Valahogy meg kell értenünk, mi vezette egy bő évszázaddal ezelőtt dédszüleinket a számunkra ma már irracionálisnak tűnő lelkesedéshez, ami napok alatt az első világháborús frontra sodorta őket. Nagyon sok összetevője van, több évtized magyar és európai történetének mozzanatait kell ehhez megismernünk. Szolgáljon az alábbi történet ehhez adalékul!

Szegeden 1903. október 6-án reggel a katonaság és a rendőrség kis híján egymásnak esett. Pedig még közös erővel is alig bírtak a ’48-as szabadságharcra emlékező lelkes tömeggel…

Aznap reggel az emlékezők a Kossuth-szobornál gyülekeztek a tíz órára hirdetett ünnepségre, amit a Függetlenségi Párt helyi szervezete országos jelentőségű, fényes akciónak szánt. A korán érkezők észre vehették: a szobor talapzatára ismeretlenek „Dicső emlékednek”, valamint „A visszatartott katonák” felirattal koszorút helyeztek el. A gyülekezők, a párt leglelkesebb hívei az 1903-as őszi politikai válság napjaiban tudatában voltak annak, hogy ’48-as megemlékezésük bármikor politikai tüntetéssé válhat. A koszorúk megjelenése is ezt bizonyítja: a hatalom azonnal provokációnak minősítette, hiszen katonáknak tilos volt a politikai véleménynyilvánítás. S ekkor elkezdődött egy parázs hatásköri vitákkal tarkított rendőri–katonai huzavona a Szegedi II. Honvédkerületi parancsnokságon, melynek következtében a laktanyában pillanatok alatt készültséget rendeltek el, s a koszorút a kirendelt katonaság az ünnepség kezdete előtt épp csak egy negyedórával, de eltávolította – és átvitte a rendőrségre.

A szegedi Kossuth-szobor egy régi képeslapon

Az emlékező sereglet a katonai akció ellen tiltakozva a rendőrkapitányi hivatal elé vonult, ahol a rendőrség a koszorút kiadta nekik, mondván, nyilvánvaló, hogy azt nem katonák, hanem polgári személyek helyezték a koszorúra!

A koszorú ezennel visszakerült a szoborra.

Ám ezzel az ügy korántsem ért véget. Csalány Géza (1848–1907) tábornok, a Szegedi II. Honvédkerület parancsnoka, aki – annak ellenére, hogy a szegedi főispán, Kállay Albert (1843–1922) óva intette ettől, merthogy a városban forrnak az indulatok, munkástüntetések vannak – a szoborhoz kirendelt és a katonáknak ellenálló rendőrt lefogatva a koszorúkat ismét eltávolíttatta. Az erre tüntetni kezdő tömeget a kirendelt 46. közös gyalogezred két századának csak délután fél háromkor sikerült szuronyrohammal szétoszlatni. A katonai intézkedés ellen fellépő pár száz fős kemény mag azonban kora este ismét gyülekezett, és a honvéd laktanyához vonult, ahová a koszorút délután bevitték.

Az este fél kilenc előtt feloszlatott tüntetés – ekkor már több vérző sebesült is volt – másnap is folytatódott, amikor a létszám viszont már 13-14 ezresre (!) nőtt.

Azonnal miniszteriális és pártpolitikai szintű, országos katonai, rendőri ügy kerekedett; kormányhű és ellenzéki politikusok utaztak Szegedre, a honvédelmi és a belügyminiszternek kellett intézkedni. Végül a további sebesülésekkel járó tüntetést a katonaságnak 7-én sikerült megfékeznie.

Az eset kiválóan leképezi azt az országosan feszült és instabil politikai szituációt, amely az 1903. évet jellemezte: a kormányválságokat; több helyen szakszervezetek, munkásszövetségek alakultak: az őszi időszakban (szeptember vége és október 22. között), például az ország nyugati felében a vagongyárban mintegy 1700 győri munkás sztrájkolt; a parlamentben az ellenzék nyár óta obstrukciót folytatott az újonclétszám emelési törvényjavaslat elfogadása ellen; sajtóperek sorozatát folytatták le Temesvárott és Szegeden a bánáti német mozgalom vezetői ellen; s a tiszavirág életű, június 27-én megalakított Khuen-Héderváry-kormány október második felében utolsó napjait élte.

Mindezen események mögött, ami a legfőbb politikai tiltakozást váltotta ki, a balkáni válság árnyékában a monarchia közös hadserege egységének (szeptember 17.: I. Ferenc József chlopy-i parancsa) demonstrálása, a birodalom katonai-politikai egységének minden eszközzel való megtartása húzódott meg, hogy a monarchia külpolitikai szövetségi vállalásait teljesíteni tudja, illetve megerősítse.

A várost ily módon egy olyan politikai feszültségben érte a Rákóczi-szabadságarc 200. évfordulóján, október 25-ére, a Függetlenségi Párt által szervezett ünnepség, ami egészen a karhatalmi szervezetek, a katonaság és a rendőrség egymásnak feszüléséig is eljutott, a katonaság és a rendőrség helyi konfliktusát országos, miniszteriális szintre emelte: a belügyminiszter a katonai lovasság kivonását indítványozta a városból, mondván, ne ingereljék az ünneplő tömeget, de az illetékes 7. Hadtest parancsnoka természetesen megtagadta ezt. Khuen-Héderváry Károly (1849–1918) miniszterelnök – egyben belügyminiszter – a közös hadügyminiszternél, Tisza Istvánnál (1861–1918) tiltakozott a Hadtestparancsnokság eljárása ellen. Tisza az összetűző felek figyelmét, miután mindkettőt megintette, arra hívta fel, hogy vissza kell szorítani minden olyan incidenst, amely a közös hadsereg ellen izgató tüntetések célja lehet, s elrendelte az eset részletes kivizsgálását.

Nem volt véletlen a kormány, illetve Tisza villámgyors reakciója: minden szegedi politikai akció országos jelentőségű volt, mert az 1903. őszi szegedi megmozdulások hangadójaként az események hátterében (már nem először) a szegedi II. kerület Függetlenségi párti parlamenti képviselője, a párt szegedi elnöke, Polczner Jenő állt, akiről úgy tartották, hogy már két kormányt is megbuktatott… S nem kis részben volt az ő érdeme az sem, hogy a város az országos ellenzéki politika első számú tűzfészke volt már majdnem egy évtizede.

A szegedi Kossuth-szobor

A szegedi szoborügy országos hírverést kapott a sajtó jóvoltából, és elemi felháborodást váltott ki, így nem csoda, hogy az október 25-én megtartott Rákóczi-ünnepség aktuális politikai feszültségekkel maximálisan túlfűtött rendezvénynek indult.

Ráadásul a Függetlenségi Párt ismét rendkívül hatékony volt: az általa szervezett 12-13 ezer fős tömeg főleg Polczner aktivitásának köszönhetően megint a függetlenség kultikus helyének számító Kossuth-szobor előtt kezdett ünnepelni – merthogy ekkor még Rákóczinak nem volt szobra a városban. Délután három órakor a szavalatokkal, zeneszámokkal és ellenzéki hangvételű szónoklatokkal színesített, koszorúzással egybekötött megemlékezés azonban egyetlen pillanat átcsapott tüntetésbe, amikor híre ment, hogy aznap reggel az október 6-iki kődobálásban szerzett sebesülésébe belehalt az egyik sérült. Az ünnepséget megint kődobálás váltotta föl, amit ezúttal a rendőrség számolt fel.

Azonban kiderült, kezdődik minden elölről: az éjszaka folyamán a magyar katonák nevében ismét koszorú került a Kossuth-szoborra...

Kincses Katalin Mária

Irodalom

Lugosi József: A függetlenségi és 48-as párt tevékenysége és szerepe Szeged életében az 1901–4 közötti időszakban. (Kézirat, bölcsészdoktori értekezés, Szeged, 1972.; https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=
web&cd=2&ved=2ahUKEwiyr8vUvdHoAhWCw4sKHW_UD04QFjABegQIAhAB&url=http%3A%2F%2Fdoktori.bibl.u-szeged.hu%2F3403%2F1%2F1972_lugosi_jozsef.pdf&usg=AOvVaw1WKJQ8FRB8A4jCtjrkR2dg, 2020. 04. 03.)

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2010. (https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/
tamop425/2011_0001_520_magyarorszag_tortenete/2011_0001_520_magyarorszag_tortenete.pdf, 2020. 04. 03.)

Soós László: Hatásköri vita a rendőrség és katonaság között (1903. október 6.). Századok, 2013/3. 783–791.

Szeged története 3. Szerk. Gaál Endre. Sorozatszerk. Kristó Gyula. Szeged, 1991. „A pártcsoportosulások átrendeződése, a politikai harcok kiéleződése a századforduló körül” című fejezet:
(https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_3_2/pages/007_a_
dualista_rendszer.htm, 2020. 04. 05.)

Képek forrása

A szegedi Kossuth-szobor egy régi képeslapon
https://hu.museum-digital.org/singleimage.php?imagenr=29579 (2020. 04. 10.)

A szegedi Kossuth-szobor
https://lh3.googleusercontent.com/proxy/HGrU02DnAAQ2dfDqcgPz8tzQwd6dKpwUvdEY2QcmeawiI1uhI-yXbdvaiP6gu2H0WOsExB2yraITMsZTS_KOKzf6waFi04szlEeK4ogr3V_jO_8SQdSeAJt5IK13X2nWjduwPPwTftVa2gwJPG  (2020. 04. 10.)