A határőrség katonái 1989. május 2-án kezdték meg a műszaki zár felszámolását. A zöld határ számos idegen, főként keletnémet állampolgárt vonzott a magyar−osztrák határra. A határsértők feltartóztatásának feladata immáron teljes egészében a határőrség személyi állományára hárult. A határsértések megakadályozását az érvényes parancsok szabályozták. Eszerint a határőrök fegyvert csak akkor használhattak, amennyiben az feladatuk teljesítéséhez elkerülhetetlen volt.[1] Júliusban mégis bekövetkezett személyi sérüléssel, augusztusban pedig halállal végződő baleset. Az alábbiakban a balesetek körülményeinek vizsgálatára teszek kísérletet.

1989. május 2-án kezdődött az elektromos jelzőrendszer lebontása

1989. július 1-én éjjel, a 10. szombathelyi határőr kerületben, Peresznye térségében indult útnak egy keletnémet család. A járőr felszólítására nem álltak meg, szétválva haladtak tovább az Ásás patak medrét övező sűrű növényzetben. Az apa és 15 éves fia épségben átlépték az osztrák határt. Az anya nem volt ilyen szerencsés. A nyomába szegődő határőr a sáros árokba csúszott, közben elsült a figyelmeztető lövés céljából kibiztosított fegyver. A golyó az asszony kezét találta el. Az ügy szépséghibája, hogy az esetről írott első jelentés megpróbálta eltusolni a sérülés okát: „A helyszíni szemle eredményeként – és tekintettel arra, hogy a sérültet igazságügyi orvosszakértő nem vizsgálta meg – nem zárható ki, hogy a sérülést menekülés körzetében található éles vadbambusztorzsák esés következtében okozták.”[2] A sérültet a zsirai körzeti orvos részesítette elsősegélyben, majd a szombathelyi Markusovszky kórházban látták el. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy bal keze mutatóujján érintőleges lövéstől származó, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A határsértőt a Vas megyei rendőr-főkapitányság vette át, ügyészségi meghallgatása során a sértett nem élt a panasz jogával. Az ügyet a győri katonai ügyészség vizsgálta ki. Az orvosi szakvélemény egyértelműen alátámasztotta, hogy a „2 cm hosszú, tátongó szélű cafatos seb” érintőleges lövés következménye. A kivizsgálást követő ballisztikai vizsgálat tanúsága szerint a járőrök az előírások szerint jártak el, vagyis a lövéseket szabályosan felfelé, a levegőbe irányozva adták le.

A lebontott drótkerítés darabjait traktorokkal szállították el

A baleset körülményei azt mutatják, hogy a kibiztosított fegyver akkor is komoly veszélyforrást jelentett, ha csak figyelmeztető lövés céljából használták. Az 1989-es év nyarán feljegyzett esetek közös jellemzője, hogy az eredménytelen felszólítást követően mind a határőrök, különösen pedig a határőrizetben résztvevő munkásőrök indokolatlanul sok figyelmeztető lövést adtak le. A fent ismertetett eset jegyzőkönyve húsz figyelmeztető lövésről számol be, ami azért aránytalan, mert a sötétben, a sűrű növényzet közepette nem járult hozzá a menekültek feltartóztatásához. Július 19-én este három keletnémet fiatal Szentgotthárd és Rábatótfalu között próbált átúszni a Rábán. A közelben tartózkodó munkásőr és a határőrök összesen 62 db. éles lőszert használtak el. Az életüket féltő menekültek visszafordultak, az éber munkásőrt parancsnoka 1000 Ft értékű tárgyjutalomban részesítette.[3] Úgy tűnik tehát, hogy a korábbi évtizedek gyakorlatával szemben, amikor a lőszerfelhasználást illetően szigorú elszámoltatás volt érvényben, ez a korlátozás is megszűnt. Mivel a határőrök kezében nem volt olyan hatékony eszköz, amellyel a határsértőket vissza tudták volna fordítani, a levegőbe irányzott puskaropogtatással próbálták megfélemlíteni őket.

A zöldhatáron tábla jelezte az államhatárt

A balesetek bekövetkezésének körülményeit vizsgálva az érem másik oldaláról is szót kell ejteni. A menekülők augusztus 20. és augusztus 30. között 28 határőrt bántalmaztak.[4] Augusztus 19-én reggel, a hétforrási őrs határszakaszán a gazdasági munkát végző határőrt fújták le gázspray-vel, és a támadás elkövetőjét csak a közelben tartózkodó járőr segítségével tudták harcképtelenné tenni.[5] A keletnémet nőt a Vas megyei rendőr-főkapitányságnak adták át, ahol tiltott határátlépés és hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt kezdeményeztek eljárást ellene. Az ügyész nem járult hozzá a vádemeléshez, ily módon a rendőrség is kénytelen volt futni hagyni a támadót. Az esetről készült jelentés nem véletlenül hangsúlyozta a büntetés elmaradását, ami demoralizáló hatást fejtett ki az állomány körében.

A Der Kurier című osztrák napilap kommentárja a menekültek agresszív fellépését otthon szerzett rossz tapasztalataikkal magyarázta, és a határon beállott permanens veszélyhelyzetre hívta fel a figyelmet: „A keletnémet menekültek félnek a katonáktól. Feltehetően minden egyenruhásban azokat a határőröket látják, akik az NDK nyugati határán állnak, és nemrégiben még a menekülőkre tüzeltek. A határőröktől való félelem oda vezetett, hogy némelyik menekült még Magyarországon is késsel és gázspray-vel van felfegyverkezve. Ezt a magyar határőrök is tudják, ezért nem érzik jól magukat a bőrükben. Konfrontáció esetén a félelem spirálja könnyen erőszakba csap át. A keletnémet emigránsok gyakran csak Ausztriába érve ismerik fel – amikor már biztonságban érzik magukat –, hogy sok magyar határőr valószínűleg inkább »oda sem nézett«, nem hogy letartóztatni vagy visszatoloncolni akarta volna őket.”[6][7] A besorozott kiskatonák védelme érdekében a Magyar Honvédelmi Szövetség vezetősége a belügyi tárca intézkedését sürgette:

Az utóbbi időben nagy érdeklődéssel és aggodalommal figyeljük a magyar–osztrák határon kialakult helyzetet. Az események nemcsak szövetségünk fővárosi tagjait, hanem társadalmunk legnagyobb hányadát is foglalkoztatják. Azok az NDK-állampolgárok, akik illegálisan óhajtanak osztrák területre jutni, a magyar törvényeket figyelmen kívül hagyják. A tettlegességig is fajuló, és egyre durvább alakot öltő határsértések nem egyszer a határnál szolgálatot teljesítő katonák testi épségét és életét is veszélyeztetik. Úgy gondoljuk, hogy az ott szolgálatot teljesítő sorkatonák biztonságának szavatolása alapvető feladata parancsnokaiknak és minden jóérzésű magyarnak. Annak ellenére, hogy a műszaki határsáv megszüntetésével teljes mértékben egyetértünk, az a véleményünk, hogy az illetékeseknek a szögesdrót kerítés eltávolításával egy időben nem sikerült olyan határvédelmi rendszert kidolgozni, amely kellően biztonságos körülményt tesz lehetővé a határőröknek feladataik ellátásához. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a sorkatonai szolgálatukat teljesítő fiatalokat nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megvédeni az őket érő agresszív megnyilvánulásokkal szemben. Éppen ezért kérjük a belügyminisztert, a határőrség országos parancsnokát, tegyenek meg mindent a szolgálatot teljesítők biztonsága érdekében. Megítélésünk szerint a kiskatonák nincsenek felkészítve a kialakult helyzetre, azaz az eddigi képzési rendszer nem felel meg a jelenlegi (megváltozott) körülményeknek.[8]

A burgenlandi lakosság a menekültek fogadására helyezett ki táblákat

Az állomány körében eluralkodó rossz közhangulatot jelezte, hogy soraikban a menekültek által agyonvert és osztrák területre hurcolt határőrökről szóló rémhírek kaptak lábra.[9] A demoralizálódás másik jele a vesztegetési esetek számának növekedése volt. Amikor márciusban fény derült az 1989-es év első vesztegetési kísérletére, még nem tulajdonítottak különös jelentőséget az ügynek, ami arra utal, hogy a korábbi évek gyakorlatában szokatlannak számítottak az ilyen jellegű próbálkozások.[10] 1989 nyara ebben is gyökeres változást hozott. Júniusban és júliusban úgy a déli, mind pedig a nyugati határszakaszról több olyan bejelentés érkezett, melyek szerint az NDK-ból kivándorolni szándékozók nagyobb összegű kelet- és nyugatnémet márkát kínáltak fel a járőröknek, akik az ajánlatot rendszerint visszautasították.[11] Augusztus végén egy névtelen bejelentés, valamint a nyugati bulvársajtó híradása nyomán tudódott ki, hogy a magyarfalvi őrs némely munkatársai a náluk található értéktárgyak és készpénz átadása fejében átengedték a szökni vágyókat.[12] Az ügy érdekessége, hogy az egyik gyanúsított korábban maga jelentett be két hasonló esetet. Az első alkalommal két keletnémet leány szerelmet ajánlott a járőrnek, néhány órával később pedig egy család pénzt kínált szabadságáért cserébe. A szóban forgó határőr magatartásának megváltozása azt mutatja, egyre inkább feleslegesnek és értelmetlennek érezték a határsértők feltartóztatását. A győri katonai bíróság november 20-án tárgyalta a vesztegetésben érintett tíz határőr ügyét. Kilenc személyt szolgálat közben elkövetett kötelességszegés és embercsempészés bűntette, valamint a devizagazdálkodás szabályainak megsértése miatt egy évtől egy év négy hónapig terjedő szabadságvesztésre ítéltek. Tízedik társuk az előzetes letartóztatás során öngyilkosságot követett el.[13]

Az átjutás nem sikerült, vissza a járőrkocsival, 1989. augusztus 25.

A vasfüggöny magyar szakaszának utolsó áldozata Kurt Werner Schulz volt.[14] A Weimarban élő család balatoni nyaralását követően utazott a nyugati határhoz. A páneurópai piknik sikerén felbuzdulva még augusztus 20-án este megpróbáltak átjutni a Répcevis és Locsmánd (Lutzmannsburg) közötti határszakaszon, ám a megerősített határellenőrzés ezt nem tette lehetővé.[15] Az újabb kísérletre augusztus 21-én este, Peresznye térségében került sor. A járőr ezúttal is észrevette, és megállásra szólította fel őket. Az ismételt kudarc felszította a férfi elszántságát, aki táskájával vágta fejbe a járőrparancsnokot, majd megpróbálta elvenni fegyverét. Dulakodás közben osztrák területre kerültek, a figyelmeztető lövések miatt kibiztosított fegyver is a határ másik oldalán sült el.

Kurt Werner Schulz (1953. július 25. – 1989. augusztus 21.)

A baleset körülményeinek kivizsgálása céljából a magyar határőrség vezetői a Burgenlandi Biztonsági Igazgatóság vezetőjéhez, dr. Johann Schoretits udvari tanácsoshoz fordultak.[16]  A Határeseményeket Kivizsgáló Magyar-Osztrák Bizottság 25. ülését 1989. augusztus 23-án, Kőszegen tartotta. A kilenc tagból álló vizsgálóbizottság magyar tagozatát dr. Görög János, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetője, osztrák tagozatát dr. Helmut Zwettler, az osztrák szövetségi belügyminisztérium miniszteri tanácsosa vezette. A helyszíni szemle eredménye és a szemtanúk kihallgatása alátámasztotta a határőrök vallomását.

 A vasfüggöny utolsó áldozata a B 80/4. számú határkőnél lelte halálát

A vizsgálat eredményeként az alábbi tényállás állapítható meg:

Schafitel asszony 1989. augusztus 21-én 22.40 órakor élettársával, Kurt Werner Schulz-cal és közös fiúgyermekükkel, Johannes Schafitel-lel megkísérelte, hogy a B 80/3. és a B 80/4. határkövek térségében Magyarországról Ausztriába jusson. A határkerítés közvetlen közelében a három menekülőt egy magyar határőr észrevette és megállásra szólította fel. Mivel azok a felszólításnak nem tettek eleget, a katona megkezdte üldözésüket, ennek során figyelmeztető lövéseket adott le és világító rakétát lőtt fel. Mialatt az asszony és a fia a közös államhatárt Ausztria irányába akadály nélkül átlépte, Kurt Werner Schulz-ot, még mielőtt a határkerítést átlépte volna, a magyar határőr feltartóztatta. Emiatt Schulz a katonát egy táskával úgy ütötte meg, hogy annak sérülést is okozott. Az ezt követő dulakodás során végül mindketten osztrák területre kerültek.

A határőr elmondása szerint az NDK állampolgár a dulakodás során géppisztolyát megragadta és megkísérelte azt tőle elvenni. Amikor már mindketten a körülbelül 15 méteres mélységben osztrák területen voltak, a határőr elmondása szerint a figyelmeztető lövések idején már kibiztosított fegyverből akaratlan lövés következett be. A lövedék Schulz száján hatolt be és a tarkóján jött ki. A magyar fél által lefolytatott bűnügyi vizsgálat alapján és ezzel összefüggésben végrehajtott orvosi vizsgálat szerint megállapítható volt, hogy a lövés Schulz-ot közvetlen közelről (körülbelül 10 centiméterről) kellett, hogy érje.

Schafitel asszony, aki fiával együtt már körülbelül 20 méter mélységben osztrák területen volt, a közvetlen közeli lövést meghallotta és néhány méterrel ismét megközelítette a határt. Ebben az időpontban egy további magyar határőr érkezett oda és kézmozdulatokkal jelezte neki, hogy jöjjön vissza a határ irányába. Schafitel asszony a határőr felhívásának eleget tett, mert a lövéssel összefüggésben az élettársáért aggódott. Elmondása szerint őt és a gyermekét a határőrök nem kényszerítették, hogy Magyarországra visszatérjenek. Időközben az a határőr, akinek a géppisztolyából a halálos lövés történt, a sebesültet a határral párhuzamosan futó, annak közvetlen közelében lévő földútra, magyar területre húzta vissza. Ezt követően intézkedett orvosi segítség helyszínre hívására. Schafitel asszony rövid ideig a súlyosan sérült élettársa mellett maradt, majd a határőrök az ország mélységébe visszavitték. Németh ezredes elmondása szerint az odahívott orvos már csak az NDK állampolgár időközben bekövetkezett halálát tudta megállapítani.

A Határeseményeket Kivizsgáló Magyar–Osztrák Bizottság helyszíni vizsgálata

A győri katonai bíróság felmentette a foglalkozás körében halált okozó testi sértés bűntette alól a kiskatonát, ám a 19 éves fiatalember nehezen tudta feldolgozni a halálos baleset mentális következményeit, melynek részese volt. A Határőrség Politikai Főcsoportfőnöksége által kiadott tájékoztató a hasonló esetek megelőzése céljából a felemás helyzet rendezését sürgette:

A magyar-osztrák határon rendkívüli helyzetet teremtettek – az elsősorban NDK állampolgárságú – menekülők. Állományunk egy része érzelmileg azonosul a menekülők többségének problémájával és ezért igyekeznek humánus módon intézkedni velük szemben. Azt azonban elfogadhatatlannak tartják, hogy a magyar határ megsértésével – egyesek mindenre elszántan – akarják gondjaikat megoldani. Az NDK menekülőkkel kapcsolatos kormánynyilatkozatokkal egyetért állományunk. Az alegységparancsnokok azonban ezt kevésnek tartják. Határozottabb intézkedések megtételét sürgetik az állományuk és nemzeti érdekeink védelmére. Általános felháborodás fogadta a határőr járőröket ért támadásokról szóló híreket. A zsirai fegyverhasználatot a hivatásos és sorozott állomány is jogos önvédelemként értékelte. Az eseményt követően néhány alegységnél a katonák védelme érdekében a korábbi fegyverhasználat szabályainak visszaállítását is felvetette a hivatásos állomány.

A járőrök többsége a nyugati határszakaszon feszültebb idegállapotban megy ki szolgálatba. Egyesekben erősödött a félelemérzet, hogy csoportos vagy támadóeszközzel felszerelt határsértővel találkoznak. A többség azonban bátran és példásan teljesíti feladatát, annak ellenére, hogy tudják: az elfogott határsértőt el kell engedni, aki újból megkísérli majd a tiltott határátlépést. Az osztrák viszonylatban kialakult kritikus helyzettel kapcsolatban több magasabb egységnél elhangzott markánsabb vélemények:

- A menekülőkkel szembeni liberális eljárás komolyan veszélyezteti a határőrség tekintélyét, morálisan aláássa a szolgálati fegyelmet. „Minek őrizzem az államhatárt?”
- A jelenlegi állapot tartós fennállása magában rejti azt a veszélyt, hogy a járőr – félelmében, vagy mert túlterhelt idegileg és fizikailag – belelő a menekülők csoportjába.
- Zavaros, ellentmondásos a jogalkalmazás, mert ha a külföldi személy az ország belsejében szabálysértést követ el, akkor megbüntetik, a határsértőt pedig csak figyelmeztetik.
- A Páneurópai pikniken bekövetkezett tömeges kitörés nevetségessé tette jelenlétünket a határon, mert nem állt rendelkezésre hatásos eszköz ennek megakadályozására.
- Menekülttáborrá változtatjuk az országot, és ezzel a Kelet–Nyugat feszültségének gócpontja alakul ki itt, ahol a határőrségnek kell elvégezni a népszerűtlen munkát. 
- A kormányzatnak határozottabb lépéseket kellene tenni a probléma megoldására, mert a jelenlegi nyilatkozatok „hintapolitikára” utalnak, Nyugatot és Keletet is hitegetjük.
- Egy meghatározott időre nyissuk meg a határt, menjenek az NDK-menekülők, mert a jelenlegi helyzet veszélyezteti katonáinkat, és nevetségessé teszi erőfeszítéseinket.[17]

 Az osztrák újságírók a kötéltánc hasonlatával jellemezték a magyar határőrség kényes helyzetét: „Aki valamennyire is utánajárt, hajszálpontosan tudja, hogy az elmúlt hetek során a magyarok milyen kötéltáncot jártak a kötelességteljesítés, az elnézés és a diszkrét segítségnyújtás között.”[18]

Jobst Ágnes

Levéltári és könyvészeti források

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
2.7.1. Napi Operatív Információs Jelentések

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
MNL OL XIX-B-10. Határőrség iratai
MNL OL 295. f. Munkásőrség iratai
MNL OL XX-k-10. Legfőbb Ügyészség Politikai Osztály iratai

B. 1989.
G. B.: Vesztegetési kísérletek. Határőr, 1989. június 23. 6.

Ítélet 1989.
Ítélet az embercsempész határőrök ügyében. Határőr, 1989. 49. sz. december 8. 6–7.

Jobst 2020.
Jobst Ágnes: A vasfüggönytől a határnyitásig. A fegyverhasználat szabályozásának változásai 1949−1989. https://arsmilitaria.blog.hu/2020/05/11/a_vasfuggonytol_a_hatarnyitasig

Mentzel 1989.
Mentzel, G.: „Auch bei ungarischen Grenzern wächst Angst. Ärztliche Hilfe für Soldaten – in 4 Tagen kamen mehr als tausend DDR-Bürger durch”. Der Kurier, 1989. augusztus 28. 13.

Pándi 1989.
Pándi, C.: Soldaten an der ungarischen Grenze rauben DDR-Flüchtlingen die Uhren. Neue Kronen Zeitung, 1989. szeptember 9. 9.

Sz. J. 1989.
Sz. J.: Halálos baleset a határon. Határőr, 1989. 35. sz. szeptember 1. 2–3.

Szinovatz 1989.
Szinovatz: Meine Sicht. Die Burgenländische Freiheit, 1989. augusztus 30. 11.

Képek

1989. május 2-án kezdődött az elektromos jelzőrendszer lebontása
https://www.facebook.com/idoutazomuzeum/

A lebontott drótkerítés darabjait traktorokkal szállították el
Fotó: MTI/Czika László felvétele
https://hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2019/05/02/harminc-eve-kezdtek-lebontani-a-vasfuggonyt

A zöldhatáron tábla jelezte az államhatárt
Als die Wende begann
https://www.br.de/franken/inhalt/zeitgeschichte/weichlers-ddr-flucht-100.html

A burgenlandi lakosság a menekültek fogadására helyezett ki táblákat
burgenland.ORF.at chronik1989.5393059

Az átjutás nem sikerült, vissza a járőrkocsival, 1989. augusztus 25.
Fotó: Reuters/ Balogh László felvétele
http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200902/fotos_pr_es_toredektortenelem

Kurt Werner Schulz (1953. július 25. – 1989. augusztus 21.)
https://bidf.hu/film/borderline-case/

A vasfüggöny utolsó áldozata a B 80/4. számú határkőnél lelte halálát
Der letzte Tote am Eisernen Vorhang. burgenland.ORF.at

A Határeseményeket Kivizsgáló Magyar–Osztrák Bizottság helyszíni vizsgálata
Der letzte Tote am Eisernen Vorhang. burgenland.ORF.at

[1]Jobst 2020.

[2] MNL OL XIX-B-10. 1989. I/3. BM HOP 1989. július 3-i napi jelentése; MNL OL XIX-B-10 1989. IV/2-18. M HOP Ikt.sz. 0410/1989. Jelentés.

[3] MNL OL Munkasőr 295. f. 512. d. 155. fsz. 1989. július 8.és augusztus 27 között 24 munkásőrt terjesztettek fel dicséretre az NDK menekülők elfogásáért.

[4] Sz. J. 1989. 2–3.

[5] MNL OL XIX-B-1. 1989. I/3. 3. fsz. 1989. augusztus 21-i napi jelentés

[6] Mentzel 1989. 13.

[7] ÁBTL 2.7.1. NOIJ 6. 9. 89. 174/13.

[8] MNL OL XIX-B-10. 402/1/1989. Az MHSZ Budapesti Vezetőség Végrehajtó Tanács 1989. augusztus 29-i állásfoglalása.

[9] ÁBTL 2.7.1. NOIJ 6. 9. 89. 174/13.

[10] MNL OL XX-k-10 18025/1989.

[11] G. B. 1989. 6.

[12] ÁBTL 2.7.1. NOIJ 6. 9. 89. 174/12; ÁBTL 2.7.1 NOIJ 18. 9. 89. 182/13.; Pándi 1989. 9.

[13] Ítélet 1989. 6–7.

[14] Kurt Werner Schulz 1953-ban, Falkensteinben született. Az építész végzettséggel rendelkező férfi élettársa apjának asztalos üzemében dolgozott. A család augusztus közepén indult a magyarországi nyaralásra. Először egy Budapesten élő barátjukat keresték fel, utána mentek a Balatonra.

[15] MNL OL XIX-B-10. 60/4/1989. Tájékoztató a nyugati határszakaszon kialakult rendkívüli helyzetről.

[16] A nyugati határszakaszon előforduló események kivizsgálása az 1965. évi 11. törvényerejű rendelettel létrehozott „Határeseményeket Kivizsgáló Magyar–Osztrák Bizottság” hatáskörébe tartozott.

[17] MNL OL XIX-B-10. 1989. BM Határőrség Politikai Főcsoportfőnökség 228. Tájékoztató. 16.

[18] Szinovatz 1989. 11.