Az 1941-ben legyőzhetetlen japánoknak a következő évben már komoly problémáik akadtak az amerikaiakkal. A jenkik az elkövetkező évek során egyre csak erősödtek, és mind ember, mind hajók, mind technológia tekintetében az ellenségeik fölé kerekedtek. A császári flotta és hadsereg csak akadályozni tudta az amerikai szigetről szigetre való előrehaladást.

1944-re a japánoknak jószerével csak a nagyszabású terveik maradtak, és a görcsös szándékuk, hogy egy nagy és döntő tengeri csatában verjék szét az ellenfelet. Januárban a szövetséges erők elérték a Marshall-szigeteket, azután Új-Guinea következett, majd a Mariana-szigetek. Júniusban a Filippínó-tengeri csatában három repülőgép-hordozó és többszáz repülőgép elvesztésével a szigetország tengeri csapásmérő ereje végzetesen meggyengült.

Augusztusban az Egyesült Államok erői Guamot szerezték vissza, majd szeptemberben elérték a Palau-szigeteket. Bár a fanatikus japán ellenállás kissé hátráltatta az előrenyomulást, a szigetország vezetése is tisztában volt vele, hogy hamarosan a Fülöp-szigetek kerül sorra. A japánok úgy vélték, Mindanao vagy Luzon szigetén lesz a partraszállás, ennek megfelelően dolgozták ki a So hadműveletet. E szerint a japán hordozóerőt – amely már annyira meggyengült, hogy komolyabb csapásra nem lehetett képes – csalétekként dobják oda a partraszállást biztosító amerikai repülőgép-hordozók elé. Arra számítottak, hogy az ellenség hordozóit el tudják csalni, közben pedig a japán csatahajók szétverik a Fülöp-szigetek elfoglalására induló szárazföldi erőket szállító hajókat, és a maradék biztosító kötelékeket is. Később annyit változtattak rajta, hogy a csatahajóknak először az ellenfél hordozóit, aztán a páncélosait, és legutolsónak a partraszálló erőit kellett megsemmisítenie. A terv szokás szerint bonyolult volt, és több hajóraj együttműködését kívánta úgy, hogy fel sem merült a készítőkben, hogy az ellenség nem úgy fog cselekedni, ahogy elgondolták.

Pedig éppen ez történt. Az amerikaiak október 20-án Leyte szigetére lépve kezdték meg a Fülöp-szigetek visszaszerzését. Ezen a napon a japán hadművelet is megindult Ozava Dzsiszaburo (1886–1966) altengernagy csali hajórajának kifutásával. Két nappal később Kurita Takeo (1889–1977) altengernagy köteléke is megindult Szumátráról. A hadműveleti terv értelmében erői szétváltak. Ő maga a JAMATO és MUSZASI modern csatahajókkal, három másik, régebbi csatahajóval, 10 nehézcirkálóval, 2 könnyűcirkálóval és 15 rombolóval a San Bernardino-szoroson, míg Nisimura Sodzsi (1889–1944) altengernagy a JAMASIRO és FUSZO csatahajókkal, egy nehézcirkálóval és négy rombolóval a Surigao-szoroson jut be a Leyte-öbölbe. Ott 25-én egyesülnek, majd pusztítani kezdik a szövetségesek hajóit. Október 21-én még Nisimura után küldték Sima Kijohide (1890–1973) altengernagy két nehézcirkálóból, egy könnyűcirkálóból és négy rombolóból álló hajóraját.

 1. Nisimura Sodzsi

Az akció már kezdettől fogva rosszul indult. 23-án két amerikai tengeralattjáró Kurita két nehézcirkálóját a tenger fenekére küldte, egy másik nehézcirkálót pedig súlyosan megrongált. Nem csak a naszádoktól értesültek az amerikaiak a császári flotta jelenlétéről: másnap hajnalban mind Kurita, mind pedig Nisimura kötelékét felderítő repülőgépek vették észre, sőt, a nap folyamán Sima hajóit is meglátták a levegőből.

Ezen a napon a Sibuyan-tengerre bejutó Kurita hajóit sorozatos légitámadások érték William F. Halsey altengernagy 3. Flottájának hordozóiról, ennek következtében a MUSZASI csatahajó elsüllyedt, több egység pedig megrongálódott. Azonban Ozava csalikötelékét végre észrevették, így Kuritát békén hagyva Halsey az ellenséges hordozók ellen indult.

Nisimura hajóit is légitámadás érte október 24-én reggel. 27 repülőgép csapott le a kötelékre. Egy bomba a FUSZO tatját érte, a találattól az ott tárolt repülőgépek és a vízibombáik is megsemmisültek. A páncéloson tűz ütött ki, amelyen csak órák múlva lettek úrrá. Egy másik bomba a második lövegtornya táján érte a csatahajót, több embert megölve. A JAMASIRO a mellette becsapódó bombák miatt jobbra megdőlt, ám a páncélost ellenoldali elárasztással sikerült egyenesbe hozni. A fedélzetét végiglövő repülőgépek miatt a csatahajón 20 tengerész meghalt.

2. A FUSZO és a MOGAMI légitámadás alatt október 24-én reggel

A támadás ellenére Nisimura a nap második felében rendületlenül közeledett a Surigao-szoros felé. Thomas C. Kinkaid (1888–1972) altengernagy, a leytei partraszállást biztosító 7. Flotta parancsnoka azonban tudomást szerzett erről a rajról, és úgy vélte, 25-én hajnalban már veszélyes lehet az amerikai erőkre nézve. Ezért október 24-én kora délután utasítást adott Jesse B. Oldendorf (1887–1974) ellentengernagynak, hogy hajóival a Surigao-szoros északi végénél szervezzen meg éjszakai őrjáratot és készüljön az ellenséggel való harcra. Az ellentengernagy biztosra ment. „Soha nem adok esélyt egy palimadárnak. Ha az ellenfelem eléggé ostoba ahhoz, hogy gyengébb erőkkel jöjjön ellenem, én biztosan nem fogok neki egy pillanatnyi nyugalmat sem hagyni” – jelentette ki. Kötelékét több, egymástól távol álló vonalba rendezte a szoros kijáratánál.

3. Jesse B. Oldendorf

Oldendorf legtávolabb a csatahajóit helyezte el, George L. Weyler (1886–1971) ellentengernagy parancsnoksága alatt; a köteléket a WEST VIRGINIA, a MARYLAND, a MISSISSIPPI, a TENNESSEE, a CALIFORNIA és a PENNSYLVANIA alkotta. Ezek a MISSISSIPPI kivételével mind ott voltak Pearl Harborban a japán támadás idején. Mindegyik sérült kevésbé vagy súlyosan, volt, amelyik el is süllyedt, ám mindet kijavították és visszatértek a szolgálatba. Rendelkezésre álló cirkálóit két részre osztotta. A LOUISVILLE, PORTLAND és MINNEAPOLIS nehézcirkálókból, illetve a DENVER és COLUMBIA könnyűcirkálókból álló bal oldali csoport parancsnokságát Oldendorf megtartotta magának, míg a jobb oldalra vezényelt SHROPSHIRE nehézcirkálót, a PHOENIX és BOISE könnyűcirkálókkal Russell S. Berkey (1893–1985) ellentengernagyra bízta. Az átjáró mindkét partja mellett 14-14 romboló tartózkodott. Volt még 39 torpedós motorcsónak (PT naszád) is, ezeket Oldendorf háromtagú csoportokban a szoros két oldalára vezényelte, hogy jelentsék az ellenség mozgását, majd sorban támadják is meg, amint lehetőségük nyílik rá.

Az átjáró északi végénél fel, s alá hajózó amerikaiak hatalmas túlerővel várták be az ellenséget. Ha a japánok behatolnak a szorosba, ott gyakorlatilag csak előre mehetnek, egyenesen Oldendorf hajói elé, és ha így lesz, az ellentengernagy végrehajthatja a T-áthúzást. A T-áthúzás klasszikus manőver, melynek során az egyik fél libasorban halad, míg a másik előtte merőlegesen halad el. A két kötelék így egy képzeletbeli T betű függőleges és vízszintes részét alkotja. A T vízszintes része mentén haladó fél hajóiról oldalsortüzekkel tudja támadni a függőleges rész mentén mozgó ellenség első néhány hajóját, míg az ezekről az egységekről csak előre, korlátozott mértékben tud visszalőni. Ha a függőleges rész mentén haladó fél el- vagy megfordulással ki is tud bújni hátrányos helyzetéből, akkor is nagy veszteségeket szenved el.

 4.T-áthúzás. A kék hajók teljes tüzérségükkel tudják támadni a piros hajókat, amelyek csak az orri ágyúikkal válaszolhatnak

Oldendorf így meglehetősen kedvező helyzetben várta az ellenséget, de egyetlen probléma azért adódott: a csatahajók partmenti lövetésre voltak berendezkedve, így lőszerkészletük nagyobb részét becsapódáskor robbanó, azaz rombológránátok adták, amelyek kevésbé hatásosak erősen védett hajók ellen. A japán nehéz hadihajókhoz páncéltörő gránátra lett volna szükség, ebből azonban az amerikaiak páncélosainak lőszerraktáraiban nem sok volt, csak néhány sortűzre elegendő. Ha az elfogyott, akkor csak rombológránátokkal lőhettek, melyekből már a Leytén partraszállók támogatása során is rengeteget elhasználtak.

Október 24-én este Nisimura üzent Kuritának és Tojoda Szoemu tengernagynak, a japán Egyesített Flotta parancsnokának: „Az a tervem, hogy áttörök a Leyte-öbölbe, és 25-én 4 órakor [a Leyte szigetén található – K. L.] Dulag közelébe hajózom”. Éjjel fél tizenegykor érte az altengernagy 18 csomóval (1 csomó = 1,852 kilométernyi haladás óránként) haladó hajóit az első támadás a motorcsónakok részéről, majd, ahogy haladt előre a szorosban, a többi PT naszád is elindította torpedóit, bár siker nélkül. A japán parancsnok 25-én hajnali 1 óra 30 perckor jelezte Kuritának és a mögötte haladó Simának: „Behatolok a Leyte-öbölbe. Több torpedónaszádot is észleltünk, de az ellenség helyzete ezen felül nem ismert”.

5. Amerikai PT naszádok

 Oldendorf is ebben az időben értesült a japánok pontos helyzetéről, akik úgy hajóztak be az átjáróba, hogy a MICSISIO és ASZAGUMO rombolók haladtak elöl, ezeket követte 4 kilométer távolságban a JAMASIRO csatahajó, oldalán a SIGURE és JAMAGUMO rombolókkal, majd 1 kilométerre lemaradva a FUSZO csatahajó következett, a sort pedig a MOGAMI nehézcirkáló zárta. Sima egységei 40 tengeri mérfölddel (1 tengeri mérföld = 1,852 kilométer) lemaradva hajóztak.

A motorcsónakok utolsó támadását hajnali 2 óra után visszaverték a japánok. A PT naszádok közül 30 tudott támadni, ebből tízet el is találtak a japánok, ám csak egy, a PT-493 veszett oda. Emberveszteségük 3 halott és 20 sebesült volt. Ugyan sikert nem értek el, de a jelentéseikből bizonyossá vált Oldendorf számára, hogy az ellenség közeledik. Negyed kettőkör a japánokat már a szövetséges cirkálók radarjain is látni lehetett. „Úgy tűnt, a stratégiájuk és a felderítésük minősége fordított arányban állt a bátorságukkal” – jegyezte meg egy amerikai tiszt.

 6. A FUSZO és JAMASIRO csatahajók

Október 25-én hajnali 3 órakor az 54. Rombolóflottillának a szoros keleti részén lévő egységei torpedókat lőttek ki Nisimura hajóira, majd a part felé fordulva, mesterséges füst védelmében elhajóztak. A torpedók közül egy vagy kettő eltalálta a FUSZO-t, amely jobbra dőlve kivált az alakzatból. Tíz perc múlva a flottilla nyugati oldalon lévő hajói támadtak. A császári egységek kitérő manőverekbe kezdtek, ám a JAMASIRO-t és három császári rombolót is eltalálták az amerikaiak torpedói: a JAMAGUMO elsüllyedt, a MICSISIO megbénult, az ASZAGUMO pedig súlyosan megrongálódott, de mozgásképes maradt. Az altengernagy parancsot adott a tovább haladásra, majd üzent Kuritának és Simának: „Ellenséges torpedónaszádok és rombolók a Surigao-szoros északi bejáratánál, mindkét oldalon. Két rombolónk torpedótalálat után sodródik. A JAMASIRO-t egy torpedó találta el, de ez nem akadályozza a harci képességeit”.

Tíz perccel később a szoros nyugati fele felől támadásba lendült a 24. Rombolóflottilla, ennek során a JAMASIRO újabb torpedótalálatot kapott. Az amerikai rombolók ezután rövid tűzharcot vívtak a japán hajókkal. Négy óra előtt a béna MICSISIO-ba újabb torpedók csapódtak, és a hajó gyorsan el is süllyedt.

A FUSZO csatahajó egyre rosszabb állapotba került; testébe sok víz ömlött be, és már az ellenoldali elárasztás sem segített. A hajó fél négy után felfordult és robbanások közepette elmerült; a belőle kiömlő olaj meggyulladt és bevilágította a szorost. A páncélos több, mint 1600 embert vitt magával a hullámsírba, személyzetéből egy tucatnyian menekültek meg. Sokáig úgy tudták, hogy a csatahajó a torpedótalálatokat követően kettétört és a darabjai még órákig a víz felszínén maradtak, ám a maroknyi túlélő beszámolójában nincs nyoma ennek; így az a valószínűbb, hogy a FUSZO egy darabban merült el.

7. A FUSZO csatahajó

Nagyjából a csatahajó pusztulása idején kezdett akcióba az 56. Rombolóflottilla is, ezzel a szűkszavú paranccsal: „Indítson támadást – kapja el a nagyfiúkat!” Hajnali négy óra körül a rombolók elindították torpedóikat, melyek közül egy vagy kettő el is találta a JAMASIRO-t.

3.51-kor Oldendorf cirkálói tüzet nyitottak Nisimura hajóira. „Az ideális helyzetben voltunk, olyan pozícióban, amelyről álmodtunk, amelyet a hadiakadémiai gyakorlatokon tanulmányoztunk és felvázoltunk, és amelyről soha nem is reméltük, hogy elérjük” – emlékezett az ellentengernagy zászlóshajójának kapitánya. Két perccel később a csatahajók radarral segített tűzvezetésű nehézágyúi is eldördültek. A 11 tengeri mérföldre (20 kilométerre) lévő, 12 csomós sebességgel vánszorgó JAMASIRO-t szinte azonnal találatok érték, míg az radar híján nem nagyon tudott visszalőni a sötétben, bár próbálta a visszavonuló rombolókat és az ellenséges cirkálókat eltalálni.

8. Amerikai cirkálók ágyútüze a Surigao-szorosban

 A nehéz hajók közül a PENNSYLVANIA néma maradt, mivel nem talált megfelelő célt. A lövetés kezdete után két perccel a MOGAMI nehézcirkáló lángba borulva balra kifordult és torpedókat lőtt ki az ellenségre. 4 órakor már a JAMASIRO is lángokban állt, majd balra elkanyarodott. A tűzharc idején az amerikai ALBERT W. GRANT romboló rossz időben volt a rossz helyen: a baráti erőktől 11 gránát, míg a JAMASIRO-tól és a MOGAMI-tól hét lövedék találta el. A komoly emberveszteséget szenvedett hajót végül egyik társa vontatta ki a tűzvonalból.

9. A CALIFORNIA csatahajó 1944-ben. Pearl Harborban elsüllyedt, kiemelték, modernizálták és tovább szolgált

 4.09-kor Oldendorf beszüntette a lövetést, mert attól tartott, hogy az amerikai rombolókat találja el a japánok helyett; utolsónak a MISSISSIPPI nehézágyúi lőtték ki gránátjaikat. A JAMASIRO ekkor 15 csomóra gyorsított és bal fordulóba kezdett. Pár perc múlva, amikor a páncélos balra dőlése már elérte a 45 fokot, a kapitánya kiadta a parancsot a hajó elhagyására. 4.19-kor a JAMASIRO csatahajó a személyzete 1636 tagjával együtt elmerült. A páncélossal az altengernagy is odaveszett; mindössze 10 ember maradt meg a legénységből. Abban a percben, amikor a csatahajó eltűnt az amerikai egységek radarjairól, Oldendorf ismét tűzparancsot adott ki, de már nem volt mire lőni. Nisimura kötelékéből a MOGAMI már eltávolodott, és a sérült, ám harcképes SIGURE romboló is visszafordult. „4.13-kor vagy 4.15-kor, miután nem sikerült megtalálni az ellenséget, és miután megállapítottam, hogy a kötelékünk többi hajója megsemmisült, úgy döntöttem, hogy visszavonulok, anélkül, hogy erre bárkitől is parancsot kaptam volna” – írta később a romboló kapitánya.

Bár a Nisimura után hajózó Sima altengernagy köteléke nem került harcba, a szorosban már vesztett egy egységet: az egyik motorcsónak torpedója október 25-én hajnali fél négy előtt eltalálta az ABUKUMA könnyűcirkálót. Az altengernagy 28 csomós sebességgel vágtatott Nisimura után, amikor 4.10-kor két nagy, lángokban álló hajóegységet észleltek. Negyedóra múlva az altengernagy két másik nagy objektumot vett észre, amelyek ellen cirkálói azonnal torpedótámadást intéztek. Mivel akkor ott sem baráti, sem pedig ellenséges hadihajó nem volt, a két nehézcirkáló valószínűleg a szorosban található Hibuson-szigetekre lőtte ki torpedóit. Ezután az admirális megfordította hajóit, hogy elhagyja a Surigao-szorost, arra, amerről jött. A fordulás idején találkoztak a MOGAMI-val. Sima zászlóshajója, a NACSI nehézcirkáló igyekezett elkerülni a súlyosan sérült nehézcirkálót, amelyről azt hitte, hogy csak sodródik. Mivel a MOGAMI még önerőből mozgott, ezért a két hajó össze is ütközött. A malőrt követően mind a SIGURE, mint a MOGAMI csatlakozott Sima kötelékéhez.

10. A MOGAMI nehézcirkáló. 1943-ra vízirepülőgép-anyahajó-cirkáló hibriddé építették át

Oldendorf cirkálókkal indult az ellenség után. 4 óra 40-kor üzenetet küldött Kinkaidnek: „Ellenséges cirkálók és rombolók menekülnek. Egy légitámadás nagyon kívánatos lenne”. Miután a lángokban álló MOGAMI-t többször is eltalálták, a hajók fél hatkor észak felé fordultak, hogy aztán negyed hétkor megint dél felé induljanak. Fél óra múlva az ellentengernagy ismét megfordult, Berkey cirkálórajára bízva a szorosban lévő sérült japán hajók elsüllyesztését. Amint azok 7.30-kor elsüllyesztették az ASZAGUMO rombolót, Oldendorf őket is visszarendelte az átjáróból. Közben az amerikai rombolók a vízben lévő japán túlélőket próbálták megmenteni. Érdekes, de nem meglepő tény, hogy a túlnyomó részük egyáltalán nem akarta, hogy az ellenség kihalássza őket a vízből. Csak erőszakkal sikerült néhányukat a hajók fedélzetére emelni, a többit sorsára kellett hagyni. Utóbbiak közül, aki kiúszott a partra, azt a szigeten élők ölték meg.

11. PT naszád japán túlélőt próbál kimenteni a vízből

A még mindig a felszínen lévő, elpusztíthatatlannak tűnő MOGAMI-t még 25-én reggel hordozóról felszállt TBF Avenger torpedóvető repülőgépek bombái találták el. Végül a cirkálót az AKEBONO romboló torpedóval elsüllyesztette; személyzetéből 192 ember esett el, 700 főt a romboló a fedélzetére vett. Az október 25-én hajnalban torpedótalálattól megsérült, 9 csomóval vánszorgó ABUKUMA könnyűcirkálót egy rombolónak a Mindanao szigetén található Dapitan kikötőbe kellett kísérnie. A hajót 26-án út közben a hadsereg B-24 nehézbombázói küldték a tenger fenekére.

A csata során amerikai részről egy PT naszád veszett oda, az összes résztvevő hajóraj embervesztesége 39 halott és 114 sebesült volt. A japán oldalon elveszett két csatahajó, egy nehézcirkáló, egy könnyűcirkáló és három romboló. Az emberveszteségekről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de csak a két csatahajóval nagyjából 3200 ember pusztult el, a többi elsüllyedt hajóval további 900-1000 fő.

A Nisimura kötelékéből egyedül megmaradt SIGURE romboló október 25-én délelőtt a következő üzenetet küldte Tojodának és Kuritának: „A SIGURE kivételével az összes hajó ágyútűz és torpedótámadás következtében elsüllyedt”. Közben Kurita senkitől sem zavartatva átjutott a San Bernardino-szoroson, majd a Samar sziget közelében rátalált az amerikai 7. Flotta egyik, kísérő repülőgép-hordozókból és rombolókból álló kötelékére. Néhány órás üldözést követően a japán altengernagy megszakította a harcot és hazaindult, anélkül, hogy elsöpörte volna az ellenséget. Döntésében szerepet játszott az, hogy a közelében erős amerikai hordozóköteléket sejtett, illetve az, hogy úgy vélte, a csatározással lekési a – már egyébként rég lekésett – leytei partraszállást, de a SIGURE-ről érkezett rossz hír is befolyásolta.

A Surigao-szorosban megvívott csata volt az utolsó, amelyben nehéz hadihajók vívtak tűzpárbajt, és talán az egyetlen nagyobb tengeri összecsapás a Csendes-óceáni hadszíntéren, amelyben a repülőgépek nem játszottak jelentős szerepet. A Fülöp-szigetek környékén október 24-én, 25-én és 26-án lezajlott tengeri harcok, köztük a Surigao-szorosban történtek, tovább erodálták a japán haditengerészetet, és egy lépéssel közelebb hozták az ázsiai szigetország vereségét.

Kiss László

12. A JAMASIRO amerikai hajók tüzében

 Képek forrásai

Címkép: https://hamptonroadsnavalmuseum.blogspot.com/2014/10/battleship-gunnery-at-battle-of-surigao.html?m=0

1. https://padresteve.com/tag/vice-admiral-shoji-nishimura/

2. https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fuso_Surigao_Strait.jpg

3. https://www.history.navy.mil/our-collections/photography/numerical-list-of-images/nhhc-series/nh-series/80-G-343000/80-G-343908.html

4. https://military.wikia.org/wiki/Crossing_the_T

5. https://commons.wikimedia.org/wiki/File:USS_PT-105.jpg

6.https://static.wikia.nocookie.net/againstallodds/images/8/8b/Fuso_and_Yamashiro.jpg/revision/latest?cb=20151126170709

7.https://www.reddit.com/r/WarshipPorn/comments/4zr9zf/imperial_japanese_navy_battleship_fuso_unknown/

8.https://commons.wikimedia.org/wiki/File:US_cruisers_firing_at_Battle_of_Surigao_Strait_1944.jpg

9. https://commons.wikimedia.org/wiki/File:USS_California_(BB-44)_-_80-G-166187.jpg

10. https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Mogami_running_trials_in_1935.jpg

11. https://www.history.navy.mil/content/history/museums/nmusn/explore/photography/wwii/wwii-pacific/leyte/surigao-strait/80-g-47001.html

12. https://www.usni.org/NH/second-salvo-surigao-strait