A huszár, aki öt császárt szolgált: Vécsey Ágost élete
A vécsei és hajnácskői Vécsey család leghíresebb tagja kétségkívül az a Vécsey Károly volt, akinek nevét aradi vértanúként minden általános iskolás diák ismeri. Ő azonban egyáltalán nem az egyetlen olyan tagja volt a családnak, aki katonaként szolgált. Ebben a cikkben apja, Ágost életébe szeretnék bepillantást adni. Báró Vécsey Szigbert alezredesnek és feleségének, szklabinai és blatniczai báró Révay Zsófiának egyetlen fia Ágost néven született, aki 1770 körül a galíciai Leszinówban látta meg a napvilágot. Hogy a Hadik-huszárok alezredese és terhes felesége mit keresett az akkor még területileg szuverén Lengyel Királyság területén, arra sajnos biztos válaszunk nincsen. Míg a kis Vécsey otthon nevelkedett, apja folytatta szolgálatát, 1773-ban a Császár-huszárezred ezredesévé léptették elő, melynek élén részt vett a bajor örökösödési háborúban (1778-1779), melyet követően, 1783-ban megkapta vezérőrnagyi rangját. A fiatalemberré serdülő Ágost apja példáján fellelkesülve szintén katona akart lenni, így 18 éves korában, 1788. augusztus 21-én zászlósként állt be a 47. Kinsky-gyalogezredbe. Itt azonban nem töltött el sok időt. Alig hét hónappal később, 1789. március 12-én áthelyezték a 28. Wartensleben-gyalogezredbe. Az 1788 februárjában kitört török háborúban harcoló császári-királyi csapatokhoz azonban nem gyalogostisztként, hanem vértestisztként csatlakozott.
1. Az 1789-es foksányi csatát ábrázoló korabeli kép részlete.
1790. április 24-én ugyanis megkapta áthelyezését a 27. Czartorisky-Sangusko-vértesezredbe, és annak alhadnagyaként apja kíséretében szolgált. Hamarosan tragédia történt a Vécsey családban, 1791-ben 48 éves korában ugyanis meghalt Ágost édesanyja, Révay Zsófia. A következő két évből Ágostról sajnos kevés információ áll rendelkezésünkre. Annyi biztos, hogy apja már 1792-ben újranősül, zichi és vásonkeői gróf Zichy Terézt veszi feleségül, aki így Ágost mostohaanyjává vált. 1793. március 14-én Ágost megkapta főhadnagyi kinevezését a 17. Lipót főherceg-huszárezredbe. Egységéhez hamarosan csatlakozott a rajnai fronton. Augusztus 20-án Jockgrimnél már szakaszával saját kezdeményezésre megrohanta a visszavonuló franciákat, azoktól négy ágyút és négy lőszeres kocsit zsákmányolt, illetve elfogott 30 francia gyalogost, azok felettesével együtt, és “ettől kezdve majdnem valamennyi ütközetben kitűnt merész, ügyes (had)mozdulataival”. Az Udvari Haditanács bürokráciája lassan őrölt, így szolgálatát és ezt a huszárcsínyt csak 1794. május 1-én honorálták másodkapitányi előléptetéssel, mellyel együtt áthelyezése is megérkezett az apja tulajdonában álló 34. Vécsey-huszárezredbe, ahol Kray Pál elővédjébe beosztva szolgált Károly főherceg alatt, egészen az 1797-es Campo Formiói békéig.
2. A Vécsey-huszárok egyik közhuszárja 1798-ból.
A második koalíciós háború 1798. novemberi kitörése után Vécseyt újra Németországba vezényelték, ahol másfél svadron Vécsey-huszárból és két gyalogszázadból álló portyázó különítménye (Streifcommando) Bázel mellett belefutott egy francia hadosztály nagyobb részébe. Azok mindent elkövettek, hogy Vécsey egységét átkarolják, elfogják és megsemmisítsék, de a magyar huszárkapitány ébersége és vakmerősége minden ilyen próbálkozást ellehetetlenített. 1799. július 29-én Zell im Wiesentalnál végül egy francia féldandár kezdeményezett harcot egysége ellen, azonban hiába támadták három oldalról állásait, 8 órán át olyan makacsul és bátran tartotta helyzetét Vécsey, hogy ezért külön dicséretet kapott, sőt október 4-én elsőkapitánnyá léptették elő az átszámozott 4. Vécsey-huszárezredben. Nem sokkal később, október 16-án Vécsey újra kitüntette magát, ezúttal parancsnoka előtt. Gróf Eszterházy Pál, a Vécsey huszárok ezredese három svadronnal és egy üteggel a Neckarhausen mellett előrenyomuló francia csapatokat támadta meg, azonban váratlanul egy francia huszárezred jelent meg a csatatéren, és a városból kitörve átkarolta Eszterházy három svadronját, lehetetlenné téve annak visszavonulását. A Vécsey-huszárok hiába védekeztek vitézen, a franciák számos huszárt levágtak, az üteg három ágyúját megszerezték, Eszterházy Pált pedig elfogták.
3. A Vécsey-huszárok egy tisztje 1800-ból.
Az alig 23 éves Vécsey ekkor jelent meg a színen a negyedik svadronnal, és sikerrel megfutamította az ezredét már-már legyőző francia huszárokat, kiszabadítva parancsnokát, huszárjait, sőt még az üteg ágyúit is visszaszerezte. Vécsey bátor, és saját kezdeményezésre indult támadása nélkül a Rajnán átkelő francia csapatok fenyegethették volna a Mannheim környékén állomásozó császári-királyi csapatok összeköttetési vonalait, azok tüzérségi tartalékával együtt. A svadron tagjai között 1 arany- és 6 ezüst vitézségi érmet osztottak ki azok bátorságáért. Az 1800. május 20-a utáni csatározásokban a Vécsey-huszárok újra aktív szerepet vállaltak az Iller völgyében a császári-királyi hadsereg Ulm felé tartó visszavonulása alatt. Az elővéd másik huszárezredét, a Blankenstein-huszárokat “lekörözve” 56 foglyot és 31 lovat zsákmányoltak. 1801. január 1-én Vécseyt áthelyezték a magyar inszurrekció Hont és Esztergom vármegyei gyalogzászlóaljába, ahol 26-án őrnagyi rangot kapott, majd az 1801. februári lunéville-i béke után május 1-én létszámfeletti őrnagyként visszahelyezték a 4-es Vécsey-huszárokhoz.
4. A nemesi inszurrekció egy gyalogostisztjének egyenruhája a korszakból.
Ugyanebben az évben, 31 évesen Ágost feleségül vette élete párját, az ekkor még alig 15 éves Amália Karolina Colsont. A pár boldogságát azonban hamarosan beárnyékolta mostohaanyjának, Zichy Teréznek halála 1802-ben. Az ezt követő béke éveiben császári-királyi kamarási címének megszerzése mellett Vécsey emelkedése az ezred hierarchiájában sem lassult le, hiszen 1802. március 31-én másodőrnagyi, 1804. március 31-én pedig elsőőrnagyi kinevezését vehette át a 4-es, most már Hessen-Homburg-huszárezrednél. Embereinek legalábbis egy részével igen jó kapcsolata lehetett, hiszen mikor 1803-ban megkeresztelik elsőszülöttjét Károlyt, annak egyik keresztszülője Kardoss Mihály, a Hessen-Homburg-huszárezred közvitéze. 1805-ben Napóleon császár ulmi hadjárata után a Kutuzov vezette visszavonuló orosz és császári-királyi csapatok hátvédjét többek között a Hessen-Homburg huszárok adták.
5. Jobboldalon a 4-es Hessen-Homburg huszárok őrmesteri egyenruhája 1805-ben.
Asten mellett a visszavonuló hátvéd két svadronját három ellenséges lovasezred támadta meg. A két svadron hamarosan megfutott ekkora nyomás alatt, így a franciák és a visszavonuló koalíciós csapatok között szinte semmilyen akadály nem volt. Kutuzov csapatai az Ennsnél igyekeztek minél hamarabb átkelni a Dunán, miközben az előrenyomuló francia csapatok egyre közelebb értek hozzájuk, hisz semmi nem lassította le őket. A portyázásból épp időben visszatérő Vécsey azonban gyorsan felismerte a helyzet komolyságát, és osztályával (a huszárezred 3. osztálya volt a mindenkori elsőőrnagyi osztály a maga két svadronjával) lendületesen az előrenyomuló francia csapatokra tört, visszavetve azokat, és ezzel elég időt nyert nemcsak az orosz tüzérség és a poggyász átkelésére, hanem arra is, hogy azok a várost követően, az Enns folyó jobb partján pozíciókat elfoglalva képesek legyenek fedezni a híd lerombolását. Ezt hamarosan, november 27-én alezredesi kinevezésével jutalmazták, majd nemsokára arra is lehetőséget kapott, hogy a kinevezés helyességét igazolja, ugyanis ezrede részt vett az austerlitzi csatában is. December 2-án Austerlitznél Buxhoeveden elővédjének részeként a Hessen-Homburg-huszárok a Telnitz ellen induló gyalogság támogatásának feladatát kapták.
6. Francia csapatok védik Telnitz faluját. A háttérben kivehetőek a Hessen-Homburg huszárok.
Az összecsapás egy pontján az ellentámadó francia zászlóaljak egyike a ködben már nagyjából 25 lépésnyire megközelítette a Vécsey vezette alezredesi osztályt, aki a helyzet felismerése után parancs nélkül a súlyos golyózáporban rohamra vezette az embereit olyan sikerrel, hogy a támadó francia egység jelentős részét vagy elfogták, vagy pedig szétverték, ezzel ideiglenesen csökkentve a koalíciós csapatok balszárnyára nehezedő nyomást. A roham sikere után az erősítésként beérkező orosz csapatok a székely határőrökhöz csatlakozva, “feltűzött szuronnyal, hétszer ismételve a rohamot, birtokba vették a falut.” Vitézi hírneve eljuthatott Ferenc császár fülébe is, mivel Vécsey volt az, aki a csata után december 4-én, Ferenc császárt egy 150 huszárból álló különítménnyel a morvaországi Nasedlowitz-i malomhoz kísérte, ahol az Napóleonnal személyesen találkozott.
7. Ferenc császár és Napóleon találkozása Antoine-Jean Gros 1812-es festményén. A Vécsey vezette huszárok sajnos nem lettek megjelenítve.
A pozsonyi békét követően háborús bravúrjainak értékeléseként Ferenc császár 1806. május 28-án a katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét adományozta neki. 1807. november 1-én átlépett a 8. Kienmayer-huszárezredbe, de alig hét hónap múlva, 1808. június 19-én már a Kienmayer-huszárok parancsnokságát bízták rá, azok ezredeseként. Ebben a pozícióban érte az ötödik koalíciós háború kitörése, amikor Károly főherceg vezetésével a Fősereg csapatai benyomultak Bajorországba, ott azonban sorozatos vereségeket szenvedtek Napóleontól. A bajorországi katasztrófa után Vécsey a huszárjaival együtt Hiller csapataival, a Dunától délre vonult vissza Bécs irányába, elszakadva a Károly főherceg vezette Főseregtől.
8. A császári-királyi lovasság ellentámadása az ebelsbergi csatában Dietrich Monten 1825-ös festményén.
1809. május 3-án Ebelsbergnél Coëhorn tábornok francia csapatai két oszlopban igyekeztek kitörni a városból, megfuttatva a 7. Würzburg-gyalogezred, illetve az 58. Beaulieu-gyalogezred harmadik zászlóaljait. Vécsey vezetésével a Kienmayer-huszárok éppen a várossal szemben igyekeztek rendezni soraikat. Amikor a franciák közeledését jelző csatározóik hirtelen megjelentek, és tüzet nyitottak a huszárokra, Vécsey (Radetzky szavaival élve) “egy igazán hősi szellem ihletésére hallgatva” lovasait azonnal a franciák ellen indította galoppban. Némi erősítés beérkezésének hála a franciákat sikerült visszaszorítani, és ezzel egy időre elodázni átkelésüket. Radetzkyt olyan mértékben lenyűgözte Vécsey gyors reakciója, hogy a sérült Meskó József helyett ő vehette át Hiller hátvédének egyik parancsnoki tisztségét (Schustekh altábornagy és Reinwaldt vezérőrnagy mellé). Május 24-én az asperni csatatéren szerzett érdemei elismeréseként Károly főherceg soron kívül vezérőrnaggyá léptette elő, és rábízta a VI. hadtest (Klenau) előőrsének parancsnokságát.
9. Császári-királyi vezérőrnagyi egyenruha 1809-ben.
Ebben a pozícióban a Fősereg jobbszárnyán előrenyomulva a wagrami csatában az Aspern és Essling közötti területet foglalta vissza az VI. hadtesttel egyetemben, és tartotta azt kicsiny dandárjával, melyben a Kienmayer huszárezred nyolc svadronja, két század szentgyörgyi és két század brodi határőr volt. Miután a franciák elfoglalták Stadl-Enzersdorfot, valamint a közte és Essling között található erődítéseket, csapataik tüzet nyitottak Vécsey előőrseire. Ezek a legsúlyosabb ágyútűznek is ellenálltak egészen a Kottulinsky hadosztály visszavonulásáig, melynek Vécsey különítménye egyszeriben elővédből hátvédje lett. Ezt viszonylagos rendben sikerrel végre is hajtották észak-nyugati irányban Hirschstettenig, itt azonban Vécsey észrevette, hogy a túlerőben lévő francia lovasság olyan támadásra készül, amit az ő huszárjai képtelenek lennének egyedül elhárítani. 8 századnyi határőrét így zárt hadrendbe (battalionmasse) állította, majd a beérkező francia támadás ellen ezredét több oldalról, egyszerre vezette rohamra, ezzel elérve, hogy támadásai hatására a francia roham szétzilálódott. Ezt követően Vécsey a szentgyörgyi határőrökhöz sietett, hogy azokkal fogadja a beérkező francia lovasokat.
10. A wagrami csata térképe.
Ahogy korábban Aspern-Esslingnél, úgy ekkor is képtelen volt a francia lovasság a zárt hadrendben álló császári-királyi egységeknek a megtörésére, és hamarosan véres fejjel voltak kénytelenek visszavonulni, így Vécsey hátvédjének visszavonulása zavartalanul folytatódhatott. Hiába a vitézség, az odaadás és az áldozatok, a wagrami vereség után, a znaimi csatát követően Károly főherceg fegyverszünetért folyamodott, mely hamarosan a schönbrunni békéhez vezetett. A béke a hadsereg méretének csökkentését hozta magával és 1810. január 1-én Vécseyt is nyugdíjazták. Majdnem két év múlva, 1811. december 13-án azonban reaktiválták, és dandárparancsnoki beosztásban Eszéken helyezték el. Itt 1813-ig maradt, amikor a Belső-Ausztriai Hadsereghez irányították át, majd április 17-én eddigi hadi szolgálatainak elismeréseként a császár grófi rangra emelte Vécsey tábornokot és leszármazottait. Ezt követően dandárparancsnokként Eugène de Beauharnais alkirály ellen harcolt Itáliában, ahol aktív szerepet vállalt a Dráva-völgyének felszabadításában. Szeptember 13-án Feistritz-nél Vécsey beásott dandárját Paul Grenier tábornok két francia hadosztálya rohanta meg.
11. A feistritzi ütközet térképe.
Maroknyi kis egységében a 13. Reisky gyalogezred 10 százada, a 64. Chasteler gyalogezred 1 zászlóalja, a 9. jäger-zászlóalj 6 százada és az 1. Merveldt-ulánusok 4 svadronja volt. Vécsey olyan ügyesen irányította csapatát, hogy 10 órán át (délelőtt 10-től este 8-ig) feltartóztatta a francia támadásokat, és csak a hollenburgi híd lerombolása után vonult vissza, így ellehetetlenítve egy gyors, és sikeres francia üldözést. 13 nap múlva, a császári-királyi csapatok a Vécsey terve alapján végrehajtott ellentámadás alatt a várost szinte harc nélkül vették vissza. A hadjárat további szakaszaiban Vécsey előbb az olasz, majd a svájci határszélen vívott harcokban jeleskedett, és különösen kitüntette magát 1815-ben, amikor a Bázel melletti rajnai átkeléskor az elővéd parancsnokságát látta el. Ebben az évben tüntették ki az orosz Szent Vlagyimir-rend III. osztályával. Katonai pályája azonban nem ért véget a napóleoni háborúkkal, hiszen 1820-ban dandárparancsnoki pozíciót kapott Itáliában, november 19-én pedig már altábornagyi előléptetését vehette át, milánói hadosztályparancsnoki kinevezésével együtt. Ugyanakkor ebben az évben elveszítette édesapját is, aki oly nagy hatással volt életére. Amikor a napóleoni háborúk utóhatásaként felkelések törtek ki Nápolyban és Piedmontban 1821-ben, Vécsey hadosztályparancsnoki kinevezést kapott a Frimont vezette hadseregben. Ő volt annak a hadosztálynak a parancsnoka, amely Pavia mellett átkelt a Ticino folyón, majd folyamatos harcok között sikerrel elérte Alessandria vidékét, ezzel lecsendesítve a piedmonti tartományt.
12. I. Ferdinánd király visszatérése Nápoly trónjára a császári-királyi hadsereg segítségével.
1821. május 4-én elküldték Carlo Felice szárd-piedmonti királyhoz, akinek a segítségével megszervezte Piedmont megszállását. A szolgálatáért cserébe a király kitüntette a szárd-piedmonti Királyi Szent Móric- és Lázár-rend nagykeresztjével. Ezt követően 1823-ban hadosztályparancsnok volt Nagyváradon, 1831-ben pedig már Pesten. 1826-ban elveszítette feleségét, így egyedül maradt 13 gyermekével, Károllyal (későbbi honvédtábornok), Sándorral (későbbi jáki apát), Jenővel (későbbi huszárkapitány), Eduárddal (későbbi százados), Ágosttal (későbbi kapitány), Adolffal (későbbi nemesi testőr), Máriával (későbbi palotahölgy), Angelikával, Karolinával, Emíliával, Amáliával, Jozefinával és Felíciával. A család otthon egyébként németül beszélt, ugyanis Amália Colson egyáltalán nem, Vécsey Ágost pedig csak törve beszélte a magyar nyelvet.
13. Vécsey Károly (1803–1849) honvéd vezérőrnagy portréja.
Ezt követően, 1829. március 9-én elnyerte a 3. számú Ferdinánd főherceg-huszárezred másodtulajdonosi méltóságát, 1838. december 10-én pedig a valóságos belső titkos tanácsosi címet. 1840. április 2-án Vécseyt a Magyar Királyi Nemesi Testőrség kapitányává nevezték ki, amit április 2-án lovassági tábornokká való kinevezése követett. 1843-ban a Johannita-rend lovagkeresztjét kapta meg, és személyesen is részt vett az 1843/44-es országgyűlés felsőtáblájának munkájában, ahogyan az ezt követő 1847/48-as országgyűlésen is. Az 1848-as szabadságharc igen nehéz helyzetbe hozta a magyar származású, de a Habsburg uralkodókra felesküdött tábornokokat. Többségük végül uralkodóját választotta (pl. Récsey Ádám, Martonitz András, Zichy Ferdinánd, Puchner Antal, Gyulai Ferenc), de kisebb részük a szabadságharc korai szakaszában még a magyar országgyűlésnek engedelmeskedett (pl. Móga János, Teleki Ádám, Fackh József). A tiszti és főtiszti kar magyar származású tisztjei azonban a tábornokoknál jóval lelkesebben álltak a magyar szabadság ügye mellé, például a Vécsey-házaspár 1803-ban született elsőszülöttje, Vécsey Károly, aki a magyar honvédsereg egyik tábornoka lett, a világosi fegyverletétel után pedig az aradi várbörtönben raboskodott.
14. Az aradi vértanúk kivégzése Thorma János festményén.
Fiának hőstetteit Ágost – akitől Kossuth szavaival élve “mi sem áll távolabb, minthogy rebelliseket támogasson” – valószínűleg Bécsből követte végig, hiszen lovassági tábornokként őt hivatása, katonai beosztása és fegyelme is a bécsi udvarhoz, uralkodójához kötötte. A Magyar Királyi Nemesi Testőrségnek a szabadságharc utáni, 1850. január 8-ai feloszlatását követően aznapi hatállyal nyugállományba helyezték, ezt azonban egy családi tragédia előzte meg. 1849. szeptember 21-én kimondták a halálos ítéletet Vécsey Károly honvédtábornokra, Vécsey Ágost legidősebb fiára. Ő ahelyett, hogy hosszú szolgálatára hivatkozva fia számára kegyelemért könyörgött volna, külön kérvényeztette, hogy a “lázadókhoz” pártolt Károlyt utolsóként végezzék ki október 6-án, így végig kelljen néznie társai halálát.
15. Vécsey Ágoston portréja a Vasárnapi Újság 1857. április 5-ei lapszámának címlapján
Vécsey Ágost nyugalmazott lovassági tábornok végül 1857. január 15-én halt meg Bécsben. A hadseregbe való belépésekor II. Józsefre esküdött fel, nyugdíját pedig I. Ferenc József folyósította annak az idős katonának, aki így 61 év katonai szolgálat alatt 5 császárt szolgált és 15 hadjáratban bizonyította hihetetlen bátorságát, katonai éleslátását és az uralkodó iránt rendíthetetlen hűségét, ami még a fia iránt érzett szeretetét is felülírta.
Varga Máté
Bibliográfia:
http://w.genealogy.euweb.cz/hung/vecsey2.html
https://mult-kor.hu/hogyan-leptek-a-vesztohelyre-az-aradi-vertanuk-20171006?pIdx=4
https://www.napoleon-series.org/military-info/organization/Austria/cavalry/c_austriancav.html
A tartalék önálló fölhasználása. In: Hadtörténeti Közlemények (7.) 1894.
Csikány Tamás: Székely határőrezredek az austerlitzi csatában. In: Hadtörténeti Közlemények (129.) 2016.
Dr. Boross Zoltán: Vécsey Károly honvédtábornok. In: Honismeret (26.) 1998.
George F. Nafziger, Marco Gioannini: The Defense of the Napoleonic Kingdom of Northern Italy, 1813-1814. Westport. 2002.
Gunther E. Rothenberg: The Emperor’s Last Victory: Napoleon and the Battle of Wagram. London. 2004.
Hellebronth Kálmán: A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918. Budapest. 1940.
Jaromir Hirtenfeld: Der Militär-Maria-Theresien-Orden und seine Mitgleider. Wien. 1857. I-II.
John H. Gill: Thunder on the Danube. Barnsley. 2008. I-III.
Lázár Balázs: Krajovai és topolyai báró Kray Pál táborszernagy katonai pályája. Budapest. 2012.
Markó Árpád: Elfelejtett magyar hadvezérek. Budapest. 1944.
Merényi-Metzger Gábor: Az “aradi vértanúk” keresztelési anyakönyvi bejegyzései. In: Századok (136.) 2010.
Nagy-L. István: A császári-királyi hadsereg magyarországi tábornokai 1787-1815. Budapest. 2020.
Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja 1825-1848. Budapest. 2011. I-II.
Pilch Jenő: Évfordulót ünneplő magyar ezredek. In: Hadtörténelmi Közlemények (26.) 1914
Réfi Attila: A császári-királyi huszárság törzstiszti kara a francia forradalmi és a napóleoni háborúkban (1792-1815). Budapest. 2014.
Réfi Attila: A császári-királyi huszárság törzstiszti kara a francia forradalmi és a napóleoni háborúk korában (1792-1815). In: Hadtörténelmi Közlemények (124.) 2011.
Spira György: Kossuth hagyatékából. In: Századok (120.) 1994.
A képek forrásai:
2.=https://www.napoleon-series.org/images/military/organization/Mollo/Mollo6b.jpg
4.=John R. Elting: Uniforms of the Napoleonic Wars. Volume IV. 414. oldal.
5.=David G. Chandler: Austerlitz 1805 – Battle of the Three Emperors. 35. oldal.
6.=Ian Castle: Austerlitz 1805 – The Fate of Empires. 48-49. oldalak.
7.=https://commons.wikipedia.org/wiki/File:Gros_-_Entrevue_-_1812.jpg
9.=Digby Smith: An Illustrated Encyclopedia of Uniforms of the Napoleonic Wars. 128. oldal.
11.=George F. Nafziger, Marco Gioannini: The Defense of the Napoleonic Kingdom of Northern Italy, 1813-1814. 40. oldal.
12.=https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Entrata_a_Napoli_Ferdinando_I_in_mezzo_agli_austriaci.JPG
14.=https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Thorma_J%C3%A1nos_painter_(1870-1937.12.05).jpg
15.=https://www.keptar.oszk.hu/044500/044589/1857_pix_page_025_kep_0001_nagykep.jpg
.jpg){kind=link}
