Az 1848–1849. évi magyar forradalom és szabadságharc sok szempontból korszakhatárnak tekinthető, és nemcsak a magyar honvédség megteremtésével alkotott újat, hanem a magyar folyami hadihajózás esetében is. Így az ekkor létrejövő magyar „folyamerők” katonái ugyanúgy elődei a mai katonáknak, mint a korabeli honvédség a mai magyar szárazföldi erőknek.

A 19. század első felének nagy korszaka, a reformkor a folyami hajózás terén is megújulást hozott. Az Al-Duna szakaszának megtisztítása, a folyószabályozások javították a hajózhatóságot, megjelentek az első gőzhajók a Dunán, a Tiszán és a Balatonon. Az eddig némileg „holt víznek” tekintett folyók hamarosan nemcsak a bel-, hanem a nemzetközi kereskedelem fontos útvonalai is lettek, és így az egyre gyorsabban fejlődő ország ütőerei is egyben.

A MÉSZÁROS modellje

Az már ekkor előre látható volt, hogy ezeket a gazdasági-katonai szempontból egyaránt fontos szállítási útvonalakat háború esetén meg kell majd védeni. Azonban a korszakban az Osztrák Császárság nem rendelkezett modern folyami flottillával. A folyók védelmét ekkoriban még mindig az elsősorban a török ellen létrehozott, a Duna és a Tisza összefolyásánál lévő titeli fennsíkon 1763-ban alakított titeli sajkás határőr zászlóalj látta el. Ez az alakulat a korban már elavultnak minősíthető, sajkának nevezett dereglyékkel rendelkezett, amelyeket 32 evező és egy vitorla hajtott, fegyverzetképpen pedig egy orrban elhelyezett, villás ágyútalpon fekvő egyfontos ágyúval voltak felszerelve.

Az Al-Duna vidéke és a titeli sajkás kerület, 1851

Amikor 1848 tavaszán a forradalmi változások nyomán hivatalba lépett az első felelős magyar kormány, hamarosan katonai fenyegetéssel kellett szembenéznie. A Délvidéken élő szerbek, mivel elégedetlenek voltak a nemzetiségként megkapott jogaikkal, 1848. május 13-15-i karlócai nemzetgyűlésükön önálló kormányzatot választottak és harcot hirdettek az új magyar minisztérium ellen. A kibontakozó szerb felkelés június 6-án elérte Titelt is, június 15-re pedig az egész sajkás kerület a lázadókhoz csatlakozott. Ezzel az ország egyetlen folyami hadereje a felkelők kezére került, akik így korlátlan urai lettek a Duna alsó szakaszának, egészen a magyar kézen maradt péterváradi erődig, míg a Tiszán egészen Szegedig felhajózhattak. Hamarosan megkezdték a polgári utas- és teherszállító gőzösök elfogását, amellyel flottillájuk és szállítókapacitásuk tovább nőtt. A folyók birtoklásának köszönhetően csapataik könnyen váltottak partot, és gyorsan nyomultak előre a Szerémség, a Bácska, és a Bánát területein.

A magyar kormány május végén először csak a Dunagőzhajózási Társaság menetrendszerű járatait akarta biztosítani egy felfegyverzett gőzössel, de az események kibontakozását látva június 7-én megvásárolta az 1830-ban épült „FRANZ I.” kerekesgőzöst, amelynek június 13-án az óbudai hajógyárban megkezdődött az átalakítása is. Június 19–20-án újabb három-négy hajó megvételéről döntött a kormány, sőt, két újonnan megépítendő hajóról is szó esett. A kialakítandó új, modern gőzhajtású hadiflottilla ötletgazdája gróf Széchenyi István, a nagy reformer, a hazai gőzhajózás atyja volt, aki ekkoriban a kormány kereskedelmi és közmunkaügyi miniszteri posztját töltötte be. Előtte nem volt ismeretlen, hogy az Egyesült Államok haditengerészete 1815-től, a brit Királyi Haditengerészet pedig 1827-től használt katonai célokra gőzhajókat. Ötletének köszönhetően a Mészáros Lázár hadügyminiszterről július 1-én elnevezett „KIRÁLYI MAGYAR HADIGŐZŐS MÉSZÁROS” lett Európában az első felfegyverzett folyami gőzös.

A névadó: Mészáros Lázár vezérőrnagy, hadügyminiszter

A hajó vasszerkezetű, 318 tonna vízkiszorítású, vitorlázattal is rendelkező kerekesgőzös volt, 53,87 méter hosszú, szélessége kerékdobok nélkül 7,92 méter (dobokkal együtt 13,82 méter), merülése kb. 0,95-1,1 méter. 60 lóerős széntüzelésű gőzgéppel rendelkezett, becsült sebessége völgymenetben 13, hegymenetben 5 km/óra lehetett. Az átalakítás után ezek az adatok természetesen megváltoztak, főképpen azért, mert a hajó erős tüzérséget: 8 darab hatfontos és 2 darab 12 fontos ágyút, valamint 2 hétfontos rövidcsövű tarackot kapott. A lövegeket a hajó két oldalán, orrán és tatján helyezték el az oldalirányzást is lehetővé tevő csúsztatható lövegtalpon. A hajó átépítését Primus Adamich mérnökkari őrnagy, a cs. kir. budai helyi erődítési igazgatóság vezetője, a felfegyverzést pedig Mollináry Károly alezredes, a titeli sajkás zászlóalj szerbek által elüldözött egykori parancsnoka irányította. A hajó túlterhelésének elkerülése végett a fedélzet, a felépítmény és a lapátkerekek páncélozásáról le kellett mondani.

Az "I. Ferenc" gőzhajó, 1830

Az átalakítás után megkezdődött a hajó felszerelése és ellátása legénységgel. A honvéd tüzérségtől 3 fő- és 27 alágyús; a cs. kir. 2. (Sándor) és 60. (Wasa) sorgyalogezredektől 55 fő (mint „tengerészgyalogság”); a 7 fős törzs (segédtiszt, tüzérparancsnok, számvevő és segéde, fő- és alorvos, lelkész) képezte a katonai személyzetet, míg 26 fő (Lehmann János hajóskapitány, 2 gépész, 2 (+1 önkéntes) kormányos, 2 hajóács, 1 vitorlamester, 6 fűtő, 9 matróz, 1 szénhúzó, 1 hajósinas) alkotta a polgári személyzetet. A hajó katonai parancsnoka Pálóczy László, a cs. kir. 62. (Turszky) sorgyalogezred századosa lett.

A 113 fős legénységgel ellátott MÉSZÁROS július 30-án indult el Pestről a hadműveleti területre, a délvidéki Duna szakaszra, elsősorban a szabad hajózás biztosítása céljából. Addig a szerb térnyerésnek úgy próbáltak gátat vetni, hogy a Dunán Monostorszegnél, a Tiszán pedig Óbecsénél állítottak fel egy-egy fél tüzérüteget a két folyót összekötő Ferenc-csatorna felett. A hajó megérkezésével azonban a támadó fellépésre is lehetőség kínálkozott. Az első út nem volt különösebben sikeres: a fellépő problémák miatt a hajó Apatinból visszafordult Pestre, ahová augusztus 7-én érkezett meg. A hibák (a nem megfelelő kezelőszemélyzet, a túlzsúfoltság, a fedett konyha hiánya) felszámolása után a hajó augusztus 17-én indult el újra. Augusztus 18-án már Palánka közelében járt, ahol az éjszaka folyamán a hajó és a Duna északi partján álló baranyai, szerb származású magyar nemzetőrök tévedésből egymásra lőttek, de szerencsére az incidensnél nem sebesült meg senki. Másnap, augusztus 19-én került sor a hajó első „éles” bevetésére. A szerémségi Nestyén falunál ugyanis a szerb felkelők elfoglalták a 200 fő befogadására alkalmas kompot, és arra készültek, hogy átkelve az északi partra, felégessék a magyarlakta Ópalánkát. Pálóczy százados hat katonát és öt evezőst egy csónakon a komp megszerzésére küldött, de rájuk a partról tüzet nyitottak. Erre a MÉSZÁROS is megkezdte a tüzelést, amelyhez az ópalánkai nemzetőrség is csatlakozott. A tűzpárbajban sikerült elhallgattatni a szerbek két ágyúját, majd a falu felgyújtása után megfutamítani a felkelőket is. Ezután sikerült északi oldalra vontatni a kompot.

A MÉSZÁROS hadigőzös, 1848

Az első sikeres bevetést azonban nem követte több. A szerb, majd a horvát erők – hasonló hajójuk nem lévén – a déli part mentén létesített elsáncolt ütegállásokkal, valamint a kikötők és szénlerakóhelyek elfoglalásával fokozatosan szűkítették a hajó mozgásterét. Így a MÉSZÁROS szeptember második felétől már csak a Drávaszögig mozoghatott biztonsággal. Ekkor a Dráván is járőrözött, de a megfeneklés veszélye miatt csak Eszékig. Tovább növelte a gondokat, hogy a helyi szénkészletek kimerülése miatt a hajó bázisát északabbra (Apatinról Mohácsra) kellett helyezni. Ebben az időszakban a hajó több ellenséges horvát szállítóhajót is elfogott.

A szeptember 11-i horvát betörés után a hajót visszarendelték Pestre, ahová szeptember 25-én érkezett meg. Itt azt a feladatot kapta, hogy az ARGÓ gőzhajóval együtt járőrözve akadályozza meg, hogy Jellačić horvát bán csapatai Ercsi és Paks között átkeljenek a Dunán. A pákozdi csata után a MÉSZÁROS az üldöző magyar sereg oldalát biztosította a Dunán, majd az október 30-i schwechati csata napján hasonló feladattal egészen a Hainburg feletti Fischamendig nyomult előre.

Novemberben a hajó a határ mentén védelemre berendezkedő magyar feldunai hadsereg alárendeltségében járőrözött Dévény–Hainburg körzetében, majd december elején téli szállásra Pestre húzódott vissza. Itt tervbe vették jelentős átalakítását túlterheltsége és lassúsága miatt, de erre már nem került sor. A decemberben meginduló cs. kir. fősereg január elején elfoglalta a magyar fővárost, és a jégtáblák közé fagyott, használhatatlanná tett hajó – kereskedelmi célú társaival egyetemben – az osztrákok kezére került. Ők 1849 tavaszán kijavították, majd GENERAL SCHLICK néven először Komárom blokádjánál, majd májustól a Délvidéken (többek között Pétervárad blokádjánál is) használták.

Az 1849 elején a Tiszántúlra visszaszoruló magyar kormányzat a Tiszán birtokba vett öt kisebb gőzösből tervezte újjászervezni a flottillát. Ezek közül azonban csak CARL lett átalakítva hadigőzössé HONVÉD néven; a többi csak szállítási feladatokat látott el. A HONVÉD kisebb mérete, illetve a MÉSZÁROS-sal szerzett tapasztalatok miatt csak négy röppentyűt kapott tüzérség gyanánt és honvédekkel (mint „tengerészgyalogosokkal”) megrakva Medgyaszay István százados parancsnoksága alatt 1849 tavaszán a bácskai és bánáti magyar csapatok utánpótlási vonalául szolgáló Tiszát, illetve Szegedet biztosította. Az ország zömének visszafoglalása után 1849 májusában Mollináry Károly ezredest a „dunai és tiszai hadi flottilla” parancsnokává nevezték ki, aki meg is kezdte a szervezést, ám a hadihelyzet gyors romlása miatt már jelentős eredményeket nem ért el.

Anton Mollinary von Monte Pastello táborszernagy

Összefoglalóan mit is mondhatunk el a történtekről? Tény, hogy az új magyar kormányt váratlanul érte a sajkások lázadása, ám dicséretes gyorsasággal reagált, és két hónapon belül már ütőképes hadihajóval válaszolt a kihívásra. A MÉSZÁROS és a HONVÉD nem hadihajónak készültek és inkább felfegyverzett gőzösök voltak, mégis alapvetően el tudták látni azt a feladatot, amellyel megbízták őket. Ekkoriban még a szárazföldi csapatok, elsősorban a tüzérség (még a tábori is) fölényben volt a folyami erőkkel szemben. Például 1849. február 4-én a Dunán Csenkénél a magyar tábori tüzérség sikeresen rongálta meg és kényszeríttette menekülésre a HERMINA gőzhajót, amelynek fedélzetén egy század cs. kir. gránátos készült rajtaütést végrehajtani; április 10-én Pestről északra egy futárszolgálatot végrehajtó cs. kir. gőzhajót fordította vissza a magyar tüzérség; míg április 24-én a gönyűi kikötőben egy cs. kir. lőszerszállító uszályt sikerült megsemmisítenie ugyancsak a magyar tüzérségnek. A MÉSZÁROS volt az első hajó a Dunán, amely meg tudott nyerni egy szárazföldi telepítésű lövegekkel vívott tűzpárbajt. És hogy az irány jó volt, azt az is jelezte, hogy 1849 után nemcsak a GENERAL SCHLICK került a cs. kir. folyami erők állományába, hanem az Óbudán építeni kezdett, 58 méter hosszú, a tervek szerint 100 lóerős gépekkel ellátott, páncéllemezekkel megerősített hajó is, amely befejezése után ERZHERZOG ALBRECHT néven 1852. május 31-én második gőzerejű hadihajója lett az újjászervezett cs. kir. flottillának, amit ekkor már Mollináry Károly fia, Anton von Mollinary cs. kir. alezredes irányított.

Kemény Krisztián

Képek

A MÉSZÁROS modellje
http://www.shipmodell.com/index_files/0MESZAROS.html

Az Al - Duna vidéke és a titeli sajkás kerület, 1851.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sajkásvidék#/media/Fájl:Magyarország_1851_Sajkás.jpg

A névadó: Mészáros Lázár vezérőrnagy, hadügyminiszter
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mészáros_Lázár#/media/Fájl:Mészáros_Lázár_portré.jpg

Az "I. Ferenc" gőzhajó, 1830
https://www.shipmodell.com/index_files/SHIPMODELL_Meszaros.htm/

A MÉSZÁROS  hadigőzös, 1848
(https://www.shipmodell.com/index_files/SHIPMODELL_Meszaros.htm/

Anton Mollinary von Monte Pastello táborszernagy (Adolf Dauthage litográfiája, 1879)
https://de.wikipedia.org/wiki/Anton_Mollinary_von_Monte_Pastello#/media/Datei:Anton_Mollinary_Litho.jpg