkor során felépült klasszicista palotasor is.

kemeny03_07.jpg

Polgári menekülők Pest bombázása alatt

 

Ám május 15-én elkészült a réstörő és leszerelő ütegek állása és ide még az éjjel bevontatták a lövegeket. 16-án hajnalban ezek tüzet nyitottak és ezzel megkezdődött az ostrom döntő szakasza. Hentzi már későn állított fel velük szemben egy komolyabb nehézüteget; ez a többirányú magyar kereszttűz miatt már nem tudott jelentős hatást elérni. A nehézlövegek május 17-re a Fehérvári rondellától délre eső falszakaszon már 17 méter széles rést ütöttek, amelyet a cs. kir. utászok nem tudtak betömni. Ezért május 18-án hajnali 1 órakor Görgei egy „szemrevételező” támadást indított csapataival: a Vízvédmű és a vár déli része ellen tüntetést hajtottak végre a honvédek, míg a rés és az északi oldal ellen komolyabb támadásra került sor. Ám a réshez vezető út járhatatlansága, illetve északon a létrák rövidsége miatt az akció meghiúsult, és jelentős veszteséggel kellett visszavonulni.

A következő napokban tovább folyt a rés kiszélesítése, a cs. kir. mellvédek lerombolása, a réshez vezető utak megtisztítása, a döntő támadás előkészítése. Ezt a cs. kir. tüzérség nem tudta komolyabban akadályozni; a rés mögött emelt sáncot pedig nem sikerült teljesen befejezni. A magyar csapatok közben igyekeztek közvetlenül a várfal közelébe jutni; ennek keretében a legnagyobb sikert május 19-ről 20-ra virradóra délen a 49. (pesti) honvédzászlóalj két százada érte el, mivel sikerült nekik az áttört falon keresztül bejutniuk a Palotakertbe és elfoglalniuk az alsó teraszt, ahonnan a cs. kir. gyalogság sikertelenül próbálta kiszorítani őket.

kemeny03_08.jpg

Buda megrohanása 1849. május 21-én

 

Görgei május 20-án kiadta végső utasításait a támadásra: az I. hadtestnek a rést és a tőle jobbra álló falszakaszt, a II.-nak a Palotakertet, a Palotát és a Vízvédmű déli részét, a III.-nak az északi falszakaszt és a Bécsi-kaput, míg a Kmety-hadosztálynak a Vízvédmű északi oldalát kellett megrohannia. Az első lépcsőben körülbelül 20 zászlóalj és az utászok, a második lépcsőben pedig 15 zászlóalj készült a támadásra. A túloldalon Hentzi – megtévesztve az előző éjjeleken végrehajtott magyar áltámadásoktól, amelyek elsősorban a Vízvédmű ellen irányultak – elkövette utolsó hibáját: megmaradt az eredeti csapatbeosztásnál, és a két legerősebb zászlóalját is a Vízvédmű védelmére hagyta vissza, sőt maga is itt tartózkodott. Így a tulajdonképpeni vár védelmére csak két gyalogzászlóalj, a dragonyosok és a műszakiak maradtak a tüzérségen kívül.

Május 21-én éjjel a magyar sereg még egy áltámadást hajtott végre, amely 2 órakor véget ért. Ám az előző éjszakáktól eltérően hajnali 3 órakor a magyar tüzérség össztüzet lőtt a várra, majd megindult a döntő roham. A Vízvédmű és a Palotakert védőinek szívós ellenállásán az első rohamok elakadtak, míg a résnél támadó csapatokat a cs. kir. tüzérségi és gyalogsági tűz háromszor verte vissza. Negyedszerre azonban a résnél támadó 47. (zalai) honvédzászlóalj katonái betörtek, és kézitusába bocsátkoztak a védőkkel, azonban a Hentzi által küldött erősítés visszaszorította őket. Közben azonban a réstől délre a 19. (szepesi) és a 34. (zombori) honvédzászlóaljak 4 óra körül létrákon feljutottak a falakra és az ellenállást letörve benyomultak a várba. Az itt harcoló, olasz nemzetiségű cs. kir. katonákat később árulással vádolták meg a cs. kir. szervek (erre lásd Hermann Róbert cikkét), pedig csak annyi történt, hogy az amúgy is lecsökkent létszámú Ceccopieri-zászlóalj védelme, amelynek védőszakasza a Palotakerttől a Fehérvári rondelláig tartott, egyszerűen átszakadt a többirányú magyar gyalogsági támadás súlya alatt. Az első zászlóaljak után benyomultak a tartalékok is, amelyek oldalba támadták a rés védőit. Ezzel párhuzamosan a 47. honvédzászlóalj a tartalék zászlóaljak támogatásával betört a résen, és elfoglalta a Fehérvári rondellát, illetve a kaput. Ezzel a cs. kir. védelem ezen a szakaszon összeomlott.

kemeny03_09.jpg

Hentzi halálos sebesülése a Szent György téren

 

Hiába küldött elkésve a Vízvédműből újabb erősítéseket Hentzi, és állt személyesen az élére az ellentámadásnak: ez a Szent György téren elakadt és egy puskalövéstől ő maga is halálosan megsebesült. Az előrenyomuló honvédek sorban elfoglalták a várbeli épületeket és kettévágták a várvédelmet. Elesett a Palotakert, a Palota, majd a védők zömének kivonása miatt a Vízvédmű is. Ennek parancsnoka, Alois Allnoch ezredes még megpróbálta felrobbantani a Lánchidat; ez azonban csak megsérült, míg az ezredessel végzett a detonáció. Legtovább a vár északi része maradt a cs. kir. csapatok kezén. A falak sértetlensége miatt a III. hadtest csapatai csak 5 óra körül indultak rohamra. Bár a Bécsi kapu berobbantása nem sikerült, a honvédeknek létrákon sikerült megmászniuk a falakat, és szívós küzdelem után itt is benyomultak a várba. A két irányból támadó magyar csapatok végül bekerítették a megmaradt védőket, akik letették a fegyvert. Reggel 7 órára megszűnt minden ellenállás; a budai vár fokain magyar zászlók lobogtak.

kemeny03_10.jpg

Alois Allnoch von Edelstadt ezredes

 

Az ostrom 18 napja alatt a cs. kir. helyőrségből elesett 28 tiszt és 562 főnyi legénység őrmestertől lefelé; 113 tiszt és 4091 főnyi legénység pedig fogságba esett. Szintén ide számíthatjuk még azt a körülbelül 2000 sebesült és beteg cs. kir. katonát, akik a fővárosok kórházaiban kerültek hadifogságba, mivel a kiürítéskor nem tudták elszállítani őket. A magyar csapatok zsákmányoltak 92 felszerelt és 156 fel nem szerelt löveget, több ezer lőfegyvert, jelentős mennyiségű tüzérségi és gyalogsági lőszert, 276 lovat, valamint nagy mennyiségű felszerelést. A honvédsereg körülbelül 368 elesett, valamint 700 sebesült tisztet, illetve katonát veszített. A győzelemmel a magyar hadsereg tiszta helyzetet teremtett: megtisztította az ország közepét, biztosította utánpótlási vonalait, és a tavaszi hadjárat során itt okozta a legnagyobb személyi és anyagi veszteséget cs. kir. ellenfelének. Az alig egy éve létrehozott fiatal honvédsereg dicsősége zenitjére ért: képes volt önerőből visszafoglalni az ország fővárosát. Ezért jogosan lett ez a dátum Magyar Honvédelem Napja. A szabadságharc sorsát pedig nem a Buda alatt eltöltött idő, és a késve megérkező, hiányos utánpótlás, hanem az orosz beavatkozás döntötte el.

Kemény Krisztián

A képek Hermann Róbert gyűjteményéből származnak

Szólj hozzá

19. század 1848-1849 Buda ostroma 1849-ben