A komáromi erődrendszer fontos szerepet játszott az 1848–49-es szabadságharcban. Erről számos korabeli visszaemlékezés, értékelés, a későbbiek folyamán pedig kiváló történeti feldolgozás született. A vár hadászati jelentőségével a kor katona és polgári embere egyaránt tisztában volt. Elég itt csak a város szülöttjének, Jókai Mórnak az Aranyember című regényére gondolnunk, amelyben a szerző kitért a telekkisajátítás körüli vállalkozói ügyeskedésekre. A szabadságharc leverése után készült Emléksorok 1848-49-ből c. művében szintén foglalkozott az erődrendszer történetével. Ennek első soraiban utalt a vár körüli bonyodalmakra, amely természetesen nem volt mentes az írói túlzásoktól sem. Ettől eltekintve érdemesnek tartom idézni sorait:

„A hadi mozgalmak terén jelentékeny szerepet játszott ez időben Komárom. E várról mindenki tudja és hiszi: hogy természeti és megerősített helyzeténél fogva ostrommal bevehetetlen; annál érdekesebb leend megtudni: hogy mennyiszer állott e vár azon ponthoz közel: hogy a magyar forradalomra nézve veszve legyen, mégpedig a legegyszerűbb körülmények miatt, mely körülményeket a császáriak felhasználni nem tudtak, vagy nem akartak, vagy azokban ismét a legegyszerűbb emberek által meggátoltattak.

A márciusi napok után annak garanciájául: hogy a magyar nemzet magát e várnak birtokában helyezé, két ezred nemzetőrség helyeztetett a vár pavilonjaiba. A nemzetőrök Duna-melléki városok érdemes polgárai voltak, akik a kényelmet nem utálják, s miután a fortifikáció felügyelői a vár építésekor sokkal több figyelmet fordítottak a sáncok erős külsejére, mint azoknak belső komfortjára, elgondolható: hogy a nemzetőrök erre a nemére a dicsőségnek hamar ráuntak. A nemzetőrök parancsnoka tehát egy reggel mérgesen felkerekedik s egész ármádiájával együtt otthagyja a várat, ilyenforma utólagos haditudósítást küldve a hadügyminiszternek: „Nem lehet abban a várban lakni, hisz tele van az poloskákkal!”

1 Komárom erődje

A császári várparancsnok azonban ezen már kétségessé lenni kezdő időkben, jónak látta a kivonult nemzetőrség után nyomban bezáratni a vár kapuit, s hogy azok újra megnyíltak a magyar kormány előtt, annak ismét nem ő az oka.

A bennmaradt hét ezred gyalogsággal s kellő számban levő tüzérekkel védhette volna a várat elképzelhetlen időkig minden külmegtámadás ellen, azonban ezen bentlevő ezredek egyikéről nem volt egészen bizonyos: hogy ostrom esetében nem fog-e éppen őellene fordulni.

Szándéka volt tehát, ez ezredet lefegyverezni, vagy kicserélni s evégett odarendelé a Vilmos sorezredet, melynek szelleméről biztosabb volt. A kérdéses ezred már megérkezett Tatára, s éjjel észrevétlenül a várba lett volna bevonulandó, midőn hirtelen közönséges polgáremberek e szándékot észrevéve, Komáromba sietnek a hajóhidak két helyen a révészek segélyével felszedetik, úgyhogy mire az ezred Szőnyre ért, az átjárást elzárva találta maga előtt s kénytelen volt odább vonulni.

Ezen éjjel Komáromnak háromnegyed része leégett.

A császári várparancsnok, e kísérlet nem sikerülte után, a magyar kormány által kényszeríttetett a parancsnokságot Majthényinak átadni, s a várat elhagyni. Ellent nem állhatott, mert tulajdon katonáiban nem lehetett bíznia.

Mikor Majthényi átvette a várat, nem volt több diszpozíciója alatt nyolcszáz rendes katonánál, a többi kaszás népfölkelő és kétséges érzelmű tüzérek.

A schwechati expedícióra ebből is elrendeltek tőle hatszáz sorkatonát, úgyhogy Komárom vára ekkor csaknem üresen maradt.”

A nagy mesélő sorai – minden szépírói túlzás mellett – jól érzékeltetik Komárom biztosításának fontosságát. A délvidéki szerb, majd horvát konfliktus miatt az első felelős magyar minisztériumnak fel kellett készülnie az önvédelmi harc lehetőségére és a haderőszervezés felgyorsítására. Emellett gondoskodnia kellett a magyarországi várak és erődök biztosításáról. Az utóbbiak közül kiemelkedő jelentőséggel bírt a komáromi, amely Közép-Európa legjelentősebb erődítményrendszerei közé tartozott. Az utóbbi parancsnoka 1845. április 19-től a 71 éves Friedrich Wilhelm Mertz (1777–1859) császári királyi altábornagy volt. Mertz idegenkedéssel figyelte a magyar kormányzat hadügyi törekvéseit, azonban tavasztól látszólag együttműködött a magyar kormánnyal. Ám ez nem oszlatta el Batthyány Lajos gróf miniszterelnök gyanakvását, aki igyekezett megbízható alakulatokat küldeni az erődbe.

Az Esztergom megyei és városi nemzetőrség egy részének Komáromba való vonulásáról augusztus elején érkezett meg a hadügyminiszteri rendelet Besze János őrnagy-parancsnokhoz, illetve a megyéhez.

2 Besze János

A polgári átalakulás egyik legfontosabb vívmánya, a nemzetőrség, Esztergom városában 1848. március 18-án alakult meg. A szervező bizottmánynak, amely a munkáját március 20-án kezdte meg, a visszaemlékezés készítője, Ács Flórián is tagja volt.

A nyilvántartás szerint a városban 1069 nemzetőr volt, ami az összlakosság 15%-át jelentette, amely az országos átlag felett állt. Ugyanakkor a fegyverzet terén nem volt túl rózsás a helyzet. A július 23-án tartott szemlén a zászlóalj 302 szuronyos és 140 vadászpuskával, a többiek pedig „egyenes kaszákkal, s kik még szert erre sem tehetnének, hosszúnyelű vasvillákkal valának felfegyverkezve.” Az alakulat parancsnoka Besze János őrnagy volt, aki egyben országgyűlési képviselői tisztséget is viselt.

A mozgósítás ügyében augusztus 8-án a városban népgyűlést tartottak, ahol Kollár Antal főjegyző felolvasta Mészáros Lázár levelét a megyei és városi nemzetőrség egy részének kimozdításáról. Innen kezdődik a visszaemlékezés, amelynek szerzője, Áts Flórián (1819–1870) helyi szabómester, a nemzetőrség 2. századának tizedese volt.

Másnap a város tárgyalt a megyével, amely századokat állított ki Libád, Kicsind, Párkány, Nána, Kőhidgyarmat, Kéménd, Ebed, Muzsla és Béla nemzetőreiből, akik részben Párkánynál, részben Dunamocsnál csatlakoztak a kimozdított városi nemzetőrséghez. Az esztergomi nemzetőrök 10-én a városháza előtt sorakoztak fel, a Szentháromság szobor előtt, ahol Ürge József Sándor plébános szentmisét tartott, majd átkeltek a hajóhídon Párkányba. Az első pihenőt Dunamocsnál tartották, ahol, mint fentebb írtuk, egyesültek a megyei nemzetőrszázadokkal. Itt történt meg az eskütétel, majd a kirendelt előfogatokon indultak Komárom felé. A Duna-parti városhoz 12-én érkeztek meg, azonban Mertz nem engedte be a nemzetőröket az erődbe, hanem a Nádor-vonal területén és a városban szállásolta el őket, a várba csak 16-án vonulhattak be.

Innentől kezdve a memoár vonatkozó részét idézzük:

„1848. augusztus 7ikén érkezett meg estve Mészáros Lázár első magyar hadügyminiszter úrnak azon rendelete, hogy az esztergomi nemzetőrség Besze János vezérlete alatt az rendelet vétele után azonnal induljon Komárom vár őrségének átal vételére (hánkolódáskor volt és váratlanul, tehát nagy benyomással volt az lakosságra) Miért? Azért pedig mert már akkor is működött alattomba az camarillának rossz műve, támadtak azonnal egyének, kik minden felé gonosz híreket terjesztettek, hogy nem más, mint Besze Jánosnak nagyravágyása és ő ezáltal akar magának hírt és érdemet szerezni, amit akkor a szabadságtül elragadott nép könnyen elhitt, úgyhogy az legjobb gondolkozású hazafiak is kezdettek Besze János ellen fellépni és kezdék hinni az gonoszok által terjesztett hírt. Még aznap estve hirdettetett másnap reggelre közgyűlés 9 órára.

8. augusztus. Reggel alig várhatám, hogy megvirradjon, és hogy elmehessek némel[y] barátim, jó hazafiakhoz értekezni azon terjesztett rossz művekrül. Én többeket informáltam, hogy az dolog nem úgy van, mint bennünket bujtogatnak, majd az idő meg fogja mutatni, hogy menni az haza veszedelme kívánja eszt az áldozatot, az hirdetett közgyűlési óra előtt már jóval az egész városi nép le-alá járt az utcákon, mid az városháza felé, úgyhogy az közgyűlés egy igazi népgyűléssé alakult, nem is az közgyűlés, hanem népgyűlés határozott, nagy zaj volt, úgyhogy azt gondolta volna az ember, hogy nincs mód ezen népet tűzhel[y]etül elmozdítani.

3 Áts Flóris visszaemlékezésének első lapja

Ekkor úgy 10 óra tájban megjelent Besze János, alig hogy meglátta őtet az nép iszonyú harsangzó éljenekkel fogadtatott, pedig magam atul féltem megjelente előtt, hogy az mai közgyűlésben nem fog dicsőséget aratni. Besze János, úgy fel volt az nép hevülve, nagy lárma közt megérkezett, intett kezeivel, szájára mutatott, jeléül, hogy szólni akar, a nép lecsillapult, hadügyminiszter fel[y]ebb már érintett rendelet felolvastatott. Kollár Antal főjegyző, ki által minekutána Besze János kardjára támaszkodván és elkezdte hazán állását és veszedelmét elésorolni és az magyar nemzetnek hűséges kötelességét. Besze János meg van áldva az istentül egy oly beszédmóddal, hogy az nép annyira késznek nyilatkozott, hogy nemcsak, hogy el nem ment volna, hanem kész lett volna az hazáért talán életét is feláldozni, ekkor tehát elhatároztatott, hogy mindenki köteles elmenni, aki vonakodnék, vonassék az törvény elejében, az közgyűlés eloszlott, borzasztó „Éljen Besze János!” szavak közt a nép megragadta és hátukon vitték őtet lakában.

9. aug. Az város Andrásy Mihál[y] akkori megyei és városi kormánybiztossal értekezett az kiindulás módjárul, ami így történt, hogy az környéki falukbul berendeltettek 600 kocsik, mel[y]eken 10 augusztusban Párkán[y], Muzslán [Duna]Mocsnak elindultunk Komáromban.

Mocson volt az pihenő és kocsik változtatása [cseréje], furcsán eset ez nekünk, mind újonc szabad nemzetnek az mocsi mezők az egész nemzetőrség fel volt állítva csatarendben, szíve örült az embernek, aki látta már, harcias jelenet volt ez, éppen dél volt akkor, Besze János és Andrásy Mihál[y] előadták igazán, hogy tudjuk, hogy hova és minek megyünk, de csak megin[t] találkoztak olyan nyúlszívűek, kik jobban szerettek volna akkor kényelmesen az asztalhoz ülni, mind itt az szabad ég és nap sütő ereje alatt ebédölni, úgy hogy midőn előadatott, hogy most tehát kiindultunk katonai szolgálatra, tehát szükséges, hogy esküdjünk a zászlónkhoz, melyet egy pár meg akart tagadni, kik később szinte tévedésükből kijózanodtak, a zászlóhozi esküvés megtörtént, az kocsik rendben álltak felülvén minnyájan és Isten sz.[ent] hírével elindultunk tovább rendeltetésünk helyére nagy lárma és éljenek közt, én egy kevéssé hátra maradtam, mert láttam, hogy egy páran szeretnének elkésni és hátra maradni, úgy hogy utóbb nem jutott kocsi, hogy hova üljek, le-fel futottam, de nem volt többé egy hely se részemre. Ekkor jön Besze János és Hell Péter [helyi kereskedő és nemzetőr százados], kik eszt látván felvettek és megdicsértek, mert látták, hogy az vonakodókat noszogattam, eszt csak azért hoztam elől, hogy előhozhassam, hogy az úton Besze mit beszélt, elmondta, hogy mi az célbul megyünk Komáromban, hogy ott igen csekély az várőrség és az tüzérség, jobbára német, az várparancsnok német, tehát Kossuth aggódik, hogy netalán ezen várparancsnok valami csempességet [gazságot, árulást] tégyen, ekkor már Besze János kinyilatkoztatta, hogy az hazánk veszedelemben vagyon. Hanem Kossuth oda törekszik, hogy az egészet ki fogja egyenlíteni és nagy reménysége van. Így egy negyedötre az Vág-Dunai hídfőnél megérkeztünk. Az várparancsnok több főtisztekkel már vártak bennünket, engemet Besze elküldött előre, hogy az szállásokat tudjam ki előre, hogy hol lesznek. Én ebbe járatlan lévén, elmentem fő Quartiermeisterhez [szállásmesterhez], ez eljött velem ugyan, de nehezen ment, mert hiába sohasem voltak katona, feljegyeztem magamnak először az tiszti lakokat és kimentem megint az csapat elejében, hogy rendben van minden, beindult az sereg az városban, az városon körösztül, az Palatinalis vonalhoz [Nádor-vonalhoz], mi később Kossuth vonalnak neveztetett. Kiértünk este lett, az kaszárnyák üresek levén, csak üres ágyakat találtunk bennek, estve levén az nyugodalomnak adtuk magunkat, de nem jól esett az deszkákon az nyugvás.

11. augusztus reggel, mint tizedes legelső kötelességemnek tartottam, hogy kapitányomhoz elmennyek ki. Hell Péter levén, megjelentettem, hogy feladatomnak tűzem ki még éjjel, hogy mihelyt megverrad azonnal legelső lesz az ágyneműk után járni és megszerezni, ami sikerült is fáradságom után, úgyhogy délben már századom számára megszereztem az ágyi ruhákat és így az mi századunknak volt legelsődször is ágya.

12. augusztus. Regelen csak megin[t] engem kére meg többször nevezett kapitányom, noha látta, hogy már sokat fáradtam, hogy nézzek utána, hogy az századnak kinyire [kenyere] legyen, én tüstént bementem az várban, délre már szinte az kenyérrel tértem vissza az Öregvárból az század számára, melyet az többiek is azonnal utánoztak. Ezután egy pár napot jobbára az pihenéssel töltöttem és sokszor aggódtam, fölfeküdtem magam az vár fokára és hazám jövendőjérül gondolkozék és aszt gondoltam, hogy egy oly haza, mel[y]nek polgárai ily hívséggel [hűséggel] van hazájának szolgálni, nem veszhet el, ennek szabadnak kell lenni, mert egy ily szabad nép és jó népnek az Isten is ütül [ítél].

16. augusztus. Parancsot kaptam az őrmester Major Ferenctül, hogy tizedemmel az Dunántúl hídfő erődben vácsam fel az ott lévő várőrséget, kik honvédek (4. honvédzászlóalj-katonái) voltak, ez 11 órakor parancsoltatott, én már fél 12re tizedemmel útnak indultam, úgy hogy egy órakor délután már az mondott hel[y]et berukkoltam tizedemmel, felváltottam azonnal az erősség kapujánál és az erősség tetején az őröket, ezután bementem az erősségben, hol az inspekciós [szolgálatban lévő] tizedes által adott minden ottlevőket ezen nagy és nevezetes erősség min[den] őrség nélkül volt tizedemen kívül, csak egy öreg volt aus[z]triai káplár lakott ott, ki nekem mindeneket megmutatott és megmagyarázott. Ekkor már magamban csudálkoztam, hogy, hogy hagyhatnak egy ilyen nevezetes helyet ily csekély őrségnek által, minek utána ezen bizonyos sánc káplár beszélette, hogy az felesége az éjjel jött meg Győrbül és hogy az nap érkezett oda két zászlóalj német gyalog katonaság [a hír valótlan volt!], kik közt feleségének egy ösmerőse is volt, ki úgy nyilatkozott, hogy ők Komárom elfoglalására vannak küldve. Én ekkor igen megijedtem és gondolám magamban, hisz ha idejönnek minden szóváltás (?) nélkül megszállhatják ezen erősséget. Én igen aggódtam, estve felé volt az idő, semmit mást nem tehettem, mind egész éjjel ebben voltam és az erősség tetején járkáltam aggodalomban. Tizedemnek nem szóltam semmit, mert attól tartottam, hogy megijednek és itt hagynak.

Igen szép éjjel volt, az hold igen szépen sütött, nem hallottam, nem láttam semmit csak az Dunán túl lévő várőröket hallottam negyed óránként kiáltani, azon szívre ható szavakat pedig: „Vigyázz magyar!” Alighogy kezdett reggel szürkülni, messzirül láttam egy katonaforma egyént messzirül jönni, kihúztam zsebembül messzelátó üvegemet és reá ösmertem, az én kapitányom jön, megörültem, de igen lejöttem az várfokáról és elejébe mentem, hogy az többiektül messzebb legyek. Elbeszélhessem neki aggodalmamat, ő már arcomról meglátta, hogy valami talán történt, én elbeszélem néki röviden, melyen ő is megdöbbent és azt mondta: „Der Teufel schlaft nicht” („Az ördög nem alszik!”), de én aszt mondám, nem tehetek semmit, majd megjelentem az őrnagy úrnak, hanem azt mondá, mihel[y]t visszaérek, azonnal még egy tized[et] küldök ide és ön belátása szerint állítson ki őröket az erősség fokán körül.

Ezzel kezet adott és bajuszát félre igazított és megcsókolt, aszt mondá, maga igazi hazafi, tarcsa meg az Isten „Leben Sie wo[h]l!” [„Sok szerencsét”], ezzel eltávozott. Én bementem az várba és körülnéztem magam, mire az öreg sánc káplár fölkelt és megszólít, hogy ne parancsolnék valami reggelit, igen szívesen fog szolgálni, mondám, hogyha egy kis meleget valamit csináltatna, igen szépen megköszöntem és megfizetném,  és bementem, lakában leültem és vele egy kevés reggelit magamhoz vettem, ezután együtt kimentünk és sétálgattunk az várfokán, ő szegén[y] öreg nem sokat tudott az világ történetérül, többeket kérdezett és kinyilatkoztatta, hogy ő igen örül ezen eseményeknek, mert már 30 esztendeje szolgál és igen nyomorultan kell nekie vergődni, és hogy alig képes gyermekeit nevelni, hanem most már az magyar kormán[y] megjobbította fizetésit naponként 20 kr-ral [krajcárral], ő monda nem ennek örül, hanem annak, hogy gyermekei szabad polgárok lesznek, eszt megélhette, mit nem gondo[l]t, megírni gondolta ugyan, de csak 30-40 év múlva. Ekkor megérkezett az tized, melyet kapitányom megígért, én azonnal körül az vár fokára felállítottam – és mindenkinek megmondám, hogy mi legyen kötelessége. Tizedes, aki jött, azon parancsot hozta, hogy én azonnal mennyek az őrnagyhoz. Köpönyegem magamhoz vettem és elindultam, oda érkeztem, ott volt már többször említett kapitányom. Ekkor az őrnagy mingyárt kérdezte, hogy beszéljem el, hogy mit halattam. Én neki úgy, mind [mint] reggel kapitányomnak szórul-szóra elbeszéllettem, ő kardját felkötötte és elment, én is kapitányomnak kezet adtam és visszamentem az őrön lévő tizedemhez. Mikor visszaértem, ott volt már akkor három német tüzér az várbul, az úgynevezett öreg várbul, kik-kik azt mondották, hogy mink mit akarunk itt, melyre én nekik szép szóval, hogy mi vagyunk ide rendelve, no azt mondák, maguk se lesznek itt soká, mert egy pár óra múlva egy más őrség fog megérkezni, kik minket összefognak aprítani és úgy hánynak az Dunában. Erre az embereim megijedtek és elakartak menni, de annyi[t] beszéltem nekik, hogy ők eszt meg sem tették és az öreg sánc káplár is fellépett azon három tüzér ellenébe, úgy hogy elmentek és az béke helyre állott tizedem közt és így kiállottuk az sarat.

4 Esztergom a 19. század közepén

19. aug. Délben 12 órak[or] jött más 2 tized, ki bennünket felváltott és én kiék (?) mindent által adtam és mindeneket megmagyaráztam, hogy mi lesz teendőjük és ajánlottam őket az öreg sánc káplárnak, egy igen derék öreg német em[b]er volt. Hazaértünk polgártársaink közé, kiket rég nem láttunk, kész volt az datok (?) masinákban készült ebéd, hozzáültünk és vígan voltunk, délután kimentünk fegyvergyakorlatra, és így naponként reggel és délután fegyvergyakorlat volt.

24. augusztus reggel elmentem az őrnagyhoz, megkértem, hogy eresztene haza egy pár napra szabadságra, ami meg is történt és én még aznap az gőzhajóval hazaérkeztem.”

Süli Attila

Irodalom

Áts Flóris visszaemlékezése. Magyar Nemzeti Múzeum, Balassa Bálint Múzeum. Esztergom. Helytörténeti Gyűjtemény. Leltári szám: 7014.3. Itt szeretnék köszönetet mondani az intézmény munkatársának, Prokopp Margitnak az általa nyújtott segítségért.

Ortutay András: Esztergomi nemzetőrök 1848-ban. In: Limes, tudományos szemle. 6. évf. (1993) 1. sz. Tatabánya, 1993. 41-50. o.

Hermann Róbert: Esztergom és Komárom megye 1848–49-ben – párhuzamok és különbségek. In: Olvasókönyv. Esztergom és Komárom megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt. Komárom, 2000. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 6. 1998. Sorozatszerkesztő: Csombor Erzsébet. 5–23. o.

Jókai Mór: Emléksorok 1848-49-ből.
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Jokai-jokai-mor-osszes-muvei-1/emleksorok-184849-bol-16073/

Süli Attila: Esztergom szabad királyi város nemzetőrsége 1848-ban. Megjelenés előtt.

Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán. Budapest, 1973.

Képek

1 Komárom erődje (korabeli litográfia)

2 Besze János (Friedrich Johann Gottlieb Lieder litográfiája)

3 Áts Flóris visszaemlékezésének első lapja (MNM Balassa Bálint Múzeum)

4 Esztergom a 19. század közepén (fametszet Rohbock Lajos rajza alapján)