Ars Militaria

Hadtörténelem népszerűen, hadtörténelem szakszerűen

Írások a magyar és egyetemes hadtörténelem területéről az Árpád-kortól a közelmúltig

KÖSZÖNTŐ

Az Úr 2020. évére a világhálót és a legnépszerűbb sötétkék hátterű közösségi oldalt elözönlötték a hadtörténelmi, katonai, biztonságpolitikai témájú blogok, csoportok, oldalak. Ezeken a legfinnyásabb ízlésűek is megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő témákat a pattintott kőkorszak hadviselésétől kezdve Dédes vár építéstörténetén át a Magyarországon hasra szállt Liberátorokig. A színvonal hullámzó, hiszen a netre jóformán bárki bármit feltölthet, azonban – hála az interaktív felületeknek – hamar megjelennek a szakértő velociraptorok is, és jaj annak, aki hibázik… néha annak is, aki nem.

Az Ars Militaria szerzői profi hadtörténészként szállnának be az online katonai blogok virtuális Sztálingrádjába. A történész elé biggyesztett had szócska azonban esetükben nem fosztóképző. Ezt a műfajt sokáig többnyire hivatásos katonák végezték, akik a Vezérkar vagy a Hadilevéltár valamelyik sötét irodájában, az uniformisra könyökvédőt húzva ültek íróasztalhoz, és akiket a csípőben hordozott gránátszilánk emlékeztetett a háború realitásaira. A vaskos könyvek, amelyeket akár saját koruk, akár a korábbi időszakok háborúiról írtak, magukon viselték a hivatásos katona szemléletét, és általában nem a közvélemény tudásvágyát elégítették ki, hanem nagyon is praktikus célokat szolgáltak: a múlt tapasztalatait átadva segíteni a felkészülést a jövő háborúira. Sajnos, ezek a munkák a bennük rejlő óriási tényanyag ellenére gyakran olyanok, mint a leningrádi erőd: bevehetetlenek. A második világégés ráadásul jócskán elvette a fejlett világ kedvét a háborúsditól. A vietnámi háborút és a párizsi diáklázadásokat követő baloldali, pacifista hullámokat követően és általában a jóléti társadalmak világában az egyenruha és minden militária gyanússá, amolyan fasisztoid hóborttá vált.

A hadtörténetírás teljesen kikerült az Akadémiai és egyetemi oktatás látóköréből is; ugyanakkor azok, akik dacosan mégis ilyesmivel akartak foglalkozni, kénytelenek voltak új utakat keresni maguknak, és olyan témákat beemelni, melyek hallatán egy porosz vezérkari tiszt a falhoz vágta volna a Pickelhaubét. Nők szerepe a hadseregben, a tisztikar és a legénység társadalmi összetétele, tábori bordélyok, civilek és katonák összezördülései, hadifoglyok sorsa stb. stb. A hadtörténetírás azonban mégis csak megújult, és az utóbbi évtizedekben ismét reneszánszát éli.

Szerzőink, mondhatjuk, mindkét térfélen fociznak. Képzett történészek, akik biztos kézzel forgatják a forráskritika rapírját és ismerik (bár annyira nem szeretik) a posztmodern szkepszis minden redőzetét. Ugyanakkor, ha nem is hivatásos katonák, de munkásságukat egyenruhás kollégáik olvasták, ismerik, és nem sajnálják a kritikát, ha az illető pontatlanul alkalmazza a katonai fogalmakat vagy egyéb civil slendriánságokat követ el. Kikötés, sőt vesszőfutás is előfordult, mert egy történész szinonimaként használta a csata és az ütközet fogalmát.

Blogunk, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum ismeretterjesztő fórumaként jelentkezik hétről-hétre írásokkal. A bloggazda szándéka szerint ezen írások műfaja, témája, terjedelme vegyes, tükrözi a kollektíva szerteágazó érdeklődését, kutatási területeit.

Kellemes olvasgatást kíván:

Az Ars Militaria csapata

 

A csapat tagjai és kutatási területük (betűrendben):

Domokos György
Általános kutatási területe a Habsburg monarchia és Magyarország hadtörténete a 16-17. században, különös tekintettel a törökellenes védelmi rendszer kiépítésre és működésére; speciális kutatási területe a várépítészet és a tűzfegyverek fejlődése, alkalmazása a 14-18. században Európában és Magyarországon.

Hermann Róbert
Kutatási területe az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc története.

Krámli Mihály
Kutatási területe az osztrák-magyar haditengerészet története.

Lázár Balázs
Érdeklődési és kutatási területe a 18. század hadművészete és a napóleoni háborúk, az utóbbi években a császári-királyi hadsereg magyarországi hadkiegészítésével, a török háborúk hadifogoly-kérdésével, illetve Hadik András katonai iratainak kiadásával foglalkozott.
MTMT:https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10031372

Mészáros Kálmán
1997-től a Hadtörténeti Intézet munkatársa, kutatási területe a 17/18. század fordulójának magyar (had)története (1670-1740), ezen belül is főként a Rákóczi-szabadságharc időszaka.

Pollmann Ferenc
Kutatási területe az I. világháború története, ezen belül a háború kitörésének körülményei és balkáni hadszíntér eseményei.

Süli Attila
Kutatási területe az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc története, különös tekintettel az erdélyi eseményekre.

Szabó Péter
Kutatási területe Magyarország katonai részvétele a második világháborúban.

Tóth Péter András
Kutatási területe az I. világháború története.

Tulipán Éva
Történész kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa. Kutatási területe Magyarország 1945 utáni történetének, különösen az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek és következményeinek erőszaktörténeti, kulturális emlékezeti és emlékezetpolitikai nézőpontú vizsgálata. Az MTA Történeti Bizottsága II. világháborús albizottsága és az Erőszaktörténeti Munkacsoport tagja.

Veszprémy László
Kutatási területe az Árpád-kor hadtörténete.

 


2022. jan 07.

Amerikai húsdaráló. Csata a Surigao-szorosban, 1944  

írta: Blogvendegszerzo
Amerikai húsdaráló. Csata a Surigao-szorosban, 1944   

    Az 1941-ben legyőzhetetlen japánoknak a következő évben már komoly problémáik akadtak az amerikaiakkal. A jenkik az elkövetkező évek során egyre csak erősödtek, és mind ember, mind hajók, mind technológia tekintetében az ellenségeik fölé kerekedtek. A császári flotta és hadsereg csak…

Tovább Szólj hozzá

20. század Haditengerészet Csendes-óceáni háború

2021. máj 02.

TÚL A DELELŐN: A FELKELŐ NAP NYUGODNI TÉR III.

írta: Blogvendegszerzo
TÚL A DELELŐN: A FELKELŐ NAP NYUGODNI TÉR III.

A RADAR ELSŐ GYŐZELME A CSENDES ÓCEÁNON

  1 A Furutaka a Cape Esperance-nál lezajlott csatában, az amerikai hajók lövedékeinek záporában   (A sorozat I. része itt, a II. része itt olvasható) Amikor 1942. október 11-ének késő éjjelén a Helena könnyűcirkáló SG típusú, akkoriban csúcsmodernnek számító radarja közel 25 kilométer…

Tovább Szólj hozzá

20. század II. világháború Csendes-óceáni háború Guadalcanali csata

2021. feb 18.

A GIGÁSZOK PUSZTULÁSA – JAPÁN ÓRIÁS CSATAHAJÓINAK ELSÜLLYESZTÉSE, 1944–1945

írta: Blogvendegszerzo
A GIGÁSZOK PUSZTULÁSA – JAPÁN ÓRIÁS CSATAHAJÓINAK ELSÜLLYESZTÉSE, 1944–1945

1 A JAMATO harcban az amerikai repülőgépekkel   Bár több évtizedes, töretlen fejlődés állt mögötte, a Japán Császárság még a 20. század elején sem volt gazdaságilag olyan erős, hogy az angolszász hatalmakéhoz mérhető hadiflottát hozzon létre. A hadihajók közül a legnagyobb és legdrágább kategória,…

Tovább Szólj hozzá

20. század Csendes-óceáni háború Csatahajók Japán flotta

2020. dec 04.

TÚL A DELELŐN: A FELKELŐ NAP NYUGODNI TÉR II.

írta: Blogvendegszerzo
TÚL A DELELŐN: A FELKELŐ NAP NYUGODNI TÉR II.

A GUADALCANALI HADJÁRAT II. VÉRES AUGUSZTUS

    „Riadó! Riadó! Furcsa hajók érkeznek az öbölbe!”Az USS Patterson romboló üzenete a Savo szigeti ütközet kezdetekor Az 1942. augusztus 4-én Nouméából kihajózó 3 hordozó, 17 szállítóhajó, valamint a kíséretüket biztosító 14 cirkáló, és 30 romboló impozáns látványt nyújtott. Ez volt az első…

Tovább Szólj hozzá

20. század II. világháború Csendes-óceáni háború Guadalcanali csata

2020. nov 04.

TÚL A DELELŐN: A FELKELŐ NAP NYUGODNI TÉR

írta: Blogvendegszerzo
TÚL A DELELŐN: A FELKELŐ NAP NYUGODNI TÉR

A GUADALCANALI HADJÁRAT (1942. 08.–1943. 02.) I. ELŐZMÉNYEK

  „Ha azt mondják, hogy harcoljak hat hónapig, vagy egy évig, akkor harcolok és győzök, nem törődve a következményekkel, de nincs bizodalmam a harc második, harmadik évében. Ezt a háborút nem nyerhetjük meg, hacsak nem Washingtonban kötünk békét.” Jamamoto Iszoroku tengernagy a Japán Császárság…

Tovább Szólj hozzá

20. század II. világháború Csendes-óceáni háború Guadalcanali csata

süti beállítások módosítása