1 A porosz Holstein-Beck (11.) gyalogezred gránátosai harcban az ellenség utóvédjével
Chotusitznál, 1742. május 17-én

 Nyugat-Európa viszonylag gazdag országai lényegében zsoldos hadseregeket tartottak fenn a 18. század folyamán (lásd előző bejegyzésünket a témában). Észak-Európa két (kezdetben) meglehetősen kis területű és/vagy gyéren lakott és szegény országa erős hadserege révén a 17. illetve 18. században politikai és gazdasági súlyukat messze meghaladó módon tudtak részt venni az európai politikában. Ez a két hatalom Svédország és Poroszország-Brandenburg. Mindkét ország protestáns, erős központi hatalom és viszonylag homogén társadalom jellemezte. A hatékony adóztatásnak és hadkiegészítésnek így nem volt akadálya, mivel az állam és a potenciális újoncok közé nem ékelődött nagybirtokos arisztokrácia vagy akadékoskodó rendi gyűlések, vármegyék. A brandenburgi választófejedelmek (akik közül I. Frigyes 1701-ben a kortársak gúnyát és rosszallását kiváltva porosz királlyá koronáztatta magát) ugyanakkor a junkereket állami tisztségekkel, főleg a tiszti karrierekkel kompenzálták és semlegesítették.

2 Gusztáv Adolf svéd király a breitenfeldi csatában

Nézzük először a svéd példát! A Svéd Királyság már a XVI. század elején kísérletezett az összeírásos hadkiegészítési rendszer bevezetésével, és a paraszti lakosságot a lelkészek segítségével már a 16. század folyamán összeírták, hogy adott esetben gyorsan mozgósítható és olcsó haderőt állítsanak fel. A rendszer szerint minden az összeírtak közül minden tízedik, 15 és 40 év közötti férfinak kellett szolgálatot teljesíteni és a kiválasztás meglehetősen önkényes módon történt. Gusztáv Adolf (1611–1632) kiváló hadseregének többsége azonban távolról sem összeírt svéd és finn parasztokból, hanem német és brit zsoldosokból és hazai professzionális katonákból állt. A kötelező szolgálat gyűlölt teher volt itt is a parasztság körében és az összeírt állományból kiállított katonák körében gyakori volt a szökés.

3 Összeírás Svédországban

Ezt a szisztémát 1682-ben IX. Károly király számolta fel és alakította ki azt a majdnem kétszáz évig fennálló hadkiegészítés rendszert, mely szerint a faluközösségek továbbra is meghatározott számú hivatásos katonát állítottak ki a hadsereg számára, akiknek szállását és ellátását béke idején a közösség biztosította. Érdekes módon békeidőben a tisztikar és az altisztek nagy része nem pénzbeli juttatást kapott, hanem szolgálati birtokot, vagyis egy farmot kicsiny faházzal, melyet ők nyugdíjba vonulásukig használhattak. Ezeket a földeket hadiadó elengedése fejében a környék parasztsága művelte a tiszt vagy altiszt számára. A lovasságnál nemcsak a tisztek, hanem egyszerű lovaskatona szintén szolgálati birtokot kapott, amelyből saját és lovai fenntartását biztosíthatta. A gyalogság kiállítása immáron jóval szervezettebb módon történt. Egy-egy svéd tartomány parasztsága szerződést kötött a koronával egy gyalogezred kiállítására, melynek a létszáma 1000-1200 fő volt. Általában négy farmnak vagy birtoknak kellett egy gyalogoskatonát kiállítani. A katona békeidőben a közösségben élt, de időről-időre kiképzésre és szemlékre kellett járnia alakulatához. Tisztikar, altisztek és legénység nagyjából egy területen, egymást személyesen is ismerve élt és szolgált békeidőben. A tüzérség és a gárda-alakulatok azonban válogatott önkéntesekből álltak.  

4 Svéd gyalogság és lovasság a 18 században

A rendszer kiválóan bevált és a Svéd Királyságnak nagy harcértékű és magas belső kohézióval rendelkező nemzeti hadsereget biztosított. Ez a haderő azonban végül „túl jónak” bizonyult. A Nagy Északi Háború (1700–1721) kezdetekor az ifjú XII. Károly (1697-1718) serege játszi könnyedséggel kergette szét Péter cár gyülevész csapatait, a dán, a szász és a lengyel haderőket. Károly azonban serege legyőzhetetlenségének tudatában 1709 tavaszán Moszkva ellen indult, elsőként, de nem utoljára a nagy európai hadurak közül. A poltavai katasztrófa (1709. július 8.) során a svéd hadsereg magja megsemmisült. Pár ezer főn kívül, akik a királlyal török területre menekültek, a túlélők orosz fogságba majd Szibériába kerültek. Ezernyi svéd zsoldos még Rákóczi fejedelem seregébe is elvetődött és harcolt a romhányi ütközetben (1710. január 22-én) a kurucok oldalán. Az északi ország az 1721-es nystadti békével nagyrészt elvesztette németországi és baltikumi területeit és az előző században kivívott nagyhatalmi státuszát.

5 XII. Károly svéd király holttestét vállukon viszik haza katonái

A svéddel ellentétes utat járt be Brandenburg-Poroszország, amely kezdetben éppen Svédország rovására terjeszkedett. A harmincéves háború folyamán Brandenburg tartományt a rivális hadseregek kiélték, elnéptelenítették. György Vilmos fejedelem a kényszerű svéd szövetséget hamar a császár pártjára cserélte, de Wallenstein ezredei így is kíméletlenül feldúlták földjeit. 1640-ben a húszéves Frigyes Vilmos választófejedelem egy szegény és reménytelenül széttagolt állam élére lépett. A Hohenzollernek territóriuma magán viselte a dinasztikus államok minden ésszerűtlenségét és véletlenszerűségét, ugyanis az egykori Német Lovagrend megszűnése révén magába foglalta a távoli Poroszországot, melyet egy jókora több száz kilométeres lengyel sáv választott el az állam magjától, Hátsó-Pomerániától és Brandenburgtól. Kleve. Mark és Jülich grófságok révén a választófejedelmeknek nyugati területeken is voltak hídfőállásai. A később Nagy Választónak nevezett Frigyes Vilmos, azonban szívós munkával, a rendek megtörésével vagy lekenyerezésével, hatékony adóztatással és a bevételekre támaszkodva egy állandó hadsereg megteremtésével a 17. század végére államát európai középhatalommá tette. Fehrbellini győzelme (1675) a svédek felett európai visszhangot és csodálkozást váltott ki. XIV. Lajos bigott ostobasága is a kezére játszott, amikor a nantes-i ediktum visszavonása (1687) után több ezer elűzött hugenottát fogadott be országába. Jellemző az emigránsok fontosságára, hogy ebben az időszakban a tisztikar több mint egyharmada francia származású volt!

6 Száműzött hugenotta tisztek bemutatása a Nagy Választófejedelemnek

A Nagy Választó utódja, I. Frigyes bekapcsolódott a császár oldalán a spanyol örökösödési háborúba. Nagy vérveszteséggel és anyagi ráfordítással szerény területi nyereséget ért el és a királyi címet hagyta örökösére, I. Frigyes Vilmosra. A fiatal királyság második uralkodója hozta létre azt az állam- és hadszervezetet, mely később döntő hatással lesz Németország, sőt egész Európa sorsára. Az 1711-ben rövid ideig régensként a kormányrúdhoz kerülő trónörökös keserű tapasztalatokat szerzett akkor, amikor a messzi rajnai fronton háborúzó porosz hadsereg távollétében mindössze két gyenge lovasezredet tudott volna szembeállítani a területén önkényesen átvonuló orosz és szász–lengyel csapatokkal. Frigyes Vilmos nagylétszámú, jól szervezett és gondosan felszerelt hadsereget hozott létre – melyet jóformán soha sem használt. A pietista elveket valló uralkodó takarékos politikája és a bevándorlás támogatása révén a népesség félmillió fővel nőtt királyságában, az adóbevételek pedig 2,4 millió tallérról, 3,6 millióra. A hadsereg 1719-ben 54 000 főt számlált, míg 1740-ben már 80 000 katonát!

7 I. Frigyes Vilmos király szemléje a Vörös testőr-zászlóalj felett Potsdamban

A nagy, viszont olcsó hadsereg megteremtésének első lépcsője a hadkiegészítés reformja volt. A király már 1714. május 9-i ediktumában kinyilvánította, hogy „a fiatal legények legyenek akár városiak vagy vidékiek, születésüknél fogva és az Úristen örök rendje és parancsolata szerint javaikkal és életükkel (mit Guth und Blut), szolgálattal tartozni kötelesek” 1717-től kezdve a hadsereg (az illetékes századparancsnokok útján) regisztrálta a katonáskodásra alkalmas alattvalókat állomáshelyük környékén. Az ezeken területeken található férfialakosság elvileg katonai szolgálattal tartozott a hadseregben. A hadsereg szó szerint magas igényei miatt hamar problémák keletkeztek. Frigyes Vilmos kizárólag az öt láb hat hüvelyk (1,72 m) magasságot elérő újoncot kívánta felvenni a gyalogezredekbe, az ilyen magas ember azonban a korszakban kifejezetten ritka volt. A toborzásért felelős századparancsnokok ezért valóságos embervadászatba kezdtek az alkalmas legények után nemcsak belföldön, de az egész Német-római Birodalomban, sőt illegális módon még Magyarország területén is. A király különös megszállottságot mutatott a kizárólag kétméteres legényekből álló „óriások ezrede” fejlesztésére, melyet aztán utóda, Nagy Frigyes túl drágának talált és egy tollvonással megszüntetett.

8 Frigyes Vilmos megszemléli az „óriások ezredének” újoncait

A rendszer a király uralmának vége felé tovább finomodott. 1733 és 1735 között több királyi rendelet látott napvilágot a királyság különböző tartományaira vonatkozóan és minden ezred számára a lakosságszám arányában kiegészítési területet (Enrollierungskanton) jelöltek ki. Egy kanton nagyjából 5000 és 8800 háztartást („tűzhelyet”) foglalt magába és azokat tovább bontották századkörzetekre. Minden megszületett fiúgyerek bekerült egy jegyzékbe, melyet a katonaság vezetett. Fiatal korban (12-14 évesen) egy előszemlére került sor, az itt kiválasztottak (a legmagasabb és legerősebb fiúk) már a hadsereg állományába kerültek, majd kétévente ebből a körből válogatta ki a behívandókat egy tiszt és egy civil hivatalnok, azok közül, akik betöltötték 24. életévüket, konfirmáltak és a testmagasságuk elérte az öt láb hat hüvelyket (1,72 métert). Az alacsonyabb, gyengébb fiatalemberek közül is besoroztak néhányat, akik a kisegítő feladatokat ellátó garnizon-ezredekhez kerültek. Ezek után következett a behívóparancs, melynek, ha az illető nem tett eleget, dezertőrnek, körözött bűnözőnek számított. A szolgálat időtartama a kantonisták számára életfogytig vagy megrokkanásig tartott, de a költségeket jelentősen enyhítette, hogy a besorozottat 12 hónap időtartamú alapkiképzés után tartós szabadságra hazabocsátották, ahol folytathatta civil életét, büszkén viselve vasárnaponként az istentiszteleteken a király kék kabátját. Ezután a kantonistának nagyjából évente két hónap, nem egybefüggő időtartamra kellett bevonulnia szolgálatra. A lovasság és a tüzérség szintén rendelkezett kijelölt toborzó-körzetekkel.

9 Az újoncozás porosz módszere I. Frigyes Vilmos idején

Békeidőszakban a sorozás nem jelentett különösebb terhet a lakosság számára hiszen csak a fogyatkozás pótlására egy az egyhez arányban hívtak be újoncokat, ami így mindössze kantononként átlagosan évi 60 főt  jelentett.

A sorozás alól felmentést élvezett a nemesség, azonban a nemes ifjak számára elvárt volt a tiszti szolgálat a hadseregben. A lelkészek természetesen szintén mentességet élveztek, de Berlin, Potsdam polgárai, a manufaktúrák munkásai, a parasztok egyetlen gyermekei, és olyan jómódú polgárok leszármazottai, akiknek jövedelem elérte a 10 000 tallért szintén mentesültek. Az 1813-as porosz szisztéma, mely az általános hadkötelezettség bevezetéseként került be a köztudatba, nem tett mást, mint eltörölte ezeket a mentességeket.

10 II. (Nagy) Frigyes porosz király

A kanton-rendszer önmagában azonban nem lett volna elég. A porosz hadseregben hivatásos katonák, idegenek és belföldiek egyaránt szolgáltak nagy számban, akik az állomány egyharmadát alkották. Az 1740-ben a frissen trónra lépett II. Frigyes úgy döntött, hogy használja az atyja által féltő gonddal fejlesztett haderőt és elragadja a Habsburgoktól Sziléziát. Célját három véres háborúval végül elérte és az európai nagyhatalmak sorába emelte a Porosz Királyságot. A porosz hadkiegészítés igazán a hétéves háború pusztító veszteségei után mutatta meg előnyeit, bár a király, aggódva a királyság szűkös emberi erőforrásai és gazdasági sérülékenysége miatt nem szerette a kanton-rendszert és inkább a zsoldossereget preferálta volna. Frigyes ugyanakkor 1757-ben, 1758-ban és 1759-ben is elveszített egy-egy teljes hadsereget. A kanton-rendszer révén ezek az óriási, bizonyos brandenburgi és pomerániai régiókban a világháborúk pusztításával mérhető emberveszteséget a haderő végül pótolni tudta. A teher eloszlása azonban az ezredek merev területi elhatárolása miatt egyenetlen volt. Ha egy ezred teljesen megsemmisült vagy fogságba esett, akkor az érintett régió férfilakosságát szinte kivétel nélkül elvitték katonának. Szökés esetén az alapelv az volt, hogy a dezertőr valamelyik rokonát sorozták be helyette, de előfordult, hogy a család javait elkobozták. E drasztikus intézkedések révén a szökés jóval kisebb mértékű volt a kantonisták körében, mint a kalandorhajlamú önkéntesek között.

11 A porosz királyi testőrgárda 1. zászlóalja a porosz vereséggel zárult kolini csatában

A szervezett, belföldi hadkiegészítésen kívül a porosz toborzók intenzív tevékenységet folytattak egész Európában a gyorsan fogyatkozó állomány pótlására. Frigyes például megbízott egy hírhedt francia szakembert, egy bizonyos Collignon „ezredest,” aki a racoleur mesterség összes trükkjét bevetve vadászott újoncokra német területeken. Collignon és emberei gyakran porosz tiszti vagy legalábbis altiszti rangot ígérve hajtottak fel hiszékenyeket, akik azután egyszerű közlegényként voltak kénytelenek szolgálni, hiába mutogatták a pecsétes papírral szentesített biztosítékokat. A kiképző őrmesterek nádpálcával oszlatták szét ezeket az illúziókat.

12 Poroszország felemelkedése

A hétéves háború (1756–1763) után, minden bizonnyal a kivérzett tartományok kímélése miatt a porosz hadseregben az idegen zsoldosok aránya folyamatosan növekedett és 1786-ra meghaladta a belföldiek számát és az állomány majdnem kétharmadát alkotta. Ennek ellenére a porosz hadkiegészítési szisztéma Európa szerte kivívta a katonák és uralkodók csodálatát. Nem volt ez alól kivétel Nagy Frigyes ősellensége, a Habsburg-hadvezetés sem, mely Mária Terézia császárné és királynő ellenérzései dacára keresztülvitte a porosz hadkiegészítési rendszer bevezetését a cseh-osztrák tartományokban. Ez a folyamat azonban már egy másik írás témája.

 Lázár Balázs

Irodalom

Stocker, Donald (ed.): Conscription in the Napoleonic Era. A Revolution in Military Affairs? 2009.

Fiedler, Siegfried: Taktik und Strategie der Kabinetskriege. Bonn, 2002.

Guddat, Martin: Handbuch zur preußischen Militärgeschichte. 1688–1786. Hamburg, 2011.

Képek

1 A porosz Holstein-Beck (11.) gyalogezred gránátosai harcban az ellenség utóvédjével Chotusitznál, May 17 1742. május 17-én (Günter Dorn festménye)
https://www.pinterest.de/pin/361976888789799271/

2 Gusztáv Adolf svéd király a breitenfeldi csatában
https://militarhistoria.se/1600-tal/slaget-vid-breitenfeld-gustav-ii-adolfs-seger

3 Összeírás Svédországban
http://www.u2086112.fsdata.se/gfwp/wp-content/uploads/2012/07/augusti2012-303.jpg

4 Svéd lovasság és gyalogság a 18 században
https://www.zinnfigur.com/en/Modelling/Model-Kits/Zvezda/1-72/Swedish-Cavalry.html
https://hu.pinterest.com/pin/677088125199044195/

5 XII. Károly svéd király holttestét vállukon viszik haza katonái (Gustaf Cederström festménye, 1878)
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e7/Karl_XIIs_likf%C3%A4rd_-
_G%C3%B6teborgs_konstmuseum_-_Gustaf_Cederstr%C3%B6m.JPG

6 Száműzött hugenotta tisztek bemutatása a Nagy Választófejedelemnek.
D. Chodowiczki rézkarca. Közli: Fiedler, Siegfried: Taktik und Strategie der Kabinetskriege. 100.

7 I. Frigyes Vilmos király szemléje a Vörös testőr-zászlóalj felett Potsdamban. Richard Knötel festménye.
https://www.wikiwand.com/de/Preu%C3%9Fische_Armee

8 Frigyes Vilmos megszemléli az „óriások ezredének” újoncait Potsdamban (Max Koch, 1929)
https://de.wikipedia.org/wiki/Geschichte_der_Preu%C3%9Fischen_Armee#/media/Datei:Max_Koch_Friedrich
_Wilhelm_Riesengarde.jpg

9 Az újoncozás porosz módszere I. Frigyes Vilmos idején (1858-ból származó ábrázolás)
https://de.wikipedia.org/wiki/Geschichte_der_Preu%C3%9Fischen_Armee#/media/Datei:Page345_Preussische
_Rekrutierungsweise_unter_Friedrich_Wilhelm_I.jpg

10 II. (Nagy) Frigyes porosz király (Wilhelm Camphausen festménye)
https://en.wikipedia.org/wiki/Frederick_the_Great#/media/File:Friedrich_ii_campenhausen.jpg

11 A porosz királyi testőrgárda 1. zászlóalja a kolini csatában. Richard Knötel festménye.
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Erstes_pr._Bataillon_Leibgarde_in_Schlacht_bei_Kollin.jpg

12 Poroszország felemelkedése
https://images.slideplayer.com/26/8582066/slides/slide_17.jpg