1

1944. március 18. Két hónapja zajlanak a harcok Cassino városában és a környező magaslatokon. A harmadik (a németek szerint második) Monte Cassino-i csata időszaka. Egy másodlagosnak tartott hadszíntér, jelentéktelennek tűnő tereptárgya véres összecsapások színhelye. Mindkét fél mindent megtett, hogy ezt az apró magaslatot és az ott található várromot megtartsa, illetve visszaszerezze. Ez a helyszín a Rocca Janula, egy X. századi vár romjai, melyek nagyjából félúton helyezkednek el Monte Cassino (a kolostor) és Cassino város között. Elnevezése arra utalhat, hogy erődként a kolostor kulcsa volt, mivel elsőként el kellett foglalni, hogy el lehessen jutni a kolostorhoz.

Ahogy a korábbi évszázadokban, nem volt ez másként 1944-ben sem.

Mivel a várrom a város fölött helyezkedik el, ideális megfigyelő- és támpontként működött, emiatt a szövetséges erőknek el kellett foglalnia azt. Az első csata folyamán az amerikai II. hadtest támadási sávjában helyezkedett el a kolostor és a vár. Az amerikai 133. ezred (34. gyaloghadosztály) megkísérelte a Rocca Janula (vagy 193-as magaslatot, ahogy más néven nevezték) bevételét, ám a német 211. gránátos ezred (71. gyaloghadosztály) visszavetette. A német 211. gránátos ezredet Cassino városában és a kolostor körüli frontszakaszon a német 1. ejtőernyős hadosztály váltotta fel február elején.

2 Az összecsapások helyszínének térképe

Az amerikaiak kivonása után a frontszakaszra a 4. indiai és a 2. új-zélandi hadosztályt magába foglaló új-zélandi hadtestet vezényelték. A második csata kezdetét Monte Cassino kolostorának szövetséges szőnyegbombázása vezette be. A bombázást kétirányú előrenyomulás követte volna (északról, a kolostor irányába, illetve délkeletről a város irányába, a vasútállomást elfoglalva), azonban az állásokat nem mindenhol vették át, így az új-zélandiaknak nem sikerült időben, a bombázást követően megindítani a támadást. Kemény harcok után, sem a hegyekben, sem a városban sem sikerült az áttörés.

Mivel a kolostor bombázása nem hozta meg a kívánt áttörést, ezúttal a város bombázása után (1944. március 15.) a korábban még ép utcákon kijelölt útvonalakon kellett volna előretörnie az indiai 4. hadosztály katonáinak.

3 Légifelvétel a főbb tereppontokkal

A csata során az új-zélandi 25. zászlóalj D százada kapta feladatul, hogy foglalja el a várhegyet. 1944. március 15-én, a kora délutáni órákban a D századot Cassinón kívül feltartotta az A és B századok lassú előrenyomulása a városban. A támadási parancs szerint a B század feladata volt a várhegy alsó lejtőinek megtisztítása, hogy a D század majd délkeletről támadni tudjon. Ahogy a B századot eltérítették a hegytől a város felé, Hewitt a D századot a 175-ös magaslat lábánál lévő lejtőkön (450 yardra délnyugatra a kőfejtőtől, és 700 yardra a várhegytől), majd a két hegy közötti szakadékba irányította. A 16. szakaszt nyugatabbra küldte a szakadék mentén, hogy a 165-ös magaslatot támadja meg (egy sarjadéka, vagy kisebb csúcsa a várhegynek, kb. 90 lábnyival lentebb és 150 yardnyira délnyugatra a csúcstól); ezzel egy időben a D század maradéka megkerülte a várhegyet keletről, egy éles gerincig eljutva, ami egyenesen a tetőn álló erődig vezetett. Felállították a századparancsnokságot a gerinc lábánál, majd a 17. és 18. szakaszok elhalasztották előrenyomulásukat a várhegyig, hogy időt adjanak a 16. szakasznak, hogy felfejlődhessen a támadáshoz a másik oldalon. Körülbelül délután 1 órakor a 16. szakasz egy csak sziklából álló részhez ért a 165-ös magaslat alatt és megkezdte annak lassú és igen fáradságos megmászását.

4 A szétbombázott város, benne a bombázást túlélő német 1. ejtőernyős hadosztály katonáival

McNiece közlegény, az 1. sz. raj Bren[1] irányzója, a következőképp írta le a rendkívüli eseményeket:

„Körülbelül egy óra volt, amikor elértük a várhegy lábát és megkezdtük a sziklafal megmászását, ahol még egy kecskének is nehézségei lettek volna felkapaszkodni. Izzasztó és kemény mászás után elértük egy hatalmas szikla menedékét, nagyjából 100 lábnyira a hegy csúcsától. McInnes tizedes, az 1. raj parancsnoka engem (Bren irányzó), és Bill Stockwellt (Bren másodparancsnok), hogy jobbra húzódjunk és a szakasz jobbszárnyát biztosítsuk.

Még 10 yardot sem haladtunk előre, amikor visszanézve láttam McInnes tizedest két magasra tartott kezű Jerryvel[2]; őrszemek voltak a figyelőhelyen, hogy riasszák a harcálláspontjukat a közeledésünkről, de annyira közel voltunk a zárótűzhöz, és a Jerryk olyan mélyen voltak a fedezékeikben, amennyire csak tudtak, így nem láttak és hallottak minket. Ha kiszúrtak volna minket, soha nem lett volna esélyünk, hogy megmásszuk a hegyet; állásaikból simán leszedhettek volna mindannyiunkat.

5 A harcok középpontjában álló várrom

Amikor Bill és én a szikla széléhez értünk, észleltem egy betonbunkert a hegy tetején – nagyjából 12 négyzetláb alapterületű volt, 2 négyzetláb méretű kis ablakkal, négy lábnyira a földtől. Mondtam Billnek „Ez valószínűleg egy-két Jerry búvóhelye; mit szólsz hozzá, ha megnézzük? … Felemeltem a Brent a csípőmhöz és a bunkerhez indultam, ami kb. 20 yardnyi távolságra volt. Amikor megtettem a távot, hallottam Bill kiáltását „Vigyázz a Spandaura”[3] és tüzet nyitott mellettem az ablakra. Nem láttam a Spandaut, de odarohantam a bunker oldalához. Bill folyamatosan tüzelt és a Jerry visszahúzta a Spandaut. Én az ablak és a bunker sarka között voltam, ötlábnyi távolságra. Első gondolatom a három HE36 kézigránátra esett, amik nálam voltak; néhány másodperc múlva kihúztam a biztosítószeget és becsúsztattam egy gránátot az ablakon. Gyönyörű robbanás hallatszott, az ablakon por és szilánkok repültek ki; néhány másodperc múlva csattanás hallatszott a lábam előtt és ott hevert egy Jerry nyeles kézigránát füstölögve és szikrákat köpve – gondolkodás nélkül felkaptam és a szikla fölött áthajítottam – nem hallottam, hogy felrobbant, de a szakasz végén lévő fiúk azt mondták, hogy épp alattuk robbant! Azonnal becsúsztattam egy újabb gránátot az ablakon és ez is felrobbant; egy újabb nyelesgránát repült ki az ablakon és esett le valamivel távolabb, hogy elértem volna – hasra vetettem magam és reménykedtem a legjobbakban; a másodpercek éveknek tűntek; majd borzasztó robbanás történt. Por és kövek repültek mindek irányba. Teljesen eltakart a por és Bill azt mondta magának „Macnak annyi”. Úgy éreztem, mintha beverték volna a fejem, a füleim csengtek és kegyetlenül fájtak. [Megjegyzés: április 8-án kórházba evakuálták, megrepedt dobhártyával.] Amikor a por elült, az ablaknál álltam kinyújtott Brennel és folyékony ólmot zúdítottam be az ablakon keresztül. Majd bedobtam az utolsó HE36 gránátomat és háttal a falnak állva azon gondolkodtam, hogy mit tegyek ezután.

6 A harcok során foglyul ejtett német ejtőernyősök

Mialatt ez történt, a Spandau tüzelt a bunker sarkából és a forró ólom csak néhány inchhel tévesztette el a lábamat. Lenéztem Billre, láttam, hogy felszólítja a Jerryket, hogy jöjjenek ki. Ezután az ablakra pillantottam és láttam, hogy egy Vöröskeresztes zászlót dugtak ki. Szóltam a Jerrynek, hogy „Camarad”[4] ő pedig válaszolt „Nem, nem sebesült”. Benéztem az ablakon és megláttam néhány sebesült Jerryt a földön heverni. Szóltam Billnek és fedeztem, amíg belépett, majd benyomultam és fedeztem a Jerryket, amíg Bill elvette a fegyvereiket. A bunker túlsó végén volt egy hatalmas fedezékbe levezető létra, mely körülbelül 12 négyzetláb alapterületű volt és 15 láb mély. Jerryk sorjáztak fel a létrán, magasba tartott kézzel. Amikor megszámoltuk őket, két halott volt, 23 életben maradt, közülük öt megsebesült. A bunker a német ejtőernyősök századparancsnoksága volt. A százados, egy 21 éves fiú, halott volt és a másodparancsnok, egy hadnagy, súlyosan sebesült. Miután lefegyvereztük, egyesével leküldtük őket a hegyről a tisztünkhöz – mindez néhány perc alatt történt.”

Miután elfoglalták a 165. pontot, a 16. szakasz megpróbált feljebb haladni a lejtőn a várhegy csúcsáig, de a heves tűz a földhöz szegezte. A szakasz a cél ügyes megközelítésével és McNiece, valamint Stockwell közreműködésével briliáns sikert ért el, ami nagyban segítette, ha ugyan nem egyenesen lehetővé tette a várhegy későbbi elfogását.

Közben 14 óra körül a várhegy másik oldalán, az erődtől keletre eső lejtő lábánál lévő épületekből a 17. és 18. szakasz megkezdte a kapaszkodást. Jobb oldalon a 17. szakasz egyenesen felment a gerincre, míg a 18. szakasz követte a déli oldalon az erődhöz vezető kőfalat. Az alsó lejtőkön lévő házakat német mesterlövészek és géppuskások szállták meg, akik annyi gondot okoztak a B századnak és a többi Cassinóban harcoló csapatoknak; a vezető rajok hamarosan harcba bocsátkoztak velük. A 18. szakasz egyik raja gránátot és Tommy gunt[5] használt az egyik ház ellen, megölve annak négy védőjét; továbbhaladva talált egy katonát a B századból, aki egy szemközt lévő házból tartottak tűz alatt; egy oldalazó támadás további három német megölését tette lehetővé a tommy fegyverrel. A mászást folytatva a raj elhaladt az utolsó házak mellett, és megközelített pár fedezéket, vagy alagutat; miközben igyekezett ezeket lőni, a rajvezetőt egy mesterlövész fejen lőtte. Most három emberre csökkentve, a rajt puskatűz szorította le a kőfal egyik oldalán, a másik oldalán pedig egy Spandau, és amíg a szakasz többi része a fal mentén előre nem haladt, egy órán át, vagy tovább is ott kellett maradnia.

Ebben a fázisban látható volt a 17. szakasz, ahogy a gerincen haladt előre és az előrenyomulás további ellenállás nélkül folytatódott, amíg a csúcsot el nem érték. Ezután németeket láttak futni egy törött falrésztől balra a négyszögletű erődben lévő megerődített torony menedéke felé, egy német tisztet pedig egy szerencsés lövés megsebesített, amikor fedezékbe futott. A két szakasz elfoglalta a törött falrészeket, és némi tűzharc, valamint kézigránátok ledobása után, a falon lévő résen keresztül, amely az alsó teraszokhoz vezet, egy német kiáltott ki: „Kaput no shoot”,[6] és a falrészen át egy Vöröskereszt zászlóval jött fel. A német átment oda, ahol a 18. szakasz sebesült tizedese feküdt, és behozta őt. További két német, egyikük Spandauval, ezután megadta magát; két halott németre bukkantak a fal résében, további három pedig az alsó teraszon, ahol hat foglyot ejtettek, közülük hármat sebesültként. 16:45-ig minden ellenállás megszűnt, és a század védelmi pozíciókat foglalt el az erődben, a 16. szakasz pedig nem sokkal később feljött a 165-ös magaslatról.

Ebben a jól megtervezett akcióban, amelyet minden rendfokozatú katona ügyesen és elszántan hajtott végre, a D század nagyon fontos sikert ért el. Állományából hatan meghaltak, tizenhatan megsebesültek. 47 német foglyot ejtettek és 9 ejtőernyős esett el, nem számítva az erődben lezajló végső felvonást, ahol a 16. szakasz, csatlakozva a századhoz „mindenhol halott és sebesült németeket talált”.

A várat a német 3. ejtőernyős ezred 2. századának 44 főnyi erőből álló helyőrsége védte. Őket győzték le az új-zélandiak; Maul hadnagy is elesett. Egy altiszt menekült meg, a többiek elestek, vagy hadifogságba kerültek.

Az állásokat a D század az Essex ezrednek (4. indiai hadosztály, 5. indiai gyalogdandár) adta át, nem sokkal éjfél után a brit katonák őrizték a romos falakat.

7 Gurkák Cassinónál

1944. március 17-ére az 1/9. gurkák észrevétlenül felértek a Hóhér-hegyre (Hangman’s Hill angolul, németül Galgenberg, a 435-ös magaslat, közvetlenül a kolostor alatt), majd erősítést kaptak március 17/18-án éjjel a 4/6. Rajputana lövészek két századától, akik ellátmányt szállítottak fel, de nappal képtelenek voltak visszatérni. A terv az volt, hogy a 1/4. Essex a várból csatlakozik a gurkákhoz a Hóhér-hegyen, előkészítve a kolostor elleni végső rohamot.

19844. március 15-én a német 1. ejtőernyős hadosztály utászzászlóaljának 1. és 2. szakaszát a 3. ejtőernyős ezred 1. zászlóalja alá rendelték. Március 16-án a Colle San Angelo hátsó lejtőjén lévő állásaikból felvonultak a kolostor romjaiba. Ott Rudolf Böhmler őrnagytól megkapták az utasításokat. A 2. szakasznak meg kellett támadnia az indiaiakat, akik áttörtek és elfoglalták a 435-ös magaslatot, ahonnan lehetőségük nyílt a kolostor megrohamozására. A 2. szakasz feladata volt a magaslati pont visszafoglalása, de a gurkák létszámbeli fölénye miatt a támadás sikertelenül végződött.

8 Német ejtőernyősök, ellenlökés végrehajtása előtt

Az 1. szakasz, 26 fővel, Saam tizedes parancsnoksága alatt, azt az utasítást kapta, hogy tisztítsa meg mindkét hajtűkanyart, melyeket Rajputanik védtek, és ha lehetséges, foglalja vissza a várhegyet. 01:00 órakor elhagyták a kolostort, lőszerrel és kézigránátokkal megrakodva és 04:00 órára elérték a 236-os magaslatot, némivel a felső kanyar fölött, ahol a 3. ezred 3. századának utolsó 6 katonája makacsul védekezett a Rajputanik ellen, akik előredolgozták magukat 20 méterre az állásokig. Haering hadnagy, a 3. század parancsnokának rövid eligazítása után megindították a támadást, de erős géppuskatűzbe kerültek. Több kézigránátjuk fatörzsnek repült és visszapattant. A második támadás már sikeresebb volt. Franz Draeger két 3 kg-os töltetet dobott az indiaiak géppuskaállására, melyek szétszaggatták azt, és az ejtőernyősök azonnal berontottak ebbe a résbe, géppisztolyaikkal csípőből tüzelve. További robbanóanyagok felhasználásával sikerült a Rajputaniakat elűzni az alsó hajtűkanyarról is. Ezután a balra lévő 192-es magaslati pontot kellett megtisztítania a szakasznak, amit az végre is hajtott, majd előrenyomult a nyeregre, mely a várhegyet köti össze Monte Cassino-val. Itt megállásra kényszerültek. Erős elhárító tűz alatt voltak és ahogy világosodott, visszahúzódtak a 196-os magaslati pontra és a felső hajtűkanyarra. Beásták magukat és géppuskáikkal fedezték az egyetlen összekötő utat, amely a 435-ös magaslatra, a gurkákhoz vezetett. A feladatot két halott és egy súlyos sebesült árán hajtották végre. Tovább viszont nem tudtak előretörni.

1944. március 19-én éjfél után öt perccel elérve a várat, Noble alezredes, az Essex ezred parancsnoka jóváhagyta, hogy a zászlóaljat a 4/6. Rajputana lövészek azonnal váltsák fel. A hideg, korai órákban így az utóbbiak megkezdték az állások átvételét a várban az Essextől és az alsó hajtűkanyarnál (165-ös pont). 05:30-ra az utóbbit befejezték és a várban az állások átadása jól haladt. Az Essex 1/4. B és D századai megkezdték kockázatos mászásukat az emelkedőn a Hóhér-hegy felé, az A és C századok épp csak rendeződtek, hogy a második hullámban kövessék a két századot, amikor a várhegy területét intenzív német géppuskatűz öntötte el Monte Cassino és Cassino város irányából. Súlyos tüzérségi és aknavető tűz követte, majd ezt követően mintegy 200 német ejtőernyős a 4. német ejtőernyős ezred I. zászlóaljából leszáguldott a hegyoldalon és elárasztotta a Rajput védőket a 165-ös magaslaton. Szünet nélkül fenntartották a támadás lendületét a németek, ahogy rohamoztak a vár felé. A várban kb. 150 főnyi helyőrség volt, Ketteley őrnagy, az Essex A század parancsnokának irányítása alatt, mely az Essex A és C századokból, egy szakasz híján, a 4/6. Rajputana lövészekből, néhány utászból, egy, az 1. tüzérezred tüzértisztjéből és megfigyelő osztagából állt, hat német ejtőernyős fogollyal együtt, beleértve egy tiszthelyettest is. A várőrség sietősen védelmi állásokat vett fel, és ami ezt követte nagyban hasonlított egy középkori ostromra.

9 Indiai katonák a szétbombázott Cassinóban

B és D századok a Hóhér-hegy felé vezető emelkedőn voltak és Noble ezredes utasította őket, hogy bocsátkozzanak harcba a szárnyról a németekkel, ám a dandárparancsnok úgy döntött, hogy tovább kell folytatni útjukat, hogy megerősítsék a gurkákat. Ezalatt az Essex támogató század (nehézfegyver század) a 175-ös ponthoz közeli hegygerincen az ostromlott várőrség segítségére sietett és közepes géppuskáik, valamint 3 inches aknavetőik lekötötték az ellenséget, amely ennek ellenére tovább tört előre, szinte vakmerő bátorsággal, a hegyoldal magasabban fekvő részein lévő mesterlövészek segítségével, akik a védők fejét az oromzat alatt tartották. Az ejtőernyősök aggasztó közelségbe kerültek a várhoz, gránátokat dobva a fal felett a belső udvarba, mialatt a védők, a keskeny nyílásokon keresztül, könnyű géppuskáik tüzével söpörték végig a megközelítési útvonalakat. Ez a heves összecsapás nagyjából 20 percig tartott, amikor a németeket a földhöz szegezték, egy jelzőrakéta fellövése után visszavonultak, ám csak annyi ideig, amíg újjászerveződtek egy újabb kísérlethez.

A pihenő rövid életű volt, füst fedezete alatt egy második német ellenlökés indult. Ahogy korábban is, a harc közvetlen közelségben dúlt és ezen összecsapások alatt Ketteley őrnagy halálos sebet kapott, mialatt utasításokat adott át. Beckett őrnagy, az Essex C század parancsnoka vette át a parancsnokságot a védők felett. A legnagyobb bátorsággal és a veszteségek teljes figyelmen kívül hagyásával erőltették a német ejtőernyősök a rohamot és megpróbálták, tisztán láthatóan, megmászni a falakat. Rövid szünet után az ejtőernyősök megismételték rohamukat, csak hogy a tüzérség és az aknavetők visszavessék őket.

A váron belül igen súlyos volt a helyzet; csak 3 tiszt és 60 katona maradt a harcok folytatásához. A lőszer iszonyatos felhasználása gondokat okozott, mert a géppuskások több mint 8000 lövést adtak le, az aknavetők pedig 1500 gránátot lőttek ki.

Ám nem volt nyugalom a várvédők számára. 9 óra körül új veszéllyel kellett szembenézniük, ezúttal más irányból. A német ejtőernyősök még mindig megszállva tartották Cassino város részét, amely a várhegy lábánál volt és néhányuk elkezdte magát előredolgozni az alacsonyabban lévő falak irányába, a Spandau-kezelők tüzének koncentrálásával a kapuval szemben. A 175-ös magaslatról azonban az Essex és Rajput géppuskák és aknavetők, valamint a városban lévő új-zélandi harckocsik zárótüze ezt a támadást is megállította.

10 Az 1/4. Essex ezred katonái a 175-ös magaslat mögötti kőfejtőnél létesített állásaikban

Nagyjából 9:30 volt, „a zászlóalj figyelmeztetett minket egy harmadik ellenlökésre” idézte fel Beckett őrnagy, „és tájékozódott, hogy meg tudjuk-e állapítani, hogy a 165-ös magaslaton vannak-e saját csapatok. Jenkins százados (Rajputana lövészek) közölte, hogy már két órája nem tudott kapcsolatba lépni az embereivel, feltételezte, hogy lerohanták őket (valóban ez volt az ok). A védelmi tűz ezért nagyon közel feküdt, így amint a támadás megindult, a tüzérség, aknavetők, közepes géppuskák és kézifegyverek teljes erejét rázúdították a támadókra.” Ismét megállították a német támadást, ám valamivel később egy 8 főből álló ejtőernyős csoport sikeresen közel férkőzött az északi falhoz, ahol az egyik támfal alá helyezett robbanótöltetet működésbe tudtak hozni. A robbanás a fal egy részét áttörte, és a védők egy része a romok alatt rekedt. A németek megpróbáltak keresztüljutni a résen, ám lövedékekkel árasztották el és megállították őket.

Ez a német támadás volt az utolsó krízis és habár a 165-ös magaslat elveszett, a vár szövetséges kézen maradt. Egy újabb riadó volt, ám a németek kedvüket vesztették a védelmi tűz hatására.

Mialatt a védők súlyos veszteségeket szenvedtek, a német támadók is magas árat fizettek. Egy sebesült ejtőernyős, aki megadta magát, úgy vélte, hogy az első ellenlökésben részt vevő 200 főből a harcok végére nagyjából 40 fő volt harcképes.

A Rajputani és Essex várőrség komoly áldozatok árán visszaverte a német ejtőernyősök rohamát és megtartotta a várhegyet, jelentős veszteségeket okozva a támadóknak. Az ellenlökések azonban egyértelművé tették; ebből az irányból nem lehetséges a kolostor elfoglalása.

11 A felújított vár napjainkban

A német ejtőernyősök sikerként könyvelhették el, hogy visszafoglalták a 165-ös magaslatot, valamint körbezárták és visszavonulásra kényszerítették a gurkákat a 435-ös magaslatról. Ugyanakkor a fő célt, a várhegyet, nem sikerült megtisztítani a szövetséges csapatoktól.

Patthelyzet alakult ki. A harcok – csökkenő intenzitással – folytak tovább, egészen májusig, az utolsó, döntő szövetséges támadásig, amely végül elvezetett Cassino város és Monte Cassino romos kolostorának elfoglalásához.

Reszegi Zsolt

Képek

1 A Rocca Janula 1900 körül és ami maradt belőle 1944-ben, a Monte Cassino-i csata után
https://it.wikipedia.org/wiki/Rocca_Janula#/media/File:Cassino_antica.jpg
https://www.attimisospesi.com/rocca-janula/#iLightbox[29d92204ce6efabc3ea]/0

2 Az összecsapások helyszínének térképe
https://www.matthewparker.co.uk/books/Map-9-The-Third-Battle.html

3 Légifelvétel a főbb tereppontokkal:
http://www.22battalion.org.nz/commemorations/cassino1944.php

4 A szétbombázott város, benne a bombázást túlélő német 1. ejtőernyős hadosztály katonáival
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Niemieccy_spadochroniarze_w%C5%9Br%C3%B3d_ruin_miasta_
na_froncie_w%C5%82oskim_(2-2250).jpg

5 A harcok középpontjában álló várrom
https://www.checkhookboxing.com/index.php?threads/joes-new-chb-millitary-history-thread.35087/page-96

6 A harcok során foglyul ejtett német ejtőernyősök
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bundesarchiv_Bild_146-1975-014-31,_Monte_Cassino,_deutsche_Kriegsgefangene.jpg

7 Gurkák Cassinónál
https://www.facebook.com/battagliadicassino/photos/a.638619406161320/1760593230630593/?type=3

8 Német ejtőernyősök, ellenlökés végrehajtása előtt
https://docplayer.pl/45467484-Monte-cassino-to-szczyt-wysokosci-516m-polozony-w-skalistych-masywach-gorskich-srodkowych-wloch-panujacy-nad-dolina-liri-i-droga-neapol-rzym-na.html

9 Indiai katonák a szétbombázott Cassinóban
https://twitter.com/singhshwetabh71/status/1244608516041531397/photo/1

10 Az 1/4. Essex ezred katonái a 175-ös magaslat mögötti kőfejtőnél létesített állásaikban
https://www.facebook.com/battagliadicassino/photos/1836025573087358

11 A felújított vár napjainkban
https://www.linchiestaquotidiano.it/news/2018/05/11/rocca-janula-la-stabilita-della-torre-non-convince-i-vigil/21858

[1] Bren Mk. 1: a csehszlovák Zb. Vz. 26 licensze alapján készült, módosított golyószóró, vagy angolszász terminológiában könnyű géppuska.

[2] A német katonák elnevezése az angolszász szóhasználatban.

[3] A német MG 42, illetve (MG 34) géppuska nem hivatalos elnevezése a brit hadseregben.

[4] Camarad = Kamerad német szó angol nyelven kiejtve: jelentése, bajtárs.

[5] Az amerikai gyártású Thompson M1928A1 géppisztoly katonák által közkedvelt neve.

[6] Kaput no shoot: vegyes, angol német szavak, jelentésük; „Összetört, ne lőj!”