A magyarországi rendszerváltás külpolitikai szempontból jelentős aspektusát képezte a keletnémet menekültügy kezelésének kérdése. A Genfi Menekültügyi Egyezményhez való csatlakozás szándékát jelző okiratot Magyarország New York-i ENSZ-képviselete 1989. március 14-én helyezte letétbe, a menekültellátás feltételeinek megteremtésére elvileg 90 nap állt rendelkezésre.[1] A Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetsége 1989. március 3-án kelt jelentésében számolt be az előkészületekről. Azt a fontos kérdést vetette fel, hogy a csatlakozásnak milyen következményei lesznek a Varsói Szerződés más tagországaiban.[2] A március 20-án készült keletnémet feljegyzés már a kiutasítás és visszatoloncolás tilalma kapcsán egyértelműen rámutatott az egyezmény 32. és 33. cikkelye és a korábban kötött magyar–keletnémet jogsegélyszerződés között fennálló ellentmondásra.[3] A Stasi menekültekkel foglalkozó IX. (Vizsgálati) Főosztálya mindazonáltal a korábbi gyakorlat fenntartásában, továbbra is az illegális határsértésen ért keletnémet polgárok kiadatásában bízott.

A Menekültügyi Egyezményhez való magyar csatlakozás és a határzár május 2-án megkezdett lebontásának híre az előzetes várakozásoknak megfelelően hazánk nyugati határára vonzotta az áttelepülni kívánó keletnémet állampolgárokat. Míg a kitelepülés szándékát korábban sokszor a jobb megélhetés reménye és a rokoni kapcsolat motiválta, a nyolcvanas évek közepétől egyre nagyobb hangsúlyt kapott az NDK társadalmi berendezkedésével, utazási korlátozásaival kapcsolatos egyet nem értés. Egy frissen emigrált középkorú orvos a Der Kurier című osztrák lap riporterének adott interjújában a következőket fogalmazta meg: „Magam több mint 20 éve mélyen sértve érzem magam emberi méltóságomban. […] az ember, mint magánszemély sehol sem jut szóhoz. Egyszerűbben mondva: jogfosztott, ember mivoltából kiforgatott, miközben véget nem érő állam- és pártpropagandával próbálják kilúgozni az agyát. Nálunk, az NDK-ban, mindig valami magasabb rendű, megfoghatatlan eszmék beteljesülésére ösztökélik az embereket, de arról megfeledkeznek, hogy lelki, társadalmi, szociális igények is léteznek, mint a véleménynyilvánítás, az utazási szabadság, csak hogy csak néhányat említsek közülük […] számomra betelt a pohár, nem látom a jövőmet, a gyermekeiméről nem is szólva.”[4]

A Magyar Népköztársaság és az NDK közötti vízummentes utazásról szóló 1963-as megállapodást 1969. június 20-án megújító egyezmény titkos záradékában foglaltak alapján a magyar hatóságok nem engedhették az NDK állampolgárait harmadik országba tovább utazni, és az ilyen jellegű kísérletekről értesíteniük kellett a budapesti konzulátust. A menekültügyi egyezmény hatályba lépésének eredetileg kitűzött időpontjában – 1989. június 12–14. között – a Stasi háromtagú küldöttséget delegált Budapestre, hogy a határsértésen ért keletnémet állampolgárokkal szembeni eljárásról egyeztessenek. A delegációt Pallagi Ferenc vezérőrnagy, belügyminiszter helyettes, Wéber János ezredes, a Vizsgálati Osztály és Németh István ezredes, a szombathelyi határőr parancsnokság vezetője fogadta. Tárgyalópartnereiket arról tájékoztatták, hogy a genfi egyezményhez való csatlakozással a korábbi, kétoldalú államközi szerződések érvényüket vesztik. Mindazon legálisan vagy illegálisan hazánkba érkező külföldi állampolgár ügyében, akik a menekült státus regisztrálását kéri, meg kell indítani a menekültügyi eljárást. A tiltott határátlépést megkísérlő NDK állampolgárokat – részint az ügyek magas száma miatt is – várhatóan a nyomozás mellőzésével, idegenrendészeti intézkedés keretében utasítják majd ki az országból, s csak kivételesen súlyos esetekben kerülhet sor szabadságkorlátozó intézkedésre és nyomozás elrendelésére. Egyúttal azt is hangsúlyozták: mindenképpen el akarják kerülni, hogy Magyarország a szocialista országokból való kivándorlás csatornájává váljon.[5]

Budapest, XII. Nógrádi utca, az NSZK Nagykövetség Konzuli osztálya előtt NDK-s kitelepülők táboroznak

A kivándorló keletnémet állampolgárok a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségéhez fordultak segítségért. 1989. július 6-án negyvenen tartózkodtak a külképviseleten, augusztus 3-ára 158 főre emelkedett a létszámuk.[6] A képviselet bezárását követő állapotot Sztuchlik Rezső, a Magyar Vöröskereszt Külügyi Osztályának vezetője az alábbi sorokkal jellemezte: „Az NSZK budapesti követsége és konzulátusa augusztus 13-i bezárása után már augusztus 14-én közel 200 NDK állampolgár táborozott igen elhanyagolt és egészségre veszélyes körülmények között a képviseletek körül.”[7] 

A szükséghelyzet a menekültek ellátásának mielőbbi megszervezését igényelte. A hazánkban tartózkodó keletnémet állampolgárok közül tizenkétezer-ötszáz személy került kapcsolatba a szervezett menekültellátás rendszerével.[8] A menekültellátás kapcsán jól ismert a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezdeményező szerepe, kevésbé feltárt a magyar állam szerepvállalása. Jelen írás a Magyar Vöröskereszt Nemzetközi Osztályának irányítása alatt, a különféle állami szervek, többek között a Magyar Néphadsereg bevonásával megvalósult humanitárius segítségnyújtás megszervezését tekinti át.

A csillebérci menekülttábor vöröskeresztes irodája. A nyugatnémet Vöröskereszt munkatársainak felvétele

Augusztus 14-től a Magyar Vöröskereszt Külügyi osztályvezetőjének javaslatára a Vöröskereszt XII. kerületi szervezete napi egy alkalommal meleg ételt osztott az utcán táborozóknak. Elszállásukra az első befogadó tábort a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a zugligeti Szent Család-plébánia kertjében alakította ki, ahol egy hét leforgása alatt 700 főre emelkedett a menedékkérők száma.[9] A Magyar Vöröskereszt vezetői augusztus 21-én a Csillebérci Úttörő- és Vezetőképző Tábor vezetőjétől kétszáz fő részére rendeltek szállást, fenntartva a lehetőséget, hogy szükség esetén nagyobb kapacitást is leköthessenek. Itt kétezer főt helyeztek el kő- és faházakban, sátrakban, illetve lakókocsikban. A csillebérci menekülttábor vezetésével Kovács Andrást, a júniusban megszüntetett Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezető-helyettesét bízták meg. Ezt a befogadó tábort szeptember 4-ig a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt közösen üzemeltette, utána a Magyar Vöröskereszt vette át a fenntartását. Szükség esetén a két segélyszervezet segítséget nyújtott egymásnak a táborok üzemeltetésében.[10]

Az anyagi és személyi feltételek megteremtésébe a Vöröskereszt nyugatnémet szervezete is bekapcsolódott. A feljegyzések szerint a Nemzetközi Vöröskereszt nyugatnémet szervezete az augusztus 14-i ételosztást követően két órával rögtön bejelentkezett, telefonon mondott köszönetet a gyors segítségért, és felajánlotta, hogy az alapvető higiénés feltételek biztosítására mobil szaniter egységeket és a mindennapi életvitelhez szükséges felszerelési tárgyakat juttat el a zugligeti táborba.[11] Augusztus 25-én három, augusztus 31-n további hat munkatársat, közöttük gyerekorvost és szociális gondozót küldtek Budapestre.

A nyugatnémet Vöröskereszt szállítmányának átvétele a csillebérci táborban.
A dobozokon a DRK (Deutsches Rotes Kreuz) felirat látható

Korán beköszöntött az ősz, a sátrakban lakó kisgyermekes családok kritikus helyzetbe kerültek, ezért kilencven főt Leányfalun, a Duna panzióban szállásoltak el. Sztuchlik Rezső külügyi osztályvezető augusztus 28-án kelt feljegyzésében számolt be az első két befogadó tábor megteléséről, egyúttal új befogadó hely létesítésére tett javaslatot: „Felkészülünk arra, hogy a humanitárius segítséget addig biztosítsuk, amíg az érintett kormányok a politikai megoldást meg nem találják.”[12] Miként a Stasi egyik ügynökének augusztus 30-án kelt jelentése felhívja rá a figyelmet, az IBUSZ utazási irodát is kiegészítő szálláslehetőségek biztosítására utasították.[13] Az ország különböző pontjairól érkezett felajánlások állami akarat és civil kezdeményezés szerencsés találkozásáról tanúskodtak, a fogadókészség sajátos regionális elrendeződést mutatott. A Balaton térségéből, Keszthelyről és Hévízről, valamint a nyugati határvidékről, Csornáról és Balfról több felajánlás is érkezett. A Vöröskereszt csornai szervezete a Városi Tanáccsal egyeztetve a rendőrkapitányság régi épületét kínálta fel a bajbajutottak megsegítésére. A dunaújvárosi kemping üzemeltetői ugyanakkor elzárkóztak a menekültek befogadásától.[14]

Ökumenikus istentisztelet a csillebérci menekülttáborban. A nyugatnémet Vöröskereszt munkatársainak felvétele

Mivel a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére álló erőforrások kimerültek, Alföldy Árpád főtitkárhelyettes Pacsek József vezérezredes honvédelmi miniszterhelyetteshez, egyben a Magyar Néphadsereg Vezérkari Főnökéhez fordult segítségért. Szeptember 1-én a Magyar Néphadsereg egységeinek közreműködésével nyitották meg a zánkai úttörőtáborban berendezett 3000 férőhelyes menekülttábort. A tábor vezetőjévé Fekete Györgyöt, a balatonfüredi IBUSZ-iroda vezetőjét nevezték ki. Ekkor történt, hogy a honvédség egyik teherautója a visszaúton balesetet szenvedett, 5 katona súlyos, 23 könnyebb sérülést szenvedett. A tömeges baleset hírére a táborban tartózkodó menekültek szolidaritási akciót szerveztek, amelynek során 15000 forintot gyűjtöttek össze a sérült katonák megsegítésére. Gerhard Vehres keletnémet nagykövet a Nyers Rezsővel folytatott megbeszélésen a szolidaritás megnyilvánulását csupán „újságírók tollára kívánkozó, könnyfakasztó történetnek” bélyegezte.[15] A hadsereg egységei nemcsak a tábor építésében, de annak üzemeltetésében is részt vettek. Fekete György táborvezető hat fő sorállományú szakács és tíz fő sorállományú személyzet kivezénylését kérte a zánkai táborba.[16]

Augusztus 30-án, az 1989. évi 15. sz. törvényerejű rendelettel hirdették ki Magyarország csatlakozását a genfi menekültügyi konvencióhoz.[17] Mivel az NSZK és az NDK közötti tárgyalások nem vezettek eredményre, így a menekültválság megoldására a határnyitáson kívül más mód nem kínálkozott. A magyar külügyminisztérium szeptember 8-án jegyzéket juttatott el az NDK külügyminisztériumhoz, amelyben tudatta, hogy a kölcsönös vízummentességről szóló 1969. évi szerződés titkos záradékát átmenetileg hatályon kívül helyezte: „A magyar fél több ízben jelezte, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság közötti utasforgalomban rendkívüli helyzet alakult ki, ami nem hagyható figyelmen kívül az ide vonatkozó kétoldalú megállapodások alkalmazásánál. Megerősítette továbbá, hogy csak olyan megoldási módozatokat tud elfogadni, amelyek összhangban állnak a Magyar Népköztársaság nemzetközi kötelezettségeivel és a humanitárius kérdésekben követett gyakorlatával. A hazatérni nem kívánó Német Demokratikus Köztársaságbeli állampolgárok számának folyamatos növekedése mind komolyabb nehézségeket okoz a Magyar Népköztársaság Kormányának. A tarthatatlanná vált helyzet szükségessé teszi azoknak a lépéseknek a megtételét, amelyeket a magyar fél korábban kilátásba helyezett. Ennek értelmében, a kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel a Magyar Népköztársaság Kormánya ideiglenes jelleggel felfüggeszti a Német Demokratikus Köztársaság Kormányával a vízummentes utazásról 1969-ben kötött egyezmény 6. és 8. cikkének, valamint az egyezményhez csatolt nem publikus jegyzőkönyvének a hatályát. A Magyar Népköztársaság Kormánya ennek megfelelően nem gördít akadályt az elé, hogy a Német Demokratikus Köztársaságnak a Magyar Népköztársaságban tartózkodó és hazatérni nem kívánó állampolgárai szeptember 11-én 0 órától kezdve NDK útiokmányukkal az őket átengedni vagy befogadni kész harmadik országok felé elhagyják Magyarország területét.”[18] Oskar Fischer NDK külügyminiszter a magyar döntés visszavonását követelve még aznap táviratozott Budapestre, ám az események felgyorsulása folytán a válaszjegyzék átadására már csak a határnyitás után, szeptember 12-én került sor.

1989. szeptember 10. 19 óra – Feszült várakozás a határnyitás bejelentése előtt.
A nyugatnémet Vöröskereszt munkatársainak felvétele

Szeptember 10-én Nyers Rezső, az MSZMP elnöke személyesen hozta Gerd Vehres keletnémet nagykövet tudomására, hogy a Politikai Bizottság megerősítette a határnyitásról hozott döntést. Tájékoztatójában elmondta: Magyarország kényszerhelyzetbe került, nem szeretné, ha a határ megnyitását az NDK ellen irányuló lépésként értékelnék. A nagykövet Nyers személyi titkárával beszélve azon véleményének adott hangot, mely szerint az eset szerves része annak a magyarországi politikai folyamatnak, amellyel a magyar politikusok a Nyugat irányába akarnak „jegyet váltani”. A történtek fényében úgy értékelte, hogy az NDK külügyi és állambiztonsági vezetőivel folytatott tárgyalások a „halogatás és a félrevezetés célját szolgálták”, a magyar hatóságok mit sem tettek a kitelepülni szándékozó NDK állampolgárok visszafordítása érdekében. Hiteltelennek bélyegezte az állítást, miszerint a magyar állami szervek távol tartották volna magukat a menekülteket segélyező akcióktól, hiszen Zánkán éppen a Magyar Néphadsereg egységei működtek közre a sátortábor felépítésében.[19]

A határnyitás bejelentése. A nyugatnémet Vöröskereszt munkatársainak felvétele

A kormánydöntést 1989. szeptember 10-én, vasárnap este 7 órakor, a televízió Hét című műsorában és a Magyar Rádióban hozták nyilvánosságra. A menekülttáborokban tartózkodók tévékészüléken keresztül hallgatták meg Horn Gyula külügyminiszter bejelentését a határ megnyitásáról. Annak érdekében, hogy az elszállítást minél szervezettebben tudják lebonyolítani, mindenkit nyugalomra és megfontoltságra intettek. A Stasi beépített ügynökének beszámolója szerint így is tumultuózus jelenetek alakultak ki. Az emberek pezsgőt bontottak, és az NDK-t szidalmazták. Hiába nyugtatták őket, hogy NDK okmányokkal is elhagyhatják Magyarországot, sokan útlevélképet akartak csináltatni, hogy legyen mit beragasztani nyugatnémet útlevelükbe. A Magyarországon tartózkodó keletnémet állampolgárok 1989. szeptember 11-én 0 órától vízum nélkül, kelet-, illetve nyugatnémet útlevéllel vagy személyigazolvánnyal, mindezek hiányában a Vöröskereszt által kiállított utazási okmányokkal hagyhatták el a Magyar Népköztársaság területét.

Éjfélre hosszú kocsisorok torlódtak fel, és gyalogosok ezrei sorakoztak az Ausztria felé vezető határátkelőknél.[20] Az elkövetkező harminc óra leforgása alatt a határőrök 1835 keletnémet gépjárművet és 9092 főt léptettek ki.

Távozás a csillebérci táborból

A határátkelőhelyek forgalma a határnyitáskor[21]

Fiatal pár ünnepli a határátkelést Nickelsdorfnál

A Magyarországon tartózkodó keletnémetek kivándorlása még két hónapon keresztül folytatódott. A Stasi becslései alapján a határnyitás időpontjában Magyarországon tartózkodó 60.000 keletnémet állampolgár közül szeptember 26-án még 17276 személy tartózkodott Magyarországon. Többségük a csillebérci menekülttáborban várta, hogy busszal vagy vonattal Ausztriába szállítsák. Szeptember 26. és november 20. között az ezres nagyságrendet meghaladó létszámról lassan százas nagyságrendűre csökkent a magyar határőrség által kiléptetettek napi átlaga. Amikor november 9-én megkezdődött a berlini fal bontása, a Stasi nyilvántartása szerint még mindig 4886 keletnémet állampolgár Magyarországon várt kivándorlásra. A határőr-parancsnokság november 20-i napi jelentése 83 személy és 29 jármű átengedéséről számolt be. Ezzel 49527 főre emelkedett a szeptember 11. óta kiléptetett keletnémet állampolgárok és 9625-re a magántulajdonú járművek száma.[22] A keletnémet sajtó rágalomhadjáratot indított: a menekültek kiengedését az NDK belügyeibe való beavatkozásként értékelte. A magánszemélyektől érkezett visszajelzések között viszont számos pozitív visszajelzés található. Az alábbi levelet a kelet-berlini magyar nagykövetség tájékoztatás céljából terjesztette fel a magyar külügyminisztériumnak.[23]

A berlini magyar nagykövetségre érkezett köszönőlevél

Jobst Ágnes

Abstract

1989 was the year of bringing down the Iron Curtain, which started along the Austrian-Hungarian border. At the time of the demolition of the Iron Curtain and Hungary’s joining to the Geneva Refugee Convention nearly 60,000 citizens from the German Democratic Republic were waiting in Hungary, who wanted to flee to the Federal Republik of Germany. 12,500 of them got some kind of refugee support: 6,500 refugee petitioners lived in refugee camps and 6,000 individuals were taken care by private hosts. The handling of the situation of the GDR refugees constituted one of the most significant aspects of Hungarian foreign policy during the system changes. The role of the Charity Service of the Order of Malta is well-known, but the history of the refugee care has not yet been reconstructed. The publication surveys the organization of the refugee camps, which was directed by the International Department of the Hungarian Red Cross.

To solve the asylum crisis, the Austrian-Hungarian border was opened on 11^th September, despite the protestations of the East Berlin leadership.  Passing the GDR refugees proceeded for two months, even after the fall of the Berlin Wall on 9^th November. According to the Border Guards daily reports, between 11^th September and 20^th November 49 527 GDR citizens and 9625 cars passed through the border in a controlled and organised way.

Levéltári és könyvészeti források

Der Bundesbeauftragte für die Unterlagen des Staatsicherheitsdienstes der ehemaligen Deutschen Demokratischen Republik, Berlin

BStU MfS SdM Sekretariat Mittig 66.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár

MNL OL XIX-B-1. Határőrség Országos Parancsnoksága Napijelentések 1989

MNL OL P2130 Magyar Vöröskereszt Külügyi Osztályának iratai 1989

Egy férfi a határt kémleli. Határőr, 1989. 38. sz. szeptember 22. 14.

Jobst Ágnes: Az állambiztonság és a keletnémet menekültügy. Betekintő, 2010/2. https://betekinto.hu/sites/default/files/betekinto-szamok/2010_3_jobst.pdf

Jobst Ágnes: A Stasi működése Magyarországon. A keletnémet és a magyar állambiztonság kapcsolata 1955−1989. Budapest, Jaffa Kiadó, 2015.

„Rendkívüli csúcsforgalom a határon. Több ezer NDK-menekült hagyta el hazánkat”. Kisalföld, 1989. szept. 12. 1-2.

Sallai János: Egy idejét múlt korszak lenyomata. A vasfüggöny története = Abdruck einer versunkenen Epoche. Geschichte des Eisernen Vorhangs = An Impression of a Bygone Era. The History of the Iron Curtain. Budapest, Hanns Seidel Alapítvány, 2012.

Képek jegyzéke

Budapest, XII. Nógrádi utca, az NSZK Nagykövetség Konzuli osztálya előtt NDK-s kitelepülők táboroznak. Fortepan 152089. Adományozó: Szigetváry Zsolt

A csillebérci menekülttábor vöröskeresztes irodája. A nyugatnémet Vöröskereszt munkatársainak felvétele (Somlai Gyula tulajdonában)

A nyugatnémet Vöröskereszt szállítmányának átvétele. (Kovács András tulajdonában)

Ökumenikus istentisztelet a csillebérci menekülttáborban A nyugatnémet Vöröskereszt munkatársainak felvétele (Kovács András tulajdonában)

1989. szeptember 10. 19 óra – Feszült várakozás a határnyitás bejelentése előtt. A nyugatnémet Vöröskereszt munkatársainak felvétele (Kovács András tulajdonában)

A határnyitás bejelentése. A nyugatnémet Vöröskereszt munkatársainak felvétele (Kovács András tulajdonában)

A távozás pillanatai. Fortepan 152098. Adományozó: Szigetváry Zsolt

Fiatal pár ünnepli a határátkelést Nickelsdorfnál. Robert Jager felvétele. https://nepszava.hu/3053171_a-szabadsag-kapujaban

A berlini magyar nagykövetségre érkezett köszönőlevél MNL OL XIX-j-1-k

[1] A genfi menekültügyi egyezményhez való magyar csatlakozást a hátrányos nemzetiségi megkülönböztetésük és emberi jogaik megsértése miatt Romániából érkezett magyar nemzetiségű menekültek ügyének rendezésének szándéka indította el.

[2] A kétoldalú szerződések megkötésének idején a szocialista országok között menekültügyi probléma nem létezett. A társadalmi rend azonossága, annak közös büntetőjogi védelme, a szövetségesi viszony miatt elképzelhetetlen volt, hogy az egyik szocialista ország menedéket nyújtson egy másik szocialista ország állampolgárának.

[3] A határsértésen ért személyek kiadatásának menetét az NDK igazságügyi szerveivel 1963 júniusában megkötött miniszteri szintű megállapodás szabályozta. A vízummentes utazást megújító 1969. június 20-ai egyezmény titkos záradéka arról rendelkezett, hogy a szerződő felek megfelelő úti okmányok hiányában nem engedik egymás állampolgárait harmadik országba utazni, és az ilyen jellegű kísérletekről egymást kölcsönösen értesítik.

[4] Egy férfi a határt kémleli. Határőr, 1989. 38. sz. szeptember 22. 14.

[5] Jobst 2010.

[6] Jobst 2015. 200−222.

[7] MNL OL P2130. Magyar Vöröskereszt Külügyi Osztályának távirata az NDK Vöröskereszt  Külügyi Osztályának, 1989. augusztus

[8] 6500 menedékkérő befogadó táborban, 6000 fő magánszálláson, a menekülttáborok ellátását igénybe véve várta sorsa alakulását. Ld. MNL OL P2130. 81/17/1989.

[9] MNL OL P2130. Magyar Vöröskereszt Külügyi Osztálya, 1989. augusztus 21-én kelt jelentés

[10] MNL OL P2130. 1989. augusztus 29-én kelt megállapodás

[11] MNL OL P2130 Magyar Vöröskereszt Külügyi Osztály, 1989. augusztus 21-én kelt jelentés

[12] MNL OL P2130. 1989. augusztus 28-án kelt feljegyzés

[13] BStU MfS HA II. 38059.t158/89

[14] MNL OL P2130.  Telex 29328

[15] Jobst 2015. 254.

[16] MNL OL P2130. A Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettesének 1989. szeptember 1-én kelt levele

[17] Magyar Közlöny, 1989. 60. sz. 1022-1045.

[18] Jobst 2015. 255.

[19] BStU MfS SdM 66. Der ausserordentliche und bevollmächtigte Botschafter der Deutschen Demokratischen Republik in der Ungarischen Volksrepublik. Budapest, 1989. 09. 10.

[20]„Rendkívüli csúcsforgalom a határon. Több ezer NDK-menekült hagyta el hazánkat”. Kisalföld, 1989. szept. 12. 1-2.

[21] MNL OL XIX-B-1. 1989. I/3. Napijelentés. 1989. szeptember 11–12.

NL OL XIX-B-1. 1989. I/3. Napi jelentés. 1989. november 20. A november 20. és december 4. közötti napi jelentések hiányoznak, később már nem esik szó róluk.

[23] MNL OL XIX-j-1-k 8325-4 MNK Nagykövetsége Berlin, Unter den Linden. Berlin, 1989. szeptember hó