Ars Militaria

Hadtörténelem népszerűen, hadtörténelem szakszerűen

Írások a magyar és egyetemes hadtörténelem területéről az Árpád-kortól a közelmúltig

KÖSZÖNTŐ

Az Úr 2020. évére a világhálót és a legnépszerűbb sötétkék hátterű közösségi oldalt elözönlötték a hadtörténelmi, katonai, biztonságpolitikai témájú blogok, csoportok, oldalak. Ezeken a legfinnyásabb ízlésűek is megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő témákat a pattintott kőkorszak hadviselésétől kezdve Dédes vár építéstörténetén át a Magyarországon hasra szállt Liberátorokig. A színvonal hullámzó, hiszen a netre jóformán bárki bármit feltölthet, azonban – hála az interaktív felületeknek – hamar megjelennek a szakértő velociraptorok is, és jaj annak, aki hibázik… néha annak is, aki nem.

Az Ars Militaria szerzői profi hadtörténészként szállnának be az online katonai blogok virtuális Sztálingrádjába. A történész elé biggyesztett had szócska azonban esetükben nem fosztóképző. Ezt a műfajt sokáig többnyire hivatásos katonák végezték, akik a Vezérkar vagy a Hadilevéltár valamelyik sötét irodájában, az uniformisra könyökvédőt húzva ültek íróasztalhoz, és akiket a csípőben hordozott gránátszilánk emlékeztetett a háború realitásaira. A vaskos könyvek, amelyeket akár saját koruk, akár a korábbi időszakok háborúiról írtak, magukon viselték a hivatásos katona szemléletét, és általában nem a közvélemény tudásvágyát elégítették ki, hanem nagyon is praktikus célokat szolgáltak: a múlt tapasztalatait átadva segíteni a felkészülést a jövő háborúira. Sajnos, ezek a munkák a bennük rejlő óriási tényanyag ellenére gyakran olyanok, mint a leningrádi erőd: bevehetetlenek. A második világégés ráadásul jócskán elvette a fejlett világ kedvét a háborúsditól. A vietnámi háborút és a párizsi diáklázadásokat követő baloldali, pacifista hullámokat követően és általában a jóléti társadalmak világában az egyenruha és minden militária gyanússá, amolyan fasisztoid hóborttá vált.

A hadtörténetírás teljesen kikerült az Akadémiai és egyetemi oktatás látóköréből is; ugyanakkor azok, akik dacosan mégis ilyesmivel akartak foglalkozni, kénytelenek voltak új utakat keresni maguknak, és olyan témákat beemelni, melyek hallatán egy porosz vezérkari tiszt a falhoz vágta volna a Pickelhaubét. Nők szerepe a hadseregben, a tisztikar és a legénység társadalmi összetétele, tábori bordélyok, civilek és katonák összezördülései, hadifoglyok sorsa stb. stb. A hadtörténetírás azonban mégis csak megújult, és az utóbbi évtizedekben ismét reneszánszát éli.

Szerzőink, mondhatjuk, mindkét térfélen fociznak. Képzett történészek, akik biztos kézzel forgatják a forráskritika rapírját és ismerik (bár annyira nem szeretik) a posztmodern szkepszis minden redőzetét. Ugyanakkor, ha nem is hivatásos katonák, de munkásságukat egyenruhás kollégáik olvasták, ismerik, és nem sajnálják a kritikát, ha az illető pontatlanul alkalmazza a katonai fogalmakat vagy egyéb civil slendriánságokat követ el. Kikötés, sőt vesszőfutás is előfordult, mert egy történész szinonimaként használta a csata és az ütközet fogalmát.

Blogunk, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum ismeretterjesztő fórumaként jelentkezik hétről-hétre írásokkal. A bloggazda szándéka szerint ezen írások műfaja, témája, terjedelme vegyes, tükrözi a kollektíva szerteágazó érdeklődését, kutatási területeit.

Kellemes olvasgatást kíván:

Az Ars Militaria csapata

 

A csapat tagjai és kutatási területük (betűrendben):

Domokos György
Általános kutatási területe a Habsburg monarchia és Magyarország hadtörténete a 16-17. században, különös tekintettel a törökellenes védelmi rendszer kiépítésre és működésére; speciális kutatási területe a várépítészet és a tűzfegyverek fejlődése, alkalmazása a 14-18. században Európában és Magyarországon.

Hermann Róbert
Kutatási területe az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc története.

Krámli Mihály
Kutatási területe az osztrák-magyar haditengerészet története.

Lázár Balázs
Érdeklődési és kutatási területe a 18. század hadművészete és a napóleoni háborúk, az utóbbi években a császári-királyi hadsereg magyarországi hadkiegészítésével, a török háborúk hadifogoly-kérdésével, illetve Hadik András katonai iratainak kiadásával foglalkozott.
MTMT:https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10031372

Mészáros Kálmán
1997-től a Hadtörténeti Intézet munkatársa, kutatási területe a 17/18. század fordulójának magyar (had)története (1670-1740), ezen belül is főként a Rákóczi-szabadságharc időszaka.

Pollmann Ferenc
Kutatási területe az I. világháború története, ezen belül a háború kitörésének körülményei és balkáni hadszíntér eseményei.

Süli Attila
Kutatási területe az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc története, különös tekintettel az erdélyi eseményekre.

Szabó Péter
Kutatási területe Magyarország katonai részvétele a második világháborúban.

Tóth Péter András
Kutatási területe az I. világháború története.

Tulipán Éva
Történész kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa. Kutatási területe Magyarország 1945 utáni történetének, különösen az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek és következményeinek erőszaktörténeti, kulturális emlékezeti és emlékezetpolitikai nézőpontú vizsgálata. Az MTA Történeti Bizottsága II. világháborús albizottsága és az Erőszaktörténeti Munkacsoport tagja.

Veszprémy László
Kutatási területe az Árpád-kor hadtörténete.

 

2020. máj 03.

ÉLELMEZÉS ÉS ÉTKEZÉS AZ 1848–1849-ES SZABADSÁGHARC HONVÉDSEREGÉBEN

írta: Kemény Krisztián
ÉLELMEZÉS ÉS ÉTKEZÉS AZ 1848–1849-ES SZABADSÁGHARC HONVÉDSEREGÉBEN

    Noha erről a tárgyról általában kevés szó esik, fontossága mégis vitathatatlan, hiszen ahogy azt már I. Napóleon császár, a legendás francia uralkodó és hadvezér megmondta: „A hadsereg a hasával menetel”, vagy magyarul prózaibb megfogalmazásban: „Éhes katonával nem lehet harcolni”. Mit is…

Tovább Szólj hozzá

19. század 1848-1849 Hadsereg-ellátás

2020. máj 01.

FRONTHÉTKÖZNAPOK ÉS EGYÉB TÖRTÉNETEK A DON MENTI ARCVONAL MÖGÖTT

írta: DonSzabo
FRONTHÉTKÖZNAPOK ÉS EGYÉB TÖRTÉNETEK A DON MENTI ARCVONAL MÖGÖTT

    Fronthétköznapoknak általában azok a kisebb-nagyobb időegységek számítottak a harctereken küzdő katonák életében, amikor az öldöklő harcoktól mentesen, saját sorsukkal törődhettek és gondolataikban távoli szeretteiknél lehettek. Ezek a napok, hetek, esetleg hónapok is mozgalmasan teltek el,…

Tovább Szólj hozzá

20. század II. világháború Keleti front Fronthétköznapok

2020. ápr 29.

A HADMÉRNÖK LEONARDO DA VINCI (I.)

írta: Szent Viborada
A HADMÉRNÖK LEONARDO DA VINCI (I.)

A HARCI ESZKÖZÖK FELTALÁLÓJA

    „A természet legfőbb ajándéka, a szabadság megőrzése céljából találok ki támadó és védekező eszközöket, arra az esetre, ha nagyravágyó zsarnokok gyötörnének minket…” – A leghíresebb, legnépszerűbb, már kortársai által is leginkább csodált polihisztor-zseni, Leonardo da Vinci (1452–1519) nagyon…

Tovább Szólj hozzá

Leonardo da Vinci Ludovico Sforza reneszánsz kultúra hadmérnöki tudomány hadi gépezetek

2020. ápr 28.

CSÁKVÁRY FERENC, A HADTÖRTÉNELMI KÖZLEMÉNYEK NYUGALMAZOTT SZERKESZTŐJE 70 ÉVES

írta: Domokos György
CSÁKVÁRY FERENC, A HADTÖRTÉNELMI KÖZLEMÉNYEK NYUGALMAZOTT SZERKESZTŐJE 70 ÉVES

    Csákváry Ferenc, a Hadtörténelmi Közlemények nyugalmazott szerkesztője ma tölti be 70. életévét. Egykori kollégái most a Hadtörténelmi Közleményeknek az ő 60. születésnapjára készült különszámából vett részletekkel kívánják emlékezetessé tenni e jeles napot. Nem azért nyúltunk vissza e tíz…

Tovább Szólj hozzá

2020. ápr 27.

ÍGY LÁTTA AZ ELLENSÉG – AZ OSZTRÁK HIVATALOS ILLUSZTRÁLT HADIJELENTÉSEK AZ 1848–1849-ES SZABADSÁGHARC HADIESEMÉNYEIRŐL

írta: HermRob
ÍGY LÁTTA AZ ELLENSÉG – AZ OSZTRÁK HIVATALOS ILLUSZTRÁLT HADIJELENTÉSEK AZ 1848–1849-ES SZABADSÁGHARC HADIESEMÉNYEIRŐL

    A katonai propaganda hatásával már a 16–17. század óta tisztában voltak az egyes európai udvarok és kormányok. A hadi sikerek, illetve az ellenség kudarcainak megörökítése, az erről szóló hírek közzététele szempontjából óriási jelentősége volt a 15. századtól kezdve mind nagyobb és nagyobb…

Tovább Szólj hozzá

19. század 1848-1849 Katonai propaganda

süti beállítások módosítása