Kérem az ebédem!

A kutya évezredek óta az ember leghűségesebb társa – tartja a ma már közhelynek számító mondás. A következetes tenyésztés során kialakult fajták közül néhány akár az életét is kockára teszi az emberért. Ezt persze az emberek kihasználják és akár hadicélra is alkalmazzák őket. Ezt természetesen a kutyakiképzők és az ebek fáradságos munkája előzi meg. A XX. század elején keletkezett források szerint főként a következő fajták alkalmasak hadicélra:

– A német juhász, amely nyugodt vérmérsékletű, jó szaglóérzékkel rendelkező és erőteljes testfelépítésű. Ezért rendszerint kiváló egészségügyi, őrző- és jelentőkutya.

– A dobermann, amely izgatott és támadóbb vérmérsékletű, így elsősorban őrzési feladatokra vehető igénybe.

– A különféle terrierek, amelyek játékos, kitartó, fürge állatok, szenvedélyes rágcsálópusztítók.

Kutyák katonai feladatokra történő alkalmazására első ízben a német–francia háborút követően a francia hadseregben került sor. 1872-ben próbaképp húsz kutyát (10-10 airdale terriert és skót juhászt) vásároltak. 1897-ben, a kedvező tapasztalatok után már kétszáz ebet foglalkoztattak, elsősorban őrző-védő feladatokra. Később, látva a német rendőrkutyák, a német juhászok sikerét, a skót juhászokat lecserélték német juhászokra. Az első világháború kitörésekor a francia hadseregben már 380 kiképzett kutya dolgozott. A háborúban több lehetőség nyílt a kutyák alkalmazására, a következő feladatokra használták őket:

­– a sebesültek felkutatására és szállítására egészségügyi kutyákat,

– járőrkíséretre,

– hadifogolytáborok és más katonai objektumok őrzésére,

– jelentés- és üzenet-továbbításra,

– lövészárkok rágcsáló-mentesítésére, valamint

– teherhordásra, vontatásra.

A cs. és kir. hadseregben az egészségügyi kutyák szervezett keretek közt történő kiképzése – a rendőrségtől átvett tapasztalatok alapján – 1914 végén indult meg. 1915. január 2-án az osztrák belügyminisztérium már felhívást tett közzé, amelyben egészségügyi kutyavezetői képzésre várták a 18. életévüket betöltött, katonai szolgálatra alkalmas önkénteseket. A felvettek napi 5 korona zsoldot, valamint kutyájuk után napi 40 fillér költségtérítést kaptak. Az iskola a bécsi cs. és kir. 2. sz. helyőrségi kórház parancsnoksága és az Osztrák–Magyar Rendőr és Hadikutya Szövetség szakmai irányításával működött. A felszerelésről, a ruházatról és az ellátásról a bécsi katonai állomásparancsnokság gondoskodott.

A képzési, idomítási tervek kidolgozása nemzetközi tapasztalatok alapján történt. A tervek elkészítéséhez a külföldi tapasztalatokat a katonai attasék szállították. Az iskola átlagosan kéthavonta 15–20 kiképzett egészségügyi kutyát adott át a harctéri szolgálatra, 1916 januárjától pedig a bolgár haderő számára is képeztek kutyákat és kutyavezetőket. A bolgár és az osztrák–magyar hadvezetés közt létrejött megállapodás szerint ekkor tíz bolgár katona érkezett a tanfolyamra, akik közül kilenc fő sikeresen tette le a vizsgát. A tanfolyamon résztvevőket még Bulgária bécsi nagykövete is meglátogatta. Végül a résztvevőket ünnepélyes keretek között indították haza. A bécsi keleti pályaudvarról Szófiába induló vonaton a nyolc kutyavezető mellett hét kiképzett kutya is helyet foglalt. A csoporttal tanácsadóként elutazott a tanfolyam parancsnoka, Leo Rosenberg főhadnagy is, aki kéthetes bulgáriai tartózkodást követően tért vissza.

Sebesültkereső kutyák munka közben

A kutyákat a hadsereg szerezte be, általában vásárolták vagy bérbe vették őket, de ajándékozás révén is számos kutya került a hadseregbe. A beszerzést követően a Hadügyminisztérium minden ebet központi nyilvántartásba vett, így azok anyakönyvi lapján a nevük mellett egy nyilvántartó szám is szerepelt. A hadseregben szolgálatot teljesítő kutyákra vonatkozó ügyekkel (tartás, idomítás, egészségügyi ellátás, stb) a cs. és kir. Hadügyminisztérium foglalkozott. A fennmaradt dokumentumok szerint az utolsó regisztrált kutya Rinaldo névre hallgatott és a 2791. sorszámmal vették jegyzékbe.

A világháború harcterein 1915 elejére kialakult állásháború egyre több kiképzett kutyát és kutyavezetőt kívánt. A jelentkezők száma azonban nem érte el a szükséges mértéket. Ezért az 1916. május 21-én kiadott m. kir. honvédelmi miniszteri rendelet már nem felhívást, hanem felszólítást tartalmazott a kutyavezetők önkéntes jelentkezésére: „Az egészségügyi kutyavezetőkben fennálló szükséglet a lehetőségekhez képest önkéntes jelentkezés által leendő fedezése végett a legalább négy heti katonai kiképzésben részesített legénység jelentkezésre továbbra is felszólítassék. Hangsúlyozom, hogy a szembeszökő törődöttséggel bíró legénység mint kutyavezető nem lesz alkalmazva.” A szükséges kutyalétszámot pedig – a hadiszolgáltatásokról szóló 1912. évi LXIII. törvény alapján – gyakorta kutyasorozásokkal próbálták biztosítani.

1916. október 13-án újabb felhívás látott napvilágot, amelyre olyan legénységi állományú jelentkezőket vártak, akik már túlestek a négy heti katonai kiképzésen, büntetlen előéletűek voltak, és – mivel a bécsi tanfolyamon a képzés német nyelven folyt – német nyelvismerettel is rendelkeztek. Sőt, előnyben részesült az, aki saját kutyájával együtt jelentkezett. A felvetteknek azonban az alábbi nyilatkozatot kellett aláírni: „A kutya tulajdonosa a kincstárral szemben lemond minden követelésről, eredjen az akár a kutya elveszéséből, akár balesetből vagy sebesülésből, akár a kutya esetleges fedeztetéséből, valamint lemond mindennemű haszonról is, amelyet a kincstár a kutyakölykek értékesítéséből nyerhet. Végül kifejezetten lemond az átvétel után ellett kutyakölykek birtokjogáról.”

A fenti feltételekkel azonban még kevesebben jelentkeztek. Ezt a m. kir. Honvédelmi Minisztérium illetékesei „természetesen” nem a szigorú feltételeknek, hanem a felhívás nem megfelelő terjesztésének tulajdonították. Mindezek után egy 1917. február 17-én kiadott rendelet értelmében a kutyavezetők legfeljebb őrmesteri rendfokozatig emelkedhettek a ranglétrán.

Sebesültkereső kutyák korabeli képeslapokon

Az egészségügyi kutyaként alkalmazott ebek egyik legfontosabb feladata a sebesültek felkutatása volt. Az emberi szem által nem látható rejtett helyeken (erdőben, magas vetésben, földmélyedésben, összeomlott házak romjai alatt) fekvő sebesülteket megkeresték, és az egészségügyi személyzetet a sebesültekhez vezették. A hadi alkalmazásban álló kutyák nem ugatással vagy más figyelemfelkeltő jelzéssel jeleztek, hanem a sebesült valamely ruhadarabját vagy használati tárgyát odavitték a kutyavezetőhöz. A kutya gazdája napi jelentésben számolt be az aznapi tevékenységről, amelyek végül a cs. és kir. Hadügyminisztérium 3. osztályához kerültek, ahol az említésre érdemes, sikeres bevetéseket ismertető füzetek formájában adták közre. A mentés sikeréhez a sebesülteknek is megfelelően kellett viselkedni, ezért a kutyákkal együttműködő viselkedésre napiparancsokban hívták fel a figyelmet.

Az egészségügyi kutyák másik feladata a sebesültszállítás volt. A tábori kórházakhoz beosztott sebesültvivő taliga-szakasz három taligából, hat kutyából és egy egészségügyi altisztből állt.

Az egészségügyi kutyát rendszerint vörös kereszttel ellátott zászlócskával jelölték, valamint felszerelték sebkötöző csomaggal és kulaccsal.

A fentebb tárgyalt szigorú feltételek és a kemény munka következtében 1917. július 31-én 1553 képzett kutyavezető és 1086 kiképzett kutya állt a hadsereg rendelkezésre. Ez a létszám már megközelítette a felmerülő igényeket. A kiképzett hadikutya ára egy 1918-as kimutatás alapján átlagosan 300 korona körüli volt. 1918 októberében Magyarország terültén 27 kutya szolgált, többségük őrkutyaként. A bécsi kutyakiképző központban 1918. november 3-án még 332 kutyát képeztek.

Hű társ a frontvonalban

Az egészségügyi feladatok mellett az alábbi területeken foglalkoztattak még kutyákat:

Járőrkutya (német juhász). 1915–1916 telén kíséretképpen a síjárőrök mellé kutyákat osztottak be. A próba sikeresnek bizonyult, így elsősorban a magashegységek járőreinek társai lettek.

Őrkutya vagy rendőrkutya (német juhász, dobermann). Ők általában a hátországban szolgáltak. 1915 második felétől a hadifogolytáborok őrzésére is használták őket. Kétféle feladatot láttak el: a szökések megakadályozását, illetve nyomkeresést. A világháború során kb. 4000 szökött hadifoglyot találtak meg kutyák segítségével. Mindezek mellett katonai objektumok, lőszerraktárak őrzésében is segítséget nyújtottak.

Jelentőkutya (német juhász). Minden hadosztály távírószázadához egy jelentőkutyás rajt osztottak be, 4–8 kizárólag kan kutyával és vezetőikkel. Szerepük – telefon kapcsolat hiánya, illetve lehallgatás veszélye esetén – két pont közötti összeköttetés biztosítása volt, például az előretolt megfigyelőállások és a lövészárok közt, gyalogsági harccsoport-parancsnokság és a tüzércsoport-parancsnokság közt stb. Gyakorta azonban telefonvezetékek fektetésére, postagalamb- vagy élelmiszer-szállításra is felhasználták őket. A kutyákkal kizárólag csak a kutyavezetők foglalkozhattak. A kutyavezetők naponta legfeljebb két alkalommal indíthatták útba a rájuk bízott ebeket.

Patkányfogó kutyák (foxterrier). Fontos szerepet töltöttek be a lövészárkok rágcsálómentesítésében. Egy kutya naponta akár 40–60 patkányt is képes volt elpusztítani.

Foxterrier a lövészárokban

Vonatatókutyák (berni juhász, bernáthegyi, leonbergi, északi kutyafajták). Először a délnyugati hadszíntéren alkalmaztak kutyás vonatosztagokat olyan keskeny hegyi utakon, amelyeken már az öszvér sem tudott biztonsággal közlekedni. Később nemcsak lőszer- és élelmiszer-utánpótlást szállítottak, hanem akár géppuskavontatásra is felhasználták őket. (Belga és holland tapasztalatok alapján még gyalogsági ágyút és akkumulátort is vontattak velük.) A vontatókutya-szolgálat két vagy három kutya által vontatott kocsikból, valamint öt altiszt vezetésével 25 kutyavezetőből állt. Egy szakaszba öt kocsi tartozott. Egy szolgálat alárendeltségében öt szakasz dolgozott, amely 50-75 kutyát foglalkoztatott.

A kutyás vontatóosztag menetkész

Végül nem feledkezhetünk el azokról a hűséges négylábúakról sem, amelyek „csupán” társként szolgáltak a nehéz harctéri viszonyok között. Ezekről a kutyákról persze kimutatások nem készültek, de a fennmaradt fényképek mennyisége, illetve tanúsága szerint több száz eb tehette elviselhetőbbé a katonák mindennapjait.

A harcok szünetében

A kutyák hadi alkalmazásának lehetőségei az első világháborút követően tovább bővültek. A két világháború közt Németországban például gázfigyelő szolgálatra is képeztek ki kutyákat. Manapság pedig a világ számos fegyveres testületénél akár kábítószerkeresőként vagy „határőrként” is foglalkoztatják őket.

 Kiss Gábor

Képek jegyzéke

1. Kérem az ebédem (Fortepan/Breuer Pál/153480)
2. Sebesültkereső kutya munka közben (https://www.catawiki.com/)
3. Sebesültkereső kutyák korabeli képeslapokon (https://www.catawiki.com/)
4. Hű társ a frontvonalban (Fortepan/Kurutz Márton/10382)
5. Foxterrier a lövészárokban (Fortepan/Kafka Éva/40748)
6. A kutyás vontatóosztag menetkész (Fortepan/Visnyovkszky Éva/116279)
7. A harcok szünetében (Fortepan/Schmal Alexandra/115559)