1 A Furutaka a Cape Esperance-nál lezajlott csatában, az amerikai hajók lövedékeinek záporában

(A sorozat I. része itt, a II. része itt olvasható)

Amikor 1942. október 11-ének késő éjjelén a Helena könnyűcirkáló SG típusú, akkoriban csúcsmodernnek számító radarja közel 25 kilométer távolságról jelezte a közeledő japán köteléket, az amerikai flottában radar szakértőként ismert Scott ellentengernagy akár biztosra is vehette volna a győzelmét, hiszen a korábbi, Savo szigeti ütközet megmutatta, milyen halálos tud lenni a meglepetés egy mit sem sejtő ellenféllel szemben. Valamiért azonban az ellenség észleléséről szóló hír nem jutott el zászlóshajójára, a nagyobb méretű, de régebbi radarral felszerelt San Francisco nehézcirkálóra. Pedig az ellentengernagy egyszerű és halálos tervet készített. A légifelderítés szerint közeledő japán kötelékre radarvezérlésű tüzet készült zúdítani közvetlenül azután, hogy hajói észlelték a támadókat. Ezt minden kapitányával közölte az ütközet előtti eligazításon. A Helena azonban valamiért se nem jelentette az amúgy is 6 hüvelykes (152 mm) ágyúi lőtávolságának szélén járó észleléseket, se tüzet nem nyitott rájuk. Az amerikai tengernagy így a számításai szerint hamarosan megérkező ellenfelet várva a várható irányukra nagyjából merőlegesen hajózott. Terve az volt, hogy végre hajtja a tengeri harcászat csúcsát képező manővert: a T áthúzását.

2 A Cape Esperance-i csata első szakasza.
Az ábrán jól látható a japánokéra merőleges amerikai útvonal, a T áthúzása.
Alul a szállítókötelék útvonala, világos szürkével Goto tervezett útvonala a repülőtér lövetéséhez

A Savo sziget melletti augusztus eleji, totálisnak gondolt győzelem és az amerikai kötelékek gyors visszavonulása miatt a japán vezetés úgy gondolta, hogy a tengeri uralom a kezébe került. A hónap során elvesztett több lassú szállítóhajó elsüllyesztése után kénytelenek voltak ugyan elfogadni, hogy nappal a Cactus Air Force vadász és zuhanóbombázói uralták a légteret és a környező vizeket, de az éjszaka a japánoké volt. A gyors rombolók, amelyek reggelre ki tudtak kerülni a Guadalcanalra települt gépek sugarából, folyamatosan hordták a felszerelést és a katonákat a szigetre.

Az augusztusi szárazföldi ellentámadás során egyértelműen kiderült, hogy a japán katonai vezetés, sőt még annak kiemelkedő tagja, Jamamoto tengernagy sem képes az amerikaiak fejével gondolkodni. Saját doktrínájukból kiindulva úgy gondolták, hogy a partraszállás mindössze egy rajtaütés volt, amelyben kettő, de maximum tízezer amerikai katona vett részt. Maga Jamamoto is az alsó határhoz közeli számot tartott valószínűnek. Ráadásul azt hitték, az amerikaiak könnyen lemondanak majd alacsony harcértékű katonáikról, ha erősebb ellenállással találkoznak. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna! Guadalcanalon ugyanis nem a kényszersorozott, rosszul felszerelt és uraikért tessék-lássék harcoló gyarmati alakulatok, vagy éppen a gyarmati hatalmak megszálló csapatainak európai eseményektől, vagy éppen saját áldozat mivoltuk tudatától demoralizált egységei ásták be magukat, hanem húszezer harcra éhes tengerészgyalogos.

Az augusztusban közepén partra tett, nagyjából két zászlóalj erejű japán tengerészgyalogos frontális támadása úgy olvadt el a nehézségek ellenére kiépített állásokból harcoló amerikaiak tüzében, mint egy marék, forró vaslapra dobott hó. Túlzás lenne azonban kizárólag a japán vezetés szűklátókörűségére fogni a meglepetést. A legtöbb amerikai stratéga, köztük Roosevelt elnök több tanácsadója is úgy gondolta, hogy 1942 vége előtt korai még ellentámadást indítani. Kizárólag a ritkán egyetértő King tengernagy és MacArthur tábornok szilárd támogatása tudta meggyőzni a vezérkari főnökök tanácsát, hogy meg kell ragadni a Midwaynél megszerzett kezdeményezést. Azt azonban bizonyosan ki lehet jelenteni, ha tudták volna előre, milyen kevésen múlik a győzelem és mekkora veszteségekkel jár, lefújták volna a műveletet.

3 Egy banzai roham "eredménye"
A képen látható viszonylag nyílt, tengerpart közeli terepen még este is súlyos veszteségekkel jártak
az előkészítetlen rohamok

Feljegyzések szerint Jamamoto fejében is megfordult, hogy nem száll szembe az amerikaiakkal, és otthagyja Guadalcanalt. Végül a Truk szigeti flottabázisról, ha nehezen is, de a 8. flotta rendelkezésére bocsátotta a flotta egyik kiemelkedő romboló- és torpedó-specialistájának tartott Tanaka Raizo által vezetett 2. Romboló Divíziót. A leginkább szállítási feladatok miatt Tanaka eleinte berzenkedett, de fegyelmezett japán tisztként legjobb tudása szerint hajtotta végre a Tokió Expresszként elhíresült feladatot. Később többen azzal magyarázták Jamamoto döntését, hogy felismerte a döntő csatát, az érvényes doktrína szerinti kantai kessent, ez azonban kevéssé valószínű. Ha Jamamoto időben felismerte volna Guadalcanal jelentőségét, bizonyos, hogy nem tartotta volna vissza az erősebb nehézcirkálókat, sőt, a csatahajókat sem, amelyek 1942 folyamán többségükben végig Guadalcanaltól nem túl messze, Trukon állomásoztak.

És itt, Tisztelt Olvasó, kérem, engedjen meg egy rövid gondolatkísérletet.

Történészek számára elméletileg tilos a „mi lett volna, ha” kérdés feltevése, azonban kevés érdekesebb játék van a világon, mint a számtalan fontos változó közül egyet megváltoztatva végigmenni azon, mi minden alakult volna másképp. Szóval, feltéve, hogy Jamamoto agresszívabb vagy jobban felméri az amerikai szándékokat, és az összes rendelkezésére álló erőt beveti 1942 szeptemberétől, nagy valószínűség és a jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint az alábbiak történtek volna:

1. A japán logisztikai rendszer sokkal nagyobb terhelésre nem volt alkalmas, ráadásul Rabault, a legközelebbi bázist, csak 1942 februárjára foglalták el az ausztráloktól, így kiépítettsége meg sem közelítette Trukét, amely szinte az egész Egyesített Flotta befogadására és ellátására képes volt.
2. Így a Trukból kihajózó csatahajó kötelékek tovább apasztották volna az amúgy sem nagy üzemanyag készleteket. Ebből kifolyólag havi 2-3 bevetésnél többel nem lehetne számolni, már csak a távolság miatt sem.
3. Mikava augusztusi győzelme után rendszeressé váló csatahajó-bombázások, ha tartósan nem is, de alkalmanként 4-5 napra képesek lettek volna elnémítani a Henderson Field repülőteret.
4. Ez előrébb hozta volna az augusztusi, majd októberi hordozó ütközetet. Az ott mindkét fél által elszenvedett károk azonban hosszabb időre megakadályozták volna a további hordozó műveleteket. Többek között azért, mert az amerikai bázis, Nouméa Trukhoz mérhető távolsága és fejletlensége Rabaulhoz képest az amerikaiakra éppúgy további fékező hatást gyakorolt a valóságban is, mint a japánokra.
5. Új-Guineában, Port Moresby felé a második, óriási veszteségekkel végződő ’banzai’ támadás után nem erőltetik a magas hegyeken átvezető Kokoda ösvényen keresztül Port Moresby bevételét, hanem az összes szárazföldi erőt Guadalcanalra irányítják.
6. Az amerikai felszíni erők megpróbálják megtörni a japán tengeri uralmat, és több felszíni ütközetben súlyos veszteségeket szenvednek a túlerejű japán kötelékektől.
7. Október közepére az amerikaikéhoz hasonló, vagy nagyobb létszámú erő van a szigeten. Megindul a módszeres szárazföldi támadás.
8. Az összes elérhető amerikai felszíni egység bevetése, a létszámfölényben lévő japán hajók közepes-súlyos veszteségek árán visszaverik a felmentési kísérletet.
9. Körülbelül október végén újabb hordozócsata a tengeri fölény megszerzéséért. A veszteségek mindkét oldal hordozóit újra hónapokra kiütik a küzdelmekből.
10. Az elszigetelt Henderson Field védői az utolsókig kitartanak, majd 1942 novemberének végén nehéz fegyverzetük megsemmisítése után beveszik magukat a dzsungelbe, Tulagit pedig kiürítik.
11. A kb. 5-6000 főnyi túlélőt a hegyeken túl, a sziget másik oldalán 1943 első napjaiban az összes elérhető hordozó fedezete mellett kimenti a hadtengerészet. A japánok megfelelő felderítés hiányában és veszteségeik miatt felszíni erőkkel nem próbálják akadályozni a kiürítést. Rabaulból érkező bombázókat elkergeti a hordozók által biztosított légifedezet.
12. A repülőteret megpróbálják használni a japánok, de a saját repülőgépek hiánya, valamint a folyamatos B-17 támadások hatására csak Tulagin állomásoztatnak hidroplánokat.
13. A japán veszteségek a történelminél súlyosabbak, ahogy az amerikai felszíni és szárazföldi veszteségek is.
14. A Dél-Csendes óceáni előrenyomulás, az Operation Cartwheel a történelmihez képest 8-10 hónappal később ér célt.
15. Jamamotót 1944 áprilisában éri a halál (a valóshoz képest egy évvel később), ugyanúgy egy harci övezetbe tartó repülőgép fedélzetén, mint a valóságban.

Bár a fenti változat a háború végkifejletén bizonyosan nem változtatott volna, de az 1940-ben elkezdett flottaépítési programban épülő hajók beérkeztéig nem indult volna jelentős amerikai offenzíva, a két háború között épített hajók jelentős részének elsüllyedése okán. A cikksorozatban nem tárgyalt repülőgéphordozók magas veszteségei miatt a US Navy még így is arra kényszerült, hogy „kölcsönkérjen” egyet a britektől 1943-ban. A fentiek miatt az esetleges döntő csata felvállalásának eredménye egy körülbelül 6-10 hónappal elhúzódó csendes óceáni háború lett volna, de bizonyosan a történelmi végeredménnyel, a háború istene ugyanis a nagyobb zászlóaljak mellé áll, ahogy a mondás tartja.

Visszatérve Guadalcanalra, két héttel a partraszállás után készen állt a japánok által elkezdett, és új tulajdonosai által a Midwaynél elesett repülőtisztről Henderson Fieldnek elnevezett repülőtér. Az onnan felszálló repülőgépek elkezdték támadni japán szárazföldi csapatokat. A fentiek miatt a 8. flotta egy újabb akciót tervezett a repülőtér védői ellen: egy viszonylag nagyobb erőösszevonással a szigetre indította Icsiki ezredes különítményét. A konvoj fedezetét egy repülőgéphordozó-kötelék biztosította. Természetesen az amerikaiak értesültek az erősítés érkezéséről és augusztus 24–25 között egy nagyjából döntetlenre végződő hordozóütközetre került sor, amely után mindkét fél visszavonult a sebeit nyalogatni. A Kelet-Salamon szigeteki csata után hamarosan beállt az a túlzás nélkül napi rutinnak nevezett állapot, amelyet az amerikai légierő nappali, és a japán haditengerészet esti fölénye jellemzett. Légifedezet hiányában bármilyen japán kötelék közelített nappal, az súlyos veszteségeket szenvedett, míg az amerikaiaknak több kisebb esti összecsapás nyomán fel kellett ismerniük, hogy az éjszakai harcra felkészített japán rombolók ellen (egyelőre) nincs esélyük.

Visszatérve az Esperance-foki csatához (Battle of Cape Esperance), október közepére mindkét fél úgy érezte, hogy a szeptembert és október elejét jellemző állapoton változtatni akar és tud. Norman Scott ellentengernagy, a cirkálókból és rombolókból álló, kifejezetten a guadalcanali bázis felszíni biztosítására létrehozott Task Force 64 parancsnoka, a Savo szigeti csata tanulságaiból tanulva, szinte folyamatosan gyakorlatoztatta köteléke legénységét. Az alakzat manőverek közbeni megtartásától kezdve, a radar használatáig és a kárelhárításig, minden területen alaposan felkészítette kötelékét.

Ezzel szemben a felderítést amúgy is elhanyagoló japánok egyértelműen elbízták magukat esti fölényük miatt. Így a Henderson Field bombázására, és egy nagyobb erősítést szállító kötelék fedezetére küldött japán kötelék a 6. cirkáló divízió öregedő 3 nehézcirkálójából és mindössze két rombolóból állt. Parancsnoka Aritomo Goto ellentengernagy a cirkáló divízió parancsnoka nem is készült ellenállásra.

4 A súlyosan sérült Aoba az ütközet után. Még a rossz minőségű képen is látszanak az égés nyomai

Negyedórával éjfél előtt Scott egy 180 fokos fordulót rendelt el kötelékének, megtartandó a kedvező irányt. Azonban a TF 64 hajói a három hete tartó közel állandó gyakorlatozás ellenére is össze-vissza fordultak, így a precíz alakzat felbomlott. A három romboló alkotta előőrs mögött hajózó San Franciscót követő három másik cirkáló közül volt, amelyik együtt fordult a zászlóshajóval és volt, amelyik az előírtak szerint oszlopban, azaz a fordulás helyén kezdte meg az irányváltást. Így az előőrs három és az utóvéd két rombolójának is rohannia kellett, hogy helyreállítsa az alakzatot. A teljes kavarodásban egy kapitány sem vállalta, hogy a radaron korábban észlelt japánok helyett saját hajóra nyisson tüzet. Néhány perccel később a közeledő japán kötelék alig több mint három kilométeres távolságból azonban már szabad szemmel is láthatóvá vált, és így a zászlóshajó után a többi amerikai cirkáló is elkezdte a tüzelést. Támadásuk teljesen meglepte a japán admirálist, amely az elemi óvatosság szabályaira is fittyet hányva hátulról(!) követte az általa kísért szállítóhajókat. A japánok szerencséjére ugyan az erősítéssel megrakott hidroplán anyahajók és rombolók előbb elfordultak délre, így csak a Henderson Field repülőterének bombázásával megbízott három cirkáló és két rombolóból álló kíséret száguldott egyenesen, több mint húsz csomós sebességgel az amerikaiak csapdájába. Goto ellentengernagyot az első sortűz halálosan megsebesítette, de még ekkor is azt hitte, hogy a saját hajói lövik. Holott jól kiképzett őrszemei már percekkel korábban jelentették és azonosították az amerikai hajók egy részét, mégsem hitt nekik. Amikor a közelről leadott amerikai oldalsortüzek elérték hajóját, abban a meggyőződésben halt meg szétlőtt hídján, hogy a szállító kötelék hajói nyitottak rá tévedésből tüzet. Az elbizakodott tengernagy utolsó szavai a Bakajaró, bakajaró!, azaz Idióták, idióták! voltak.

Zászlóshajója, az Aoba gyorsan visszafordult, ahogy a T-t áthúzó amerikaiak tüze elérte, és a percek alatt elszenvedett 40 találat ellenére elmenekült. A mögötte hajózó Furutaka, amely a parancsnoki hajó szorult helyzetét látva a segítségére sietett, sokkal rosszabbul járt. Rövid időn belül 90 találatot kapott, így gyorsan lángoló és irányíthatatlan ronccsá vált, ahogy a mellettük hajózó romboló, a Fubuki is. A kötelék bal oldalán haladó Kinugasa és a két romboló gond nélkül kivonta magát a harcból.

5a A guadalcanali csaták után San Franciscoba sérülten visszatérő San Francisco nehézcirkáló.
Az egység a II. világháború egyik legtöbb kitüntetést kapott hajója,
17 csatát jelentő csillaggal és egy elnöki dicsérettel
5b Az USS San Francisco (CA-38), átépítését követően, 1944. október 13.

A rosszabb minőségű radarral felszerelt San Francisco nehézcirkálón Scott tengernagy egyáltalán nem látta át a helyzetet, ezért a két egyértelműen süllyedő japán hajót látva leállította a tüzelést, attól tartva, hogy a nagy lövöldözésben az előőrs leszakadt három rombolóját is találat érheti. A parancs azonban későn jött. Az amerikai cirkálók és a japán kötelék közé szorult három rombolóból egyet csak amerikai lövedékek találtak el, és sérülten még épphogy ki tudta magát vonni a tüzelésből, egy másikat, a Duncant, azonban mindkét oldalról tűz alá vettek, így hamarosan el is süllyedt. Scott már kezdte azt hinni, hogy vége az ütközetnek. Így elég nagy volt a meglepetés, amikor a Boise könnyűcirkáló felvillantotta egyik oldalsó fényszóróját, hogy egy radar célpontot azonosítson, és az észrevétlenül visszatérő Kinugasa nehézcirkáló harmadik, vagy negyedik sortüze több találatot ért el rajta.

6a Az USS Boise (CL-47) könnyűcirkáló a Cape Esperance-nál lezajlott csatában, 1942 október 11–12.
A hajó 11 csatát jelentő csillaggal büszkélkedhetett
6b Az Boise megérkezik a philadelphiai hajógyárba 1942 novemberében, hogy a Cape Esperance-nál lezajlott csatában elszenvedett sérüléseit kijavítsák. Az elülső 6 inches ágyúkkal felszerelt tripla torony egy 8 inches japán lövedéknek a torony alatti páncélövbe csapódása után beragadt a képen látható pozícióban

A hajónak kigyulladt az elülső lőszerraktára, és csak az mentette meg a felrobbanástól, hogy a lyukakon keresztül annyi tengervíz ömlött a hajótestbe, amely elfojtotta a tüzet. A lángoló hajók által megvilágított amerikai zászlóshajót is több találat érte, de amint a San Franciscónak sikerült távolabb hajóznia a roncsoktól, a Kinugasa is beszüntette a tüzelést és visszavonult. Később több amerikai hajó is jelentett kellemetlen közelségben elhaladó torpedókat, amelyek valószínűleg a Kinugasáról és a két másik rombolóról érkeztek.

7a A Boise könnyűcirkáló sérülései az ütközet után készült részletes jelentésből.
A fotókkal gazdagon ellátott jelentés minden részletre kiterjedően elemzi a történteket
7b A Boise könnyűcirkáló III-as számú 6 inches tripla tornya, egy japán lövedék becsapódásának nyomaival. A lövedék felrobbant a torony 6,5 inch vastag A osztályú páncélján, kevés kárt okozva azon,
repeszei azonban megrongálták a környezetet és az ágyúcsöveket (7a kép „Hit No. 4.”)

Az amerikai flotta egyértelműen visszavágott a Savo szigeti fiaskóért, míg a japánok újra komolyan megfizettek elbizakodottságukért. A két hónapos fölény után az Egyesített Flottának már komolyan kellett számolnia az amerikai ellenállással Guadalcanal körül. Az amerikai sikerben a szokás szerint kitűnő felderítésen túl a radar is jelentős szerepet játszott, bár Goto kötelékére a szabad szemmel történő észlelés után nyitottak csak tüzet az amerikai hajók, ugyanis a ténylegesen radar által vezetett tűzre még egy évet várni kellett.

8 Tengerész mutatja a fotósnak a Boise könnyűcirkáló eredményeit a csata után.
Jól jellemzi a kor túlzó győzelmi jelentéseit, hogy a ténylegesen lőtt nehézcirkáló és romboló mellett két másik rombolót is feltüntet, valamint egy Sendai osztályú könnyűcirkálót, illetve egy Mogami osztályú nehézcirkálót, amelyek jelen sem voltak

Scott ellentengernagy egyértelműen a csata hősévé, és a US Navy első számú radarszakértőjévé vált a csata után, míg a japán parancsnokok kitűnő helyzetfelismerését és kezdeményező készségét jól mutatja a Kinugasa kapitányának a csata második felében nyújtott kitűnő teljesítménye.

Somkuti Bálint

Képek

1 A Furutaka a Cape Esperance-nál lezajlott csatában, az amerikai hajók lövedékeinek záporában
https://i.pinimg.com/originals/6b/70/93/6b70930ddf50c4dd2d2c73fcdd06d890.jpg

2 A Cape Esperance-i csata első szakasza. Az ábrán jól látható a japánokéra merőleges amerikai útvonal, a T áthúzása. Alul a szállítókötelék útvonala, világos szürkével Goto tervezett útvonala a repülőtér lövetéséhez.
https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cape_Esperance#/media/File:CapeEsperanceChart1.jpg

3 Egy banzai roham "eredménye". A képen látható viszonylag nyílt, tengerpart közeli tere-pen még este is súlyos veszteségekkel jártak az előkészítetlen rohamok.
Guadalcanal: The U.S. Marines in World War II: A Pictorial Tribute by Eric Hammel, p. 130.

4 A súlyosan sérült Aoba az ütközet után. Még a rossz minőségű képen is látszanak az égés nyomai
https://en.wikipedia.org/wiki/Japanese_cruiser_Aoba#/media/File:AobaEsperance.jpg

5a A guadalcanali tengeri csaták után San Franciscoba sérülten visszatérő San Francisco nehézcirkáló. Az egység a II. világháború egyik legtöbb kitüntetést kapott hajója, 17 csatát jelentő csillaggal és egy elnöki dicsérettel
https://en.wikipedia.org/wiki/USS_San_Francisco_%28CA-38%29#/media/File:USS_San_Francisco_(CA-38)_steams_under_the_Golden_Gate_Bridge_on_11_December_1942_(80-G-40093).jpg)

5b Az USS San Francisco (CA-38), átépítését követően, 1944. október 13.
https://www.history.navy.mil/content/history/nhhc/our-collections/photography/numerical-list-of-images/nara-series/19-n/19-N-70000/19-N-73588.html

6a Az USS Boise (CL-47) könnyűcirkáló a Cape Esperance-nál lezajlott csatában, 1942 október 11–12. A hajó 11 csatát jelentő csillaggal büszkélkedhetett
https://www.pinterest.co.kr/pin/AXo5hDT_078YgZZnWEoGcFEK1jFVkvQk1qIvDKHvLgxq8WXmpfpVqI0/

6b A Boise megérkezik a philadelphiai hajógyárba 1942 novemberében, hogy a Cape Esperance-nál lezajlott csatában elszenvedett sérüléseit kijavítsák. Az elülső 6 inches ágyúkkal felszerelt hármas torony egy 8 inches japán lövedéknek a torony alatti páncélövbe csapódása után beragadt a képen látható pozícióban
https://www.history.navy.mil/browse-by-topic/wars-conflicts-and-operations/world-war-ii/1942/guadalcanal/battle-of-cape-esperance.html

7a A Boise könnyűcirkáló sérülései az ütközet után készült részletes jelentésből. A fotókkal gazdagon ellátott jelentés minden részletre kiterjedően elemzi a történteket
https://www.history.navy.mil/research/library/online-reading-room/title-list-alphabetically/w/war-damage-reports/uss-boise-cl47-war-damage-report-no-24.html

7b A Boise könnyűcirkáló 3-as számú 6 inches tripla tornya, egy japán lövedék becsapódásának nyomaival. A lövedék felrobbant a torony 6,5 inch vastag A osztályú páncélján, kevés kárt okozva azon, repeszei azonban megrongálták a környezetet és az ágyúcsöveket (7a kép „Hit No. 4.”)
https://www.history.navy.mil/our-collections/photography/numerical-list-of-images/nara-series/80-g/80-G-300000/80-G-300232.html

8 Tengerész mutatja a fotósnak a Boise könnyűcirkáló eredményeit a csata után. Jól jellemzi a kor túlzó győzelmi jelentéseit, hogy a ténylegesen lőtt nehézcirkáló és romboló mellett két másik rombolót is feltüntet, valamint egy könnyű Sendai osztályú könnyűcirkálót, illetve egy Mogami osztályú nehézcirkálót, amelyek jelen sem voltak
https://www.history.navy.mil/research/library/online-reading-room/title-list-alphabetically/w/war-damage-reports/uss-boise-cl47-war-damage-report-no-24.html)