2020. okt 30.

GÁZTÁMADÁS!

írta: Blogvendegszerzo
GÁZTÁMADÁS!

HARCI GÁZOK ÉS AZ OSZTRÁK–MAGYAR HADERŐ AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN

 

 

1915 tavaszán jelent meg a hadszíntéren az első tömegpusztító fegyver, az elsősorban támadásra, de védelemben is használható vegyi fegyver, a harci gáz. Amíg a lőfegyverek mechanikai úton keletkezett sérüléseket okoznak, addig a vegyi anyagok az élő szervezetben okozott vegyi változások révén teszik harcképtelenné a katonát. Hatástartamuk napokig, sőt hetekig is eltarthat. Súlyos esetben pedig halált is okozhatnak. Ezek az anyagok mindhárom halmazállapotban előfordulhatnak. Ezért nem teljesen pontos a gáz kifejezés, bár végül is mindhárom halmazállapotból gáz keletkezik.

A gázok élettanilag elsődleges és másodlagos hatással rendelkeznek. Az elsődleges az izgató, a másodlagos a mérgező hatás. Egyes gázok csak elsődleges hatást fejtenek ki, vagyis csupán izgató hatást, mások viszont elsődleges hatás nélkül, azonnal halált okoznak. Néhány gáz azonban minkettővel rendelkezik.

kissg05_01.jpg

1 Még az öszvér is gázálarcot hordott!

 

A hadjáratok során már az ókorban is használtak különféle ingerhatással rendelkező füstöket. Az eljárás az anyagok égetésével a széljárásra bízta a hatás kifejtését. Az égetett anyagok azonban komoly, maradandó károsodást nem okoztak. Bombaként pedig kén, szurok, gyanta és kóc keverékével töltött cserépedényeket használtak, amelyeket meggyújtva az ellenség közé dobtak vagy hajítottak. A középkorban gyanta, kén és arzén keverékét használták. A napóleoni háborúk idején egy angol vegyész kéksavval töltött gránátok ötletével állt elő, de ötletét elutasították. Az első részletesen kidolgozott gázalkalmazás Angliában, a krími háború idején keletkezett. 1855. augusztus 7-én a Szevasztopolt ostromló angol csapatok kéndioxid bevetését tervezték, de az akció végül elmaradt.

A harci gáz, vagyis a különféle izgató és mérges gázok gyakorlati hadrafoghatóságának ötlete Franciaországból ered. A francia haderő már a világháború kitörésekor rendelkezett mintegy 30000 db brómecetészterrel töltött kézigránáttal, amelyeket eredetileg a francia rendőrség rendelt meg. Bevetésükre azonban nem került sor. Az első vegyifegyver, amelyet az első világháború során alkalmaztak is, egy szintén brómecetészterrel töltött puskagránát volt, amelyet 1914 augusztusában az argonne-i erdőben használt a francia hadsereg. Ezt követően még több, csupán ingerlő harci gáz bevetésére került sor a francia és a német oldalon is, jelentős hatásuk azonban nem volt. A statisztikák alapján minden 100 halottból csupán 3% volt a különféle harci gázok áldozata. A harci gáz tömeges alkalmazásának ötlete Fritz Haber német kémikustól ered.

kissg05_02.jpg 

2 Fritz Haber

 

Haber az első világháború kitörésekor a német hadügyminisztérium vezető tisztségviselőjeként kezdett el foglalkozni a gázok katonai alkalmazhatóságával. Először ő is lövedékbe zárt gázok előállításával próbálkozott. Később a nagyobb eredménnyel kecsegtető módszerrel, azaz palackokban tárolt, majd a kedvező időjárási körülmények esetén kifújt gázok szél általi célba juttatásával próbálkozott. Ezt az eljárást az 1899. júl. 21-én elfogadott hágai egyezmény sem tiltotta. Persze az egyezmény aláírásakor ezt a technikát még nem ismerték. Haber kísérletei sikerrel jártak, a hatás nem maradt el. A hónapokig tartó kutatómunka eredményeképp a német hadvezetőség 5700 gázpalackot gyártatott, amelyekben megtévesztésül fertőtlenítőszernek jelölt 150 t klórgázt tároltak. Bevetésük előkészítéseként 1915. április 11-től a belgiumi Ypernnél húzódó német állásokban hat km szélességben 4100 db 40 kg-os és 4130 db 20 kg-os palackot telepítettek. Ezek szállítását és bevetését Haber személyesen irányította. Az akció azonban a kedvezőtlen időjárás miatt többször elmaradt. 1915. április 22-én délután végre kedvező széljárás uralkodott, és a halálos, 600-900 méteres sugarú, sárgászöld felhő 2-4 m/s sebességgel megindult a francia állások felé. A klórgáz hatása még a németeket is sokkolta. A 6-8 perc alatt kifújt klórgáz szinte elsöpörte a francia védelmet, s rengeteg mérgezést szenvedett beteget, illetve halottat hagyott maga után. A pontos veszteségi adatok ma sem ismertek, csupán becslések állnak rendelkezésre. Ezek szerint a sérültek száma meghaladta a 100 000 főt, míg a halottak száma 5000-10000 főre tehető. Az elért eredményre a német csapatok sem voltak felkészülve. Az említett 6 km-es frontszakasz birtokba vételéhez ugyanis nem összpontosítottak megfelelő létszámot. Mire a szükséges erő rendelkezésre állt, a francia csapatok újra birtokba vették állásaikat, készen állva a védelemre. A szellem azonban kiszabadult a palackból.

 kissg05_03.jpg

3 Gáztámadás után, 1917

 

Hamarosan újabb gázfelhők indultak útjukra. 1915 májusában a németek Loos mellett az angol állásokat támadták, majd a keleti hadszíntéren Bolimovnál az orosz állásokat is elérte a halálos felhő. Ekkor a klórgáz mellé foszgént is kevertek, így fokozva a hatást. Hamarosan azonban Angliában, Franciaországban és Oroszországban is hozzáláttak a vegyi hadviselés támadási és védekezési módszereinek kidolgozásához, így a válaszcsapásra nem sokáig kellett várni. Az angolok már 1915 szeptemberében klórgázzal támadták a német állásokat, amelyet az oroszok szintén ebben az időben vetettek be. A franciák kicsit később, 1916 januárjában teremtették meg az efféle akciók feltételeit. 1916. február 21. ismét egy jelentős állomása a vegyi harcnak. Ezen a napon a franciák Verdunnél először alkalmaztak gázgránátokat.

1916 közepétől az alkalmazási eljárások köre jelentősen szélesedett. Ekkor már több kidolgozott módszer is rendelkezésre állt, amelyek alkalmazása függött a választott frontszakasz domborzati viszonyaitól és az időjárástól. Az eljárások a következők lehettek:

  • gázbomba: repülőgépről dobták le, alkalmazása nagymértékben függ a tereptől és az időjárástól;
  • gázzal töltött tüzérségi lőszer: alkalmazása kevésbé függ a tereptől és az időjárástól;
  • gázgránát: kézzel dobták vagy puskagránátként lőtték ki, az alacsony koncentráció miatt kevésbé hatásos;
  • gázgyertya: gépjárműről vagy alacsonyan szálló repülőgépről dobták le, hátránya a kézi gyújtás és a szélfüggés;
  • robbantás: legalább száz darab gázzal töltött palackot ástak be, majd felrobbantották; előnye a nagy koncentráció és a hirtelen bekövetkező hatás, hátránya a nagy szaktudást igénylő telepítés;
  • gázfújás: alkalmazása során az acélpalackokban lévő gázt beépítik az első vonalba, majd ventillátorok segítségével az ellenséges állásra fújják (a keleti harctéren szerzett tapasztalatok alapján az oroszok a saját lövészárkaik szélén, több száz méter hosszan, szitaszerűen átlyukasztott acélcsőre illesztették zárókupakkal ellátott palackjaikat; kedvező széljárás esetén egyszerre nyitották őket, így a gáz terjedését egyedül a szél biztosította); előnye a nagy koncentráció, viszont nagymértékben függ a széljárástól, emellett a palackok beépítése szaktudást és hosszas előkészítést igényel, mivel a legtöbb gázfajta alkalmatlan a fújásos eljárásra;
  • gázvetés: 12-15 literes, időzített, elektromos gyújtóval ellátott gázpalack, amelyet beépített, speciális aknavetővel juttatnak célba; a robbanás a talaj felett 10-100 m-re következik be, ezért a gáz permet formájában nagy területet képes lefedni; hatásosabb alkalmazása a gázvetésnek a célba juttatott lövedékek az elektromos gyújtó segítségével a földfelszínen egyidejűleg elindított felrobbantása, amellyel akár 100% -os koncentrációt is elérhetnek, kevésbé függ a széljárástól, akár 1600 méter távolságra is alkalmazható.

 kissg05_04.jpg

4 Angol katonák gázgránátvetők töltése közben

 

Az osztrák-magyar hadvezetés 1916-ig egyértelműen elutasította a gázfegyver bevetésének még a lehetőségét is. Igaz, 1915 tavaszán képviselőt küldött a keleti hadszíntérre, ahol a németek által bevetett fújásos technika alkalmazása során szerzett tapasztalatokat ismerhette meg. A tapasztalatokat összegző jelentés még Ferenc Józsefhez is eljutott, aki ekkor még, a vezérkarral egyetértésben, szintén elutasította a bevetés gondolatát. 1916 januárjára azonban számos jelentés megerősítette, hogy mind az oroszok, mind az olaszok rendelkeznek gázfegyverrel, amelyet képesek akár használni is. Gázvédelmi felszereltségük viszont még nem volt megfelelő. Ezért egy meglepetésszerű gáztámadás sikerrel kecsegtethetett. Az ellenfelek felkészültségét megismerve az uralkodó végül beleegyezését adta egy gáztámadás előkészítéséhez.

Első lépésként 1916 februárjában Kremsben felállították a cs. és kir. haderő „gázzászlóalját”, 62. különleges árkászzászlóalj néven, amelyben az árkász megjelölés csupán fedőnév volt A zászlóalj feladata a gáztámadások technikai kivitelezésének irányítása lett. A világháború során azonban bevetésükre csak négy alkalommal került sor, ezek közül három esetben a keleti harctéren, német alárendeltségben tevékenykedtek. Az első és egyetlen önálló bevetés helyszíneként az olasz hadszíntéren található, az Isonzó folyó mellett elterülő Karszt(Doberdó)-fennsíkot jelölték ki. Az elképzelést az itt küzdő, súlyos helyzetben lévő cs. és kir. VII. hadtest parancsnoka, József főherceg is támogatta. Visszaemlékezése szerint: „Nyíltan megmondom, hogy a gáz nem volt előttem szimpatikus. Alapos megfontolás után azonban azon meggyőződésre jutottam, hogy a doberdoi fennsíkon a jelenlegi helyzet gyökeres megváltoztatását csakis gázzal való sikeres támadás útján remélhetem…” Aggodalma nem véletlen, hiszen a térség védelmében az egy esztendeje tartó küzdelem során már több ezer katonája áldozta életét.

kissg05_05.jpg

5 Osztrák-magyar katonák gázálarcban

 

Az előkészítési munkálatok 1916 májusának első napjaiban kezdődtek. A Kremsből érkezett zászlóalj tisztjének javaslata alapján a frontszakasz kijelölése május 20-án történt meg. A vállalkozáshoz 6000 palack, 80% klórt és 20% foszgént tartalmazó gázkeveréket szereztek be, amelyekből 5500 darabot építettek be. A palackok egy része Németországból, míg a másik része saját gyártásból származott. A palackok telepítése június első napjaiban, titokban, álcázás mellett kezdődött. A 2,2 m hosszú, 0,5 m széles és 0,5 m mélységű árkokba a gázzászlóalj árkászalakulatként megnevezett katonái helyezték el a palackokat, majd fedték be homokzsákokkal. Az éj leple alatt zajló munkálatok három hétig tartottak. A támadás időpontjaként 1916. június 25-ét jelölték meg. Az időjárás miatt azonban az akció négy napot késett. Végül június 29-én hajnali 5.10-kor elindult az olasz állások felé a tíz perc alatt kijuttatott, halált hozó gázkeverék. Az olasz csapatok vesztesége 30-40000-re, a halottak száma tízezer körülire tehető. Néhány helyen azonban a légáramlatok visszasodorták a gázfelhőt, ezért a gázkifújást követő támadásban résztvevő cs. és kir. 17. és az m. kir. 20. honvéd hadosztály kötelékéből is áldozatul esett 44 fő. Átütő sikert a gáz alkalmazása nem hozott, mert a terepviszonyok és a szél miatt gázmentes szigetek keletkeztek, ahonnét a gázfelhő mögött támadó osztrák–magyar alakulatok erős oldaltüzet kaptak. Az előnyomulás ezért lassan haladt előre. Az eltelt idő alatt pedig az olasz védők rendezték soraikat.

 kissg05_06.jpg

6 Légifelvétel egy gáztámadásról

 

A gáz azonban itt is végleg „kiszabadult a palackból”. Ezt követően az olasz hadvezetés sem maradt adós, és az olasz gáztámadások is rendszeressé váltak. Ezeknél elsősorban a gázlövéses módszert alkalmazták, foszgén tartalmú lőszerrel. A tüzérségi előkészítés során ugyanis a lőszerek esetenként eltérő százalékban gázlőszert is alkalmaztak. Tüzérségük általában az állásokhoz vezető közlekedési és utánpótlási útvonalakat, a gyülekezőhelyeket, az ütegállásokat vette tűz alá, illetve árasztotta el gázzal. Éjjeli tüzérségi támadásnál lényegesen nagyobb százalékban, akár 100%-ban is használtak gázlőszert. A gáz ugyanis éjjel vagy hajnalban hatékonyabb, mert a fáradtságtól álomba merült legénység nehezebben reagál a riadóra, lassabban veszik fel a gázálarcot, vagy sietnek gázbiztos óvóhelyre. Ezért amennyiben az éjszaka, illetve a hajnal ködös volt, biztos sikerre lehetett számítani. Ködben a gázfelhőt csak akkor lehetett felismerni, ha elérte az állásokat. A fújási technika alkalmazásával elsősorban klórt bocsátottak ki. E gáznak a levegő páratartalma szerint egyébként különböző színe volt. Párás levegőben a pára sűrűsödése miatt jobban látható, zöldessárga gázfelhő keletkezett, száraz levegőben a gáz halványabb zöldessárga színű volt, éjjel azonban teljesen láthatatlan maradt.

Az olaszok a gáztámadásoknál egyébként az időjárási viszonyokat kevésbé vették figyelembe. Ezért hatékonyságuk is eltérő volt. Nagyobb esőben, hóban és sűrű ködben azonban szinte kizárhatták a gáztámadás lehetőségét. Nagyobb biztonságban érezhették magukat a sűrű növényzettel, valamint egyenetlen előtereppel rendelkező vonalak katonái is, mert a mélyedésekben általában megrekedt a gáz. Gáztámadásra egyébként a hűvös, derűs idő volt a legmegfelelőbb, 1,5-3 m/s szélsebességgel.

A legnagyobb gáztámadást a 11. isonzói csatában (1917. aug. 19. – szept. 12.) szenvedték el az osztrák–magyar csapatok. Az olaszok az arcvonal egyes szakaszait, illetve az utánpótlási vonalakat órákon keresztül lőtték, amellyel a kijelölt szakasz teljes elgázosítására törekedtek. Egy, a front mögött négy km-re lévő gyülekezési körletre a kilenc óra hosszat tartó tüzérségi tűz során 3000-3500 gázlövedéket lőttek ki. A felderített osztrák–magyar ütegállásokat általában 3-5 órán keresztül lőtték, s azokat percenként 2-3 lövés érte. Egyes helyeken hat lövés/perc sűrűséget is feljegyeztek. Azonban az is előfordult, hogy egy ütegállásra két és fél órás támadás nehezedett, amelynek során kb. 25 lövés/perc sűrűséggel hullottak a gránátok. A gránátokat cseppfolyósított gázzal töltötték fel. A gránát csupán annyi robbanóanyagot tartalmazott, amennyi a töltet köpenyének a szétfeszítéséhez volt szükséges, ezért alig hallhatóan robbant. A gránátok gáztartalma méretük szerint különböző volt, fél kg-tól a 30-40 kg-ig terjedt. Így a töltettől függően, szélcsendes időben 100-300 méter sugarú körben árasztotta el a kijelölt területet. A mérgezések általában az álarc kései felvételéből vagy idő előtti levételéből, a sérült gázálarcok használatából adódtak. Idővel mindenki megtanulta, hogy a gázálarcnak minden percben kéznél kell lennie.

kissg05_07.jpg 

7 Gázálarc tárolódobozával

 

A fentebb említett rendszeres olasz gáztámadások azonban nem hoztak átütő sikert részükre. Az Isonzó folyó mentén az arcvonalak gyakorlatilag 1917. október 24-éig változatlanok maradtak. A központi hatalmak 1917 őszén határozták el a britek által először 1917. április 24-én Arrasnál alkalmazott új módszer, a gázvető cső átvételét és kipróbálását. A mintegy egy méter hosszú és 18 cm átmérőjű cső segítségével célba juttatott palack hatása meggyőző érv lett a mielőbbi alkalmazáshoz. A német hadvezetés által megrendelt és rendszeresített 18 cm-es gázvetőt talp nélküli konstrukcióként közvetlen a talajba építették be. 1917. szeptember 20-án a bevetés helyét is kijelölték. A döntés az Isonzó folyó felső folyásánál található flitschi medencére esett. Az elképzelés értelmében a német hadsereg szakalakulata készítette elő a bevetést. 1917. október 16-án osztrák–magyar részről a cs. és kir. különleges árkászzászlóalj 3. századát osztották be a német 35. utászzászlóalj alárendeltségébe, amelyet a zászlóalj rohamszázadaként alkalmaztak. Az előkészítés október 19. és 23. között zajlott. A Tarvisióból október 18-án megérkezett 894 db vetőcsövet és a kb. 1000 db, német gyártású palackot 5 nap alatt, éjszaka dolgozva, mintegy 1000 munkás segítségével építették be az Isonzó folyó bal partján, a Flitsch (ma Bovec) és Čezsoča településekkel szembeni szakaszon.

Az előkészületi munkálatok terv szerint fejeződtek be. A megközelítőleg 700 m hosszúságú szakaszon telepített vetőcsövek október 24-én 2.00 h-kor feltöltve, bevetésre készen álltak. Öt perccel később elindultak az első palackok az olasz állások felé. Reggel 9 órára az elárasztott olasz állások megtisztultak a gáztól, és a támadó gyalogság megindult. A katonák elé táruló látvány sokkoló volt. Az olasz drótakadályok leküzdése után az előretörő német és magyar utászok a Friuli dandár 87. gyalogezredének állásaiban csak halott vagy haldokló olasz katonákat találtak. Délelőtt 10.15 h-kor a német 35. utászzászlóalj parancsnokának jelentése szerint a gáztámadás célpontjául megjelölt 700 m hosszúságú területen 500-600 olasz katona lelte halálát a halálos felhőben. Az alkalmazott gáz összetételét illetően nincs pontos adat. A tüdőt károsító zöld keresztes anyag mellett vélhetően a felső légúti panaszokat okozó, kék keresztes lövedékeket is használtak.

 kissg05_09.jpg

8 A gáztámadás áldozatai

 

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a világháború végén készült statisztikák alapján a hadviselő felek hadseregei a háború során harccselekmények következtében megközelítőleg tízmillió fős veszteséget szenvedtek el. Ebből kb. 880000 főre tehető a különféle harci gázok áldozatainak száma, ez mintegy 9%-os arányt tesz ki. A harci gázoktól a legnagyobb veszteséget a francia hadsereg szenvedte el. Az áldozatok száma 190000 fő volt. Anglia és Németország esetében pontos számokat adnak a kimutatások, amelyek 180981 főt, illetve 78663 főt rögzítenek. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregére vonatkozóan hasonló statisztikák nem állnak rendelkezésünkre.

 Kiss Gábor

 

Levéltári és könyvészeti források

Hadtörténelmi Levéltár, I. világháborús gyűjtemény, m. kir. 37. honv. gyaloghadosztály parancsnokságának iratai; m. kir. 74. honv. gyaloghadosztály parancsnokságának iratai; cs. és kir. 34. gyaloghadosztály parancsnokságának iratai; m. kir. 81. honv. gyalogdandár parancsnokságának iratai

Hadtörténelmi Levéltár, Kéziratok és tanulmányok gyűjteménye (HL Tgy.), Brauner Iván: Gázharc a világháborúban. HL TGy 468. sz.; Oroszy László: Gáztámadás San Martino del Carsonál 1916. jún. 29. HL TGy. 878. sz.; Ury János: Péti Nitrogénművek Rt. hadiipari tevékenysége 1935–1945. HL TGy. 3121. sz.

Kriegsarchiv Wien, Manuskripte, Technik in Weltkrieg 379. sz., Hedendorf, Walther: Der Gaswerverangriff bei Flitsch am 24. Oktober 1917.

Magyarország az első világháborúban. Lexikon. A-Zs. Főszerk.: Szijj Jolán. Budapest, 1995.

József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. Budapest, 1928. III. kötet

Radax, Felix: Giftgas und das „Wunder von Karfreit”. In: Rauchensteiner, Manfried: Waffentreue. Die 12. Isonzoschlaht 1917. Wien, 2007.

 

Képek

1 Még az öszvér is gázálarcot hordott!
https://www.welt.de/geschichte/article139907168/Ihre-Lungen-sind-weg-buchstaeblich-ausgebrannt.html#cs-1-WK-Soldaen-Maultier-mit-Gasmasken-WWI-Soldiers-and-mule-with-gas-masks.jpg

2 Fritz Haber
https://i.redd.it/jng3s04v7qc21.png

3 Gáztámadás után, 1917
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/ba/Nach_Gasangriff_1917.jpg

4 Angol katonák gázgránátvetők töltése közben
https://www.wikiwand.com/de/Chemische_Waffe

5 Osztrák-magyar katonák gázálarcban
http://wk1.staatsarchiv.at/technik/gaskrieg/#/?a=artefactgroup474

6 Légifelvétel egy gáztámadásról, 1916
https://www.wikiwand.com/de/Chemische_Waffe

7 Gázálarc tárolódobozával
https://www.kpemig.de/1Weltkrieg-Gasmaske-in-Dose-Komplett-mit-beiden-Trageriemen-Gebrauchsanweisung-und-Ersatzklarscheiben-Leder-weich

8 A gáztámadás áldozatai (Sargent, John Singer (RA): Gassed)
https://de.wikipedia.org/wiki/Gassed#/media/Datei:Sargent,_John_Singer_(RA)_-_Gassed_-_Google_Art_Project.jpg

 

Szólj hozzá