A XX. században a háborús hátországokban minden, addig lehetséges eszközt megragadtak a lakosság befolyásolására. Az I. világháború merőben új jellege miatt valamennyi hadviselő ország felismerte a propaganda jelentőségét. Hatványozottan igaz volt e megállapítás az Egyesült Államokra, ahol az ország közvéleményének átformálására, a háborúba való belépés igazolására, valamint a küldetéstudat hangsúlyozására egy intenzív propaganda-hadjárat indult meg. Írásunkban néhány olyan propagandaanyagot vizsgálunk meg, amelyek a legjobban szemléltetik a hadba lépés utáni időszak Amerikájában bekövetkezett változásokat.

„Melyik?” A tömör megfogalmazás a háborús időknek megfelelően nem hagyott választási lehetőséget

A világháború kitörése után nem sokkal az Egyesült Államok elnöke, a demokrata Thomas Woodrow Wilson szavakban és tettekben egyaránt a semlegességre szólította fel az Egyesült Államok lakosait. Ezen kívánalmaknak már a kezdetekben is nehéz volt érvényt szerezni, s a helyzet az idő előrehaladtával tovább romlott. A központi hatalmak iránt érzett ellenszenv Németország belga hadjárata és a tengeralattjáró háború bevezetése miatt gyorsan növekedett. Ki kell azonban emelni, hogy ez nem párosult azzal az elképzeléssel, amely szerint az Egyesült Államoknak hadba kellett volna lépni az antanthatalmak mellett. A világháború kezdeti szakaszában még elenyésző volt azoknak a száma, akik a fegyveres érdekérvényesítésre gondoltak. Nagyobb volt a támogatottsága az 1910-es évek elejétől kezdve egyre szervezettebb Felkészülési Mozgalomnak, amely az Egyesült Államok teljes haderejének vélt és valós hiányosságaira igyekezett felhívni a figyelmet. Wilson elnök 1914. december 8-án a fegyveres erőkről tartott beszédében világossá tette, hogy nem tart szükségesnek jelentős eltérést a korábbi gyakorlattól. Amint fogalmazott:„Ha megkérdeznék, hogy vajon készen állunk e megvédeni magunkat, nyilvánvalóan azt válaszolnánk: igen, a végsőkig, de úgy, hogy közben nem változtatjuk kiképzőtáborrá az országot. […] Bennünk másfajta energia dolgozik. […] Nem változtatunk a hozzáállásunkon, csupán azért, mert néhányan közülünk ingerültek és izgatottak.”[i] Az elnök a diplomáciai feszültségeket is csillapítani tudta, mivel a Lusitania, az Arabic, majd 1916 márciusában a Sussex elsüllyesztése után egyaránt visszakozó álláspontra, a figyelmeztetés nélküli tengeralattjáró támadások megszüntetésére tudta bírni Németországot. Wilson mind a külpolitika, mind a haderőfejlesztés frontján helyt tudott állni, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az 1916-os elnökválasztáson aratott győzelme, ahol kényelmes többséggel másodszor is elnökké választották.

Egy frontra induló amerikai katona búcsújának ábrázolása. A besorozott és a Franciaországba szállított katonáknak a fegyverszünetig csak kevesebb, mint a negyede vett részt a harcokban

A hadba lépés után viszont éppen az újraválasztott elnök volt az, akinek a jelentős fordulatot végre kellett hajtania. Wilson addigra politikai értelemben két tűz közé került.  A felkészülés szószólói lényegében már a világháború kitörése óta bírálták, mondván, hogy a fegyveres erők elhanyagolása mellett bátortalan külpolitikát folytatott. A békepárti politikusok ugyanakkor véleményük szerint–a túlságosan antantbarát külpolitika mellett az 1916-os, inkább csak jelképes fejlesztéseket sérelmezték. Az 1917. április 4-én Németországnak küldött hadüzenet után megkezdődött a propagandaplakátok készítése, amelyeken hazafias kötelességnek nevezték a központi hatalmak ellen harcoló katonák és az antanthatalmak támogatását. Az Egyesült Államok sajtójának leggyakrabban tárgyalt hadieseményei a német hadsereg 1914. augusztusi belga hadjárata, majd a tengeralattjáró háború voltak, s ezzel függ össze, hogy a későbbiekben a propagandaanyagok témáját is gyakran az előbb említett események adták. A továbbiakban bővült a tematika: Az egyes fegyvernemeknek készült toborzóplakátok mellett az ellenségképekről sem feledkeztek meg. A világháborúnak a hátországi lakosok számára jelentett változásait és az ezekhez társuló új feladatokat is megjelenítették. Wilson ismertebb beszédei mellett Abraham Lincolntól is idéztek. Sok esetben a képek által sugallt mondanivalót összekapcsolták azzal, hogy hadikölcsönök vételére buzdították a lakosságot. (Eredeti nevén Liberty Loan, vagy Liberty Bond – szabadság kölcsön, vagy szabadság kötvény. Az 1917. április 24-től, 1918. szeptember 23-ig terjedő időszakban négy ilyen kötvényt adtak ki, kezdetben 3,5, majd 4,5%-os kamattal.) Propaganda-plakátokat készítettek magánszemélyek, különféle szövetségi irányítás alatt álló szervezetek, de a hadsereg egyes egységei is – egyebek mellett a hadtápszolgálat, vagy a lőszerellátásért felelős osztály – ilyenek voltak.

Ellenségkép 1918-ból
A plakát szerint a hadikölcsönök segítenek a németek visszaverésében. Pershing tábornok gyakorlatiasabb volt, ő legkevesebb egymillió főt kitevő amerikai haderővel látta biztosítottnak a győzelmet

Gyakoriak voltak a háborús viszonyokat tükröző, a saját és az ellenséges oldalt megjelenítő és a kettő közötti átjárhatatlanságot nyomatékosító anyagok. E megközelítés már a hadba lépést megelőző vitában is megjelent, amikor a kereskedelmi hajók felfegyverzését, majd az Egyesült Államok hadba lépését ellenző szenátori csoport (Robert Marion La Follette, William Norris stb.) ellen intenzív sajtóhadjárat indult. Eugene Victor Debs szocialista politikust 1918 szeptemberében tíz év börtönbüntetésre ítélték a hadba lépéssel kapcsolatos bírálatáért. A közvélemény gleichschaltolását az Egyesült Államok hadba lépését követő időszakban már propagandaanyagokkal is igyekeztek elősegíteni. E törekvést a leginkább szembetűnő módon az a plakát mutatja be, amely egy porosz sisak mellé egy csillagsávos szalaggal átkötött cilindert helyezett a „melyik?” szóval. Ide kapcsolódik a „Taposd el a császárt!” (Stamp out the Kaiser!) üzenetű plakát is. A diplomácia nyelvére, s az Egyesült Államok hadicéljaira lefordítva ez azt jelentette, hogy Németország megadásáig, még pontosabban a politikai-katonai vezetés távozásáig folytatják a harcot.

A plakátok következő figyelemreméltó tulajdonsága az igen egyszerű nyelvezet, és a közhelynek tűnő mondatok használata. Érdemes idézni az egyik szövegéből: „Országunknak hajókra van szüksége, hogy átszállítsuk fiainkat a túlpartra [Franciaországba], és hogy jól ellássuk őket fegyverrel, élelemmel, és ruházattal. […] Ha mindenki napról-napra jobban dolgozik, a hajók gyorsabban elkészülhetnek.”Az idézett mondat első olvasatra valóban feleslegesnek tűnhet, viszont nem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államok addig még nem küldött sok százezer főt kitevő tömeghadsereget más kontinensre, tehát a közvélemény számára ezt a lépést is elfogadhatóvá kellett tenni.

A szárazföldi haderőhöz, még pontosabban az amerikai katonához való viszony megváltozását szintén meg kell említeni. Az Egyesült Államokkal lényegében egyidős volt azon elgondolás, amely szerint a hadseregnek békeidőben a lehető legkisebb létszámúnak kellett lennie, s emellett az is a fő célok közétartozott, hogy minél kevesebb dolog emlékeztessen rá. Thomas Jefferson pénzügyminisztere, Albert Gallatin ezt úgy fogalmazta meg, hogy „hadseregünk távoli erődökben történő elosztása […] a legjobb megoldás az összes lehetséges felmerülő rossz közül.”[ii] Az Egyesült Államokban 1910-igvezérkar sem volt, mivel tartottak attól, hogy államcsínykísérletek kiindulópontja lehet. Meg kell jegyezni, hogy ilyen mértékű ellenérzés csak a szárazföldi erőkkel szemben volt érzékelhető, a haditengerészettel kapcsolatos vitákban szabadabban lehetett véleményt formálni. Ez magyarázza, hogy lényegesen több plakát készült a hadseregről, mint a haditengerészetről. Az I. világháborúba való belépés után azonban a sokszoros létszámnövelés, valamint a küldetéstudat miatt az amerikai katona a mindennapok részévé, míg a hadsereg a civil szférával egyenlő féllé vált. Az egyik plakáton ezt a következőképpen fogalmazták meg: „Minden kalapácsütés olyan súllyal esik latba, mint egy, a lövészárokból leadott lövés.”

A tömegek és a gépek háborúja alól már az Egyesült Államok sem vonhatta ki magát.
E plakát arra figyelmeztet, hogy a Franciaországban harcoló csapatok sikerének a hadiipar zavartalan működése volt az egyik legfontosabb előfeltétele

A háborúba való belépés után a fentebb már említett, elméleti jellegű problémák megoldása volt a legfontosabb. Az idő előrehaladtával azonban már gyakorlati nehézségek is felmerültek. Egyértelművé vált ugyanis, hogy a hadseregnek nagy szüksége van szakmunkáskezekre. Több toborzóplakát is készült, melyek a különféle szakembereket (autószerelő, hegesztő, esztergályos, szerszámkészítő, kovács, stb.), valamint az autót és teherautót vezetni tudó civileket csábították az expedíciós hadsereg szolgálatába. Az ötlet nem volt új, már korábbi háborúkban is alkalmazták a hadviselő országok, ha a harcoló csapatok ellátása nehézségekbe ütközött. Ki kell emelni, hogy nem kizárólag szakemberekre volt szükség, hanem sok más olyan dologra is, amelyek a katonák mindennapjait színesebbé tudták tenni. A kiképzőtáborokban, és a frontvonalban álló katonák számára egyaránt gyűjtöttek egyebek mellett könyveket, hanglemezeket, valamint csokoládét is.

Egy az expedíciós hadsereg katonái közül, ahogyan a hátország számára láttatni akarták. Kipihent, vidám és szomjazza a tudást

Nagy számban készültek az élelmiszerfogyasztás módosítására, ésszerűsítésére buzdító anyagok. A hadsereg zavartalan ellátását az 1917 augusztusában létrehozott Amerikai Élelmezésügyi Hivatal (United States Food Administration) volt hivatott biztosítani. E szervezet a propaganda területén is aktívnak bizonyult. A legtöbb, élelmezésügyi kérdést tárgyaló plakáton feltüntették a „Semmit ne pazarolj!” (Waste nothing!) jelmondatot. Gyakran konkrétan javasolták a lakosságnak, hogy miből fogyasszon többet, vagy kevesebbet. A búzát, húst, zsírt, és a cukrot az Európában harcoló katonáknak szánták, ezért ezeket az amerikaiaknak egyebek mellett hallal, kukoricával, rizzsel, burgonyával, valamint baromfihússal kellett pótolniuk. (Külön plakát készült a halfogyasztás népszerűsítésére, mivel azok a rajta lévő szöveg tanúsága szerint „magukat táplálják.”) Az előbbi, a fogyasztás szabályozására irányuló felhívásokat az antant országok lakosságának nélkülözésével is összekapcsolták. Különféle növény- és állattenyésztő szervezetek, klubok alakultak, melyek – szintén egy saját plakátkampány segítségével – élelmiszertermelésre, állattartásra ösztönözték a civileket. Ilyen szervezet volt a Mezőgazdasági Minisztérium által életre hívott „Sertés klub” és a „Bárány klub,” amelyek állattenyésztés legfontosabb tudnivalóit foglalták össze az otthon maradottak számára, mondván, hogy e tevékenységük segít megnyerni a háborút.

„Fogadja el a tiszta tányér elvét!”
A plakát szerint a háborús erőfeszítésekből mindenkinek ki kell vennie a részét

Magától értetődő, hogy a modern háborúkban gyakori, a katonai pályát népszerűsítő propaganda-poszterek is megjelentek. Ezek a hazafias kötelesség mellett nagyszerű lehetőségnek nevezték a fegyveres erőkhöz való csatlakozást. Meg kell említeni, hogy külön plakát készült az Egyesült Államok első három elesett katonájáról, (James B. Gresham, Thomas F. Enright, Merle D. Hay), akik 1917 novemberében egy német rajtaütés áldozatai lettek. A harcoló katonákról készített propagandaanyagoknak egyik legszembetűnőbb sajátossága az volt, hogy nem ábrázolták a lövészárok-rendszereket. A nagy háború egyik legembertelenebb újdonsága ugyanis minden bizonnyal riasztóan hatott volna az amerikai közvéleményre. A harcnak csak a hősies oldalát domborították ki. Az egyik plakáton egy amerikai katona áll szuronyos puskával a kezében egy német katona holtteste felett. Noha vélelmezhetően ő ölte meg a katonát, a szuronya mégis tökéletesen tiszta. A németeket általában világháborús gúnynevükkel (hun) ábrázolták a jellegzetes csúcsos sisakkal, többnyire talpig feketében, mely riasztó hatást keltett, és démonizálta az ellenséget. Az amerikaiakkal ellentétben a plakátokon szereplő német katonáknak a fegyverzetük, ruházatuk, s gyakran még a kezük is véres volt. A keresztes háború kifejezésnek új értelmet adtak azáltal, hogy az expedíciós katonákat Pershing keresztes vitézeinek nevezték.(John Joseph Pershing tábornok volt az amerikai expedíciós haderő parancsnoka az I. világháborúban.) Az elnevezés évtizedekkel később is megmaradt, ugyanis Dwight David Eisenhower tábornok második világháborús emlékiratainak a „Keresztes Háború Európában” (Crusade in Europe) címet adta. Gyakori volt még beállított, idealizáló jelenetek ábrázolása. Az egyik legjobb példa erre az Európába induló fiatal katona búcsúja apjától, akit arra kér, hogy otthonról, a kormány által kiadott hadikötvények vásárlásával támogassa a háborús erőfeszítéseket, amíg ő Franciaországban harcol. Az kép és a szöveg együtt meglehetősen életszerűtlen hangulatot áraszt, ám a propaganda egészéről mégis azt lehet elmondani, hogy jelentős szerepe volt a háborús részvétel elfogadhatóvá tételében, a közgondolkodás átalakításában.

"Csodálatos lehetőség számodra”
A toborzóplakát szövege annyiban megfelel a valóságnak, hogy valamennyi hadviselő országban – arányait tekintve – kevesebben estek el a haditengerészetnél, mint a hadseregnél

Tóth Péter András

A képek forrása: https://www.firstworldwar.com/posters/usa.htm

[i] An Annual Message to the Congress. 1914. december 8. In: LINK, S. Arthur (ed.): The Papers Of Woodrow Wilson. Vol. I-LXIX. Princeton, Princeton University Press, 1977–1983. XXXII. köt.,  414–424, 422–423.

[ii] Idézi: COFFMAN, M. Edward: The Old Army. A Portrait of the American Army in Peacetime. New York, Oxford University Press, 1986. 215.