1. kép:  A visszaemlékezés előlapja

Bevezetés

Az önálló magyar honvédhadsereg létrehozása megkövetelte a katonai egészségügyi szolgálat létrehozását. 1848 májusában Sauer Ignác országos főorvos felhívást tett közzé a szerveződő 10 honvédzászlóalj 10 fő- és 30 alorvosi helyeinek betöltésére. A későbbiek folyamán Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke Stáhly Ignácot nevezte ki a katonai egészségügy felelősének.

A szerveződő orvoskar főbb feladatai voltak a sebesültek ellátása és kezelése, valamint a járványok leküzdése. 1848 nyarától Magyarországon ismét felütötte fejét a kolera, amely 1849 végéig legalább annyi áldozatot követelt az országtól, mint a hadiesemények. Bár a magyar katonai egészségügy mindent elkövetett a betegségek gyógyítására, a szakember- és gyógyszerhiány, a kórházi és tábori higiéniai körülmények sok esetben akadályozták erőfeszítéseiket.

Rövid írásunkban egy volt honvéd későbbi visszaemlékezéséből nyerhetünk képet e súlyos kór lefolyásáról és a beteg felépüléséről.

Kolera

A kolera a Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség. Elsősorban szennyvízben, illetve nyers élelmiszerekben terjed. Általában a meleg, szerves anyagban gazdag tengerparti folyótorkolatok területéről ered, Magyarország esetében gyakran a Duna-delta vidékéről. Két fajtája létezik: az európai (cholera nostras) és az ázsiai (cholera asiatica). Az európai kolera csak a nyár második felében észlelhető.

A fertőzés lappangási ideje néhány nap, de néha enyhe hasmenés képében hosszabb időre is elhúzódhat. Az egyes megbetegedések igen különböző hevességűek, hasmenéstől a súlyos rohamig terjedhetnek. A járvány közvetlenül kitörése után a leghevesebb. Az esetek többsége hasmenéssel kezdődik, a beteg legyengül, gyomrát üresnek érzi, ezután beállnak a gyötrő hányásingerek, majd a végtagokban görcsös izomösszehúzódások keletkeznek. A beteg nagy forróságot érez, testhőmérséklete kissé megemelkedik. A pulzus és a légzés szaporább, a beteg hangja gyenge, szemei beesnek, sötét gyűrűvel körülvettek. A betegség lefolyása 2-3 órától 1-2 napig is eltarthat. Súlyosbodás esetén a hasmenések és hányás ritkábbá válnak, de a beteg ereje még inkább csökken, bőre sápadt, testhőmérséklete csökken, kínjai még inkább súlyosbodnak, nagy szomjúság gyötri, vizeletelválasztása szünetel, vére besűrűsödik, később még rosszabbra fordul állapota, a hasmenés és hányás megszűnik, öntudata zavarodik, pulzusa kimarad, ezt követően pedig beáll a halál. A kezeletlen esetek 60%-a halállal végződik. A halál gyakran a fertőzéstől számított első napon bekövetkezik. A halálozási százalék az egyes járványok alatt különböző. A gyógyulás lassú, több hétig is eltarthat. A fertőzés Dél-Amerikában és Ázsiában a közelmúltban is jelen volt.

2. kép: Pavel Fedotov festménye a kolera járványról

A visszaemlékező személye

Az emlékirat szerzője, Csiszér Gábor, a 15. Mátyás-huszárezred őrmestere volt. 1826-ban született a háromszéki Egerpatakon. Székely származású és református vallású volt. Édesapja gidófalvi id. Csiszér Gábor egerpataki lelkész, aki 49 évig szolgált a faluban. Édesanyja, a székely nemesi származású nagyborosnyói Bede Ágnes volt. Tízen voltak testvérek, öt fiú és öt lány. Testvérei közül a szabadságharcban Csiszér Dániel (1829–1889) „honvéd kezelő hadnagy” és Csiszér Mózes (1833-?) tüzér vettek részt. Csiszér Zsigmond parajdi lelkipásztor, Csiszér István pedig Felső-Fehér vármegyei főbíró lett.

Csiszér Gábor 1841-ben kezdte meg tanulmányait a székelyudvarhelyi református kollégiumban. Jellemzése szerint „…az 1848-iki eszmék kivívásában tevékeny részt vett”. Kizárólag a 15. Mátyás-huszárezredben szolgált, egészen a fegyverletételig.

1854. május 18-án nősült, neje Dánér Ágnes volt. Gyermekeik: Ilona, Gábor, Sándor és Erzsébet voltak.

Apjától vette át az egerpataki református parókiát, 1858. január 13-tól 1859-ig segéd lelkipásztor, majd haláláig a falu lelkésze, 1872-1891 között a Sepsi Egyházmegye esperese.

A Rikán Belüli Honvédegylet is tagja volt. Falujában a Kossuth-kultusz ápolója, a kulturális élet egyik mozgató rugója. Hívei az egerpataki templom előtt díszes obeliszket állítottak az emlékére.

1899. június 14-én hunyt el a szülőfalujában.

Visszaemlékezését, amelyet barátja és egykori bajtársa, Koós Ferenc nyugalmazott tanfelügyelő ösztönzésére készített el, a kolozsvári 1848-49-es országos ereklyemúzeumnak adományozta. Innen került a gyűjtemény későbbi vezetőjéhez, Bözödi Györgyhöz, aki sajtó alá kívánta rendezni azt, de ez végül elmaradt. Innen pedig a neves erdélyi tudós hagyatékának részeként az Erdélyi Múzeum Egyesület Levéltárához, Kolozsvárra. (V. Tétel. Mások kéziratai. 8/4. Egy Mátyás-huszár hányattatásai az 1848-49. évi hadjáratok alatt. Lejegyezte 1898-ban Koós Ferenc volt Mátyás-huszár kérésére barátja, Csiszér Gábor nyugalmazott esperes. Eredeti kézirat az Ereklye Múzeum gyűjteményéből, 1 füzet, 99 oldal)

A memoár többnyire írójának katonai szolgálatáról szól, azonban néhány oldalban leírja megbetegedésének körülményeit is. A továbbiakban a napló ezen részét szeretnénk felidézni, képet adva a korabeli egészségügy működéséről.

3. kép: Mátyás-huszár 

Visszaemlékezés

 „…Ott voltak már akkor mennyire emlékszem: Jakab Elek[1], Kővári Józsa, Tompa Károly, Adorján Imre, Úrházi György[2], odaérkezett meghívásomra testvérem Csiszér Dániel, odajött báró Thoroczkai József, Teleki László, Pálfi Károly, Fűzi József[3], Sinkai és az én mindig hű együtt szállásoló pajtásom Józsa László s több más már akkor részben irodalmi névvel is bírt, jeles iskolát végzett ifjak. A lovakat vagy magok hozták a birtokos ifjak, mint Thoroczkai, Teleki, Pálfi, vagy Kolozsvárt lakó főurak adták. Nekem emlékszem egy b[áró]. Bormemissza méneséből került fiatal szép deres lovat adta. Ez néhányszor a vasaltatás és gyakorlat alatt meglehetősen földre terített. Naponta délelőtti 8-12 óráig magok a 2 gróf tanítottak lovaglásra és némi kardvágásokra. Az idő többi részét hírlapok olvasásával és vívás tanításával foglalták el. Hírlapunk bőven járt, miután Úrházi, Jakab stb. írói emberek lévén, a szerkesztők örömmel szolgáltak lapokkal. A vívásra két jeles vívótársunk, Tompa Károly és Adorján Imre tanítottak, kik gyakran versengettek az elsőség fölött egymással. Az alapító gróf úr augusztus 10ike körül kihirdette, hogy kik az ezred hadbíróságára vállalkozni óhajtanak, bizonyítványaikat adják bé.

Én is beadtam és a gróf engem jelölt ki a hadbírói tanfolyamra Pestre küldés végett és a felmenetel napját augusztus 20-ra tűzte ki, mikor fivére, gróf Mikes Benedek fölmenendő volt. Ezen kijelölésért később nem egy bosszantást kellett szenvednem Jakab és Kőváriék részéről, kik maguk is jelentkeztek volt. A gyakorlat a lovaglásból folyt rendesen naponkint. Augusztus 18-án is künn voltunk gyakorlatra. Nagy meleg volt. D.e.[4] 11-órakor a gróf fürdést rendelt a Szamosban. Fürdés után hazamenvén a kaszárnyába, én éppen napos voltam a közebéd (Menage) föladásánál. Kiéhezve és fürdés után a konyhánál fölmelegedve az ételtől oly rosszul lettem, hogy d.u.[5] 3 órakor a legmagasabb fokú hidegláz rohant meg.  A gróf úr délutánonkint is le szokott volt járni, hogy a vívás és más katonai gyakorlatok folyamatát meglássa. Engemet nem látva a bajtársak között, utánam tudakolódott és megtudva helyzetemet, maga eljött szobámba és megnézett. Akkor már a hidegláz[6] átment volt nagy forróságba annyira, hogy percenkint önkívületben voltam. A gróf úr látva helyzetemet, azonnal lóra ült, fölment a városba és dr. Barrát[7] azzal az utasítással küldötte hozzám, hogy mindenáron gyógyítson ki, mert 20-án indulnom kell Pestre. A doktor lejött és minden tudományát megfeszítette, hogy lábra állítson. Nem sikerült. Gróf Mikes Benedek 19-én megérkezett Háromszékről, hogy 20-án induljon Pestre. Kelemen gróf 2 napi várakozásra bírta, hogy én is fölmehessek. 22-én aztán elindult, mert én nemhogy jobban, de mind rosszabbul lettem.

4. kép: Gróf Mikes Kelemen (1820-1849)

Betegségem egész augusztusban tartott. Pályázó társaim kérték a grófot, hogy miután én nem mehetek, bocsássa közülök valamelyiket a hadbírói tanfolyamra. A gróf nem engedett. És így később „Mátyás”-ra változtatott[8] Kossuth-huszároknak nem is volt hadbírájuk. Szeptember közepén jobban lettem ugyan, de ügyetlenségből egy görögdinnye által ismét visszaestem. Nemcsak, de októberben az akkor uralkodó kolerát is elkaptam. A gróf sohasem vette le rólam gondját. Októberben fölvitetett a Bel-Monostor utcában lévő Mikes-féle házhoz[9]. Annak udvarházában lakott egy Böckel Béniámné nevű igen becsületes nő, aki szülésznő, és mint ilyen sok orvosi gyakorlottsággal bíró asszony volt. Ennek és Dani öcsémnek köszönhetem a kolerától visszatérésemet. De mindig csak lábadozó voltam, és többé az egykori cukorgyárban lévő kaszárnyába nem mehettem vissza. November 18-ika is a Böckel-család köriben tanált. A Baldácsi[10] akkori meneküléssel én is menekültem, ápoló asszonyomnak szíves marasztalása dacára. Öcsém oda vezette a lovamat. Nagy bajjal fölültem a nyeregbe. De már a város végén annyira szédült fejem, hogy nem bírtam a nyeregben maradni. Színész Csiszér István[11] kedves derék nőjével egy szekéren menekülvén, meglátta nyomorult helyzetemet. Átvett szekerére és velük menekültem Bánffyhunyadig. Azon helyt megkísértettem a lóra ülést. De már Bikal[12] nevű faluhoz oly betegen érkeztem, hogy egy bajtársam unszolására az addig soha nem élvezett pálinka ízét és megízleltem. Másnap jelentettem a grófnál magamat, ki azt mondotta, hogy menjek Nagyváradra kórházba, mert a századdal a téli csatázásra többé nem mehetek. Csíki József barátommal, ki később Felső-Fehérben, Mohában szolgabíró lett, Nagyváradra mentünk kórházba. Itteni szenvedéseinket, nélkülözéseinket leírni lehetetlen! Egészen idegen helyen, minden létfenntartási eszközből kifogyva, nyomorult betegen egész december hónapot itt nyomorogtuk át. Később nélkülözhető tárgyainkat, különösen én egy jó anyámtól kapott, családi ereklyeként becsült zsebórát, Csíki egy szintén anyjától kapott aranygyűrűt eladtunk. Csak isten tudója szenvedéseinknek! Nagyváradi kórházi életem arról nevezetes, hogy egy reggel rendelet adatott ki, hogy 9 órakor minden ember, aki mozogni tud, a vár udvarán jelenjék meg. Kivánszorogtunk Csíki barátommal mi is. Láttunk egynéhány, m. e. 300 csenevész[13] embert körben állva és megjelent csakhamar közöttünk egy kicsiny szürke szakállos, egyik lábával sántító igénytelen ember, német katonatiszti ruházatban, főtiszti kalappal fején. Nézegette rendre a kiállított embereket. Néhány olá[h] újonc is volt kiállítva – azokat is a kórházból kivitt, mozogni képes embereket sorba állította és egy jobbján álló tisztnek rendelte, hogy vegye gondozása alá, mert holnap indulni kell Erdély visszafoglalására. Ez volt Bem tábornok[14], kit aztán 1849-ben gyakran volt alkalmam bámulni. De ott Nagyváradon, midőn engem és Csíki barátomat a kórházba visszarendelt, bizonnyal nem néztük ki belőle a hőst, ki mellett Piskinél úgy állottam áhítattal, mint félisten mellett. Bem csakhamar megtette a csodát, hogy a Háromszéken kívül egészen ellenséges hadsereg által borított Erdélybe az onnan kiszorítva volt magyar hadsereggel[15] diadalmasan bevonulva, a karácsony innepén már Kolozsvár utcáin űzte a győzelem lelkesültségével teljes fiatal magyar hadsereg a német hadat! Ám ez a hadi tény s abban főleg ma is élő hős, Inczédi[16] 11. zászlóaljbeli által vezetett, „veressapkás” honvédek bámulatot keltő vitézsége az azon kor történelméhez tartozván, én visszatérek saját egyéni hánytatásaim folytatásához!

5. kép: Kolozsvár

Nagyváradon a győzelem hírétől áthatva, Csíki barátommal elhatároztuk, hogy bármi áron, a már fölszabadított Kolozsvárra megyünk. El is indultunk többnyire gyalog, nyomorult betegen, néha egy-egy szekeres könyörületből tovább szállított. Így Feketetótól. hol egy éjjet a legsilányabb helyzetben, egy hegytetőn lakó vén banya oláhné házában töltöttem, ki egész éjjen át föveket főzött, másnap reggel egy úri fogatot hajtó becsületes kocsis vitt ell Bánffyhunyadig. Kolozsvárra érkezve legelső gondom volt, hogy gróf Mikesnél jelentem magamat, kiről meghallottam, hogy akkor, 1849 január elején még ott van és indulandó a sereg után. Ép akkor érkeztem a gróf lakására, mikor az már indulóban volt a Mikes-ház folyosóján és a grófné[17] lekísérvén a lépcső alján állott búcsú – fájdalom! végbúcsú vételre daliás férjétől! A gróf úr meglátván szánandó külsőmet, megrendelte, hogy jelentsem magamat Dr. Barránál és csak midőn egészen jobban érzem magamat, menjek a századhoz. Ezzel lóra ült és elvágtatott a dicső lelkes hazafi és én soha nem láthattam többé áldott nemes vonásait. A hitvány golyó Szeben alatt[18] Bem és gróf Teleki Sándor[19] között a legnemesebb szívű, leglánglelkűbb hazafinak, a Rákóczi hű, honszerelem és fejedelem iránti hűség magasztos érzelmeit, oly megható szavakkal megörökített, dicső név- és vérrokonnak életét oltatta ki, mint a magyar nemzet egyik dicső vértanúját! Vajha a nemes székely gróf Mikes családban soha ne hiányozzanak a két Kelemen magasztos honszerelmöket keblökben viselő dicső utódok! S vajha a harmadik Kelemen ne lenne ismét áldozatja a haza szabadságát tipró, elnyomó…hatalomnak!

Gondos ápolás és rendesebb életmód mellett Kolozsvárt elvégre annyira javult egészségem, hogy körülbelül január 29-én elindulhattam egy marosiakból álló m.e.[20] 50 emberrel a sereg után, mely akkor már Vízaknán volt.[21] Ezen utazás alatt Nagyenyed környékén szívrázó jelenségeknek voltunk tanúi, midőn számos az oláhok vad dühét kikerülni sikerült, életben maradott enyedi lakosokat erdőkből, berkekből kiéhezetten, a nagy hideg által összegémberítve láttunk a romba heverő város felé vánszorogni!![22]”

Zárszó

Csiszér Gábor visszaemlékezése alulnézetből mutatja be a magyar katonai egészségügy működését 1848-49-ben. Konklúzióként megállapíthatjuk, hogy a gondos házi ápolás, egészséges életmód és az erős ifjúkori immunrendszer bizony hatásosabb gyógymód volt, mint a kórházi ápolás.

Felhasznált irodalom

• Süli Attila: A 15. (Mátyás) huszárezred története. (48-as Könyvtár, Szerk.: Hermann Róbert) Budapest, 2019.
• Süli Attila: Csiszér Gábor Mátyás-huszár visszaemlékezése. In: Acta Siculica 2016-17. A Székely Nemzeti Múzeum Évkönyve. Sepsiszentgyörgy, 2017. 253-270. o.
• https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolera

Képek listája:

1. kép: A visszaemlékezés előlapja. (Erdélyi Múzeum Egyesület Levéltára, Kolozsvár. Bözödi György hagyatéka)

2. kép: Pavel Fedotov festménye a kolera járványról, forrás: abcgallery.com

3. kép: Mátyás-huszár

4. kép: Gróf Mikes Kelemen (1820–1849) honvéd huszár ezredes portréja. Korabeli litográfia, forrás: Wikipedia

5. kép: Korabeli utcakép Kolozsvárról az alsóvárosi református templommal, forrás: muvelodes.net

Jegyzetek:

[1] Jakab Elek (1820-1897) Író, történész, az alakulat későbbi másodkapitánya.

[2] Úrházi György (1823-1873) újságíró, az alakulat későbbi másodkapitánya.

[3] Füzi József (1828-1883) jogász, az ezred későbbi hadnagya.

[4] Délelőtt.

[5] Délután.

[6] Malária.

[7] dr. Barra Imre (1799-1854) Kolozsvár főorvosa.

[8] 1848. októberében.

[9] A kolozsvári Karolina-tér északi során, a 4-es számon található a 18–19. század fordulóján késő barokk stílusban épült Mikes-ház. Az épületet az 1870-es években eklektikus stílusban átépítették, és bérházzá alakították át, ekkor bontották le a térre néző lábas erkélyét.

[10] Baldacci Emánuel báró (1807-1852) vezérőrnagy, az észak-erdélyi magyar csapatok parancsnoka.

[11] Csiszér István (?-1868) kolozsvári színész, 1848-ban beállt a honvédek közé

[12] Magyarbikal.

[13] Silány.

[14] Józef Bem vezérőrnagy (1794-1850) az erdélyi magyar hadsereg parancsnoka.

[15] Bem az offenzíva megkezdése előtt jelentős erősítéseket kapott.

[16] „meghalt 1893-ban.” Csiszér Gábor jegyzete.; Inczédy Sámuel őrnagy (1811-1893), a 11. honvédzászlóalj parancsnoka. Később ezredes.

[17] Mikó Rozália grófné.

[18] 1849.január 21-én.

[19] Teleki Sándor gróf (1821-1892) az erdélyi hadsereg intendánsa, később ezredes.

[20] Mintegy.

[21] Bem január 31-én érkezett Vízaknára.

[22] Nagyenyedet 1849. január 8-9-én gyújtották fel Simeon Prodan Probu és Ioan Axente Sever román prefektek népfelkelői. A lakosság jelentős részét lemészárolták.