VOLTAK-E HŐSÖK A KÖZÉPKORBAN?
Egy 1993-ban megjelent, középkori hősökről szóló, angol nyelvű kézikönyvben 84 hős közül jó, ha öt volt történeti, a többiek mind irodalmi művek fiktív főhősei. A hősiesség, önfeláldozás és az élet kockára tétele egy nemes cél érdekében talán csak álom lenne, amire hús-vér emberek képtelenek lettek volna? Szerencsére nem. A középkori világ hősei, valós szereplői, sokszor főszereplői nem egyszer olyan tetteket vittek végbe, amelyeket egy szűkebb vagy tágabb társadalmi csoport hosszabb időn át számon tartott, és azonosítani tudta magát velük. Azt az eszmét, amelyre a nevek emlékeztették őket, a magukénak tekintették, tetteiket példaképül tűzték maguk elé, legyenek azok valóságosak vagy éppen fiktívek, mitikusak. Ezt az elképzelést jól illusztrálja az 1310-es évekből egy lotaringiai szerző, Jacques de Longuyon, aki művében gyorsan elsorolja a középkori hősöket. Írásában az ószövetségből Józsué, Dávid, Júdás Makkabeus, az ókorból Hektor, Nagy Sándor és Caesar, a középkorból Artúr király, Nagy Károly és Bouillon Gottfried, az első keresztes hadjárat hőse lép elénk.
1 A kilenc hős (Castella della Manta, Saluzzo, Olaszország; részlet)
A válogatás egyáltalán nem önkényes, ők háromszor hárman váltak a hagyományos „kilenc hőssé”, akiket számtalanszor megverseltek, kifaragtak kőből, vagy megfestettek. Kiegészíthették őket további női hősökkel, regényfigurákkal, mint Parszifállal, szerelmespárokkal, mint Trisztán és Izolda nevével. Mielőtt kacagnánk a névsoron, látnunk kell, hogy a középkorban valós figuráknak tekintették mindahányukat, s I. Miksa német császár az innsbrucki Udvari templomban a 16. század elején gondosan megjeleníttette őket.
A magyar középkori hagyománynak mindezekről a hősökről tudomása volt, irodalmi mintáikat követte, de sokkal inkább a hazai történelemből és hagyományból választották ki az emlékezetes tetteket végrehajtó hősöket. Az egy kivétel talán a magyar krónikákban is megemlített Veronai Detre, eredeti nevén Dietrich von Bern, akire még visszatérünk. Persze a magyar középkor hőseiről is csak olvasni tudunk, a közvetlen szóbeli hagyományozás útja többször is megszakadhatott, amíg a nyomtatott műveknek köszönhetően hőstetteik széles körben ismertté váltak, s onnan újból megtalálták útjukat a népi szájhagyomány felé.
A középkori társadalom nálunk is közismerten hadakozó társadalom volt, s mint az a magyar hagyományban, így Kézainál is felbukkant, a nemeseket a szolgáktól éppen a hadba vonulás joga és kötelessége különböztette meg. A hőstett egyúttal bátor vitézi cselekedet volt, amely valamiképpen életük kockáztatásával, olykor tényleges elvesztésével járt. Ez a legnépszerűbb hősök esetében nem is egy önmagában álló esemény, hanem cselekedetek sorozata volt. Azt várnánk, hogy a hősök a társadalom legfelsőbb rétegéből származnak, de ez csak részben igaz. Sokszor felbukkannak egyszerű vitézek és udvari lovagok is. Ebben a sorban különleges helyet foglalnak el a szentek, akik mártírként számtalan esetben életüket áldozták hitükért, embertársaik lelki üdvéért.
Forrásaink közül először vessünk egy pillantást a magyar krónikára, annak is a Képes krónika néven ismertté vált szerkesztésére. A kalandozások korából Lehel vezér mellett egy közkatonaként emlegetett Botond hőstettét olvashatjuk, aki egy bizánci óriás legyőzésével szerzett dicsőséget és görög adót a magyar seregnek. Mindkét kalandozáskori történet fiktív, míg az 1052-es pozsonyi ostromnál a német hajókat megfúró szintén közkatona Zotmund története (Búvár Kund), ha neve tényleg skandináv, varég eredetű, már tartalmazhat némi igazságot, még ha nem is a ma olvasható formában.
2 A Szent László legenda
A világi és szakrális szféra sajátos keveredése a Szent László-történet, amely kétségkívül a hazai középkor legnagyobb hatású elbeszélő és képi ciklusává vált. A Képes krónika gerince és legizgalmasabb része a Salamon–László történet, ahol maga László herceg az, aki életét kockára téve harcol az országra törő besenyők ellen. A kerlési csata jelenete nem véletlenül válik a templomok leggyakoribb falikép-témájává, annak ellenére, hogy legendájából az evilági, csatákhoz kapcsolódó csodák szinte mind hiányoznak, s azok csak a krónikában olvashatók. A királyok esete teljesen különálló, s az „atléta”-ként emlegetetett Szent László alakja Nagy Lajos és Mátyás mellett kivételnek tekinthető. A királyokra sokkal inkább a királytükrök erénykatalógusa volt a mérvadó, semmint vitézi bátorságuk. Jellemző módon a Várnánál 1444-ben hősi halált halt I. Ulászló király körül sem alakult ki hazai kultusz, miként a Mohácsnál – igaz, már menekülés közben – életét vesztő II. Lajos körül sem, még ha utóbbi helyet is kapott a Habsburgok tiroli, Ambras nevű várában, a hősök fegyvertárának csarnokában. E sorban kiemelkedő helyet foglal el Hunyadi János, akinek alakja mind a magyar, mind a délszláv és itáliai hősi epikában nagy teret nyert.
Kézai Simon krónikája Attila-hun történetének számtalan részletét mesélhették a középkori Magyarországon, de meglepő módon ezekből csak említések maradtak fenn, s az is egy német mondakörből átkerült figuráról, a Nagy Teodorik alakjából gyúrt „haláltalan” Veronai Detréről, aki Kézai Simon krónikájában részt vesz a hunok elleni ütközetekben. Az utolsó csatában egy nyíl megsebzi, de Thuróczy már azt is tudni véli, hogy bár a nyíl hegye homlokában maradt, nem halt bele, hanem azzal együtt hazament Rómába. A latin szövegben magyarul idézi Detre nevét „haláltalan” (halhatatlan) formában, ami kétségtelen hazai népszerűségére és magyar nyelven énekelt történeteire utal.
*
Arra, hogy ki a hős, mi hőstett, a középkori királyi oklevelek elbeszélő részei talán frappáns illusztrációt nyújtanak. A csatamezők eseményeit elmesélő történetek az 1160-as évektől, de különösen az 1200 utáni esztendőktől egészen a 15. század második feléig nagy számban fordulnak elő. A krónikák felé bizonyos értelemben hidat is képeznek, hiszen a 14. század közepe óta vannak példák az oklevelek hasznosítására a középkori krónikák szövegében.
Ezeknek az okleveleknek a legnagyobb jelentősége kétségkívül a megadományozottak számára volt. Az oklevelet nyerők számára ez az egyetlen eszköz maradt saját történetük megörökítésére, amivel egyúttal a család politikai jövőjét is elő lehetett mozdítani. Személyes közreműködésük a megszövegezésben a legtöbb esetben nélkülözhetetlen volt, hiszen azt, hogy egy csatában hány fogukat veszítették el, melyik karjukba fúródott a számszeríj nyílvesszője, csakis a szenvedő fél tudhatta. Így IV. Béla király a következőképpen indokolja egy bizonyos Herbordnak tett adományát (1264): „amikor dicséretre méltóan küzdött zászlónk alatt, az ellenség emberei foglyul ejtették, … országunk ellenségei – ti. a csehek – rabságában romlásba döntötték és megkínozták, fél fülét levágták és két fogát kihúzták … ő pedig szenvedéseitől megtörve egyezséget kötött Csehország királyának embereivel, vállalván, hogy száz márkát fizet nekik…”.
A narrációk alapján igazolva látjuk a William marsall, franciásan Guillaume le Maréchal (1146/47 – 1219) története szerzőjének megállapítását: „Biztosként mondhatom el, hogy egy vitéz ember bátorsága az egész seregbe lelket önt”. Az 1219 után készült életrajz William fiának megrendelésére röviddel a hős halála után készült egy olyan lovagról, aki szinte a semmiből lett élete végére az angol gyermekkirály gyámja és kormányzója.
3 A posadai csata
Külön figyelmet érdemel Károly Róbert szerencsétlen kimenetelű havasalföldi hadjárata s az azt lezáró 1330. novemberi, ún. posadai vagy vöröstoronyi ütközet. Az elkeseredett küzdelem kedvező körülményeket teremtett a hőstettek születéséhez, amivel számosan éltek is. Kiemelkedik Hédervári Dezső hőstette, mivel címeres páncélját a királyéval elcserélve önfeláldozó módon mentette meg annak életét. Dezső bizonyosan életét vesztette a hadjáratban, de tettét a Képes krónika s ennek nyomán többen, így Jan Długosz lengyel krónikás széles körben ismertté tették. Első pillanatra akár hihetetlennek is tűnhet a történet, de hasonló példák a korabeli nyugati szépirodalomban és a csatatereken egyaránt előfordultak. Az eset azt bizonyítja, hogy a kor gondolkozásában az önfeláldozó hősiesség egyáltalán nem számított hihetetlen cselekedetnek. Nyilván hőstettnek tekintették a szintén 1330-ban megesett visegrádi merénylet idején a királyi családot megoltalmazó nevelők, pedagógusok önfeláldozó beavatkozását, Kenecsics Gyula fia, Miklós és a súlyosan megsebesült Drugeth János nádor fia, Miklós bravúrját is.
4 Zách Felicián merénylete
Nagy Lajos idején sem volt nehezebb hőstettet megvalósítani. A litván Belz várának ostromakor 1352-ben a krónikás ki is emeli a zászlótartó, Bebek István hősiességét. A harcok során három zászlórúd tört el a kezében, s a negyedik megsemmisülése után csak azért vonult vissza a harcból, mivel ötödik zászlója már nem volt. Zsigmond király uralkodása alatt fordul elő először, hogy hadvezért temetnek el a fehérvári királyi bazilikában, aki nem más, mint a firenzei származású temesi ispán, Ozorai Pipó. Őt a bazilikában a Mátyás alatt, Szabács ostroma közben elhunyt cseh származású zsoldosvezére, František Hag követi. Pipó már azért is érdekes, mert páratlanul sikeres alakját – nem csak pozitív értékelésben – a magyar és délszláv epika is megőrizte. Ezzel szemben Toldi Miklós Ilosvai által is megénekelt alakjának történeti mintája sokkal szerényebb karriert futott be: itáliai zsoldos katonáskodás után megyés ispáni tisztségekig jutott, a forrásokban is csak hézagosan bukkanhatunk a nyomára. Ilosvainak és Arany Jánosnak köszönhetően mégis mindmáig ő „a” középkori magyar hős, nem véletlenül még második világháborús harcjárműnek is nevet adva.
5 Ozorai Pipó
Az egy évszázaddal később, az 1467-es moldvai hadjárat során hősi halált halt, kortársai által valószínűleg nem túlságosan kedvelt Daróczi János emlékezetét is megőrizte az utókor. Lodovico Carbone arról ír Mátyás királyról szóló művében, hogy a budai vár könyvtárszobájában egy őt ábrázoló falfestményt látott. Carbone szerint János, a „legvitézebb férfiak egyike” bátran küzdött, súlyosan megsérült, ám nem kívánta túlélni rút sebét. Ezért az ellenség gyűrűjébe vetette magát, s utolsó csepp véréig küzdve esett el.”
Meglepő, hogy egy idegen hős is be tudott kerülni a hazai történeti emlékezetbe, ez esetben elhomályosítva Zsigmond király szerepét. Zsigmond több oklevelében is meleg szavakkal emlékezett meg a lengyel Fekete Zawiszáról, aki élete feláldozása árán védte a királyt és a magyar tábort 1427-ben, Galambóc híres ostrom során, a Duna jobb partján. Az oszmán felmentő sereggel szemben biztosította a magyar sereg és személyesen Zsigmond visszavonulását, azaz átkelését a Duna magyar oldalára. Zsigmond ki is fejezte háláját: Zawisza özvegyének juttatott 300 magyar aranyforintot. Zawisza nem volt akárki, a címerében sast viselő lovag részt vett már az 1410-es lengyel–litván győzelemmel végződő grünwaldi csatában, a hagyomány szerint névadó fekete páncélját a częstochowai pálos monostorban őrzik. A lengyel néphagyományba is bekerült alakja, s közmondás őrizte meg megbízhatóságát: „Úgy bízzál meg benne, mint Zawiszában”. Ezt maga Thuróczy János is megerősíti krónikájában, amikor húsz sort szentel a galambóci ostromnak, de ebből négyet a lengyel hősnek juttat: „Bár ebben az ütközetben sokan elhullottak, mégis a mi korunkig emlegetik szívbéli szomorúsággal, hogy itt esett el „a Fekete Zavisának” nevezett nagynevű, vitézségben és fegyverforgatásban kiváló férfiú”.
6 Zawisza Czarny
Egy másik esetben olyan személyt tiszteltek hősként Magyarországon is, aki sosem tette be a lábát az országba (hacsak fiatalkorában nem éppen egy fosztogató oszmán rablóbanda tagjaként). Ő Szkander bég, aki az oszmánokkal való szembefordulása után a balkáni szabadságküzdelmek emblematikus alakja lett. Jellemző, hogy Mátyást trónra lépése alkalmával a pápa apja, Hunyadi János mellett Szkander bég tetteire is emlékeztette, aki állítólag az aragón királytól még a Sárkány rendjelet is megkapta. A hazai humanista történetírók, így Bonfini is elismerően említik, s 1579-ben Bogáti Fazekas Miklós tollából egy magyar nyelvű, nyomtatásban megjelent históriás ének született róla, „az vitézlő népnek nagy példájára”, nálunk is halhatatlanságot biztosítva számára.
És a nők? A Szent Koronát 1440 telén a visegrádi várban egy kincseskamrából nyíló lepecsételt helyiségben őrizték. Innen lopta el február 21-re virradó éjszaka Erzsébet királyné kérésére komornája, Kottaner Jánosné, aki kalandjáról részletesen beszámolt német nyelvű emlékiratában. Éjjel, gyertyafény mellett az ajtó lakatjainak fáradságos felnyitása után rabolta el a koronát. Ezután a királynéval Komáromba keltek át a befagyott Dunán, egy szánon (későbbi ábrázolásokon ladikon), ahol a korona érkezésének másnapján megszületett V. (Utószülött) László. Kérdés, hogy hőstett volt-e a korona ellopása, amelynek eredményeként az ország polgárháborús viszonyok között élt egészen Mátyás trónra lépésig. Hunyadi János kormányzóként mindenesetre adományban részesítette az udvarhölgyet.
7 Kottaner Jánosné ellopja a koronát
Dugovics Titusz esete azt mutatja be, amikor egy hőstett kiált hős után. Antonio Bonfini „A magyar történelem tizedei” című munkájában nem nevezte meg a magyar hőst, aki Nándorfehérvár ostromakor, 1456-ban egy töröknek „utána ered, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek … majd a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát”. Mára tudjuk, hogy a név fiktív, de a hőstett valós lehet. Néhány évvel később Mátyás király 1463 karácsonyán visszafoglalta a töröktől a boszniai Jajca várát. Ám a következő évben a szultán a vár visszavételével próbálkozott, amikor is egy szintén névtelen magyar „a magasból a támadóval együtt levetette magát a mélybe, hogy továbbra is Corvinus zászlaját lássa mindenki”. Bonfini ismét a szóbeli hagyományt jelölte meg az információ kútfejeként, de erről az esetről szerencsére más forrás is megemlékezett. Nincs is mit csodálkoznunk: hős és zászló kapcsolata mindig is szoros volt. Leonardo da Vinci is a zászlóért való küzdelmet festette meg 1500 körül Firenzében az anghiari csata központi képeként.
Hogy milyen pszichológiai jelentősége volt az ellenfél megakadályozásának zászlója kitűzésében, azt Scutari, a mai albán Shkodër jelentőségében Belgrád megvédéséhez hasonlítható, oszmánok elleni 1474-es sikeres védelme igazolja. A 96 napos ostrom után július 28-án indultak döntő rohamra az oszmánok „Róma, Róma” kiáltásokkal, amikor is az elkeseredett harcot követően két szerzetes akadályozta meg az oszmánokat harci jelvényeik kitűzésében. A magyar vitézekkel ellentétben ők túlélték a hőstettet, s nevüket feljegyezve velencei „állami” évjáradékban részesültek, amit a későbbiekben is folyósítottak nekik.
8 Scutari ostroma, 1474
Mi a hőstett? Ennek megítélése korok szerint változhat. Jóért és rosszért egyaránt lehetett életveszélyes cselekedetet végrehajtani (maga a latin szó – facinus – egyszerre jelent jó és gonosz tettet). Ám azt maguk a résztvevők sem láthatták mindig pontosan, hogy melyik oldalon állnak, ezt sokszor csak az utókor próbálta eldönteni.
Lelkesítő, hogy Szent Margit apácaként Szent László történeteit hallgatta, vagy Mátyás udvarában vitézi történetekről szólt az ének, amint azt Galeotto Marzio feljegyezte. Mint mindenkor, a hőstettek, az életet kockáztató bátorság, önfeláldozás hozzátartozott a mindennapi élethez, csak éppen nem mindenki volt rá képes. A társadalom respektálta és emlékezett tettükre, de hogy emlékezetük fennmarad-e, az már számos, az emlékezet-történetet befolyásoló tényezőtől, nem utolsósorban a könyvnyomatás vérkeringésébe, a legújabb kori festészeti vagy irodalmi kánonba való bekerüléstől függött. Ennek is következménye, hogy a köznapi emlékezetben a magyar középkorból mára az uralkodók és a kormányzó, Hunyadi kivételével talán csak Kinizsi Pál, Toldi Miklós neve élő – Szkander bégről már inkább a konyak jut eszünkbe.
Veszprémy László
Képek
1 A kilenc hős (Castella della Manta, Saluzzo, Olaszország; részlet)
https://www.google.hu/search?q=nine+worthies+&tbm=isch&ved=2ahUKEwjlr8fqmpDqAhXQ0YUKHd9HAPkQ2-cCegQIABAA&oq=nine+worthies+&gs_lcp=CgNpbWcQAzIECAAQEzIECAAQEzIGCAAQHhATUJDrDliQ6w5gte0
OaABwAHgAgAGtAYgBrQGSAQMwLjGYAQCgAQGqAQtnd3Mtd2l6LWltZw&sclient=img&ei=Q-jtXqWCJtCjlwTfj4HIDw&bih=625&biw=1366#imgrc=57Z-SkPqNAXvEM
2 A Szent László legenda
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/be/Szent_L%C3%A1szl%C3%B3_legenda.jpg
3 A posadai csata
https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9derv%C3%A1ri_Dezs%C5%91#/media/F%C3%A1jl:Chronicon_Pictum
_P0143_A_posadai_csata1.JPG
4 Zách Felicián merénylete
https://mult-kor.hu/cikk.php?id=20614&pIdx=2&print=1
7 Kottaner Jánosné ellopja a koronát
https://www.google.hu/search?q=kottanner+wolfram&sxsrf=ALeKk02cWCJ72WW0dWkNyVEYdA1mm5WD9w:1592651437085&source=lnms&tbm=
isch&sa=X&ved=2ahUKEwif7aH5oJDqAhWKlIsKHTjKDLIQ_AUoAXoECBEQAw&biw=1366&bih=625#imgrc=
viOnCeAwwR45BM
8 Scutari 1474
https://dalvenetoalmondoblog.blogspot.com/2016/08/eroi-veneto-albanesi-di-scutari-1474-la.html
