Brigadérosok, ezereskapitányok, vicekapitányok és főstrázsamesterek
II. rész: 1704. január–május

2020. ápr. 17-én indított áttekintésünk a kuruc szabadságharc hősi halottainak kíván emléket állítani. A nyolc évig tartó küzdelem hatalmas veszteségeinek részletes bemutatására, feldolgozására természetesen nem vállalkozhatunk. Amint már jeleztük, legfeljebb a kuruc brigadérosok és törzstisztek (tehát a felső és középső hadvezetés) veszteségeiről vázolhatunk fel többé-kevésbé átfogó (de főként az alsóbb rangfokozatok tekintetében valószínűleg korántsem teljes) képet. Az 1703. évi ütközetek (Dolha és Bélfenyér) törzstiszti rangú veszteségeinek ismertetését az 1704. év első felével folytathatjuk a megkezdett módon: az események időrendjében felvázoljuk a hősi halált halt tiszt elestének körülményeit, pályafutását és családjának sorsát, amennyire a források ezt lehetővé teszik.

*

Ismeretlen festő: Kuruc–labanc csatajelenet

A Bélfenyérnél elesett, illetve halálosan megsebesült Bozóky Pál és Majos István ezredesek után ugyancsak a tiszántúli hadszíntéren halt hősi halált 1704. január 7-én három másik ezereskapitány. A Várad körüli ostromzárat biztosító csapatok a bihari sáncból próbálták több-kevesebb sikerrel ellátni feladatukat, ám a császári helyőrség váratlanul rajtuk ütött, és az éjszakai harc során a blokád parancsnoka, Jármy Ferenc két másik tiszttársával, Torday Ferenc és Székely Mózes (más néven Mossik Gergely) ezredesekkel együtt életét vesztette. A kiterjedt nemesi famíliából származó Jármy Ferenc előéletéről szinte semmit sem tudunk, 1703. november 11-én nevezte ki a fejedelem a váradi blokád „directorá”-vá. Ezredet is sikerült toboroznia, egyik főhadnagya, Ludnay István özvegye 1705 nyarán azt írta a fejedelemhez benyújtott folyamodványában, hogy a regiment szinte teljesen megsemmisült a bihari sáncban, ezért tanúsítványt is csupán a főstrázsamester tudott adni számára, a legtöbb főtiszt ugyanis elesett. Jármy özvegye, Orosz Zsófia is csak ekkoriban fordult Rákóczihoz anyagi támogatásért, hogy „magát és neveletlen gyermekeit táplálhassa”, mire a fejedelem elhunyt férje háromhavi fizetését utaltatta ki számára. (Hogy az özvegyek csak bő másfél éves késéssel fordultak Rákóczihoz, az vélhetően azzal függ össze, hogy a katonaságot csupán 1704 folyamán kezdték el fizetni, s az elesettek hozzátartozóinak járó háromhavi zsold kiutalása csak ezt követően vált gyakorlattá.)

Torday Ferenc bihari szolgabíróként csatlakozott a kurucokhoz már 1703 nyarán, és egy lovasezredet toborzott magának. Halála kapcsán a rácok brutális kegyetlenségét is megörökítette egy beszámoló, amely szerint „hátárul végig, talpáig egy széjat lenyúztak, hasát felhasították, háját kivették”. Neki is özvegye maradt, akinek emlékét a tépei református egyháznak tett adománya tartotta fenn, az egyházközség 1809-ben készült vagyonleltárában szerepel ugyanis „egy kis veress rézből való, arannyal futtatott Tányér, illyen betűkkel: Ez Tányírt adta N. és Nemzetes Tordai Ferentz Kapitánné Aszszonyom az Tépei Ekklésia számára, Isten ditsősségére Kováts György Hadnagyságában, Tatai Uram Prédikátorságában A. 1704.”

A harmadik ezredes, Székely Mózes (alias Mojsik vagy Mossyk Gergely) is már 1703 nyarán kuruccá lett, ő gyalogezredet szervezett, s annak élén halt hősi halált. Özvegye, Szatmári Erzsébet három kiskorú fiával csak 1709 őszén fordult Rákóczihoz azzal, hogy férje után sem ingó, sem ingatlan vagyona nem maradt, ezért a diószegi szőlőhegyen kért egy darab szőlőt, amelyről a fejedelem előbb tájékozódni szeretett volna. Az eljárás jól elhúzódott, de miután a diószegi udvarbíró tanúsította az asszony által előadottakat, és a szőlőről is információt adott (korábban egy császári tábornoké volt, és bő terméskor a hozama 32 kis cseber bor), Rákóczi 1710. június 30-án az asszonynak engedte azt, „míg ura nevét viseli, és nem tovább”. (Vajon mi lett a birtok és a család sorsa? Talán az 1710. évi szüret még a megélhetésüket szolgálta, de azután véget ért a „kuruc világ”, s Rákóczi adományát aligha élvezhették tovább.)

Mint említettük, a három kuruc ezred nagyrészt felmorzsolódott. A alakulatok szervezettsége ekkoriban még igen kezdetleges volt, nem tudjuk, hogy mindhárom ezrednél betöltötték-e mind a három törzstiszti helyet. Jármy főstrázsamestere, Rabló János 1705-ben tanúsítványt írt alá, Székely Mózes vicekapitánya, Gesztesi György pedig később Szappanos István alezredeseként folyamodott Rákóczihoz. (Szappanossal mint Zsibónál elesett ezredessel később még találkozni fogunk.) Hiányos ismereteink alapján feltehetjük a kérdést: nem volt-e az elesettek között Jármy és Torday alezredese, illetve Torday és Székely főstrázsamestere? A forrásadottságok ismeretében alig-alig van esélyünk rá, hogy erre vonatkozóan még új adatok kerüljenek elő, s hasonló kérdést már Bozóky Pál és Majos István lovasezredei kapcsán is feltehettünk volna. A bihari vereség és a három elesett kuruc ezredes emlékére két alkalommal, 1908-ban és 1940-ben is emléktáblát állítottak Bihar településen, amelyek szerencsésen átvészelték a 20. századi impériumváltások viharait.

Az 1908-ban felállított emléktábla Bihar községben

1704 tavaszán, ugyanazon a napon, március 10-én esett el két előkelő kuruc ezredes: Gyürky Ádám és Inkey Ferenc. Az előbbi a fejedelem udvari lovas-karabélyos ezredének volt a parancsnoka, és Eger ostrománál oltotta ki az életét egy golyó. Fennmaradt temetési zászlaja büszkén hirdette a kései utódoknak is Horatius híres gondolatát: Dulce et decorum est pro patria mori (édes és dicső dolog meghalni a hazáért). Felesége, nagymihályi Pongrácz Katalin Gábor nevű, hétéves kisfiukkal maradt özvegyen, egy másik fiukat pedig az előző évben temették el. Rákóczi birtokadományban részesítette az asszonyt és mentesítette a birtokos nemeseket érintő zsoldosállítási kötelezettség alól. Gyürky Ádámnak két fivére is kardjával szolgálta a szabadságharc ügyét: Kristóf nevű öccsét még ő maga vette hadi tapasztalat céljából oldala mellé, s alhadnagyi fizetést ígért neki, melyet utóbb a fejedelem ténylegesen is biztosított számára. Ő is életét áldozta a hazáért, halálának körülményeit azonban nem ismerjük. Bátyjuk, Gyürky Pál csak Szendrő várának 1704. augusztusi kapitulációja után állt Rákóczihoz, aki tábornokká nevezte ki. Gyürky nem bízott a felkelés sikerében, mindenki tudta róla, hogy pesszimista ez ügyben, de a fejedelemhez írott egyik levelében úgy fogalmazott, hogy saját életét sem szánná két öccse után feláldozni. Őt végül a császáriaknál is kérlelhetetlenebb ellenség, a pestisjárvány ragadta el 1710-ben.

A Gyürky Ádámmal egyidejűleg elesett Inkey Ferenc a dunántúli hadszíntéren, Muraszerdahelynél vesztette életét. Károlyi Sándor 1704. január 11-én megindított hadjárata során, veterán végvári tisztként csatlakozott hozzá. (Egy császári főtiszt „régi légrádi, még Zrínyi Miklós idejében való” kapitányként emlékezett meg róla a halálakor, ekkoriban már Zalaszentgróton élt.) Bercsényi főgenerális gyalogos ezredessé nevezte ki a kanizsai főkapitányságba, majd február végén Rákóczi megerősítő okiratát is megkapta. Pálffy János horvát bán ellentámadásakor, a murai hídfő védelmében, fiával együtt halt hősi halált, még két hónapig sem szolgálhatta tehát a kurucok ügyét. Vele együtt elesett (bizonyára nőtlen) fiának a nevét sem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy felesége, Horváth Dorottya életben volt-e még ekkor. György nevű fia már 1693-ban gyilkosság áldozata lett, s itt két leányunokája maradt, János nevű fia pedig kiterjedt családot alapított.

Báró Károlyi Sándor generális, az 1704. január–áprilisi dunántúli hadjárat vezére

Ugyancsak Károlyi dunántúli hadjáratában, pontosan nem ismert időpontban, Zsámbék feldúlásakor vesztette életét Suppán (Zsupán) István, aki szintén ezereskapitányi rangot viselt, s özvegye későbbi állítása szerint sokat költött ezredének megszervezésére, de hogy ezt milyen eredménnyel tette, arról szinte semmit sem tudunk. Pest-Pilis-Solt vármegye rendes jegyzőjeként a szabadságharc kezdetén Pestre húzódott, s onnan szökött ki 1703 végén vagy inkább 1704 elején a kurucok közé családjával együtt. Zsámbék várának parancsnoka lett, s így kezdettől fogva az ellenség torkában kellett helytállnia, míg végül „az budai németek és rácok által – mindhalálig édes hazájához való hűségit megtartván és dícsíretesen magát oltalmazván – megöletett”, feleségének is „hajszálon maradván” élete. (Az esemény nagy valószínűséggel 1704. február második felében vagy márciusban történt, túlságosan késői támpontnak tűnik, hogy az időben legközelebbi forrás csak július 3-án nevezi Suppánt először néhainak.) Az özvegy, Kun Klára „neveletlen árváival” együtt jóval később, 1706 őszén folyamodott Rákóczihoz, akitől nem csupán férje érdemei és az ellenségtől elszenvedett kárai miatt várt támogatást, de a kurucok által eltulajdonított értékei ügyében is igazságot kért. Rákóczi ekkor 50 rajnai forintot adatott számára a váci kincstári javak tiszttartója által, a kuruc részről ért károk ügyében pedig idősebb gróf Barkóczy Ferenc Duna–Tisza közi főkapitány kapott utasítást, hogy szolgáltasson elégtételt a kérelmezőnek. Hamarosan az asszony is meghalt, s 1708 elején már féltestvére, Karner György nyújtott be folyamodványt, hogy, mint legközelebbi hozzátartozójukat, őt nevezzék ki a két Suppán árva gyámjává. Rákóczi kiadatta számára a kért okiratot.

A Hadtörténeti Intézet 1955-ben megjelent forráskiadványában
számos kuruc katonának és hozzátartozójának Rákóczi fejedelemhez benyújtott kérvénye olvasható

A Dunántúlról az erdélyi hadszíntérre kell átmennünk az újabb törzstiszti rangú veszteség ismertetéséhez. 1704. május 9-én, Beszterce ostrománál esett el Farkas Zsigmond, Majos János lovasezredének alezredese. Csengerre való agilis („félnemes”) volt, azaz olyan személy, akinek csak édesanyja vagy felesége volt nemes. Bethlen Miklós erdélyi főkancellár magyarországi birtokainak udvarbírájaként mindjárt kezdetben csatlakozott a kurucokhoz. 1704 kora tavaszán Erdélybe vezényelték, s Teleki Mihály kíséretében ment Beszterce alá, ahol május 9-én elesett a védőkkel folytatott csatározások egyikében. Az összecsapásban kuruc részről Farkason kívül csak 3 kuruc közlegény esett el, miközben ők „48 németet, 12 szász gyalogot vágtak s öltek”, a nyereség pedig 87 ökör és 649 egyéb szarvasmarha (tehén, tinó, tulok) volt. (Jellemző, hogy mire május 15-én a hír Szilágysomlyóra ért, már 109 német elestéről tudtak.) Farkas Zsigmond május 11-i temetésén az ostromot irányító Teleki Mihály gróf is megjelent, s a következőképp emlékezett meg róla naplójában: „Ez bezzeg vitéz ember volt. Isten nyugossza meg szegényt; kedves barátom vala.” Azt, hogy családtagjai, leszármazottai maradtak-e, nem tudjuk.

 Folyt. köv.

Mészáros Kálmán

Források és irodalom
(A közlemény első részénél már idézett feldolgozások és források ismétlésétől eltekintünk)

A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. V. köt. II. Rákóczi Ferencz fejedelem korabeli oklevelek és levelezések, 1703–1707. S. a. r.: Géresi Kálmán. Budapest, 1897.

Kuruc vitézek folyamodványai. 1703–1710. Összeáll., bev. és jegyz.: Esze Tamás. Budapest, 1955.

Ifjabb Teleki Mihály, II. Rákóczi Ferenc főtisztjének naplója. Szemelvények az 1703-tól 1712-ig terjedő korszakból. Bevezetéssel, jegyzetekkel, magyarázatokkal közzéteszi a budapesti II. Rákóczi Ferenc állami általános gimnázium tanárainak és tanulóinak munkaközössége. Szerk. Temesi Alfréd. Budapest, 1960. [Az eredeti kéziratról készült XIX. századi másolat: MTAK Kt. Ms. 10 210.]

Wesselényi István: Sanyarú világ. Napló 1703–1708. I. 1703–1705. Közzéteszi: Magyari András. II. 1707–1708. Közzéteszi: Demény Lajos, Magyari András. Bukarest, 1983–1985.

Pest-Pilis-Solt vármegye a Rákóczi-korban. Közreadja: Bánkúti Imre. Budapest, 1996. I–II. köt. (Előmunkálatok Pest megye monográfiájához, 2.)

Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz. Első kötet: (1698–1711). Közreadják: Fogarassy Zoltán, Kovács Ágnes. Szerk., jegyz. és mellékl.: Kovács Ágnes. Debrecen, 2011.

Acta Rákócziana – A Károlyi levéltár Rákóczi-kori iratai. Szerk.: Laczlavik György. Készítették: Avar Anton, Laczlavik György, Mészáros Kálmán. A mustrakönyveket feldolg. Mészáros Kálmán. Fotók: Czikkelyné Nagy Erika. (Arcanum, 2011. DVD-ROM)

„A Torony mikor épült, a legöregebb embereink sem emlékeznek reá…” Az alsószabolcs-hajdúvidéki, debreceni és nagykunsági református egyházmegyék vagyonösszeírási jegyzőkönyvei, 1809. Szerk. Szabadi István. Közrem. Emődi András. A szöveget gondozta: Emődi András, Farkas Zsolt, Németh Irén. Debrecen, 2019. (Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani, XXII.)

Képek jegyzéke

Ismeretlen festő: Kuruc–labanc csatajelenet:
https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Kuruc_labanc_csatajelenet1.jpg

Emléktábla Bihar községben (1908): https://www.kozterkep.hu/25264/Kuruc_sir_Bihar_1908

Károlyi Sándor kuruc tábornagy: http://resolver.museumap.hu/object/5807017

Esze Tamás: Kuruc vitézek folyamodványai. Budapest, 1955. (Könyvborító)