A katonai propaganda hatásával már a 16–17. század óta tisztában voltak az egyes európai udvarok és kormányok. A hadi sikerek, illetve az ellenség kudarcainak megörökítése, az erről szóló hírek közzététele szempontjából óriási jelentősége volt a 15. századtól kezdve mind nagyobb és nagyobb körben elterjedő nyomdai eljárásoknak. A röpiratok, aprónyomtatványok révén az olvasni tudó nagyközönség egyre jelentősebb rétegeit lehetett tájékoztatni az eseményekről, s a mind jelentősebb szerephez jutó közvélemény befolyásolásában ennek komoly szerepe volt.

Nem véletlen, hogy az abszolutisztikus hatalomgyakorlással szembenálló rétegek és csoportok oly nagy vehemenciával követelték a sajtó, azaz az információ terjesztésének szabadságát; s nem véletlen, hogy az ellentámadásba lendülő abszolutizmus erői az elsők között mindig a szabad sajtó működését korlátozták, s a cenzúrát állították vissza.

A modern tömegtájékoztatási eszközök használatában azonban az abszolutizmus erői ugyanúgy nagy jártasságot árultak el, mint ellenfeleik. Ennek jellemző példája, hogy az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc időszakában az uralkodó, a cs. kir. hadsereg főparancsnoksága és más hatóságok által kibocsátott nyomtatványok száma bizonyosan elérte a szabad sajtó termékeinek számát; s a kibontakozó ellenforradalom sikereinek propagálása érdekében tucatszámra készültek a cs. kir. csapatok hadi sikereit megörökítő különböző ábrázolások.

Ezek legjelentősebbike az illusztrált hadijelentések (Armee-Bulletin) összesen 42 darabból álló gyűjteménye, amely összesen 37 magyarországi és 5 itáliai eseményt, többnyire csaták és ütközetek ábrázolásait tartalmazza. Az ábrázolások alatt rövid, 5-10 sornyi szöveges összefoglaló található az adott időszak hadieseményeiről, s a fölötte levő kép ezek egyikét ábrázolja. A sorozat darabjai megállapíthatóan a hivatalos hadijelentések Bécsbe érkezése után röviddel keletkeztek. A nagyközönséget az ábrázolások elkészültéig – ami aligha tarthatott néhány napnál tovább – a Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy, fővezér, illetve Ludwig Welden táborszernagy, Bécs katonai kormányzója által kiadott nyomtatott hadijelentések tájékoztatták.

1. kép. A vulkapordányi ütközet 1848. december 16-án

A sorozat különleges értékét ez az egyidejűség adja; a többi, hasonló sorozat darabjai már jobbára a szabadságharc leverése után készültek. Az ábrázolások egy részét neves művészek (pld. Vincenz Katzler) készítették, de például a cs. kir. csapatok 1849. január 5-i pesti bevonulását megörökítő lap is kimondottan kvalitásos alkotás. Ezt a szakirodalom – valószínűleg félreértés révén – Wilhelm Ramming alezredesnek, Haynau későbbi vezérkari főnökének tulajdonította, noha Ramming az adott időszakban az észak-itáliai hadszíntéren szolgált, azaz, aligha rajzolt volna egy Bécsben megjelenő sorozat számára képet egy magyarországi hadieseményről.

 2. kép. A cs. kir. csapatok a Lánchídon át bevonulnak Pestre 1849. január 5-én

A lapok nagyobbik részét azonban másod-harmadvonalbeli alkotók rajzolták, s emiatt a sorozat grafikai színvonala meglehetősen egyenlőtlen. Ennek az a magyarázata, hogy Ferenc József  császár a magyarországi hadjáratban csupán az 1849. június 28-i győri ütközetben vett részt tevőlegesen (erről mindjárt két kép is készült), s ezért az uralkodó környezetében lévő, tökéletesebb technikai tudással rendelkező művészek nem vettek részt a hadiesemények ábrázolásában. Ugyanakkor itt az alkotók a kronológiai sorrendet is megbontották: a császár a 39. lapon bevonul az elfoglalt Győrbe, a 40. lapon pedig a cs. kir. csapatok az ő vezetésével veszik be a várost.

3. kép. I. Ferenc József az 1849. június 28-i győri ütközetben

4. kép. I. Ferenc József bevonul Győrbe 1849. június 28-án

A sorozat időrendben első darabja az 1848. november 25-i dési ütközetet ábrázolja, amikor Karl Urban alezredes csapatai szétverték Katona Miklós őrnagy nemzetőrökből és honvédekből álló seregét, s ezzel hetekre megbénították az észak-erdélyi magyar erők működését. Ám e hadi sikerről a sorozatot kibocsátó cs. kir. hatóságok csak némi késéssel értesültek, ezért ez a sorozatnak csupán a 7. lapja. A sorozat első képe azt ábrázolja, amikor Petrichevich-Horváth János ezredes cs. kir. különítménye december 16-án Sopron előterében, Vulkapordánynál elűzi a várost védő, Sréter Lajos őrnagy vezette magyar huszárokat. Noha a huszárok a cs. kir. 12. (Nádor) huszárezredbe tartoztak, ennek ellenére az alkotó afféle inszurgens lovasságként ábrázolta őket.

5. kép A dési ütközet 1848. november 25-én

Érdekes, hogy viszonylag ritka a cs. kir. hadvezérek ábrázolása. Windisch-Grätz összesen két lapon (a magyar országgyűlési küldöttség bicskei fogadása 1849. január 3-án, illetve az isaszegi csata április 6-án), Jellačić szintén kettőn (a mosoni ütközet 1848. december 18-án, illetve a cs. kir. csapatok bevonulása a fővárosba) szerepel; Schlik a december 28-i szikszói, illetve az 1849. január 22-i tarcali ütközet képén jelenik meg. Haynaunak csak Ferenc József mellett jutott hely a győri ütközetet ábrázoló két képen.

6. kép. A mosoni ütközet 1848. december 18-án

Radetzky csupán a március 23-i novarai diadal – egyik legnagyobb győzelme – képén szerepel. Kuzman Todorovićnak a szerb önkéntesek 1849 márciusi hazatérésének ábrázolásán jutott hely; Anton Csorich a január 21-i szélaknai, Johann Gläser tábornok a február 8-i aradi, Karl Urban ezredes a február 18-i királynémeti ütközet képére fért rá. Ide tartozik még két hősi halott: a január 13-i nyárasdi ütközetben elesett Gustav Geramb alezredes, illetve az április 10-i váci ütközetben halálosan megsebesült Christian Götz vezérőrnagy ábrázlása.

7. kép. A váci ütközet 1849. április 10-én

A képek általában cs. kir. diadalokat örökítenek meg, s a magyarok ábrázolása gyakran kimondottan karikaturisztikus, mint például a december 14-i aradi, a 16-i vulkapordányi, a 28-i bábolnai, és 30-i móri ütközetek képein. (Bár a szerbek sem jártak jobban az 1848. december 14-i jarkováci ütközet litográfiáján).

Az 1849-es ábrázolások néha nem tagadnak meg némi elismerést a magyaroktól: ilyen február 6-i szászsebesi ütközet, vagy a február 24-i komáromi kitörés lendületes ábrázolása. A magyar hadvezérek közül egyedül Bemet ábrázolták, az előbbi képen. A sorozat alkotói – érthető módon – kerülték a magyar sikerek ábrázolását. A téli hadjáratból egyedüli kivétel az egyébkén jelentéktelen január 13-i nyárasdi ütközet; itt viszont remek képet lehetett alkotni Geramb cs. kir. alezredes hősi haláláról.

 8. kép. A nyárasdi ütközet 1849. január 13-án

1849 március–májusában ez kimondottan nehéz feladatnak bizonyult; ezért ebből az időszakból inkább az itáliai hadszíntér eseményeit, Radetzky híres százórás hadjáratának részleteit örökítették meg. A magyarországi tavaszi hadjáratból a sikeres momentumok helyét a hősies momentumoké vette át: az április 2-i hatvani ütközetet követően a Zagyva-híd lebontása, az április 10-i váci ütközetből Christian Götz vezérőrnagy hősi halála, az április 26-i komáromi csatából a két gyalogság összecsapása került egy-egy lapra. Nyilván nem szándékoltan lett viszont leleplező erejű az isaszegi csata ábrázolása, amelyen Windisch-Grätz a távolba néz, de mit sem lát. Ez utóbbinak az a magyarázata, hogy a tábornagy beérkező hadijelentése alapján nem lehetett eldönteni, hogy ki nyerte meg a csatát.

 9. kép. Az isaszegi csata 1849. április 6-án

A képek alapjául szolgáló hadijelentések más tévedésekre is alapul szolgáltak. Az 1848. december 14-i jarkováci ütközetben Damjanich János csapatai súlyos vereséget mértek a bánsági szerbekre – ennek ellenére, miután a hadijelentésből nem derült ki a vereség ténye, erről az összecsapásról, mint nagy szerb sikerről, szintén készült ábrázolás.

 10. kép. A jarkováci ütközet 1848. december 14-én

Az Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy által 1849. január 3-án elutasított magyar országgyűlési küldöttség képén ott találjuk Batthyány Lajost is, aki valóban a küldöttség tagja volt, de őt a herceg nem is engedte maga elé. A küldöttségnek ugyan öt tagja volt (Batthyány, Deák Ferenc, Lonovics József egri érsek, Mailáth Antal volt kancellár, Majláth György országbíró), de az alkotó nem tudott mit kezdeni a két Mailáth/Majláthtal, s egyetlen személlyé vonta őket össze.

11. kép. A magyar országgyűlés küldöttsége Windisch-Grätz előtt 1849. január 3-án, Bicskén

A soha le nem zajlott 1849 februári bezdáni ütközetről is készült ábrázolás; holott az ebben magyar részről részt vevő csapatok olyan gyorsan keltek át a Dunán, hogy az üldözők nem érték őket utol.

Az 1849. február 6-i szászsebesi ütközet képén kaszás magyar népfelkelőket láthatunk, akik bizonyosan nem voltak ott. A február 18-i királynémet ütközet képén a zsákmányolt eszközök között a 3. honvédzászlóalj dobját láthatjuk, holott ez az alakulat nem Erdélyben, hanem a bánsági hadtestben szolgált.

12. kép. A szászsebesi ütközet 1849. február 6-án

De még a komáromi magyar kitörést ábrázoló lendületes kép is tévedésekkel teli: a február 24-i kitörésben – tudomásunk szerint – nem vett részt magyar huszárság, azaz nem volt módja úgy megszabdalni a cs. kir. gyalogságot, mint ahogy ez a képen látható. Hozzáteendő, hogy az erődben a 13. (Hunyadi) huszárezred egy százada alkotta a lovasságot, ezek viszont nem a hagyományos huszáregyenruhát hordták, hanem pörge kalapot, lobogó ujjú inget és dolmányt és bő gatyát, azaz, inkább csikósokra, mint huszárokra emlékeztettek, amint ezt az április 22-i csallóközi kitörést ábrázoló litográfia meg is örökítette. Ez esetben inkább egy toposzról beszélhetünk, ami egészen a Zrínyi Miklós szigetvári kirohanását ábrázoló metszetekig és festményekig megy vissza, s amely annyira erős volt, hogy a komáromi várőrség későbbi kirohanásainak képein is állandóan a magyar lovasság és a cs. kir. gyalogság küzdelmét láthatjuk.

13. kép. A komáromi kitörés 1849. február 24-én

Kimondottan jó tájékozottságról árulkodik viszont VIII., a bábolnai ütközetet ábrázoló lap: itt a foglyul ejtett magyar sorezredi zászlóalj zászlótartóját magyar címeres, nem pedig cs. kir. sorezredi zászlóval ábrázolja az alkotó, s valóban tudjuk, hogy Koudelka őrnagy, a zászlóalj parancsnoka 1848. szeptemberében megszökött a császári zászlóval, s Batthyány Lajos miniszterelnök ezután intézkedett arról, hogy az alakultot magyar zászlóval lássák el, s arra eskessék fel.

 14. kép. A bábolnai ütközet 1848. december 28-án

Szintén a pontosságra mutat, hogy a cs. kir. oldalon harcoló sorezredi alakulatokat csákójukon fordított V alakú fehér szalaggal ábrázolták: e megkülönböztető jel alkalmazásáról a téli hadjárat elején döntött a cs. kir. hadvezetés, azért, hogy ne tévesszék őket össze a magyar oldalon maradt sorezredi alakulatokkal. Haditechnika-történeti szempontból érdekes a tarcali ütközetet ábrázoló XIX. lap, amelyen a korabeli rakétafegyvert, a Congreve-röppentyűt láthatjuk működés közben.

15. kép. A tarcali ütközet 1849. január 22-én

A lapok időbeli megoszlása is árulkodik a propagandisztikus célokról. 1849. február 26-27-ig, a kápolnai csatáig szinte alig van fontos esemény, amelyről ne találnánk képet. Ezután előbb a Délvidék (február 13. Bezdán), majd Erdély (március 3. Medgyes) hadieseményeinek képei maradnak el, aztán jön a főhadszíntér is. Nincs kép Buda bevételéről, holott Hentzi hősi halálának ábrázolása hálás téma lehetett volna; igaz, a cs. kir. hadvezetés először Hentzi árulásával magyarázta a vár elestét, s talán ez lehetett az ábrázolás elmaradásának oka.

16. kép. A medgyesi ütközet 1849. március 3-án

Érdekes módon a nyári hadjáratból csupán a Ferenc József személye miatt fontos győri ütközet, s a valóban döntő augusztus 9-i temesvári csata került be a sorozatba. Kimaradt a június 7-i kátyi, a 16-i zsigárdi ütközetek, a 21-i peredi, a július 2-i és 11-i komáromi és az augusztus 5-i szőregi csaták ábrázolása, s nincs kép a főváros újabb elfoglalásáról (július 11.) sem.

17. kép. A temesvári csata 1849. augusztus 9-én

Ahogy kimaradtak az orosz csapatok – a főhadszíntéren csekély számú – sikerei is. Jelképes az is, hogy a sorozatot nem az augusztus 13-i szőllősi (világosi) fegyverletétel, hanem Komárom október 2-4-i feladásának képe zárja. Hozzáteendő, hogy Vincenz Katzler megrajzolta ugyan a szőlősi fegyverletételt, de ez az ábrázolás csak „sorozaton kívül” – noha az eredeti sorozathoz hasonló kartussal, betűtípussal és méretben – jelent meg, valószínűleg az eredeti sorozat darabjainál kisebb példányszámban, mert a közgyűjteményekben is alig találni belőle. Úgy tűnik, a cs. kir. hatóságok nem akarták szövetségesük sikerét ünnepelni, s noha a kép kísérőszövege lényegében a cs. kir. fegyverek sikereinek tulajdonította azt, hogy Görgei elszánta magát a fegyverletételre, a kép nem lehetett a „hivatalos sorozat” része.

18. kép. A szőlősi (világosi) fegyverletétel 1849. augusztus 13-án

A magyarországi táj- és épületképek közül hitelesnek tekinthető a Lánchíd környékének, Selmecbánya környékének, Szászsebesnek, Vácnak, illetve Győrnek az ábrázolása. Az itáliai hadszíntérnél egyedül Ancona városképe tűnik pontosnak. Brescia esetében feltételezhető, hogy a középkori városmagnak van hasonló része, mint amit a képen látunk.

19. kép. Brescia bevétele 1849. március 31-én

A többi csataképeken vagy túl kicsi a kivágat, vagy teljesen elnagyolt és sematikus a háttér. Megjegyzendő, hogy a 42 kép közül négy is Komáromhoz, vagy a komáromi várőrség ténykedéséhez kötődik, ami arra mutat, hogy a sorozat alkotói – talán tudtukon kívül is – érezték az erődítmény fontosságát. Komáromon kívül egynél többször csak Arad, valamint – érthető okokból – Győr szerepel.

20. kép. A komáromi helyőrség kapitulációja 1849. októberében

Hozzáteendő persze, hogy a sorozatban nem szereplő eseményekről más ábrázolásokat ismerünk. Készültek nem hivatalos sorozatok is, és Than Mór személyében akadt olyan magyar alkotó, aki vízfestményeken örökítette meg a főhadszíntér legfontosabb magyar hadi sikereit 1849. márciusa és júliusa között. Az orosz hadsereg erdélyi győzelmeit cár udvarában lévő Bogdan Villevald örökítette meg külön sorozatban. Csak sajnálhatjuk, hogy az erdélyi és a délvidéki hadjárat legtöbb összeütközéséről 1849. március közepétől május végéig nem rendelkezünk korabeli ábrázolással. Ami megint csak arra mutat, hogy ezek a hadjáratok egyértelműen a magyar fegyverek győzelmét hozták.

Hermann Róbert

Az illusztrációk a szerző magángyűjteményéből származnak.

Az 1849. augusztus 13-i szőlősi fegyverletétel képének forrása: https://repository.library.brown.edu/studio/item/bdr:247465/