1 Az olasz MAS torpedóvető motorcsónakok és Luigi Rizzo legnagyobb sikere:
a Szent István csatahajó megtorpedózása 1918. június 10-én

A központi hatalmak által 1917. október 24-én az olasz fronton indított hadművelet, mely a caporettói áttörés néven vonult be a történelembe, az olaszok döntő vereségével zárult. Az olasz hadsereg és lakosság morálja ezt követően a mélypontra zuhant. E helyzetben a sikerek, különösen a jól propagálható sikerek úgy kellettek, mint egy falat kenyér. Az egyik legismertebb ilyen, leginkább a morál felrázását és a propagandát, mintsem valós, kézzelfogható katonai célokat szolgáló akció volt az úgynevezett buccari tréfa (La beffa di Buccari), melynek során három olasz torpedóvető motorcsónak (MAS) hatolt be az 1918. február 10-ről 11-ére virradó éjszaka a Buccari-öbölbe. A résztvevők közt volt Gabriele D’Annunzio, a költő, aki egy verset (Il Canzone del Quarnaro), majd egy könyvet (La beffa di Buccari) írt a vállalkozásról.

Miután Olaszország 1915. május 23-án hadat üzent egykori szövetségesének, az Osztrák–Magyar Monarchiának, az adriai tengeri hadszíntéren a Monarchia haditengerészetének elsőszámú ellenfele a brit és francia egységekkel támogatott olasz flotta lett, melyet Első Szövetséges Flottának neveztek. Hamarosan világossá vált, hogy az Adria nem a csatahajóflották összecsapásának lesz a színtere, hanem e melléktengeren korlátozott célokért, korlátozott erők bevetésével vívott „kis háború” bontakozott ki. Ebben a főszerepet a tengeralattjárók mellett a könnyű, gyors felszíni egységek kapták.

2 A MAS 96 olasz torpedóvető motorcsónak, a buccari tréfa „zászlóshajója”

Az adriai hadviselés sajátos körülményeihez jól illeszkedő, új, innovatív eszközök fejlesztésében Olaszország messze lekörözte a Monarchiát. Az úgynevezett „mezzi insidiosi” (ármányos eszközök) közül a legsikeresebbnek a torpedóvető motorcsónak bizonyult. Az olaszok által MAS-nak (Motoscafo Armato Silurante, torpedóvető felfegyverzett motorcsónak) nevezett eszközöket nagysebességű polgári motorcsónakok alapján alakították ki. E 15-20 tonnás, fatestű, két torpedóvetővel, néhány vízibombával és géppuskával ellátott motorcsónakokat kezdetben a Fraschini cég készítette, majd a livornói Orlando hajógyár kezdte nagy mennyiségben gyártani. E motorcsónakok nagyteljesítményű benzinmotorjaikkal 27-28 csomós sebességet is el tudtak érni, ugyanakkor akkumulátoraik és villanymotorjaik segítségével alkalmasak voltak arra, hogy az éjszaka sötétjében csendben belopakodjanak az ellenséges kikötőkbe.

A MAS-ok első nagy sikerüket a caporettói áttörés után aratták. 1917. november elején Triesztbe vezényelték az osztrák–magyar haditengerészet két kiöregedett partvédő páncélosát, a Wien-t és a Budapest-et. November 16-án e két hajó kifutott és lőtte a Piave torkolatánál, Cortellazzónál az új olasz védelmi vonal nem sokkal korábban odatelepített ütegeit. Az olaszok több hajót indítottak a két osztrák–magyar páncélos és kísérőhajóik ellen, köztük három MAS-t Costanzo Ciano korvettkapitány parancsnoksága alatt. Az ő fia Galeazzo Ciano, Mussolini későbbi külügyminisztere. Tényleges harcérintkezésre végül csak a MAS-ok és az osztrák–magyar egységek közt került sor.

A történtek leírásában Ciano jelentése és az osztrák–magyar beszámolók között óriási a különbség. Ciano szerint a lövedékek záporára ügyet sem vetve 900 méterre közelítette meg a partvédő páncélosokat. A Wien parancsnoka viszont azt írja, hogy 3-4 km távolságból az egyik gránát az élen haladó motorcsónak orra előtt csapódott a vízbe, mire a motorcsónakok elfordultak és felhagytak a támadással. Ezt az epizódot azért érdemes itt külön megemlíteni, mivel írásunk tárgyának, a Buccari elleni akciónak Ciano lett a parancsnoka, és a Cianók grófi címüket e két vállalkozásnak köszönhetik (Cortellazzo és Buccari grófja).

Az olasz MAS parancsnokok már korábban szorgalmaztak a Triesztben álló partvédő páncélosok ellen egy éjszakai támadást, azonban a felsőbb parancsnokság ellenezte ezt. A Cortellazzo elleni osztrák–magyar támadást követően megfordult a hangulat, és döntés született a két páncélos megsemmisítéséről. A feladattal Luigi Rizzo fregatthadnagyot bízták meg, aki 1917 májusában már két osztrák–magyar haditengerészeti pilóta elfogásával tüntette ki magát. Rizzo a MAS 9 és a MAS 13 torpedóvető motorcsónakokkal indult a vállalkozásra. A két MAS-t két torpedónaszád vontatta a Trieszti-öbölbe Velencéből, innen halk villanymotorjaikkal haladtak tovább a cél felé. A drótkábel-akadályok átvágása két órán keresztül tartott, ez idő alatt senki sem vette észre a két olasz motorcsónakot. Miután sikerült bejutni a horgonyzóhelyre, a Rizzo vezette MAS 9 megtorpedózta és elsüllyesztette a Wien-t, az Andrea Ferrarini vezette MAS 13 viszont elvétette a Budapest-et. A Wien öt perc alatt elsüllyedt. Gyors elsüllyedése kapcsán felmerült, hogy a vízmentes válaszfalaiban lévő ajtók az előírások ellenére nyitva voltak. A két MAS sértetlenül távozott.

3 A Wien partvédő páncélos

Alfred von Koudelka altengernagy, a trieszti körzet parancsnoka még aznap éjszaka vizsgálatot indított az elsüllyesztés körülményeinek feltárására. A vizsgálat súlyos megállapításokra jutott. A Koudelka által írásban elrendeltekkel ellentétben a két hajóparancsnok nem állított géppuskás őrséget a hullámtörők végein, mivel feleslegesnek tartották. A két páncélos Triesztbe érkezésekor Koudelka egy őrcsónak (gőzbárka) folyamatos járőrözésére is parancsot adott. Ezt szintén nem teljesítették, a széntakarékosságra hivatkozva. A Wien elsüllyesztése kapóra jött Koudelka rosszakaróinak, akik le akarták váltatni a trieszti körzet parancsnoki posztjáról, ez azonban nem sikerült nekik. Parasztáldozatként végül a partvédelem parancsnokát, Hermann Marchetti reaktivált nyugállományú sorhajókapitányt helyezték vissza nyugállományba, aki az eset idején éppen szabadságon volt és nem is tartózkodott Triesztben. Marchettit egyébként nem sokkal később, 1918 tavaszán a breszt-litovszki békét követően ismét reaktiválták, és az osztrák–magyar kézen lévő Mariupol kikötőjének kikötőparancsnokává nevezték ki. Ezzel az új beosztással nem volt szerencséje: útban szolgálati helye felé júliusban egy szabadcsapat elfogta és megölte.

4 Luigi Rizzo, az „Elsüllyesztő”, avagy a „Milazzoi kalóz”

Luigi Rizzo a Wien elsüllyesztésével megalapozta karrierjét és hírnevét. Megkapta a katonai érdemérem legmagasabb, arany fokozatát, és soron kívül sorhajóhadnaggyá léptették elő. A Wien elsüllyesztése propaganda szempontjából nagyon jól jött a caporettói katasztrófa sokkjától sújtott olaszoknak. A trieszti sikert követően döntés született egy újabb éjszakai akcióról. Célpontként a Buccari-öblöt, illetve az ott álló hajókat jelölték ki. Buccari (ma Bakar) egy Fiumétől (ma Rijeka) nem messze délre, a hasonló nevű öböl mélyén fekvő kis kikötőváros. Katonai szempontból teljesen értéktelen célpont volt, akárcsak az öbölben horgonyzó négy kisméretű kereskedelmi hajó (Burma, Visegrad, Klumetzky és Helena). Valójában éppen emiatt esett rá a választás, mivel az olaszok célja elsősorban a propagandában jól eladható vállalkozás volt, nem pedig katonai célok megrongálása vagy megsemmisítése. A lényeg az volt, hogy sikerüljön az öbölbe való behatolás és a motorcsónakok épségben vissza is térjenek. Ennek az esélyét pedig alaposan megnövelte, hogy jelentéktelensége miatt a Buccari-öböl védelme nem volt túlságosan erősnek tekinthető. Természetesen utólag ezt a védelmet az olasz propaganda jelentősen felnagyította.  

1918. január 9-én Luigi Cito tengernagy kiadta az utasítást az akció kidolgozására és végrehajtására. Másnap Casanova tengernagy, a Velencében állomásozó haditengerészeti erők parancsnoka kiadta a Buccari-öböl elleni támadásra vonatkozó részletes parancsokat. A rossz időjárás miatt azonban a vállalkozást február elejéig elnapolták. Február 4-én egy hidroplán felderítő repülést végzett Buccari felett, és azt jelentette, hogy az öbölben négy ellenséges egység tartózkodik. Valójában kisméretű kereskedelmi hajókról volt szó. Ezt követően február 7-én és február 8-án újra kiadták a részletes parancsokat a Buccari-öböl elleni vállalkozásra. Az akció időpontjaként a február 10-éről 11-ére virradó éjszakát jelölték ki.

Az első pillanattól kezdve propaganda-akciónak tervezett vállalkozás élére egy háromfős „álomcsapat” állt össze. A vállalkozás parancsnoka Costanzo Ciano fregattkapitány, a Velencében állomásozó MAS-flottilla parancsnoka lett. Mint említettük, cortellazzói, majd buccari érdemei miatt később grófi címet kapott. Az idősebb Ciano, akárcsak fia, Galeazzo, a Mussolini-érában szép politikai karriert futott be, tíz évig távközlési miniszter volt, majd halála előtt nem sokkal a korporációs kamarák elnöke lett. Costanzo Ciano jelleméhez apró adalék, hogy miután két olasz tiszt a Mignatta nevű eszközzel behatolva a polai hadikikötőbe 1918. november 1-én egy mágneses aknával elsüllyesztette a Viribus Unitis csatahajót, az ezért a kettejüknek járó tetemes pénzjutalom jelentős részére bejelentkezett. Miután a botrány hatalmasra dagadt, kénytelen volt visszakozni. A „zászlóshajó”, a MAS 96 parancsnoka nem lehetett más, mint Luigi Rizzo, a Wien elsüllyesztője. Igazi világhírnévre néhány hónap múlva, 1918. június 10-én tett szert, amikor két torpedóval elsüllyesztette a Szent István csatahajót. Később Rizzo is grófi címet kapott: Grado és Premuda grófja lett. A vállalkozás „propaganda-felelőse” Gabriele D’Annunzio, a századforduló egyik legjelentősebb olasz költője lett. D’Annunzio az 1900-as években politikailag egyre inkább radikalizálódott, majd a világháború kitörése után Olaszország hadba lépésének egyik legfőbb propagátorává vált. A háborúban tevőlegesen is részt vett, több bombázóbevetésen repült az Asso di picche (Pikk ász) nevű Caproni bombázó megfigyelőtisztjeként. 1918 augusztusában egy másik propaganda-akcióban vett részt, mely során olasz repülőgépek több százezer röplapot szórtak le Bécsre. Legnagyobb „kalandjára” pedig 1919-ben került sor: szabadcsapatai élén bevonult Fiumébe és megalapította a rövidéletű Carnarói Olasz Kormányzóságot. 1924-ben hercegi címet kapott: Montenevoso hercege lett.

5 Gabriele D’Annunzio egy propaganda-képeslapon

Az akcióban való részvételre három MAS-t jelöltek ki. A MAS 96 parancsnoka Luigi Rizzo korvettkapitány volt, e motorcsónakon tartózkodott a vállalkozás parancsnoka, Ciano fregattkapitány, valamint D’Annunzio. A MAS 95 parancsnoka Odoardo Profeta de Santis sorhajóhadnagy, a MAS 94-é pedig Andrea Ferrarini fregatthadnagy volt. A kiadott parancsok alapján három támogató csoportot hoztak létre, melyek közül kettő vett részt tevőlegesen az akcióban. Az első, legnagyobb csoport a Rovigno közelében lévő Porto Levantében állomásozott gőzkészen, hogy bármikor beavatkozhasson. A Pietro Lodolo fregattkapitány parancsnokága alatt álló csoport az Aquila felderítő cirkálóból, illetve az Acerbi, Sirtori, Stocco, Ardente és Ardito rombolókból állt. A második csoportot Arturo Ciano fregattkapitány, Costanzo Ciano testvére vezette. Ez az Animoso, Audace és Abba rombolókból állt. E hajók vontatták a három MAS-t Sansego szigetétől húsz mérföldnyire nyugatra lévő pontig, ahol átadták a vontatóköteleket a harmadik csoportnak, a 18, 13 és 12 P.N. jelű torpedónaszádoknak. Ezek a három MAS-t Cherso szigetén (ma Cres) található Kabile-fokig vontatták.

A három MAS a három romboló vontatásában február 10-én 10:45-kor indult Velencéből. A rombolók 18:15-kor adták át a motorcsónakokat a torpedónaszádoknak. 22:15-kor elengedték a vontatóköteleket és a MAS-ok saját motorjaikat használva befutottak a Cherso és az Isztriai-félsziget közötti Faresina-csatornába, majd átvágtak a Fiumei-öblön. A Buccari-öböl bejáratában fekvő Kraljevicába (Porto Rè) telepített üteg előtt, mely a Ganz és Tsa. Danubius hajógyár helyi telepét védte, sikerült észrevétlenül elhajózniuk. Innen a csendes villanymotorokkal haladtak, így háromnegyed óra múlva érték el az öböl mélyén Buccarit, ahol 11-én hajnali 1:20-kor lőtték ki a három naszád mind a hat torpedóját. Az olasz jelentések szerint a hat torpedóból egy robbant fel, ezt arra fogták, hogy a hajókat torpedó elleni védőhálókkal védték. Ez az érv azért is érdekes, mert mint az osztrák–magyar jelentésekből kiderült, legalább egy torpedó el volt látva hálóvágóval. Valójában nem voltak védőhálók, a torpedók egyszerűen átmentek a hajók feneke alatt, s mivel túl közelről lőtték ki azokat, nem volt idejük élesedni, felrobbanás nélkül csapódtak a partba. Az osztrák–magyar jelentésből az sem világos, hogy történt-e egyáltalán detonáció, bár egy szemtanú arról számolt be, hogy úgy érezte, mintha tengerrengés történt volna.

6 A három MAS útvonala 1918. február 10–11-én

A torpedók kivetése után az olaszok benzinmotorjaikat beindítva nagy sebességgel távoztak. Az olasz sajtó ezt a részt fújta fel később a legjobban. Egyes beszámolók szerint teljes sebességgel ágyú- és géppuskalövedékek záporában menekültek ki az öbölből. Az osztrák–magyar jelentések szerint azonban egyetlen lövés sem dördült. Buccariban is volt egy üteg, amelynek parancsnoka, egy hajómester, éppen Fiumében volt. A helyettese arról számolt be, hogy az üteg elhelyezkedése miatt nem volt kilövésük a támadók feltételezett irányába. Mivel telefonösszeköttetésük nem volt a kraljevicai üteggel, így azt nem tudták értesíteni. Az ottani üteg parancsnoka pedig nem törődött a motorhanggal, mivel a halászok miatt itt mindig nagy volt a forgalom. A három MAS karcolás nélkül jutott ki az öbölből, majd 7:45-kor megérkeztek Anconába.

Az olaszok a torpedók mellett másfajta ajándékot is vittek Buccariba. D’Annunzio saját kezűleg írt meg három cetlit, melyeket három, olasz nemzetiszín borosüvegbe helyezett. A torpedók kilövésekor ezeket vízbe hajította. A cetlik szövege így szólt: „Az óvatoskodó osztrák flotta szégyenére, mely azzal van elfoglalva, hogy a biztonságos kikötők mélyén költi ki a lissai dicsőséget. Olaszország tengerészei tűzzel és vassal jöttek, hogy felrázzák az óvatosságból legkényelmesebb rejtekhelye mélyén. E tengerészek csak nevetnek mindenféle hálón és torlaszon, s mindig készek megcselekedni a lehetetlent. Egy jól ismert jó barát – fő ellenségetek, minden ellenség közül a legnagyobb, ki ott volt Polában és Cattaróban – érkezett velük egy méretes tréfával.” Pola és Cattaro említésével D’Annunzio a bombázóbevetéseire célzott.

A buccari tréfa nagy publicitást kapott az olasz sajtóban, erről maga D’Annunzio gondoskodott. Az Anconába való megérkezés napján, február 11-én megírta a „Il Canzone del Quarnaro” című versét. Rövidesen, még szintén 1918-ban kiadta „La beffa di Buccari” című könyvét, mely tartalmazta a fenti verset is. A „Il Canzone del Quarnaro” szép karriert futott be, 1930-ban meg is zenésítették.

7 Luigi Rizzo, Gabriele D’Annunzio és Costanzo Ciano Anconába való érkezésük után

A későbbi, kevésbé elfogult olasz irodalom maga is elismeri, hogy pusztán katonai szempontból a beffa tulajdonképpen kudarc volt. A modern olasz szakirodalom ezt a torpedó-védő hálóknak tulajdonítja, mivel nem tudják, hogy a buccari kikötőben ilyenek nem voltak. Mint említettük, az osztrák–magyar jelentés szerint a torpedók túl mélyen haladtak, ezért egyszerűen átfutottak a hajók feneke alatt. Itt-ott találkozni azzal az állítással, hogy az egyik gőzös megsérült, azonban ez sem igaz. Az olasz irodalom ezért az akció propagandaértékét hangsúlyozza ki. Miután kézzelfogható anyagi eredményt nem lehet felmutatni, előveszik az ilyen esetekben gyakran használt „jolly joker” szépségflastromot: az akció, ha mást nem is, legalább hatalmas csapást mért az ellenség moráljára.

Az olasz álláspont után nézzük, a kevés rendelkezésre álló dokumentum alapján, hogyan ítélte meg az osztrák–magyar haditengerészet a Buccari-öbölbe való behatolást. Egy biztos, az ablakba nem tették ki, de hogy a morálra óriási csapást mért volna, az, ha már D’Annunzio is a résztvevők közt volt, költői túlzás. Azt a buccari eseményeknél sokkal inkább megrengette a tíz nappal korábbi cattarói matrózlázadás. Az első jelentést az esetről a fiumei haditengerészeti állomásparancsnokság (Marinestationkommando) küldte a polai flottaparancsnokságnak. A fiumei állomásparancsnokság parancsnoka ekkor az a Heinrich Seitz sorhajókapitány volt, akit egy hónap múlva, március 11-én neveztek ki a Szent István csatahajó parancsnokának. A jelentésből az derül ki, hogy ekkor még nem tudták pontosan hány olasz hajó hatolt be az öbölbe. Az pedig sem ebből, sem a későbbi jelentésből nem tudjuk meg, megtalálták-e D’Annunzio borospalackjait. Biztos viszont, hogy napokon belül megtudták, milyen illusztris társaság látogatta meg Buccarit, hiszen a flottánál szorgosan olvasták az olasz sajtót. Erről azonban a később keletkezett jelentésben is szemérmesen hallgatnak.

8 A Buccari-öböl az első világháború idején

A jelentések a legtöbbet az olasz torpedókkal foglalkoznak. A partba fúródott, fel nem robbant torpedók közül a cementgyár mellől, illetve a kikötő más pontjáról hármat, majd még egyet kiemeltek, és a helyszínen hatástalanítottak. Megállapították, hogy a 45 cm-es torpedók La Speziában készültek, és az egyik el volt látva hálóvágóval, mely nem lépett működésbe. A torpedókat Fiumébe szállították, majd onnan továbbították azokat Polába.

A morálra mért csapásra visszatérve, a buccari tréfa valójában két kört érintett igen érzékenyen. Az elsőbe a négy hajó tulajdonosai tartoztak. Ők a Buccariban illetékes Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság közbenjárásával védőhálók telepítését kérték. Seitz közölte a Tengerészeti Hatósággal, hogy a haditengerészetnek nem feladata a civil tulajdonosok vagyonának megvédése, így nem fognak semmit Buccariba telepíteni. A hajók tulajdonosai ezért elvitték járműveiket más, biztonságosabbnak ítélt kikötőbe. Március elején már egy hajó sem tartózkodott Buccariban. A másik érintett kör a helyi halászok voltak. Az olasz behatolás miatt közel egy hónapra betiltották a halászatot. A tilalom feloldásakor úgy rendelkeztek, hogy minden egyes visszatérő halászhajónak meg kell közelítenie a kraljevicai üteget és ott azonosítani magát. Az ezt elmulasztókra az üteg tüzet nyithatott.   

9 Olasz torpedó hálóvágója
A hálóvágó egy gyűrű alakú penge, mely alatt három lőportöltet volt. Ha a torpedó akadályba (háló) ütközött,
a benyomódó penge elsütötte a tölteteket, melyek nagy erővel előrelökték a pengét.

A háború hátralévő kilenc hónapjában még több, ellenséges kikötőbe történő behatolási kísérlet történt az Adrián. Az elsőre osztrák–magyar részről került sor április 4–5. éjszakáján. Joseph Veith vezetésével egy csapat önként jelentkező tiszt szállt partra Anconában. A céljuk az volt, hogy az ott állomásozó tengeralattjárókat felrobbantják, majd néhány MAS-t elkötve távoznak. Tengeralattjárót egyet sem sikerült megrongálni, majd kiderült, hogy az ott lévő egyetlen MAS motorhiba miatt mozgásképtelen. Eközben a csoportból két, olasz nemzetiségű dezertált, és riadóztatta a helyi hatóságokat, akik mindenki elfogtak. Az olaszok szeme előtt ekkor már nagyobb cél lebegett: Pola, az osztrák–magyar flotta fő hadikikötője. Attilio Bisio hajómérnök egy speciális, leginkább a korabeli angol tankokhoz hasonló naszádot tervezett, melyek rombusz alakú testén két, kampókkal ellátott lánc futott körbe. E villanymotorokkal hajtott láncok segítségével át tudott mászni a kikötőzár gerendáin. Fegyverzete két torpedóból állt. Négy ilyen naszád épült, melyek nevüket ugró ízeltlábúakról kapták. Április 13-án történt az első kísérlet. A Pola közelében elengedett két naszád olyan lassú volt, hogy személyzetük, miután látta, hogy napkeltéig sem érik el a kikötő bejáratát, önelsüllyesztést hajtott végre. Pontosan egy hónap múlva a Grillo (Tücsök) eljutott a bejáratig. Már az ötödik torlaszon mászott át, amikor a nagy csörömpölés riasztotta az őrséget, és elsüllyesztették a naszádot. Az olaszok a második kudarc után ezzel az eszközzel többé nem próbálkoztak.

Az utolsó, immár sikeres olasz vállalkozásra november 1-én hajnalban került sor. Raffaele Rossetti mérnök és haditengerésztiszt kifejlesztett egy új, torpedóhoz hasonlító eszközt, mellyel két búvár észrevétlenül behatolhatott az ellenséges kikötőkbe és mágneses aknákat helyezhetett el az ott lévő hajókon. Mivel a háború vége már küszöbön állt, Rossetti még gyorsan élesben ki akarta próbálni a Mignatta (Pióca) névre keresztelt eszközt. Egy Paulucci nevű orvossal a november 1-jére virradó éjszaka észrevétlenül bejutottak a polai hadikikötőbe, majd némi nehézség árán sikerült az egyik aknát rögzíteni a Viribus Unitis dreadnought testén. Távozás közben felfedezték, és a csatahajó fedélzetére vitték őket, ahol meglepődve hallották, hogy a flottát az előző délután hivatalosan átadták a Zágrábi Nemzeti Tanácsnak. Rossetti elárulta, hogy aknát helyeztek el a hajó alatt, így mindenki elhagyta azt. Miután a robbanás nem következett be, a személyzet, olasz foglyaival együtt visszatért a csatahajóra. Ezt követően, reggel hat után az akna felrobbant, a Viribus Unitis húsz perc múlva felborult és elsüllyedt. Néhány nap múlva az olaszok elfoglalták Polát, Rosetti és Paulucci hősként tértek vissza hazájukba. Mint azt említettük, a tetemes jutalomból Costanzo Ciano is részt követelt magának, azt állítva, hogy oroszlánrésze volt a Mignatta kifejlesztésében. A tiltakozások hatására végül kénytelen volt visszakozni.

10 A süllyedő Viribus Unitis

A MAS 96-ot, a buccari tréfa „zászlóshajóját” ereklyeként megőrizték az olaszok. A Garda-tó partján D’Annunzio kezdeményezésére 1921 és 1938 között kiépítették a Vittoriale degli Italiani komplexumot a háborús győzelem emlékére. D’Annunzio pazar villája is itt kapott helyet. A MAS 96 is ide került, s a mai napig itt látható.

A szerző köszönetet szeretne mondani Miljenko Smokvinának Rijekából az általa nyújtott segítségért és a képekért.

Krámli Mihály

Képek

1 Olasz MAS felfegyverzett torpedó-motorcsónak támadás osztrák–magyar hadihajó ellen
http://www.istitutodelnastroazzurro.org/2020/06/09/10-giugno-giornata-della-marina-militare/

2 A MAS 96 olasz torpedóvető motorcsónak, a buccari tréfa „zászlóshajója”
https://it.wikipedia.org/wiki/Motoscafo_armato_silurante#/media/File:MAS_96_(Vittoriale_degli_italiani)_-
_DSC02044.JPG, illetve Miljenko Smokvina gyűjteménye

3 A Wien partvédő páncélos
https://www.pinterest.fr/pin/497295983845967130/

4 Luigi Rizzo, az „Elsüllyesztő”, avagy a „Milazzoi kalóz”
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b0/Rear_Admiral_Luigi_Rizzo_in_1935.jpg

5 Gabriele D’Annunzio egy propaganda-képeslapon
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/48/Gabriele_d%27Annunzio01.jpg

6 A három MAS útvonala 1918. február 10-11-én (Miljenko Smokvina gyűjteménye)

7 Luigi Rizzo, Gabriele D’Annunzio és Costanzo Ciano Anconába való érkezésük után
https://it.wikipedia.org/wiki/Beffa_di_Buccari#/media/File:BeffaBuccariProtagonisti.jpg

8 A Buccari-öböl az első világháború idején (Miljenko Smokvina gyűjteménye)

9 Olasz torpedó hálóvágója. A hálóvágó egy gyűrű alakú penge, mely alatt három lőportöltet volt. Ha a torpedó akadályba (háló) ütközött, a benyomódó penge elsütötte a tölteteket, melyek nagy erővel előrelökték a pengét. (Miljenko Smokvina gyűjteménye)

10 A süllyedő Viribus Unitis
https://comandosupremo.com/decima-mas/