A Coronel közelében megvívott győztes csatát követően a Valparaisóba behajózó Speet lelkesen fogadták. Tiszteletére vacsorát is adtak a helyi német klubban. Az épület előtt egy hölgybe botlott, aki virágcsokrot adott át neki. „Köszönöm, szépen fognak mutatni a síromon” – mondta neki Spee.

Az altengernagy reálisan látta a jövőjét. „Nem érhetem el Németországot; nincs más biztonságos kikötőnk. Járnom kell a tengereket és annyi kárt okoznom, amennyit csak tudok, amíg el nem fogy a lőszerem, vagy ameddig egy túlerőben lévő ellenséges hajóraj el nem kap” – fejtette ki egy Valparaisóban élő nyugalmazott hajóorvos barátjának.

Angliát sokkolta a vereség híre, hiszen emberemlékezet óta nem szenvedett angol hajóraj vereséget. „Szegény Kit Cradock! Mindig azt remélte, hogy csatában hal meg, vagy egy vadászaton töri ki a nyakát” – jegyezte meg az ütközetről értesülve Sir Robert Arbuthnot ellentengernagy, Cradock régi barátja. Azonnal megkezdődött a felelősök keresése. Felmerült Cradock neve is, mondván gyengébb erőkkel nekiment a németeknek, de mivel hősiesen harcolt és halt meg, ezt elvetették. „Kétségtelenül jobb volt harcolni és veszíteni, mint egyáltalán nem harcolni” – írta Sir David Beatty ellentengernagy, a brit csatacirkálók parancsnoka. Végül megtalálták a bűnöst: Sir Doveton Sturdee (szül. 1859) altengernagy, a Flotta Háborús Vezérkarának főnöke, hiszen az ő feladata volt a brit hajók, hajórajok elhelyezésére, mozgatására javaslatot tenni.

Sir Doveton Sturdee

A mogorva, arrogáns és önfejű Sturdee-t tapasztalt tengerésznek tartották, aki torpedó- és tüzérségi taktika terén szakértőnek számított. Bár posztján nem egyszer tévedett, Cradock pusztulásában neki nem volt szerepe, sőt, éppen ő volt az, aki korábban azt javasolta, hogy küldjenek csatacirkálókat a dél-atlanti térségbe. Az Admiralitás felső vezetése úgy vélte, Sturdee feladata az okozott galibát helyrehozni. Az altengernagy tehát kapott két „régi” csatacirkálót – az INVINCIBLE-t, illetve az INFLEXIBLE-t –, és azt az utasítást, hogy hajóival kutassa fel és pusztítsa el Spee hajóraját.

Sturdee november 11-én kihajózott, és lassú, ám gazdaságos sebességgel november 26-án érkezett meg a brazil partokhoz, ahol csatlakozott hozzá a Dél-Amerika keleti partvidéke védelméért felelős Archibald P. Stoddart ellentengernagy hajóraja: a CARNARVON, KENT, CORNWALL páncélos cirkálók, a GLASGOW, BRISTOL kiscirkálók, és a MACEDONIA felfegyverzett gőzös. A britek december 7-én a késő délelőtti órákban megérkeztek a Falkland-szigetekre. Sturdee azt tervezte, hogy másnap szenel, majd ezt követően megindul, átkutatja a Magellán-szorost, és Dél-Amerika nyugati partvidékén észak felé hajózva megkeresi a németeket.

Az INVINCIBLE csatacirkáló

Spee, a lehetőségeit számba véve, végül a hazamenetel mellett döntött, és november 15-én megindult a Horn-fok felé. A fokot megkerülve december első napjait a Picton-szigetnél töltötte. A várakozás alatt haditanácsot hívott össze, melyen felvetette, hogy hazafelé még meg kellene támadni a Falkland-szigeteket, melyekről úgy tudta, hogy védtelenek. Szinte minden résztvevő elvetette az ötletet, de Spee hajthatatlan maradt. A feladattal a GNEISENAU-t és a NÜRNBERG-et bízta meg, melyeknek meg kellett közelítenie a brit támaszpontot, partraszálló erőket kiküldeni, amelyek tönkreteszik a kikötői létesítményeket, és lehetőség szerint elfogják a kormányzót, bosszúból azért, mert az új-zélandiak a szamoai német kormányzót vetették korábban fogságba.

A Kelet-Ázsiai Hajóraj december 8-án reggel érte el a Falkland-szigeteket. A GNEISENAU tüzértisztje az árbóc tetejéről a szigetek fölött szálló fekete füstöt jelentett a hajó parancsnokának, Julius Maerkernek. A kapitány úgy gondolta, hogy az angolok a közeledtükre felgyújtották a szénkészletet. A szénfüst azonban valójában szénpor volt, mivel ekkor szeneltek Sturdee hajói. A tüzértiszt még azt is jelentette, hogy a füstön át 6 vagy 7 hajó árbócát is látja, köztük néhány tripodot is.

Ennél rosszabb hír nem is jöhetett a németek számára. A tripod, vagyis háromlábú árbóc ugyanis a brit DREADNOUGHT-típusú hadihajók messziről is feltűnő jellegzetessége volt. A britek is észlelték a németeket. A parti állomások után a kikötőben partra futtatott, és erődként funkcionáló CANOPUS is jelentette a németek feltűnését. Emellett még két sortüzet is kilőtt a németekre. A hajók körül felcsapódó vízoszlopok méretéből Maerker úgy gondolta, egy nehézfegyverzetű hadihajó biztosan a kikötőben tartózkodik, és így már nem is tűnt olyan hihetetlennek a háromlábú árbócokról kapott jelentés. Spee azonnal lefújta a támadást.

A németek közeledtének hírére Sturdee leállíttatta a szenelést, és kifutásra adott utasítást. 10 óra körül a brit hajók sorban kihajóztak a kikötőből és a németek üldözésébe kezdtek. A késve elinduló BRISTOL kiscirkáló és a MACEDONIA az ellenséges ellátóhajók elfogását kapta parancsba.

Sturdee hajói megindulnak

Késő délelőtt a nyílt óceán felé tartó Spee számára világossá vált, hogy nem tudja üldözőit lerázni. Ezen a napon még az időjárás is ellene dolgozott, mivel derült idő volt, szikrázó napsütéssel, így nem talált viharzónát, vagy ködmezőt, amelyben elrejtőzhetett volna. A németek hamarosan a csatacirkálók lőtávolságába kerültek. A leghátul haladó LEIPZIG-re először az INFLEXIBLE, majd az INVINCIBLE nyitott tüzet mintegy 15 km távolságból, 13 óra előtt nem sokkal. Az angolok körbelőtték a kiscirkálót, vagy húsz 30,5 cm-es gránátot lőttek ki rá. A britek lövései olyan pontatlanok voltak, hogy a GLASGOW fedélzetén egy tiszt egy társának meg is jegyezte: „ilyen teljesítménnyel Sturdee, és nem von Spee fog elsüllyedni”. A rossz tüzelés nem csak a korban nagynak számító lőtávolságra vezethető vissza. A brit páncélosokat zavarta saját sűrű kéményfüstjük, amely a nagy sebességgel való haladás következtében hagyta el kéményeiket. Sturdee ezen felül olyan távolságban akart maradni a németektől, ahová azok ágyúi már nem hordtak el, de a csatacirkálók még eltalálhatták az ellenséget.

Az INVINCIBLE a németek üldözése során

Spee cikk-cakkban haladt, hogy nehezítse ellenfelei dolgát, de ezzel együtt igyekezett közelebb is húzódni üldözőihez, hogy rövidebb lőtávolságú ágyúit használhassa. A britekkel ellentétben a német hajók kitűnően céloztak, bár lövedékeik egyáltalán nem okoztak nagy károkat. Amikor fél óra múlva az angol páncélosok éles fordulókkal megszabadultak zavaró kéményfüstjüktől, és a németeket az első találatok érték, von Spee jelzett kiscirkálóinak: „Elfordulni, próbáljanak elmenekülni”. Az altengernagy úgy vélte, hogy a csatacirkálók, amelyek beérhetnék a német kiscirkálókat, úgyis az ő páncélos cirkálóit fogják üldözni, így csak a brit páncélos cirkálók tudnának a menekülő német kiscirkálók után menni. Mivel utóbbiak gyorsabbak, és előnyük is van, valószínű, hogy el tudnak menekülni. Sturdee azonban felkészült erre a helyzetre is. Korábbi utasításainak megfelelően a lassú CARNARVON a csatacirkálók mellett maradt, míg a KENT a NÜRNBERG-et vette üldözőbe, a CORNWALL a LEIPZIG-et, a GLASGOW pedig a DRESDEN-t. A GLASGOW kapitánya azonban hamar rájött, hogy a célját nem fogja tudni beérni ezért csatlakozott a CORNWALL-hoz a LEIPZIG ellen. Senkitől sem zavartatva a DRESDEN gond nélkül elhagyta az ütközet színhelyét.

A csatacirkálók tüze hatására a két német páncélos cirkáló egyre több sérülést szenvedett. A GNEISENAU középrésze különösen sok találatot kapott, géptermének több helyiségét elöntötte a víz. A hajó eleje és tatja kigyulladt. A SCHARNHORST hajótestét a vízvonal alatt számos lövedék ütötte át, az erősen megdőlő páncélos több helyen lángolt. Julius Maerker, a GNEISENAU kapitánya, miután látta, hogy a vezérhajón már nem lobog az ellentengernagyi zászló, átüzent, aziránt érdeklődve, hogy él –e még a hajóraj parancsnoka. „Még jól vagyok” – jött a válasz. A német páncélos cirkálókat folyamatosan érték az újabb találatok. „Szétrombolták, lángolt, és úgy tűnt, senki sem maradhatott életben rajta” – emlékezett vissza az INVINCIBLE tüzérparancsnoka, Hubert E. Dannreuther korvettkapitány. Fél négy körül a zászlóshajó harmadik kéményét ellőtték és tűzereje észrevehetően csökkent. „Végül is Önnek volt igaza” – állt Spee egyik utolsó üzenetében, melyet a GNEISENAU kapitányának címzett, aki korábban a haditanácson ellenezte a Falkland-szigetek megtámadását. Bár a német hajókat sorra érték a találatok, úgy tűnt, ez a harcértéküket nem csökkenti az elvárt mértékben. Rudolf Verner, az INFLEXIBLE tüzérparancsnoka, akit meglepett, hogy a páncélos cirkálók ágyúit nem sikerült még elhallgattatniuk, ki is fakadt: „Mi az ördögöt csinálhatunk még?”

„A Scharnhorst fokozatosan balra dőlt, az orra mind mélyebbre merült. Az elülső lövegtornya 6 ½ lábbal emelkedett a vízszint fölé, amikor az utolsó lövését leadta, majd a hajócsavarok már a levegőben forogtak, és a hajó orral előre gyorsan a mélybe süllyedt, néhány ezer yardnyira mögöttünk” – írta Hans Pochhammer korvettkapitány, a GNEISENAU első tisztje. Spee vezérhajója negyed öt után két perccel elmerült, az altengernaggyal és a teljes, 860 fős személyzetével együtt.

A GNEISENAU páncélos cirkáló

A GNEISENAU, bár Spee még korábban megüzente kapitányának, hogy kísérelje meg az ellenségtől való elszakadást, ha a hajógépei sértetlenek, tovább harcolt, hogy lehetővé tegye a kiscirkálók számára a menekülést. A SCHARNHORST elsüllyedését követően a két brit csatacirkáló, hogy lerázza a kéményfüstjét és hogy távolabbra kerüljön a megmaradt császári páncélos ágyúitól, manőverekbe kezdett, majd ismét tűz alá vette a GNEISENAU-t. A német hajó egyre több találatot kapott. A páncélos azonban nem adta fel a reménytelen küzdelmet; negyed hatkor eltalálta az INVINCIBLE-t. Többször ellőtt lobogója helyére mindig újabbat húztak fel. Sturdee fél hatkor utasítást adott a tüzelés beszüntetésére, de mielőtt továbbadhatták volna parancsát, a GNEISENAU újból tüzet nyitott, és fő fegyverzete egyetlen megmaradt ágyújából lőni kezdte a briteket. A német páncélos egyik tisztjének feljegyzései képet adnak a hajón uralkodó állapotokról: „öt óra tíz, találat, találat; 5.12, találat; 5.14, találat, találat, és ismét találat; 5.20, a hátsó torony kilőve; 5.40, találat, találat – tűz mindenütt; 5.41, találat, találat – az egész hajó lángokban, süllyedünk; 5.45, találat – mindenütt emberek fekszenek; 5.46, találat, találat”. Az angol hajók hat óra előtt nem sokkal fejezték be a tüzelést. Amikor a GNEISENAU lőszere elfogyott, és a kazánjai sem tudtak már gőzt fejleszteni, Maerker kapitány megnyittatta a fenékszelepeket, majd utasítást adott a hajó elhagyására. Hat órakor a páncélos cirkáló felfordult és elsüllyedt. Személyzetéből 190 embert tudtak az angol hajók megmenteni, 598 tengerész a hajóval pusztult. A tűzpárbajban az INVINCIBLE 22 találatot kapott, személyzetéből egy ember megsérült. Az INFLEXIBLE -t csak három lövés érte, de ez megölt egy embert, és megsebesített hármat.

A KENT-ből, amely a NÜRNBERG-et üldözte, korábban soha nem látott teljesítményt sikerült kihozni. A hajó 26 csomós sebességet ért el, ez több volt, mint amekkora sebességet a hajó vadonatúj korában a próbáin elért. A fűtők minden éghetőt a kazánokba vetettek: a szén mellett asztalokat, székeket, létrákat, sőt, még a hajó káplánjának pulpitusát is. Felszedték a fedélzet fa borítását is. A NÜRNBERG végül nem bírta az iramot: fél hat körül két kazánja felmondta a szolgálatot, így sebessége 19 csomóra csökkent. A KENT egyre közelebb ért, majd tűzpárbaj kezdődött a két hajó között. A KENT vastagabb páncélzattal rendelkezett, az ágyúi is nagyobb rombolóerejűek voltak, így a harc kimenetele nem lehetett kétséges. Az egyre több találatot kapó német cirkálónak egyre csökkent a sebessége, majd végül megállt. A brit hajó abbahagyta a tüzelést, várva a megadásra.

„5500 yardra [kb. 5000 méterre – K. L.] tőlünk mozdulatlanul lebegett a vízen; heves tűz tombolt a hídja alatt és az orrfedélzetén, az életnek semmi jele nem látszott rajta és ugyan szemmel láthatóan ronccsá lett lőve, nem tűnt úgy, mintha süllyedne; a hadilobogója is fel volt húzva. Ezért újból tüzet nyitottunk, és közelebb hajóztunk hozzá azzal a szándékkal, hogy egy torpedóval meggyorsítsuk az elsüllyedését. De 18.57-kor, ahogy közelítettünk, lehúzták a lobogót, és a tüzelést beszüntettük” – olvasható a KENT személyzete egyik tagjának visszaemlékezésében.

A NÜRNBERG kiscirkáló

A ronccsá lőtt, süllyedő NÜRNBERG végül megadta magát. Schönberg kapitány a hajó elhagyására szólította fel a legénységet; ő nem távozott hajójáról, vele együtt pusztult, amikor a kiscirkáló 19:27-kor elmerült. A kiscirkáló mindössze 12 túlélőt hagyott maga után, akik közül később öten meghaltak. A 38 találatot kapott KENT vesztesége négy halott és 12 sebesült.

A GLASGOW folyamatosan zaklatta tüzével a LEIPZIG-et, amely kénytelen volt sűrűn irányt változtatni, hogy viszonozni tudja a tüzet. Ez lehetőséget adott a CORNWALL számára, hogy beérje a német hajót. Bár a németek szokás szerint remekül lőttek, a tűzpárbaj kimenetelét a brit páncélos cirkáló nagyobb ágyúi döntötték el. Az ágyúzás azonban sokáig eltartott, mert amikor a páncélos cirkáló közelebb húzódott, sok találatot kapott. Két és fél órával a lövések megkezdését követően még mindig viaskodtak egymással a felek. „A távolságot 7000 és 8000 yard között [kb. 6400 és 7300 méter között] tartva folyamatosan okoztuk neki a károkat és 18.51-kor láttuk, hogy a cirkáló elülső része lángokban áll. Ennek ellenére viszonozta a tüzünket, és sorozatban kaptuk a találatokat, ahogy közelebb hajóztunk 18.55 és 19.05 között; ám 19.08-kor teljesen abbahagyta a tüzelést, és nem csak azt láttuk, hogy elöl is, hátul is lángol, hanem azt is, hogy már hiányzik az elülső kéménye, és a középsőből is egy jó darab” – olvasható egy szemtanú beszámolójából.

A britek pár perc múlva beszüntették a tüzet. A LEIPZIG-en Johann-Siegfried Haun kapitány, miután lőszere elfogyott, megnyittatta a fenékszelepeket, és a személyzet még életben lévő tagjait mentőmellényben felsorakoztatta a tatnál. Mivel az ellenséges cirkálón nem látták a megadás jelét, az angol hajók többször is tüzet nyitottak rá. Végre negyed kilenc előtt a LEIPZIG két zöld jelzőrakétát lőtt fel, ezt a britek a megadás jelének tekintették és abbahagyták a tüzelést. Haun kapitány engedélyt adott a cirkáló elhagyására, de ő a hajóján maradt, és vele együtt merült el. A sötétség és a jeges víz a mentést szinte lehetetlenné tette, így csak 18 embert tudtak kihalászni a tengerből. A GLASGOW -t két találat érte, fedélzetén egy ember meghalt, négy pedig megsebesült. A CORNWALL-t tizennyolc gránát találta el, emberveszteséget nem, csak kisebb károkat okozva.

A CORNWALL páncélos cirkáló

A késve kihajózó BRISTOL kiscirkáló a MACEDONIA gőzössel együtt azt a feladatot kapta, hogy fogja el a németek ellátóhajóit. Közülük kettőt elfogtak, egy pedig elmenekült.

A csata véget ért. A németek mintegy 2100 halottat vesztettek, a túlélők száma 212 fő volt. Az angolok összes vesztesége 6 halott és 21 sebesült. Spee két fia is a Kelet-Ázsiai Hajórajban szolgált. Otto, az idősebbik fivér a NÜRNBERG tisztje volt, a fiatalabbik fiú, Heinrich pedig a GNEISENAU tisztikarához tartozott. Egyiküket sem találták meg túlélők között. Így elmondható, hogy ezen a napon a legnagyobb tragédia nem a német népet, vagy a német flottát érte, hanem Spee feleségét, Margareta asszonyt. Ő nem csak a férjét, hanem mindkét felnőtt fiát is elvesztette.

A csata német túlélőit a MACEDONIA és a CROWN OF GALICIA szénszállító fedélzetén szállították Angliába. A hadifoglyok 1915 januárjában érték el Liverpoolt. A tengerészek Skóciában, a tisztek pedig a Maidenhead közelében felállított fogolytáborba kerültek.

A DRESDEN volt az egyetlen hajó, amely el tudott menekülni a Falkland-szigeteki ütközetből. Egyedül, utánpótlás nélkül, távol Németországtól a hajó csak bujkált Dél-Amerika szigeteinél. 1915 márciusában a britek elfogták egy rádióüzenetét, melyben találkozót beszélt meg egy szénszállító hajóval a Juan Fernandez-szigetekre. Március 14-én itt talált rá a KENT, a GLASGOW és az ORAMA felfegyverzett gőzhajó. A britek tüzet nyitottak, amelyet a német viszonzott is. A pár perces tűzharcot követően a DRESDEN fehér zászlót húzott. Az angolok ezután tárgyalásokba bonyolódtak, először a helyi kormányzóval a chilei szuverenitás megsértéséről, mivel a tűzharc chilei vizeken történt, később a Fritz Lüdecke kapitány által tárgyalni küldött német tiszttel a megadás feltételeiről. A tárgyalótiszttel – akit Wilhelm Canarisnak hívtak – a GLASGOW fedélzetén közölték, hogy csak a feltétel nélküli megadást fogadják el. A tárgyalások alatt a személyzete elhagyta a kiscirkálót, ki csónakon, ki pedig úszva. A hajót elhagyó utolsó emberek felrobbantották az elülső lőszerraktárat, majd még felhúzták a hadilobogót. A DRESDEN 11.40-kor elmerült. A britek orvosokat küldtek ki a partra, ellátni a tűzharc során megsebesülteket, majd őket az ORAMA Valparaisóba vitte, ahol kórházba kerültek. A parton maradtakat a chilei hatóságok internálták.

1916 januárjában Schleswig partjainál német halászok egy apró, viharvert, ütött-kopott csónakra lettek figyelmesek. Közelebb hajóztak hozzá, így ki tudták venni a csónak elején a feliratot: NÜRNBERG. A cirkáló csónakja volt az egyetlen a Kelet-Ázsiai Hajóraj hajóállományából, amely végül haza tudott térni Németországba.

Kiss László

A képek a szerző gyűjteményéből származnak.