Ars Militaria

Hadtörténelem népszerűen, hadtörténelem szakszerűen

Írások a magyar és egyetemes hadtörténelem területéről az Árpád-kortól a közelmúltig

KÖSZÖNTŐ

Az Úr 2020. évére a világhálót és a legnépszerűbb sötétkék hátterű közösségi oldalt elözönlötték a hadtörténelmi, katonai, biztonságpolitikai témájú blogok, csoportok, oldalak. Ezeken a legfinnyásabb ízlésűek is megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő témákat a pattintott kőkorszak hadviselésétől kezdve Dédes vár építéstörténetén át a Magyarországon hasra szállt Liberátorokig. A színvonal hullámzó, hiszen a netre jóformán bárki bármit feltölthet, azonban – hála az interaktív felületeknek – hamar megjelennek a szakértő velociraptorok is, és jaj annak, aki hibázik… néha annak is, aki nem.

Az Ars Militaria szerzői profi hadtörténészként szállnának be az online katonai blogok virtuális Sztálingrádjába. A történész elé biggyesztett had szócska azonban esetükben nem fosztóképző. Ezt a műfajt sokáig többnyire hivatásos katonák végezték, akik a Vezérkar vagy a Hadilevéltár valamelyik sötét irodájában, az uniformisra könyökvédőt húzva ültek íróasztalhoz, és akiket a csípőben hordozott gránátszilánk emlékeztetett a háború realitásaira. A vaskos könyvek, amelyeket akár saját koruk, akár a korábbi időszakok háborúiról írtak, magukon viselték a hivatásos katona szemléletét, és általában nem a közvélemény tudásvágyát elégítették ki, hanem nagyon is praktikus célokat szolgáltak: a múlt tapasztalatait átadva segíteni a felkészülést a jövő háborúira. Sajnos, ezek a munkák a bennük rejlő óriási tényanyag ellenére gyakran olyanok, mint a leningrádi erőd: bevehetetlenek. A második világégés ráadásul jócskán elvette a fejlett világ kedvét a háborúsditól. A vietnámi háborút és a párizsi diáklázadásokat követő baloldali, pacifista hullámokat követően és általában a jóléti társadalmak világában az egyenruha és minden militária gyanússá, amolyan fasisztoid hóborttá vált.

A hadtörténetírás teljesen kikerült az Akadémiai és egyetemi oktatás látóköréből is; ugyanakkor azok, akik dacosan mégis ilyesmivel akartak foglalkozni, kénytelenek voltak új utakat keresni maguknak, és olyan témákat beemelni, melyek hallatán egy porosz vezérkari tiszt a falhoz vágta volna a Pickelhaubét. Nők szerepe a hadseregben, a tisztikar és a legénység társadalmi összetétele, tábori bordélyok, civilek és katonák összezördülései, hadifoglyok sorsa stb. stb. A hadtörténetírás azonban mégis csak megújult, és az utóbbi évtizedekben ismét reneszánszát éli.

Szerzőink, mondhatjuk, mindkét térfélen fociznak. Képzett történészek, akik biztos kézzel forgatják a forráskritika rapírját és ismerik (bár annyira nem szeretik) a posztmodern szkepszis minden redőzetét. Ugyanakkor, ha nem is hivatásos katonák, de munkásságukat egyenruhás kollégáik olvasták, ismerik, és nem sajnálják a kritikát, ha az illető pontatlanul alkalmazza a katonai fogalmakat vagy egyéb civil slendriánságokat követ el. Kikötés, sőt vesszőfutás is előfordult, mert egy történész szinonimaként használta a csata és az ütközet fogalmát.

Blogunk, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum ismeretterjesztő fórumaként jelentkezik hétről-hétre írásokkal. A bloggazda szándéka szerint ezen írások műfaja, témája, terjedelme vegyes, tükrözi a kollektíva szerteágazó érdeklődését, kutatási területeit.

Kellemes olvasgatást kíván:

Az Ars Militaria csapata

 

A csapat tagjai és kutatási területük (betűrendben):

Domokos György
Általános kutatási területe a Habsburg monarchia és Magyarország hadtörténete a 16-17. században, különös tekintettel a törökellenes védelmi rendszer kiépítésre és működésére; speciális kutatási területe a várépítészet és a tűzfegyverek fejlődése, alkalmazása a 14-18. században Európában és Magyarországon.

Hermann Róbert
Kutatási területe az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc története.

Krámli Mihály
Kutatási területe az osztrák-magyar haditengerészet története.

Lázár Balázs
Érdeklődési és kutatási területe a 18. század hadművészete és a napóleoni háborúk, az utóbbi években a császári-királyi hadsereg magyarországi hadkiegészítésével, a török háborúk hadifogoly-kérdésével, illetve Hadik András katonai iratainak kiadásával foglalkozott.
MTMT:https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10031372

Mészáros Kálmán
1997-től a Hadtörténeti Intézet munkatársa, kutatási területe a 17/18. század fordulójának magyar (had)története (1670-1740), ezen belül is főként a Rákóczi-szabadságharc időszaka.

Pollmann Ferenc
Kutatási területe az I. világháború története, ezen belül a háború kitörésének körülményei és balkáni hadszíntér eseményei.

Süli Attila
Kutatási területe az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc története, különös tekintettel az erdélyi eseményekre.

Szabó Péter
Kutatási területe Magyarország katonai részvétele a második világháborúban.

Tóth Péter András
Kutatási területe az I. világháború története.

Tulipán Éva
Történész kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa. Kutatási területe Magyarország 1945 utáni történetének, különösen az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek és következményeinek erőszaktörténeti, kulturális emlékezeti és emlékezetpolitikai nézőpontú vizsgálata. Az MTA Történeti Bizottsága II. világháborús albizottsága és az Erőszaktörténeti Munkacsoport tagja.

Veszprémy László
Kutatási területe az Árpád-kor hadtörténete.

 

2021. jan 31.

A MONTE CASSINO-I CSATA ELFELEDETT EPIZÓDJA – VÉRES HARCOK A ROCCA JANULA BIRTOKÁÉRT

írta: Blogvendegszerzo
A MONTE CASSINO-I CSATA ELFELEDETT EPIZÓDJA – VÉRES HARCOK A ROCCA JANULA BIRTOKÁÉRT

1   "… Amikor mindezt láttam, ráébredtem, hogy ugyanez a magány vett körül, amikor huszonnyolc évvel korábban a Somme-i csatamezőn tekintettem végig." Von Senger und Etterlin, a páncélos csapatok tábornoka, a német XIV. páncélos hadtest parancsnoka 1944. március 18. Két hónapja zajlanak a…

Tovább Szólj hozzá

20. század II. világháború Olasz front Monte Cassino-i csata

2021. jan 28.

DRÓTSZAMÁR A HADSEREGBEN

írta: Blogvendegszerzo
DRÓTSZAMÁR A HADSEREGBEN

KERÉKPÁROSOK AZ OSZTRÁK‒MAGYAR HADERŐBEN

 1 Cs. kir. kerékpáros század tagjai   „A kerékpáros századot a gyalogsági századtól két fontos tulajdonsága különbözteti meg: az egyik tűzerejének összetétele, a másik kerékpárjai által adott nagy mozgási sebessége.” Shönner Odilo ezredes, 1921   A kerékpár a 19. század elején indult máig…

Tovább Szólj hozzá

20. század I. világháború Kerékpár Kerékpáros alakulatok

2021. jan 23.

HOGYAN LOVAGOLT BE SZENT ISTVÁN BAMBERGBE?

írta: Blogvendegszerzo
HOGYAN LOVAGOLT BE SZENT ISTVÁN BAMBERGBE?

1 A budapesti Szent István szobor (Stróbl Alajos, 1906)   Egy bambergi főiskolai tanár 1842-ben megjelent könyvében, a „Bamberg legendák és mondák”-ban félreérthetetlen módon arról írt, hogy Szent István belovagolt a bambergi székesegyházba. Magyar fordításban azt olvashatjuk, hogy „Fényesen által…

Tovább Szólj hozzá

Középkor Szent István király Bambergi lovas

2021. jan 20.

A RETTENTHETETLEN – AZ ELSŐ MODERN CSATAHAJÓ

írta: Blogvendegszerzo
A RETTENTHETETLEN – AZ ELSŐ MODERN CSATAHAJÓ

  1 A DREADNOUGHT (rekonstrukciós rajz)   A 19. század legvégén még úgy gondolták, a tengeri csatákat a flották egy-két kilométer távolságból vívják majd meg, bár a korabeli páncélosok nagy űrméretű ágyúival ennél jóval messzebbre is el lehetett lőni. A század utolsó harmadában azonban megjelent…

Tovább Szólj hozzá

20. század Haditengerészet Dreadnought Csatahajók

2021. jan 16.

„BÁTRAN MENNEK ELLENEINK HALÁLT ÖNTŐ ÁLLÁSAIRA…”

írta: Kemény Krisztián
„BÁTRAN MENNEK ELLENEINK HALÁLT ÖNTŐ ÁLLÁSAIRA…”

A MAGYAR HONVÉDSÉG ELIT ALAKULATAI AZ 1848–1849. ÉVI SZABADSÁGHARCBAN

  Amióta csak hadseregek léteznek, mindig volt törekvés arra, hogy ezeken belül olyan alakulatok is legyenek, amelyek felszereltségük, képzettségük, és válogatott állományuk folytán kiemelkednek a többiek közül. Ezen egységek harctéri teljesítménye is jobb volt az átlagosnál, így a hadsereg…

Tovább Szólj hozzá

19. század 1848-1849 Elitalakulatok

2021. jan 13.

MÓRICZ SÁNDOR ÉS A SZÉKELY UTÁSZOSZTÁLY 1849-BEN

írta: Süli Attila
MÓRICZ SÁNDOR ÉS A SZÉKELY UTÁSZOSZTÁLY 1849-BEN

 1 Kiss Sándor honvédezredes a végsőkig védte a tömösi szorost Lüders túlerőben lévő orosz hadcsapatai ellen   1848-ban a császári-királyi hadsereg nyolc árkász- és hat aknászszázaddal rendelkezett, valamint három utászzászlóaljjal. Ezek a csapatok alkották a műszaki fegyvernemet, összlétszámuk…

Tovább Szólj hozzá

19. század Erdély 1848-1849 Utászok

2021. jan 09.

KOPORSÓ A KONZERVDOBOZ ELLEN – AZ ELSŐ CSATA PÁNCÉLOZOTT GŐZHAJÓK KÖZÖTT, 1862

írta: Blogvendegszerzo
KOPORSÓ A KONZERVDOBOZ ELLEN –  AZ ELSŐ CSATA PÁNCÉLOZOTT GŐZHAJÓK KÖZÖTT, 1862

1 Páncélos hajók első csatája az amerikai polgárháborúban, Hampton Roads, 1862. március 9.   Amikor több tagállam kiválását követően 1861 tavaszán az Egyesült Államokban polgárháború tört ki, a gazdaságilag gyengébb, fejletlenebb, kevéssé iparosodott déli Konföderáció a szárazföldön sorra aratta…

Tovább Szólj hozzá

19. század Amerikai polgárháború Tengeri csaták Páncélos hadihajók

2021. jan 04.

VOLT-E ESÉLY A SZABADSÁGHARC ÚJRAKEZDÉSÉRE 1849 UTÁN? (II.)

írta: Blogvendegszerzo
VOLT-E ESÉLY A SZABADSÁGHARC ÚJRAKEZDÉSÉRE 1849 UTÁN? (II.)

  1 A solferinói csata, 1859. június 24.   A krími háború kapcsán felmerülő tervek és remények meghiúsulása után hosszú, várakozással teli, de eseménytelen időszak következett az emigráció életében. A szabadságharc újrakezdését ígérő újabb – és eddigi legkomolyabb – lehetőség csak 1859-ben…

Tovább Szólj hozzá

19. század Kossuth Lajos Klapka György 1848-1849 48-as emigráció

süti beállítások módosítása