2020. sze 18.

A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC HŐSI HALOTTAI – ÉS AKIK MEGSIRATTÁK ŐKET (VI.)

írta: Mészáros Kálmán
A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC HŐSI HALOTTAI – ÉS AKIK MEGSIRATTÁK ŐKET (VI.)

 

 

Brigadérosok, ezereskapitányok, vicekapitányok és főstrázsamesterek, 1706

Áttekintésünk a kuruc szabadságharc hősi halottainak kíván emléket állítani. A nyolc évig tartó küzdelem hatalmas veszteségeinek részletes bemutatása, feldolgozása helyett a jelen keretek között csupán a kuruc brigadérosok és törzstisztek (tehát a felső és középső hadvezetés) veszteségeiről vázolhatunk fel többé-kevésbé átfogó (de talán még ezen a szinten is hiányos) képet. Hatodik folytatásunkban az 1706. évi adatokat ismertetjük a törzstiszti rangú veszteségekről a korábbi módon: az események időrendjében felvázoljuk a hősi halált halt tiszt elestének körülményeit, pályafutását és családjának sorsát, amennyire a források ezt lehetővé teszik.

meszaros06_01.jpg

Kuruc–labanc összecsapás

 

Az előző részt a zsibói csatavesztéssel és az azt követő erdélyi utóvédharcokkal zártuk. 1705 késő őszén Bottyán János generális Erdély elvesztését némiképp ellensúlyozva visszafoglalta (tartósan meghódította) a Dunántúlt, s a hadjárat során, Pápa bevételénél maga a félszemű tábornok is megsebesült, de törzstiszti rangú halálos veszteségről nem tudunk. A következő évben már a tavasz végi hadműveletek megkezdése előtt sikerült tartós fegyverszünetet kötni, amelyet egészen július 24-éig meghosszabbítottak, hogy a kurucok és a császáriak nyugodt körülmények között tárgyalhassanak a békekötés lehetőségéről, feltételeiről. A kudarccal záruló nagyszombati alkudozások után Rákóczi Esztergom megvételére indult, Bécsben pedig az előző évben felmentett Erdély főparancsnokát, Rabutin tábornagyot rendelték Magyarországra, hogy csapataival egyesüljön az új magyarországi főparancsnokkal, Starhemberg Guidóval, és egyesült erővel forduljanak a kurucok ellen.

meszaros06_02.jpg

Jean Louis Rabutin de Bussy császári tábornagy, erdélyi főparancsnok

 

A témánkat érintő első összecsapás Rabutin Erdélyből kivonuló hadaival történt 1706. július 30-án. A nagy létszámú császári sereg vonulását a kurucok csak a szokásos „csiripoló” taktikával próbálták akadályozni, lassítani. Az Erdélyi-medence átjáróiban való csapdaállítás már Zsibónál sem vált be, ez alkalommal a közeli Karikánál tettek egy próbát a Meszes-hegységen átvonuló császáriak ellen, s a rajtaütésben elesett régi ismerősünk, Gencsy Zsigmond ezereskapitány. Ő 1703-tól 1705-ig Károlyi Sándor lovasezredének parancsnoka volt, 1705 tavaszán Nyíri Andrással együtt tartóztatták le, amiért csapataik elhagyásával keltek át a Dunántúlról. Rákóczi nem sokkal Nyíri szabadon bocsátása és Törökszentmiklósnál elszenvedett hősi halála után Gencsyt is elengedte az egri várfogságból, de Károlyi ezredének élére már nem került vissza. 1705 októberében megkapta viszont az elhunyt Kaszás Pál jórészt szilágyságiakból álló ezredét. Ennek parancsnokaként Károlyi Sándor alárendeltségében tevékenykedett az erdélyi határszéleken, s most Rabutin kivonulását próbálta megakadályozni. A katonai becsületén esett korábbi csorbát sikerült kiköszörülnie: életével szolgálta meg a fejedelemtől nyert újabb bizalmat.

Magáról az összecsapásról kevés információnk van, a kuruc források alapján még az idejét sem állapíthatjuk meg pontosan. A korabeli bécsi hírlap, a Wienerisches Diarium 1706. augusztus 25-i száma azonban közli Rabutin tábornagy részletes hadműveleti naplóját, amely eligazít a helyszín és a dátum tekintetében is: a császáriak július 28-án Magyaregregy és Karika mellett ütöttek tábort, és másnap is itt rostokoltak. Rabutin leromboltatta a kurucok előző évben emelt karikai sáncait, s 30-án itt ütött rajta Gencsy ezredes 400 kuruccal a császári sereg poggyászán. Néhányan Mindkét részről megsebesültek, Gencsy pedig elesett.

meszaros06_03a.jpg

meszaros06_03b.jpg

A Wienerisches Diarium tudósítása a karikai harcról és Gencsy Zsigmond haláláról

 

Károlyi Sándor 1706. augusztus 10-i levelében tudósít először a harcról, s Gencsy elestének brutális részleteiről, a császáriak által elkövetett újabb holttestgyalázásról: „Szegény Genczi Sigmond az midőn az Karikánál Harboi nevű Danusok generalissát (mint referálják [jelentik]) elvesztette volna 150 némettel együtt, maga is lovastul ottan letötte életét, ki is az ábrázatján kívül egészlen megnyúzattatván, szíve, mája, lába ikrája kiszedetett, melyért ha Isten éltet, német urat elevenen nyúzatok, lássák, hogy nem csak németbül, hanem magyarbul is telhetik pogány!” A levélrészletben említett Andreas Harboe dán tábornok a császárnak kölcsönzött dán segédcsapat parancsnoka volt. A dán seregtest az előző évben Herbeville marsallal nyomult Erdélybe, és ott telelt át igen mostoha körülmények között. Harboe haláláról azonban Rabutin imént említett hadműveleti naplója Károlyitól eltérően számol be: nem a kurucok fegyvere, hanem egy saját részről véletlenül elsült puska oltotta ki életét július 28-án (tehát két nappal a karikai harc előtt), Magyaregregynél. Könnyen lehet, hogy Károlyi és a kurucok hézagos információk alapján, tévesen kapcsolták össze Gencsy és Harboe tábornok halálát. Károlyi Sándor augusztus 14-én még egyszer visszatért az esemény részleteire a fejedelemhez írt levelében: ekkor a kuruc gyalogságot kárhoztatta, amely nem mert harcot vállalni a szorosból kibontakozó császáriakkal, s azóta sem tudja őket az ellenségre vinni: „mikor szegény Gencsi elveszett is, az [kuruc] gyalogság már kiérkezett volt Abrugybul [Abrudbányáról], s idején elállhatta volna [az ellenség útját], az katonaság gyalog is szállott volt [vagyis a kuruc huszárok lóról szállva vállalták volna a gyalogsági harcot], Prínyi [Perényi] Miklós Uram [gyalogsági brigadéros] eléggé volt rajta együtt az többivel, de semmit sem tehettenek neki, csak eloszlott széllyel [tudniillik a kuruc gyalogság], s úgy probált annak utánna szegény Gencsi”. Az ütközet jellegét a következő sorok szemléltetik a leginkább, amely megerősíti a császári hadműveleti napló közlését, miszerint a vonuló menetoszlop poggyászán ütöttek rajta a kuruc lovasok: „eleget nyertenek, mert csak dűlt, romlott szekere, szaladt széllyel az marhája [mármint a császáriaknak], de hogy szegény Gencsi elesett, az hadnak is szíve elveszvén, csak megfordult. Magok az német rabok fateálják [vallják], minemű confusio [zűrzavar] volt közöttök, elég az, hogy még nagyobb lött volna, ha az átkozott hajdúság jó volna...”. Még egy adatunk van Gencsy elestének körülményeiről, amelyet egyelőre nem tudunk igazolni, de a fentebb ismertetett forrásokkal egybevág: Thaly Kálmán úgy tájékoztatta Bányai Károlyt, Gencsy életrajzíróját, hogy az ezredes „az erdélyi szélekről Szolnok felé szekérvártól fedetten nyomuló Rabutint megtámadván, hegyes tőrét egy ponyvás társzekérbe döfte. A szekérben vasas-németek voltak, s puskalövésekkel viszonozván a kuruczok támadását, Gencsyt keresztüllőtték, a ki is elesett”. (Thaly forrását nem ismerjük.)

Gencsy ezredének utódlásáról Károlyi augusztus 14-én gondoskodott: Orosz Pál tábornokkal Bikk László címzetes ezredest állíttatta a parancsnok nélkül maradt regiment élére, s természetesen a fejedelem jóváhagyását kérte döntéséhez. Károlyi Gencsy családjáról is igyekezett gondoskodni: augusztus 31-én levélben nyilvánította ki részvétét az özvegynek, akit pártfogásáról is biztosított. Gencsy Zsigmond felesége Balási Katalin volt, akinek legalább egy árváról kellett gondoskodnia: a mindössze nyolcesztendős Sámuelt az édesapja is gyakran emlegette a harctérről hazaírt leveleiben, iskoláztatását mindig szorgalmazta. 1705 karácsony másnapján hazaírt levelében például Csenger helyett a debreceni református kollégiumot javasolta a fiú számára, mert ott többet tanulhat, máskor pedig kimondottan rigorózusan dörrent rá feleségére: „a gyermeknek köntöst csináltass, én reám ír, hogy gondoskodjam, mert igen rongyos, egy gyermeked vagyon, szégyen, hogy gondját nem tudod viselni”! (Feltűnő, hogy Gencsy itt csupán „egy gyermek” meglétéről ír, de Balási Kata 1708. május 26-án Károlyihoz írt levelében többes számban említi árváit, akiknek a kezénél meghagyták a férje által szerzett birtokot. Nem világos tehát, hogy hány gyermeke volt a házaspárnak: az asszony talán nem sokkal később szült egy újabb, akár utószülött gyermeket, vagy csupán arról van szó, hogy Gencsy a taníttatás, ruháztatás kapcsán nem számolt leányával vagy leányaival, illetve az egészen kicsi gyermek/ek/kel. Sőt, mivel Gencsy a feleségének egyetlen gyermekéről írt, az sem kizárt, hogy neki magának egy előző házasságból is származott egy vagy több gyermeke, akit vagy akiket utóbb az asszony saját árváiként említett.)

1706 márciusában a kis Samu újra maga írt az apjának, aki a nejéhez írt válaszban büszkén jegyezte meg: „kérkedik, hogy már jó író”. Érdekességként említhetjük, hogy Gencsy ugyanekkor „egy német menyecskét” küldött a feleségének, „aki igen jó varró, jó csipkekötő” volt. A német asszonyka bizonyára fogolyként került a kuruc ezredeshez, aki saját otthonába küldte. Vajon hogyan fogadták, meddig s miként maradt a családnál? – nem tudjuk, de érdekes adalék a korabeli nemesi háznép összetételére. Egyébként élt még Gencsyné apja is, és ismerjük öccsét, Balási Pétert: Gencsy egy alkalommal egy kucsmát küldött apósának, máskor pedig sógorának, „Petinek” kedveskedett a hadizsákmányból „két pár német csizmával”. Az öregurat 1707-ben Károlyi is pártfogolta: oltalomlevélben mentesítette Balási Kata „öreg, s a haza szolgálatának végben vitelére alkalmatlan édes atyját” a nemesi felkelésben való személyes részvétel alól. Utóbb Gencsyné a Rákóczitól férjének adományozott érmihályfalvi birtok jobbágyaival és a Károlyi-ezred tisztjeivel is vitába keveredett: előbbiekkel a földesúri szolgáltatások elmulasztása, utóbbiakkal, úgy tűnik, valami adósság miatt.

Utoljára 1717-ben hallunk az asszonyról: ismét Károlyihoz fordult, mert a mihályfalvi jószágot és a diószegi szőlőt is elvették tőle. Károlyi kissé ingerülten válaszolt: a birtokok ügyét 1711-ben kellett volna rendezni, miért nem fordult rögtön hozzá ebben az ügyben, még a békekötés idején, de azért megígérte, hogy Pálffy Jánosnál szorgalmazni fogja az ügy kedvező rendezését. Valószínűleg sikerrel, mert Gencsyék megmaradtak Érmihályfalva birtokában, s a vitéz kuruc ezredes felnőtt kort ért fia, Gencsy Sámuel 1725-ben egy úrasztali kannát adományozott a helyi református egyháznak.

meszaros06_04.jpg

Gencsy-relikviák Kislétán és Érmihályfalván
A család pelikános címere a kislétai sírbolton, és a Zsigmond fia által az érmihályfalvi református egyháznak adományozott úrasztali kanna, felirata: „Nemz[etes] Göncsi [!] Sámuel csináltatta a Mihályfalvi Eccl[esi]a számára An[n]o 1725.”

 

*

Az 1706. év további hadműveletei közül sem Esztergom kétszeri ostroma, sem a nyergesújfalui sánc sok áldozatot követelő elvesztése, sem pedig Kassa Rabutin által vezetett vívása nem járt magasabb rangú veszteséggel. Amikor azonban Rabutin tábornagy Kassa alatt kudarcot vallva visszafordult, Károlyi Bodrogkeresztúrnál ütközetet vállalt a császáriak elővédjével (1706. október 16.), de a Jean Charles Tige ezredes vezette csapatok újabb vereséget mértek a kurucokra. Az ütközetben elesett a hajdúvárosi lovasezred főstrázsamestere vagy vicekapitánya, Karmarics János is. Magáról az ütközetről szintén kevés forrásunk van, de a veszteségek számottevőek voltak, a Károlyi Sándor hadtestéről készült 1706. évi mustrakönyv utólagos bejegyzései között Károlyi Sándor, Palocsay György, Sennyey Ferenc, Kárándy Mihály és a Hajdúvárosok Szemere László vezette lovasezredének állományából számos katona nevénél olvashatjuk, hogy elesett, gyaloggá esett vagy fogságba esett Keresztúrnál. Maga Karmarics Polgárra való volt, bár nem ott született: 1702-ben mint beköltözött nemest írták össze. A Hajdú kerület jegyzőkönyve már 1704. június 21-én a regiment főstrázsamestereként említi, s 1705-től a polgári századot is ő vezette. 1706. június 1-jén azért folyamodott a fejedelemhez, mert Mónai Pál kapitány le akarta váltani a századparancsnokságról, mondván, hogy elégedjék meg a főstrázsamesterséggel. Egy 1706. június 21-én kelt tervezetben már az ezred vicekapitányaként szerepel, de ez a forrás számos pontatlan adatot tartalmaz, így nem tudjuk, valóban előléptették-e alezredessé. Hősi halála után mindenesetre Károlyi arról számolt be október 28-i levelében a fejedelemnek, hogy Szemere Lászlónak „se vicekapitánya, se főstrázsamestere”, s Olasz Mihály „szolgálatra való, tanult, jó katona ember”-t ajánlotta az üresedésben lévő posztok egyikére. Maga Szemere viszont a halála után is csak főstrázsamesterként említette Karmaricsot. Családjáról mindössze annyit tudunk, hogy az 1706. évi mustrakönyv szerint nős volt, június 1-jei, idézett levelében pedig ő maga is említi Polgáron élő feleségét és gyermekét. Özvegye szerepel Polgár 1707. évi dikális összeírásában, összeírt adóalapja: 1 személy, 8 ökör vagy ló, 2 tehén, 7 üsző, 3 juh vagy sertés, 6 köböl búzavetés, 60 (forint értékű) census, összesen 9 ½ dika (elméleti adóegység). Gyermeke(i) talán azért nem szerepel(nek) itt, mert még túl kicsi(k) volt(ak) ahhoz, hogy munkaképes családtagként vegyék (őket) számba. Az özvegy személyének azonosítása és az esetleges leszármazottak sorsának vizsgálata a helytörténeti kutatások jövőbeni feladatai közé tartozik.

meszaros06_05.jpg

Karmarics János aláírása

 

* 

Az év hátra lévő részében még két dunántúli ütközetről kell megemlékeznünk. Az első a Rákóczi-szabadságharc egyik legfényesebb diadala, a győrvár–egervári ütközet volt, amelyben két kuruc törzstiszt is életét vesztette. Az 1706. november 6–7-én vívott harcban sikerült elfogni a menekülő császári parancsnokot, Hannibal Heister tábornokot, a korábbi fővezér, Siegbert Heister öccsét is. Kuruc részről azonban Balogh Ádám ezredes súlyos fejsebet kapott, Tarnóczy Miklós főstrázsamester és Ordódy Imre alezredes pedig hősi halált halt. A két utóbbi törzstisztről igen keveset tudunk. Tarnóczy Miklós 1702. április 21-én szerepel először a forrásokban, amikor Pest-Pilis-Solt vármegye törvényszékén, Pesten ügyvédi esküt tett. 1703 februárjában a vármegye Pilisi járásának egyik összeírója volt. Ezt követően 1704. április 10-én bukkan fel újra, midőn Heister tábornagy amnesztiarendelete nyomán Fejér vármegye székesfehérvári közgyűlésén hűségesküt tett az uralkodóra. Ez alapján annyit állapíthatunk meg, hogy Károlyi Sándor dunántúli hadjárata alatt csatlakozott a kurucokhoz, s csak az országrész teljes meghódolása után tért vissza a király hűségére. Legközelebb 1706. július 14-én találkozunk vele, ekkor már főstrázsamester, minden bizonnyal Esterházy Antal Somogyi Ádám által vezényelt huszárezredében, s a tábornagy-ezredtulajdonos éppen a regiment fizetésének kihozására rendelte Nagyszombatba. (A főstrázsamesteri tisztség egyébként jelentős adminisztratív feladatokkal járt, a poszt betöltésénél előny, sőt egyre inkább feltétel volt az alapos íráskultúra, amellyel a jogi végzettségű Tarnóczynak kétségkívül rendelkeznie kellett.) Egy szűk hónappal később Devecser felé kapott útlevelet, tehát ekkoriban kelt át a Dunántúlra. Győrvárnál ezredének három századát vezényelte, és egy golyó oltotta ki életét. Andrássy István generális az ütközetről írt tájékoztatásában tévedésből Balogh Ádám őrnagyának nevezte, s ez utóbb Thaly Kálmánt is megtévesztette, aki előbb Somogyi Ádám (azaz Esterházy) főstrázsamesterének nevezte, majd Andrássy nyomán korrigálta korábbi adatait, sőt úgy fogalmazott, hogy más korabeli dokumentumokból is meggyőződött róla, hogy Tarnóczy Balogh ezredében szolgált, s csak időlegesen bízták rá a három kivezényelt Esterházy-századot. Valójában Thaly eredeti állítását kell helyesnek tartanunk, mert 1706. november 22-én maga Esterházy Antal arra utasította Somogyi Ádámot, hogy „Tarnóczi főstrázsamester helett pro hic et nunc [egyelőre] a regementben senkit ne applicáljon [alkalmazzon]”. (Thaly mentségére szolgáljon, hogy Esterházy Antal tábori könyve csak korábbi, téves állítása után került napvilágra, számunkra pedig fontos tanulság, hogy még a legjelentősebb kuruc alakulatok tisztikaráról is ennyire hézagos adatokkal rendelkezünk.) Tarnóczy Miklósról sem tudunk többet a már elmondottaknál, származását, családi viszonyait egyelőre teljes homály borítja.

Valamivel jobb helyzetben vagyunk Ordódy Imrével, telekesi Török István szenátor lovasezredének vicekapitányával kapcsolatban, akit november 14-én helyeztek végső nyugalomra, valószínűleg Sümegen. Ő a kiterjedt rozsonmiticzi és alsólieszkói előnevet viselő nemesi család tagja, Ordódy László és Bucsányi Mária fia. A család mindkét ágon buzgó katolikus volt, Imre egyik nagybátyja, Ordódy Zsigmond a szabadságharc éveiben a csanádi püspökséget viselte. (A család legjelentősebb tagja Rákóczi hadseregében Imre harmadunokatestvére, Ordódy György brigadéros volt, aki előbb az udvari karabélyos ezred parancsnoki, majd Érsekújvár másodparancsnoki tisztét töltötte be.)

 meszaros06_06.jpg

Ordódy Imre dédapjának címere (1588)

 

Imrével 1705 szeptemberében találkozunk először, amikor kérelemmel fordult a fejedelemhez. Folyamodványa, sajnos, nem maradt fenn, csupán szűkszavú iktatókönyvi kivonata, amely szerint a Dunán túl és innen vallott káraira és feleségére való tekintettel, akivel csupán 11 napig lehetett együtt, ellátása és ruházata érdekében a fejedelem támogatását kérte. Személye azonban ismeretlen volt az udvarban, Rákóczi így előbb parancsnokaitól kért igazolást az érdemeiről, s ettől tette függővé pártfogását is. Hogy mi lett a kérelem további sorsa, azt nem ismerjük. Esterházy Antal tábori könyvében 1706. augusztus 31. és szeptember 10. között szerepel, immár Török István ezredének alezredeseként, ekkor Győr térségében állomásozott alakulatával. Mivel maga Török István a Szenátusnak is tagja volt, az ezred vezetése többnyire alezredesére maradt, Ordódy annak élén esett el vagy kapott halálos sebet Győrvárnál. Özvegye egy 1707 májusára tehető (keltezetlen) névjegyzékben szerepel utoljára, azok között, akik a veszélyeztetett dunántúli földről biztonságosabb területre kívántak távozni: „Ordódy Imréné Vice-Kapitánné Asszonyom, kinek az ura Haister harcán veszett el”. Rövid házasságuk alatt, úgy látszik, nem született gyermekük, vagy nem maradt életben. Az asszony a családtörténeti irodalom szerint Kéry Orsolya volt, aki utóbb Zichy Ádámhoz ment nőül, de gyermekek ebből a házasságból sem maradtak.

*

A győrvári diadal után még egy témánkat érintő ütközet zajlott a Dunántúlon, immár Bottyán János fővezérlete alatt. Őt Andrássy István leváltására küldték át 1706 végén az egy évvel korábban általa meghódított Dunántúlra. Régi-új állomáshelyéről karácsony napján írta első ismert jelentését a fejedelemhez, s ebben a tőle megszokott rövidséggel számolt be a győri rácokkal vívott harcról: „Most újonnan is harmadfélszázig való lovas rác Győrrűl kiszökvén, reggel utánnok küldöttem; az mint is beérvén, szerencséssen levagdalták, alig salválták [mentették] közzűllök magokat harmincan, kik Fejérvárra szaladtak. [...] Jóna János Vice-Kapitány az mai harcon elesett, egy közlegénnyel, – de több az mieink közzűl meg nem hólt”. Jóna János Esterházy Antal huszárezredének volt alezredese, tehát annak az alakulatnak, amelyből a másik beosztott törzstiszt, Tarnóczy főstrázsamester is csak nem sokkal előbb esett el. Jóna már 1704 őszén századparancsnokként szerepel az ezred létszámtáblázatában. 1705 augusztusában, a pudmerici csata kapcsán bukkan fel újra, amikor Esterházy Antal azért kéri Rákóczi pártfogását, mert néhány tisztjének, köztük a dunántúli Jónának is kuruc bajtársai fosztották ki a társzekerét, s minden ingóságuk elveszett. 1706 nyarán már alezredesként találkozunk vele: Esterházy Antaltól kapott parancsai szerint a fegyverszünet vége felé a budai császári őrséget kellett szemmel tartania, sőt arra is utasítást kapott, hogy a fegyverszünet lejártával tegyen egy próbát az ellenségen. November közepén pedig Székesfehérvár alatt elfogott rabok ügyében kapott újabb utasítást. December 25-i hősi halála után három héttel, 1707. január 14-én Esterházy tábornagy Tersztyánszky Istvánt nevezte ki utódává, s erről Bottyán János generális és az ezred főstrázsamestere, Szabó Mózes (Bottyán tábornok mostohaunokája, Tarnóczy utóda) is értesítést kapott. Ugyanakkor Jóna János javait Esterházy utasítása szerint özvegyének kellett kiadni. Az asszony szerepel a Dunántúlról elmenekítendő kuruc tiszti családok Ordódyné kapcsán már idézett névjegyzékén, ő is gyermekek nélkül: „Jóna János özvegye, kinek is az ura Méltóságos Generális Esterhás Antal Uram ő N[agysá]ga Vice-Kapitánja lévén, Mórnál a rácok ellen veszett el.” Ebből a feljegyzésből tudjuk meg a december 25-i harc helyszínét is, Bottyán fenti jelentésében csak annyi szerepelt, hogy a Győrről kijött rác lovasság maradéka Székesfehérvárra menekült, s Mór a két császári erősség között található, Győrtől mintegy 65, Fehérvártól 25 km-re.

 Folyt. köv.

Mészáros Kálmán

 

Források és irodalom

A közlemény első, második és negyedik részénél már idézett feldolgozások és források ismétlésétől eltekintünk. További felhasznált források és irodalom:

Adalékok a Rákóczi-kor történetéhez a Gencsy-család balkányi levéltárából. Közli: Bányai Károly. Történelmi Tár, 1904. 35–48. – A közlemény felhasználásával készült Kovács Rozália: Levelek a kuruckorból c. háromrészes összeállítása Érmihályfalva község honlapján (2017. dec. 2., 15. és 23.):
http://www.ermihalyfalva.ro/hirek/Levelek-a-kuruckorbol--I;
http://www.ermihalyfalva.ro/hirek/Levelek-a-kuruckorbol--II;
http://www.ermihalyfalva.ro/hirek/Levelek-a-kuruckorbol--III

Wienerisches Diarium, 1706. augusztus 25.
http://anno.onb.ac.at/cgi-content/anno?aid=wrz&datum=17060825&seite=9&zoom=33

Vármegyei jegyzőkönyvek (Pest-Pilis-Solt, Fejér) regesztagyűjteménye:
https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/Jegyzokonyvek/

Gróf Eszterházy Antal kurucz generális tábori könyve. 1706–1709. Közli: Thaly Kálmán. Bp., 1901.

Mészáros Kálmán: A „nagy” Hajdúvárosok tiszti- és altiszti kara a Rákóczi-szabadságharc alakulataiban. In: A Tiszántúli Történész Társaság Közleményei, 6. Debrecen, 2010. 5–47.
https://www.academia.edu/36270728/M%C3%89SZ%C3%81ROS_K%C3%A1lm%C3%A1n_A_nagy_Hajd%C3%BAv%
C3%A1rosok_tiszti_%C3%A9s_altiszti_kara_a_R%C3%A1k%C3%B3czi_szabads%C3%A1gharc_alakulataiban_In_
A_Tisz%C3%A1nt%C3%BAli_T%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz_T%C3%A1rsas%C3%A1g_K%C3%B6zlem%C3%A9nyei
_6_Debrecen_2010_5_47

 

Képek

1 Kuruc–labanc összecsapás
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Kuruc_labanc_%C3%B6sszecsap%C3%A1s.jpg

2 Jean Louis Rabutin de Bussy császári tábornagy, erdélyi főparancsnok
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Jean_Louis_Rabutin_de_Bussy.jpg

3a–b A Wienerisches Diarium tudósítása
http://anno.onb.ac.at/cgi-content/anno?aid=wrz&datum=17060825&seite=9&zoom=33

4 Gencsy-relikviák Kislétán és Érmihályfalván
http://www.ermihalyfalva.ro/hirek/Levelek-a-kuruckorbol--III

5 Karmarics János aláírása
Acta Rákócziana – A Károlyi levéltár Rákóczi-kori iratai. Szerk.: Laczlavik György. Készítették: Avar Anton, Laczlavik György, Mészáros Kálmán. A mustrakönyveket feldolgozta Mészáros Kálmán. Fotók: Czikkelyné Nagy Erika. Arcanum, 2011. (DVD-ROM)

6 Ordódy Imre dédapjának címere
http://iaa.bibl.u-szeged.hu/pictures/larges/20131129002253_53211.jpg

Szólj hozzá

18. század Rákóczi-szabadságharc Veszteségkutatás Katonacsaládok