1 A JAMATO harcban az amerikai repülőgépekkel

Bár több évtizedes, töretlen fejlődés állt mögötte, a Japán Császárság még a 20. század elején sem volt gazdaságilag olyan erős, hogy az angolszász hatalmakéhoz mérhető hadiflottát hozzon létre. A hadihajók közül a legnagyobb és legdrágább kategória, a csatahajók tekintetében ezért a minőséget helyezték a mennyiség fölé. Ezen páncélosok építtetése, majd építése tekintetében az lebegett a szemük előtt, hogy az övéik legyenek a legerősebbek, hiszen számszerűségben nem kerekedhettek a legtöbb tengeri hatalom fölé.

Az első világégés során aztán egy másik szokást is kialakítottak. A háború alatt építeni kezdett, de csak annak befejezését követően elkészült NAGATO és MUCU dreadnought-ok esetében szándékosan rossz adatokat hoztak nyilvánosságra, tehát elkendőzték a hajók valós tulajdonságait. Ezt az eljárást a két világháború között is folytatták.

Az első világháborút követő, 1922-es washingtoni haditengerészeti egyezmény nem csak az újabb flottaversenyt volt hivatott elkerülni, de a Csendes-óceáni japán térnyerésnek is gátat akart szabni. Az ázsiai szigetország ebbe még kénytelenségből belement, részben anyagi okokból, részben pedig azért, mert új építésű egységeit a rendelkezések nem érintették. Az egyezmény 1930-as meghosszabbítását Japán – szintén gazdasági okok miatt – még elfogadta, ám a további korlátozásokhoz már nem akart asszisztálni. A csatahajóépítési moratórium az 1930-as évek közepétől kezdve már legfeljebb csak a tengeri hatalmak önkorlátozó tevékenysége képében jelentkezett.

Mivel a hőn áhított Csendes-óceáni hegemóniájukat leginkább az Egyesült Államok veszélyeztethette, a japánok ellenük képzelték el a következő háborút, és ellenük kellett a flottát is kialakítani. Az USA gazdasági erejével nem vetélkedhettek, így nem maradt más választás, mint kevesebb, de erősebb csatahajót építeni.

2 A JAMATO próbaúton

1934 októberében a japán tengerészeti vezérkar megbízta a hajótervezésért felelős hivatalt, hogy készítsen előzetes tervet egy 30 csomó (1 csomó = 1 tengeri mérföldnyi, azaz 1852 méternyi haladás óránként) sebességű, 46 cm-es ágyúkkal felfegyverzett csatahajóra. Ekkora fegyverzetet ilyen sebességgel csak hatalmas hajóval lehetett megoldani. 1935 márciusára elkészült a tervezet, ez egy 69000 tonna vízkiszorítású, majdnem 300 méter hosszú egységet írt le, amely kilenc óriási ágyúval rendelkezik. Az elkövetkező három évben további 22 tervezet készült, mire eljutottak a végleges változatig. Az első tervezet még gőzturbinával számolt, aztán felmerült, hogy két hajócsavart dízelmotorokkal hajtsanak meg. Végül kiderült, hogy nem tudnak olyan erős motort készíteni, amilyen kellene; ezen felül a gépterem kialakításából és páncélozásából kifolyólag, ha mégsem váltaná be a dízelmotor a reményeket, nem fogják tudni lecserélni másra. Ezért a végleges tervnél visszatértek a kizárólagos turbinás meghajtásra.

Úgy számoltak, hogy négy ilyen gigászi egységet fognak megépíteni. Nem csak ezek elkészítése került rettentően sokba, de a kijelölt hajógyárakat is bővíteni kellett, és több kikötőt is mélyebbre kellett kotorni, hogy majd fogadni tudja a hajókat. Az első páncélos gerincfektetése 1937 novemberében történt meg, a másodikat pedig 1938 márciusában kezdték építeni. A másik kettő építését 1939-ben engedélyezték és 1940 májusában, illetve novemberében fektették le a gerincüket.

Nem csak a csatahajók terveit, de az építésüket is igyekeztek titokban tartani. Falakkal, paravánokkal próbálták meg a kíváncsi szemek elől eltakarni, hogy mi történik a sólyán. Az elsőként megkezdett egységet 1940 augusztusában bocsátották vízre és a JAMATO nevet kapta. A második hajót, amelyet ugyanebben az évben novemberben tettek vízre, a MUSZASI névre keresztelték. Mindkét csatahajó régi japán tartományokról kapta a nevét.

A japánok Pearl Harbor elleni légitámadását követően kilenc nappal állt szolgálatba a JAMATO. A szolgálatba állítási ceremóniát is titokban tartották, így a szövetségesek még ekkor sem szereztek tudomást a világ legnagyobb csatahajójának létezéséről. A titoktartás a hajó további életét is meghatározta; még a rajta szolgálók túlnyomó része sem volt tisztában az egység valódi méreteivel és képességeivel.

3 A JAMATO csatahajó 1941 októberében a Bungo szorosban

Már az adatai is lenyűgözőek voltak: a teljes hossza 263 méter, a maximális vízkiszorítása meghaladta a 72000 tonnát. Ez a monstrum a próbáin elérte a 27,4 csomós sebességet, amely nem csak erős hajógépeinek, hanem annak is köszönhető, hogy úgy próbálták meg kialakítani a hajótestet, hogy minimálisra csökkentsék a vízbe merülő rész közegellenállását. Három lövegtornyában 3-3 darab 46 cm űrméretű – hivatalos, ködösítő megnevezése szerint „40 cm-es speciális típus” – ágyú kapott helyet, amelyekkel akár 40 km távolságra is el lehetett lőni. Egyetlen lövegtornyának forgórésze majdnem 3000 tonnát tett ki, ez nagyjából két romboló tömegének felelt meg.

A hajó védelménél elsősorban azt tartották szem előtt, hogy ellenséges felszíni hajókkal kell majd megütköznie. Ennek megfelelően a legelső és a hátsó lövegtornyok közötti szakasz, tehát a létfontosságú részek páncélzatának akár a 45 cm-es ágyúk lövedékei ellen is védelmet kellett nyújtania – függetlenül attól, hogy ekkoriban rajta kívül nem létezett olyan hajó, amelyik ekkora lövegekkel rendelkezett volna. Páncélfedélzetének ki kellett bírnia akár egy 1 km magasságból ledobott 1000 kg tömegű bomba robbanását. Vízvonal alatti védelme pedig elvileg felfogta a tervezése idején ismert torpedók találatát is.

A JAMATO páncélzatának össztömege meghaladta a 22000 tonnát. Összehasonlításként: a világ legelső modern csatahajója, az 1906-ban szolgálatba állt DREADNOUGHT maximális vízkiszorítása – a hajó minden felszerelésével, lőszerrel, szénnel feltöltve, teljes személyzettel együtt – 21800 tonna volt.

4 Harmincöt évnyi fejlődés: az első modern csatahajó, a DREADNOUGHT eltörpül a JAMATO mellett

A csatahajó 1942 februárjában Jamamoto Iszoroku tengernagynak, az Egyesített Flotta parancsnokának zászlóshajója lett. Ebben a minőségében vett részt a Midway-i csatában, ahol ellenséggel nem találkozott. A csatában elveszett repülőgép-hordozók pótlására a harmadik szupercsatahajó építését felfüggesztették és a hajót repülőgép-hordozóvá tervezték át. Ekkor már a negyedik egységen sem dolgoztak, sőt, megkezdődött annak a szétbontása is.

1942 augusztusában a MUSZASI is szolgálatba állt, majd a következő év februárjában testvérétől átvette a zászlóshajói pozíciót. A hajók a guadalcanali hadműveletek során sem jutottak komoly szerephez. 1943 májusában mindkét páncélost a Tokiói-öbölben találni. A hajók dokkba kerültek, felújításra, emellett ellátták őket radarkészülékkel, hogy fokozzák a harcképességüket.

1943 decemberében a Truk lagúnánál állomásozó JAMATO-t a hátsó lövegtornya környékén eltalálta az amerikai SKATE tengeralattjáró egy torpedója. A találat nyomán 3000 tonna víz ömlött a hajótestbe.

5 A két gigász a Truk lagúnában

A következő év januárjában a páncélos megérkezett Japánba, ahol nemcsak kijavították, de módosításokat is eszközöltek. Ezek közül talán a legfontosabb az volt, hogy a légvédelmi fegyverzetét megerősítették, modernizálták. Amikor áprilisra végeztek, kezdhették a munkákat a MUSZASI-n is, amely szintén egy torpedótalálat miatt tért haza. A javítások mellett ennél a hajónál is megerősítették a légvédelmi képességet.

Egy kis közjáték: bár az amerikaiak már 1936-ban értesültek a hajókról, nagyon kevés biztos adattal rendelkeztek róluk. 1944 februárjában két felderítő repülőgép fotókat készített Trukról, az egyik kép sarkában pedig egy hatalmas csatahajó látszott, minden bizonnyal a MUSZASI. A tengerészeti hírszerzés fotókiértékelő részlege úgy becsülte, a monstrum 18 hüvelykes, azaz 45,7 cm-es ágyúkkal rendelkezik. Kikérték hajótervezők véleményét is, akik szerint ekkora lövegekhez legalább 60000 tonnás hajó szükséges. Ám a megkérdezett szakértők végül megállapították, hogy tévedés lehet a dologban, mert ekkora hadihajót nem lenne praktikus építeni…

1944 májusában a két csatahajó visszatért a harcmezőre, ahol fő feladatuk a repülőgép-hordozók, mint fő csapásmérő erő biztosítása volt. Ekkorra az amerikaiak már sok területet vettek el a japánoktól, akik úgy vélték, az ellenség előbb-utóbb elér a Mariana-szigetekig, amely az utolsó védvonal volt az anyaország szigetei számára. Ha a jenkik ezeket is elfoglalják, akkor már bombázó repülőgépekkel támadhatták a japán városokat. Ezért a flotta maradékát egy mindent eldöntő ütközetre tartalékolták, amelyet a Filippínó-tengeren szándékoztak megvívni. Ahogy Tojoda Szoemu tengernagy, az Egyesített Flotta parancsnoka megfogalmazta: „az ellenség koncentrált erejének közepére mért egyetlen csapással kell elérnünk a célunkat… egy döntő ütközetben”.

Júniusban az amerikaiak megkezdték a Mariana-szigetek elfoglalását. A Filippínó-tengerre behatoló japán erők súlyos vereséget szenvedtek: három repülőgép-hordozó elsüllyedésével csapásmérő erejük véglegesen meggyengült.

Az amerikaiak lassan, de biztosan közelítettek a Fülöp-szigetek felé, és egyértelmű volt, hogy partra is szállnak. A japánok ezért, szokásukhoz híven, egy bonyolult tervet készítettek, melynek értelmében a gyenge hordozó-erőknek el kell csalnia a partraszállást biztosító amerikai repülőgép-hordozókat, majd a császári csatahajók – köztük a JAMATO és a MUSZASI – lecsapnak a megmaradt ellenséges kötelékre.

Október 20-án az amerikaiak megkezdték a csapataik partra szállítását Leyte szigetén. Bár máris elkéstek vele, e napon Kuréból elindult a csali hajóraj, majd 22-én Szumátráról Kurita Takeo altengernagy parancsnoksága alatt kifutottak a csatahajók. Ő a két szupercsatahajóval és három csatahajóval a San Bernardino-szoroson, míg Nisimura Sodzsi altengernagy két csatahajóval a Surigao-szoroson jut be a Leyte-öbölbe, ahol 25-én kellett találkozniuk, és elsüllyeszteni, ami ellenséges hajót találnak. Kurita egységeit már 23-án észlelték, így az amerikai 3. Flotta parancsnoka, William F. Halsey altengernagy három repülőgép-hordozós harccsoportot is a Fülöp-szigetek keleti részéhez vont.

6 Amerikai F6F Hellcat vadászgépek

Október 24-én Kurita köteléke bejutott a Sibuyan-tengerre. Tőle 250 tengeri mérföldnyire (1 tengeri mérföld = 1,852 kilométer) tartózkodott a 3. Flotta egyik harccsoportja, melynek repülőgép-hordozóiról reggel 9 óra után indultak el támadó gépek: 21 F6F Hellcat vadászgép, 12 SB2-C Helldiver zuhanóbombázó és 12 TBM-1 Avenger torpedóvető. Fél tizenegy előtt érték el a japánokat, akik szokásuk szerint vad manőverezésbe kezdtek, miközben légvédelmi tüzet zúdítottak a támadókra. „A japcsik már messziről tüzelni kezdtek a kötelékünkre, mindennel, amijük csak volt, beleértve a lövegtornyok ágyúit, a hatás pedig szörnyű volt. A pilóták leírása szerint a légvédelmi gránátok egy része felrobbanásakor rózsaszínű volt, kis szalagokkal, mások meg bíbor színűek, fehér nyomjelzőkkel, jó sok fehér foszforral. Az egyik gránát felrobbanásakor ezüstös golyócskák repültek szerteszét” – emlékezett a repülők parancsnoka. Utóbbi valószínűleg a nehézágyúkhoz kifejlesztett, kartács jellegű lövedék lehetett, amelyet támadó repülőgép-kötelékek elé kellett lőni. A MUSZASI biztosan kilőtt ilyen gránátokat. Közülük az egyik az ágyúban robbant, tönkre is téve a csövet.

Akkoriban egy kombinált amerikai támadás a következő módon zajlott le. A támadó kötelék tízezer méter magasságban közelítette meg a célt, vadászgépek védelme alatt. Ahogy meglátták a célpontot, ötezer méterig ereszkedtek, sebességgyűjtés céljából. A vadászgépek elsöpörték az ellenséges vadászokat, majd rácsaptak a célhajóra, és végiglőtték a fedélzetét, hogy megzavarják annak légvédelmét, és elvonják a tüzet a torpedóvetőkről. A céltól nagyjából 1-1,5 kilométernyire a zuhanóbombázók csoportokra váltak szét, és több irányból csaptak le. A csoporton belül libasorba rendeződve a gépek egymás után leborítottak és 65-70 fokos, meredek zuhanásba kezdtek, majd a cél fölött 300-600 méter magasságban elengedték bombáikat. Ezután a vízfelszín közelébe ereszkedve, gyors irányváltásokkal távolodtak el. Utánuk következtek a torpedóvetők, amelyek 250 méter magasságba ereszkedve, a cél orra felől, több irányból közelítettek. A céltól kb. 1,5 kilométernyire dobták le torpedóikat. Ezek jó 1 km-es, levegőben haladás után csapódtak a tengerbe, majd még párszáz métert kellett a vízben haladniuk, hogy élesítsék magukat. Támadás után a gépek a vízfelszínhez közel repülve menekültek el. Több célhajó esetén a támadásvezető pilóta döntött arról, mely hajókat milyen erőkkel támadják.

A zuhanóbombázók fele a JAMATO-t, a másik fele pedig a MUSZASI-t vette célba. Utóbbi támadásakor négy bomba esett a páncélos mellett a vízbe. Ezután a vadászok sorozták meg géppuskáikkal, hogy lekössék a légvédelmét. Majd hat Avenger következett, klasszikus, több irányú harapófogó formációban. Ennek során egy légitorpedó eltalálta a csatahajó jobb oldalát, a híd mögött. A vízbetörés miatti dőlést ellenoldali elárasztással sikerült a minimálisra lecsökkenteni. A MUSZASI mellett egy légitorpedó súlyosan megrongálta a kísérethez tartozó MIJOKO nehézcirkálót.

7 Japán hajók elkerülő manőverei amerikai repülők támadása alatt a Sibuyan-tengeren, 1944. október 24.

A 19 vadászból, 12 zuhanóbombázóból és 11 torpedóvetőből álló második amerikai támadóhullám 3/4 11-kor emelkedett a levegőbe és délre érte el Kurita hajóit. A néhány perc alatt végrehajtott akció során kizárólag a MUSZASI-t célozták. A Helldiver zuhanóbombázókról egy bomba az orrot találta el, és robbanás nélkül átment a hajótesten. Egy másik bomba a kémény bal oldalához közel csapódott be, és két fedélzetet átütve a páncélfedélzeten robbant. A találat hatására az egyik turbinaterembe forró gőz ömlött be, így el kellett hagyni; a négyből így már csak három hajócsavar hajtotta a páncélost. A kilenc támadó torpedóvetőből nyolc a szokott, többirányú harapófogós támadása során dobta ki fegyverét. Egy torpedó a középrészen bal oldalt találta el a hajót, a gépterem közelében. Egy másik szintén a bal oldalon az orrnál érte a MUSZASI-t, elárasztva számos rekeszt. A második lövegtorony mögött a bal oldalon is becsapódott egy torpedó.

A MUSZASI vízbetöréseit kezelni tudták, ám a páncélos 22 csomóra lassult. Kurita ezért az egész kötelék sebességét csökkentette, nehogy a csatahajó lemaradjon.

13 óra előtt nem sokkal Halsey egy másik hordozócsoportjáról indult újabb támadó kötelék, amelyben 16 Hellcat vadász, 20 Helldiver zuhanóbombázó és 32 Avenger torpedóvető vett részt. A délután fél kettőkor végrehajtott akció során két bomba a JAMATO-t találta el, minimális károkat okozva, míg a MUSZASI további sérüléseket szenvedett. Három bomba az elülső lövegtoronytól balra esett le, minimális károkat okozva. Egy további bomba a kéménytől jobbra találta el a felépítményt. A robbanás során a légvédelmi ágyúkat kezelők komoly emberveszteséget szenvedtek.

8 Amerikai SB2C Helldiver zuhanóbombázó

Két torpedó találta el mindkét oldalán a páncélost az elülső lövegtorony előtt, melynek következtében még több víz került a hajótestbe. Egy további torpedó a jobb oldalon, a kémény táján érte a MUSZASI-t. A találatok következményeként a csatahajó tovább lassult. A parancsnok 12 csomóra csökkentette a sebességet, attól félve, ha gyorsabban halad, akkor a hajótest még jobban károsodik. A vízbetörés miatt a páncélos ugyan kissé megdőlt, ám a dőlést újabb rekeszek elárasztásával még kezelni tudták. A manőverezéssel már gondok akadtak és a hajó az eredeti légvédelmi képességének már csak a töredékével rendelkezett. A sérülések miatt Kurita hazaküldte a MUSZASI-t, amely mellé két rombolót adott kíséretnek.

Halsey harmadik hordozócsoportja sem maradt ki a támadásból. Délután negyed kettőkor a hordozóiról 26 vadász, 21 zuhanóbombázó és 18 torpedóvető emelkedett a levegőbe és ment Kurita után. A japán kötelékre negyed háromkor lecsapó amerikai gépek nagyobbik része a MUSZASI-t, a többi pedig a hajóraj más egységeit támadta. A sérült gigászt 10 bomba is eltalálta, ezek az elülső lövegtorony és a felépítmény táján csapódtak be, és főként emberveszteséget okoztak. Hat további bomba a hajó mellett a vízbe esett.

A torpedóvetők is jó munkát végeztek. Egy légitorpedó az elülső lövegtoronynál a bal oldalon érte a MUSZASI-t, elárasztva a torony lőszerraktárát. Egy másik torpedó a bal oldalon a felépítménynél csapódott be, és a betörő víz elárasztott egy kazántermet. Egy további torpedó a kémény táján, bal oldalon érte a hajótestet, ennek következtében a bal külső géptermet is el kellett hagyni. A második lövegtoronynál jobb oldalon is becsapódott egy torpedó. Ezen biztos találatok mellett még valószínűleg négy további torpedó is elérte a MUSZASI-t.

9 A MUSZASI légitámadás alatt

A páncélos ellen az ötödik támadóhullám 16 vadásza, 12 zuhanóbombázója és 3 torpedóvetője indult el 14 óra előtt; a 15.50-kor végrehajtott akció során nem figyeltek meg újabb találatokat.

Bár a hajó válogatott, kiválóan képzett személyzete mindent megtett, ennyi sérülés után a hajó menthetetlen volt. Több kazánterem elárasztásával sem tudták a dőlést jelentősen csökkenteni, és a csatahajó már csak vánszorgott. Egyre több víz ömlött be a hajótestbe, végül minden kazánterem víz alá került és a MUSZASI 18 órára leállt. A balra dőlés fokozódott, 19 óra után már elérte a 30 fokot. Ekkor kiadták a parancsot a hajó elhagyására, amely lassan felfordult és 19.36-kor elsüllyedt. A kíséretet adó rombolók 1376 embert tudtak kimenteni, 1023 fő a hajóval együtt pusztult el. A támadások során 18 amerikai repülőgép veszett oda.

Kurita köteléke terv szerint tovább ment, és október 25-én reggel Szamar sziget közelében rátalált az amerikai 7. Flotta egy részére. A JAMATO-nak lehetősége nyílt – először a szolgálata során – ellenséges hajókra lőni. Ágyúi valószínűleg eltalálták a GAMBIER BAY kísérő repülőgép-hordozót, amely végül elsüllyedt. A hazafelé tartó japán hajórajt 26-án légitámadások érték, ennek során a JAMATO-t is bombatalálat érte. Novemberben a páncélos visszatért Japánba, javításra.

E hónap 28-án a harmadik páncélos, a repülőgép-hordozóként alkalmazni kívánt SINANO elhagyta Jokoszukát és Kuréba indult, hogy ott fejezzék be. Másnap hajnalban az amerikai ARCHERFISH tengeralattjáró négy torpedója is eltalálta. A sérülések nem tűntek súlyosnak, így kezdetben sem a kapitány, sem a személyzet nem aggódott, de aztán az egység egyre jobban megdőlt. A legénység megpróbálta megmenteni a félkész hordozót, ám a hajó végül délelőtt felfordult és elsüllyedt, 1435 emberrel együtt. A kísérő hajók 1023 főt tudtak megmenteni.

10 Csatahajónak indult, repülőgép-hordozóként végezte: a SINANO

1945 áprilisában az amerikaiak elérték Okinavát. A japán tengerészeti vezetés a JAMATO-t szemelte ki arra, hogy ágyúival pusztítsa el a partraszálló egységeket, szükség esetén pedig a szigeten partra futva támogassa fegyvereivel a védőket. A küldetést egyirányú útnak, vagyis gyakorlatilag öngyilkos akciónak szánták. A csatahajó válogatott személyzettel április 6-án egy könnyűcirkáló és nyolc romboló kíséretében, mindenféle légi fedezet nélkül indult útnak. Másnap reggel felderítő repülőgépek találtak rá a 24 csomós sebességgel haladó kötelékre, amely ellen az amerikai 58. Harci Kötelék hordozói több hullámban indítottak repülőket.

„Egy repülő rádiózott, hogy látott egy jelet a radarján, jobbra úgy 50 mérföldnyire, ezért jobbfelé fordultunk. Aztán megláttuk őket. Szent makréla! A JAMATO úgy nézett ki, mintha az Empire State Building szántaná a vizet” – emlékezett az egyik pilóta.

11 Amerikai TBF-1 Avenger torpedóvetés közben

12.37-kor kezdett támadni az első hullám, amely 51 F6F Hellcat vadászból, 21 SB2C Helldiver zuhanóbombázóból és 40 TBM-3 Avenger torpedóvetőből állt. Az akció során négy bombatalálat érte a csatahajót, közülük kettő elérte a páncélfedélzetet is, berobbantotta a hátulsó 15,5 cm-es ágyúk lövegtornyához való készenléti lőszert és megsemmisítette magát a tornyot is. Tűz ütött ki, amelyen sehogy sem sikerült úrrá lenni. A támadás során a páncélos bal oldalába legalább kettő, de akár három vagy négy légitorpedó is becsapódott, a kémény, a főárbóc és a hátulsó lövegtorony táján. A vízbetörés okozta megdőlést ellenoldali elárasztással sikerült a minimálisra csökkenteni. A csatahajó támadásával egyidőben légitorpedó végzett két kísérő rombolóval.

A 13 órakor kezdődő második támadásban 80 Hellcat vadász, 29 Helldiver zuhanóbombázó és 58 Avenger torpedóvető vett részt. A zuhanóbombázók ugyan nem értek el sikert, a torpedóvetők viszont a bal oldalán három, a jobb oldalán pedig egy torpedóval eltalálták a JAMATO-t, megint csak a közepe táján. A csatahajó 15-16 fokos balra dőlését ellenoldali elárasztással 5 fokosra tudták csökkenteni, úgy, hogy az összes használható rekeszbe tengervizet engedtek, de az egység sebessége 18 csomóra csökkent.

12 A JAMATO támadás alatt, 1945. április 7.

13.42 körül megérkezett a harmadik hullám 48 vadászgépe, 25 zuhanóbombázója és 33 torpedóvetője. A Helldiver zuhanóbombázók három bombatalálatukkal most sem tudtak komoly sérülést okozni, míg az Avenger torpedóvetőktől két találat esett a csatahajó bal, további egy pedig jobb oldalán. A balra dőlés ismét veszélyessé kezdett válni, amelyet sikerült csökkenteni a jobb oldalon több kazánterem és egy gépterem elárasztásával. A vízbetöréssel azonban nem tudtak mit kezdeni, így a páncélos egyre jobban balra dőlt, miközben már csak 8 csomóval haladt körbe-körbe. 14.00 órakor az egész hajón megszűnt az áramszolgáltatás, negyedórával később pedig kiadták az utasítást a JAMATO elhagyására, de már későn. Pár perc múlva a csatahajó felfordult, és 14.23-kor egy hatalmas robbanást követően elmerült, a személyzet 2498 tagjával együtt. A kísérő hajókból csak négy romboló maradt meg, azok 276 embert mentettek ki a vízből. Az amerikaiak a támadások során mindössze tíz repülőgépet vesztettek.

13 A JAMATO pusztulása

A japán gigászok, bár a csatahajóépítés csúcsát jelentették, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Egy olyan harcra épültek, amely soha nem jött el. A második világháború Csendes-óceáni hadszínterén a csatákat már nem a csatahajók ágyúi döntötték el, hanem a repülőgép-hordozókról felszálló gépek bombái és torpedói.

Kiss László

Képek

1 A JAMATO harcban az amerikai repülőgépekkel (modern grafika)
https://www.pinterest.es/pin/557390891375958623/

2 A JAMATO próbaúton
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Yamato_during_Trial_Service.jpg

3 A JAMATO csatahajó 1941 októberében a Bungo szorosban
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Japanese_battleship_Yamato_running_trials_off_Bungo_Strait,_
20_October_1941.jpg

4 Harmincöt évnyi fejlődés: az első modern csatahajó, a DREADNOUGHT eltörpül a JAMATO mellett
A The Eclipse of the Big Gun című könyv 16–17. oldali ábrájának felhasználásával a szerző képe

5 A két gigász a Truk lagúnában
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Japanese_battleships_Yamato_and_Musashi_moored_in_Truk_
Lagoon,_in_1943_(L42-08.06.02).jpg)

6 Amerikai F6F Hellcat vadászgépek
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/Hellcats_F6F-3%2C_May_1943.jpg

7 Japán hajók elkerülő manőverei amerikai repülők támadása alatt a Sibuyan-tengeren, 1944. október 24.
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:A_Japanese_Yamato-class_battleship_and_other_ships_maneuver_
under_attack_in_the_Sibuyan_Sea,_24_October_1944_(80-G-272550).jpg

8 Amerikai SB2C Helldiver zuhanóbombázó. Nagy mérete és nehéz kezelhetősége miatt a flottánál a típusra a Vadállat, illetve a Másodosztályú Kurafi gúnyneveket aggatták
https://www.flight-manuals-online.com/wp-content/uploads/2017/01/SB2C-photo-1.jpg

9 A MUSZASI légitámadás alatt
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Japanese_battleship_Musashi_and_a_destroyer_under_attack_
in_the_Sibuyan_Sea,_24_October_1944_(NH_63432).jpg

10 Csatahajónak indult, repülőgép-hordozóként végezte: a SINANO
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Japanese_aircraft_carrier_Shinano.jpg
https://forum.worldofwarships.eu/topic/101947-ijn-shinano/

11 Amerikai TBF-1 Avenger torpedóvetés közben
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Grumman_TBF-1_Avenger_of_VT-4_dropping_a_Mark_XIII_torpedo,_30_October_1942_(80-G-19189).jpg

12 A JAMATO támadás alatt, 1945. április 7.
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Japanese_battleship_Yamato_under_attack_in_the_East_China_Sea
_on_7_April_1945_(L42-09.06.05).jpg

13 A JAMATO pusztulása
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Explosion_of_the_Japanese_battleship_Yamato_on_7_April_1945_
(80-G-413914).jpg