Európa-szerte jónéhány kora újkori erődítmény fennmaradt, amelyek az átépítések, korszerűsítések ellenére is őrzik eredeti formájukat. Csak hogy a legnagyobbakat említsem, az olaszországi Palmanova, a franciaországi Neuf-Brisach, a hollandiai Naarden méreteiknél fogva még az űrből is kivehetőek, akár 100 km magasból is, ha az ismert térképes szolgáltatás légifelvételeit nézzük és persze tudjuk, mit keresünk. A történelmi Magyarországon is épültek ilyen erődök, nem is kevés. Sokuk ma is áll, mint Pétervárad, illetve Belgrád sáncai Szerbiában, Fogaras, Nagyvárad, Arad, Brassó, és Gyulafehérvár Romániában. Sajnos, a legnagyobb erődítményből e tájon, Temesvárból egy, a turizmus céljaira átalakított, megcsonkított bástya maradt csupán. A mai Magyarországon ugyanez a helyzet, az egykor hatalmas győri erődítményt a 19. század folyamán szinte teljes egészében elbontották, csupán a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál áll még a Kastély-bástya és Sforza-félbástya. Szlovákiában Érsekújvárat érte ugyanez a sors, csupán a város alaprajza őrzi emlékét. Viszont ma is áll a Duna két partján Komárom, Közép-Európa legnagyobb erődítménye és a Vág jobb partján, Galgóctól kissé feljebb a jóval kevésbé ismert Lipótvár (Leopoldov). Ez utóbbi már csak azért sem kerülhetett be a (turista) köztudatba, mert a jobb sorsra érdemes falak között börtön található, értelemszerűen tehát az erődítmény csak bizonyos céllal látogatható.

Palmanova, Neuf-Brisach és Naarden a magasból

Lipótvár az 1663–1664. évi török háború hadieseményei következményeként épült meg. A Habsburgok számára a háború talán legsúlyosabb veszteségét jelentette, hogy 1663. szeptember 23-án a védők a viszonylag korszerűnek mondható Érsekújvár feladására kényszerültek. Ezzel a török portyák számára megnyílt a Vágvölgy, illetve – elvben – annak a lehetősége, hogy a Bécs előterét biztosító legfontosabb őrhelyeket, Győrt, Komáromot és Magyaróvárat észak felől megkerüljék. E veszély elhárítása, és természetesen a török kézre került Érsekújvár ellensúlyozása megkövetelte egy új erődítmény felépítését. Erre a háborút lezáró vasvári béke lehetőséget biztosított Habsburg (I.) Lipót német-római császárnak és magyar királynak (1657–1705). Mindez egyben azzal is járt, hogy teljesen át kellett szervezni a Bányavidéki főkapitányságot, amelynek az elveszett Érsekújvár volt a központja.

Lipótvár hadtörténeti múltjában nem túl sok említésre méltót találunk. A hódítók soha nem támadták, csupán Thököly Imre kurucai próbálkoztak 1678-ban. Ellenállt Rákóczi hadainak 1706-ban, 1849-ben viszont az addigra teljességgel elavult erődítményt a császári csapatok heves ágyúzásának hatására fel kellett adniok a védőknek. Ezt követően Lipótvár minden hadi jelentőségét elvesztette.

Ha tehát csak az (esemény)történetet nézzük, nem mondhatjuk, hogy az izgalmasabb lenne sok más magyarországi erődítményénél. Ám egy dolog miatt mégiscsak érdemes foglalkoznunk vele, és a hosszú bevezető is csak azért kellett, hogy kiemelje a továbbiak jelentőségét.

A 16–17. században a Kárpát-medencében felépített nagy erődítmények egyrészt a katonai igazgatás központjai, másrészt a kiépülő törökellenes védelmi rendszer fő védelmi egységei lettek. Károlyváros, Kanizsa, Győr, Komárom, Érsekújvár, Eger, Kassa, Szatmár és Várad építkezéseiről azonban nagyon keveset tudunk, köszönhetően a levéltári anyagok nagymérvű pusztulásának. Viszont épp Lipótvár esetében abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy jelentős mennyiségű irat maradt fent róla, így végig tudjuk követni az építkezés teljes menetét. Számomra is meglepő módon, ebben az irategyüttesben találtam egy, eddigi ismereteim szerint egyedülálló számítást, amely pontosan megadja az erőd méreteit.

Mielőtt azonban erre rátérünk, Lipótvár példáján nézzük meg, miként építettek egy ilyen erődítményt a 16–17. században. Kezdjük azzal, hogy az emberi és állati munkaerő mellett csupán a legegyszerűbb szerszámok, ásó, lapát, csákány, talicska, saroglya, szekér állt rendelkezésükre, néhány, ősidők óta ismert emelőszerkezet mellett. Az építkezés értelemszerűen az alapozással kezdődött. Minthogy ennek hatalmas tömegű földet, illetve téglát és követ kellett megtartania, ez a munka rendkívüli gondosságot igényelt. Az építők előtt bizonyára ott lebegett Kanizsa példája, ahol a gyenge alapozás miatt az erősség egy része egyszerűen elsüllyedt a mocsárban. De megemlíthetjük a komáromi Öregvár esetét is, amelyet az akkor még a falai lábát mosó két folyó, a Duna és a Vág találkozásánál, azok hordalékára kellett volna építeni. Ezt azonban egy vastag rétegben kicserélték, mégpedig messziről, szekereken odahordott, jó minőségű földdel.

A Lipótvár építésére kijelölt terület a Vág mocsaras árterében feküdt, tehát itt sem lehetett félvállról venni az alapozást. Először is sűrűn egymás mellé facölöpöket kellett leverni a talajba. Azt pontosan tudjuk, hogy 1224 négyzetölnyi (kb. 4400 m²) területet kellett megerősíteni, de azt nem, hogy hány cölöpre volt szükség. Egy 1665-ös megrendelésben 46000 darab, különböző vastagságú (10-50 cm), 8-10 öl (15-19 m) hosszú fenyő, illetve tölgy szerepel. Ilyen hosszú cölöpöket persze ma sem lenne könnyű a földbe verni, még gépekkel sem, hát még akkoriban, amikor csak kézi erővel működtetett cölöpverőket használtak. Kiindulva abból, hogy a palánképítkezéseknél 5-7 méter hosszú faoszlopokat használtak, és ezek egyharmada került a felszín alá, a levert cölöpök hosszát 2-3 méterre becsülhetjük. Az így elkészült alapra egy, a cölöpök közti kötést adó rácsozatot helyeztek, majd az egészet földdel fedték be. Ennek tetejére kerültek a felépítményt már biztosan tartó, négy láb (kb. 125-130 cm) vastag kőlapok.

Rekonstrukciós rajz egy 17. századi erődítmény falszerkezetéről

Az alap elkészülte után kezdődött a falak felhúzása. Takarékossági és célszerűségi megfontolásokból a várárokból kitermelt anyagból építették meg a földsáncokat, amelyeket kívülről kővel, téglával burkoltak. A szerkezet meglepően jól állta az ágyútüzet: a földtöltés kellő rugalmasságot adott, a befelé mélyen benyúló támpillérekkel megerősített kőfalazat pedig összetartotta, megtámasztotta a földet. Építés közben a földtöltés mindig annyival magasodott a falazat fölé, hogy az utóbbi megakadályozza az előbbi visszacsúszását a készülő árokba. Az árkokat egyébként állati erővel hajtott szivattyúkkal víztelenítették. A földhordáshoz rámpákat építettek az árokból a fal tetejéig, ahová a munkások talicskával vitték fel az anyagot, ott elegyengették, majd kézi döngölővel tömörítették. Nem tudjuk, hogy a földtöltést megerősítették-e a palánkváraknál szokásos belső farácsozattal.

Amint a falak elérték a kívánt magasságot és elkészültek a földtöltések, hozzáfogtak a mellvédek kialakításához, szintén keményre döngölt földből. Követ e célra már régen nem használtak, mert jól tudták, hogy a becsapódó vasgolyó ezernyi éles kőszilánkkal teríti be a közelben állókat, iszonyú sebeket okozva. A föld viszont jótékonyan elnyelte a lövedékeket. Hátra volt még a belső épületek: a tiszti és legénységi szállások, raktárak, hivatali épületek, s nem utolsó sorban a várkápolna felhúzása. A földtöltésben kialakított aknafigyelő folyosók és kazamaták építése az előbbivel párhuzamosan már megtörtént. A munka végső fázisában készültek a külső védművek, illetve kifalazták a várárok két oldalát. Legvégül került sorra a várkapu, amelyre ha felkerült a felirat az uralkodó, jelen esetben I. Lipót császár nevével és az évszámmal,[1] az erődítmény elvben elkészült... Elvben, mert majdnem biztosak lehetünk benne, hogy minden esetben évekig, évtizedekig dolgoztak még a kész erősségen. Lipótvár esetében a várparancsnok 1689-ben, tizenhat évvel a hivatalos záróaktus után azt jelentette az Udvari Haditanácsnak, hogy az erődítmény lassan szétomlik a karbantartás hiánya és a gyenge kivitelezés miatt. De megemlíthetem az 1550-es években épült Győr példáját is, ahol az 1594-es török ostromról tudósító Leó sáncmester leírta, hogy a falakról még mindig hiányoztak a mellvédek és a török tüzérség emiatt egyszerűen lesöpörte onnan a védőket.

Lipótvár kapuja a felirattal manapság, és a kapu eredeti tervrajza 1665-ből

Az elmondottakból remélhetőleg már így is kiviláglik, hogy az efféle munka a 16–17. században nem tartozott az egyszerűbbek közé. Ezt alábbiakban számokkal, a korábban már említett, egészen pontosan 1668 szeptemberében készült számítás segítségével kívánom alátámasztani.

Először azonban még vegyük elő újfent a mondott űrfelvételeket bemutató programot. Segítségével ugyanis megállapíthatóak az erőd mai méretei: két átellenes bástya csúcsa közt a távolság 620 m, ami nagyjából az Astoria és az Erzsébet híd pesti hídfője közti távolságnak felel meg. Két szomszédos bástya csúcsa közt 310 m van, a homlokvonalak hossza kb. 95 m, a szárnyaké 36 m, a kurtináké 116 m, a jelenlegi talajszinten mérve. Még az egykori, földből emelt külső védművek vonalai is felfedezhetőek a talajon. A falak magasságára a kapuról készült felvételről is lehet következtetni, de szerencsére korabeli adatok is rendelkezésünkre állnak. Ezek szerint a kőfalat alul nyolc láb, felül négy láb vastagságúra méretezték (2,5, ill. 1,3 m), a fal magassága elérte a tíz métert.

Lipótvár az űrből

De ebből még mindig nem érzékelhető igazán az erődítmény mérete. Ha viszont a fent említett korabeli számításokat vesszük alapul, meglepően pontos eredményeket kapunk. Maga a számítás módja teljesen logikus. Az erődítményt szabályos hatszög formájúra tervezték, így hat, a középponton áthaladó egyenes mentén hat egyforma részre osztható. E hatodrészek is felezhetőek, és végül az erődhöz szükséges föld- és kőmennyiség kiszámításához ezt az egytizenketted részt vették alapul. Még ezt is két részre bontották, a várfalon kívüli és belüli építményekre, külön véve értelemszerűen a kőfalazást és a földtöltést. Alap mértékegységként a lábat és az ölt[2] használták. A munka során az adott védműrész keresztmetszetének négyzetlábban megadott felületéből indultak ki, de ezt is részekre bontották, hogy minél egyszerűbben számolhassanak. Az eredmények olykor hibásak, de nagyságrendi eltérés nem történt.

Nem kívánom az Olvasót építészeti-technikai részletekkel és feleslegesen sok adattal terhelni, így csupán a számvetés végeredményeire szorítkozom. A külső védművekhez átszámítva és korrigálva 112188 m³ föld, a bástyákhoz és a kurtinákhoz 474506 m³ föld és 82797 m³ falazat beépítését tartották szükségesnek (mindösszesen tehát 586694 m³ föld). Ez így önmagában nem sokat mond, de ez az anyagmennyiség, egy manapság gyakorta használt viszonyítási alapot véve, 267,5 olimpiai úszómedencét töltene meg. Ha mindezt szabványos, 35 m³ befogadóképességű tehervagonokkal kellene elszállítani, 19129 darabot kellene megtölteni. Ezek 10 m-es hosszát alapul véve majd 192 km hosszú szerelvényt kapnánk, amely alig valamivel kevesebb a Budapest–Miskolc közti vasúti pálya hosszánál. Más megközelítésben, ha a térfogat helyett a súlyt próbáljuk érzékeltetni (figyelembe véve a lehetséges kő- és földfélék fajsúlyát, erősen átlagolva), kb. 1250000 tonna jön ki.

Két oldal a Lipótvár építéséhez szükséges földmennyiségről készített számításból

Végül azt kellene kiszámítani, hogy a korabeli eszközökkel mit jelentett ezen anyagmennyiség megmozgatása. Figyelembe kell azonban venni, hogy az emberi és állati munkaerő, illetve a szerszámok fizikai képességeit és lehetőségeit, már csak az időbeli távolság okán is, nagyon nehéz megbecsülni is. A helyzetet ráadásul tovább nehezíti, hogy ezen anyagokat nem sík terepen kellett szállítani, hanem például az egyre mélyülő árokból az egyre magasodó falak tetejére kellett felhordani, tehát nehéz megmondani, egy nap hány fordulót tudtak megtenni a dolgosok. A munka emellett nyilván nem folyamatosan zajlott, hiszen a földtöltést a kőfalazáshoz igazodva lehetett beépíteni. A beépítést egyébként szó szerint kell érteni, hiszen nem volt elég a földet egyszerűen felhordani, azt el kellett teríteni, le kellett döngölni. Nyilvánvalóan számos egyéb tényezőt is figyelembe kellene venni, így pl. a pénzhiány vagy az időjárás miatti késedelmeket, de ez szinte lehetetlen. Így csupán a földmunkákra fordítandó tényleges időt próbálom megbecsülni.

A probléma megoldásban némi segítséget nyújt a korabeli szakirodalom. Az első és legfontosabb adat, amit ezekből a könyvekből nyerhetünk, az a korabeli talicska mérete. Erre vonatkozóan csaknem egységesen kb. 40×40×20–30 cm-es méreteket adnak meg, ami nagyjából 0,05 m³-es befogadóképességet jelent, ez pedig megfelel az egyhelyütt olvasható (egy-)másfél köblábnak. Így tehát a fentebb megadott földmennyiség elszállításához elvben összesen 11733880 fordulót kellett teljesíteni.

A következő kérdés, hogy hányan dolgoztak Lipótvár építkezésén, és közülük hány fő foglalkozott a földhordással. Erre furcsa módon kevés adatot találtam. 1665. májusában az építkezésen 1200 munkás dolgozott, másutt 600 fő szerepel, 1672 júniusában viszont azt halljuk, hogy 2000 főt is meghaladja ez a szám. Később viszont arról olvashatunk, hogy a helyőrség katonáit fogták munkára, mert a robotra rendelt parasztok és a napszámosok jórészt elhagyták az építkezést.

Végül arra kell választ találni, mennyi ideig dolgoztak az emberek az építkezésen. Azt tudjuk, hogy április elejétől október végéig, 8 hónapon át tartott az építési szezon, heti hat napon át, ami tehát 210 munkanapot jelent. Véleményem szerint átlagosan napi 12 órás munkaidővel számolhatunk, bár erre nincs konkrét adatom. A legnehezebben megállapítható tényező, mint jeleztem, az, hogy egy nap alatt hány fordulót tudtak teljesíteni. Az egyik korbeli szakkönyvben azt találjuk, hogy ha sík terepen 100 lépésre (kb. 70 m) kell elhordani a földet, akkor naponta 220 fordulót lehet teljesíteni. Ám Lipótvárnál az egyre mélyülő árokból kellett az egyre magasabb védművekre felhordani a földet, és ahogy lejjebb ástak, úgy lett egyre vizenyősebb, mocsarasabb a talaj, rendkívüli módon megnehezítve a munkát. Mindehhez hozzátéve azt, amit fentebb a föld beépítésével kapcsolatban leírtam, úgy vélem, óránként 3–4 fordulónál többet még ideális feltételek között sem tehettek meg, még akkor sem, ha teljesítménybérezést kaptak.

Mindezek alapján, a fenti létszámokból kiindulva, 600 főnek kb. 400–550, 1600 főnek kb. 150–200 munkanapra volna szüksége az adott földmennyiség elszállításához. Durva megközelítéssel tehát a földmunka 1–3 építési szezon tiszta idejét tette ki, Lipótvár építése viszont nyolc évig (1665–1673) tartott. Ehhez képest a földmunkák időigénye nem tűnik soknak, de mennyisége láttán egyértelmű, hogy ez legnagyobb emberi és anyagi ráfordítást igénylő tevékenység. A forrásokból azonban kiderül, hogy a már említett alapozási munkák, valamint a kőfejtés, kőfaragás és falazás, a téglaégetés szintén hatalmas feladatot jelentett az építkezésen dolgozóknak.

Lipótvár erődjének számítógépes rekonstrukciója

Számos további adatot lehetne még felvonultatni a nehézségek bemutatására, és még nem szóltam a nyersanyag-beszerzés és a szállítás problémáiról sem. A pénzügyi gondok pedig egy külön fejezetet jelentenek a történetben. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes kitérni arra, hogy a franciákkal és a törökökkel kétfrontos háborút vívó Habsburg monarchia katonai gépezetében valójában mekkora szerepet játszott egy ilyen erődítmény. Tudjuk persze, hogy párhuzamosan számos továbbit várat építettek vagy erősítettek folyamatosan a birodalom más részein is, mint pl. Prágát, Großglogaut, Glatzot, Egert, Brünnt, vagy, mint már említettem, a Magyar Királyság területén Győrt, Komáromot, Szatmárt, Szendrőt, Tokajt, Kállót, hogy a kisebbekről ne is beszéljünk. Lipótvár jelentőségét legegyszerűbben talán a rá költött pénz nagyságával lehet bemutatni. 1665-ben, az munkálatok kezdetén 117154 forintba került az építkezés, miközben egy másik forrás szerint az összes magyarországi várépítésre (Lipótvárral együtt) 182300 forintot fizettek, Bécsre csupán 18000 forintot, a birodalomban pedig mindösszesen 296600 forintot adtak ilyen célra. Ez pedig az 1665. évi, 1190193 forintra taksált hadi kiadások negyede, Lipótvár költsége pedig ennek majd 10%-a. Az összeg azonban ne tévesszen meg senkit Bécs szándékait és céljait illetően: ezt a pénzben (is) megnyilvánuló törődést jelentős részben a félelem generálta, hiszen Bécs előterének védelméről volt szó.

 Domokos György

Képek

Lipótvár, légifelvétel (a Civertan Bt. engedélyével)

Palmanova
https://www.itinari.com/palmanova-the-star-shaped-city-hkts

Neuf-Brisach
https://www.reddit.com/r/europe/comments/9juutc/neufbrisach_hautrhin_france/

Naarden
https://www.reddit.com/r/interestingasfuck/comments/fpdj7k/naarden_vesting_a_fort_city_in_the_netherlands/

Rekonstrukciós rajz egy 17. századi erődítmény falszerkezetéről
Eduard Wagner: Ars bella gerendi. Aus dem Soldatenleben im Dreissigjährigen Krieg. Prága, 1980. 196., 204.

Lipótvár kapuja a felirattal manapság, és a kapu eredeti tervrajza 1665-ből
fotó: https://www.hrady-zamky.sk/leopoldov/#history-4
rajz: Österreichisches Staatsarchiv, Kriegsarchiv, Kartensammlung, G VII 54-350

Lipótvár az űrből (GoogleEarth)

Két oldal a Lipótvár építéséhez szükséges földmennyiségről készített számításból
Österreichisches Staatsarchiv, Finanz- und Hofkammerarchiv, Hoffinanz Ungarn, 1669. január 18.

Lipótvár erődjének számítógépes rekonstrukciója (a szerző munkája)

[1] Érdemes felfigyelni arra, hogy a kapun ma az 1669-es évszám látható, a terven az építés kezdetének éve, 1665 olvasható, míg a forrásokban az 1673-as dátum szerepel.

[2] 1 bécsi láb = 31,6 cm, 1 bécsi öl = 6 bécsi láb = 1,896 m. Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874. Budapest, 1990. 150., 176–177.