2021. jan 13.

MÓRICZ SÁNDOR ÉS A SZÉKELY UTÁSZOSZTÁLY 1849-BEN

írta: Süli Attila
MÓRICZ SÁNDOR ÉS A SZÉKELY UTÁSZOSZTÁLY 1849-BEN

suli05_01.jpg 1 Kiss Sándor honvédezredes a végsőkig védte a tömösi szorost Lüders túlerőben lévő orosz hadcsapatai ellen

 

1848-ban a császári-királyi hadsereg nyolc árkász- és hat aknászszázaddal rendelkezett, valamint három utászzászlóaljjal. Ezek a csapatok alkották a műszaki fegyvernemet, összlétszámuk kb. 4400 fő volt. Az utászzászlóaljak közül kettő 6, egy pedig 4 századból állt. A fenti alakulatok közül egy sem volt magyarországi kiegészítésű. A monarchia seregében szolgáló 190 műszaki tiszt közül csak 17, az utászcsapatban 107 közül csak 3 volt magyar, az árkász és aknászcsapatban pedig 69 tiszt között egyetlen egy magyar tiszt sem szolgált.

Ennek ellenére az 1848-ban felmerült a honvéd műszaki csapatok felállításának igénye. Az első utászzászlóaljat Kazinczy Lajos őrnagy szervezte meg a feldunai hadtestnél, majd rövidesen Szodtfriedt Nándor őrnagy is alakított még kettőt a fővárosban. Ezek vagy hat-, vagy nyolcszázadosak voltak. Ezen alakulatoknak fontos szerep jutott a téli hadjáratban, mivel sokszor nehéz körülmények között tették lehetővé a honvédsereg tovább haladását. A szabadságharc alatt összesen négy utászzászlóaljat hoztak létre, de voltak önálló századok a III. hadtestnél, Komáromban, Péterváradon, Désen és a Székelyföldön. Jelen írásunkban az utóbbi történetét kívánjuk bemutatni.

 

Kezdeményezések 1848-ban egy székely műszaki alakulat létrehozására

A magyar politikai vezetés terveiben már 1848 tavaszán fontos szerepet játszott a székelység katonai szervezése. Ez már a honvédzászlóaljak létrehozásánál is megnyilvánult. A székely határőrség kimozdításának elősegítésére 1848 májusában küldött misszió egyik tagja, Gál Sándor határőr hadnagy június végén egy részletes javaslattervet nyújtott be a miniszterelnöknek. Ebben a jelentésében már javasolta, hogy Móricz Sándor határőr hadnagyot, a székely műszaki alakulat későbbi szervezőjét és parancsnokát vonják be a székelyföldi honvédszervezésbe.

Az 1848. augusztus 17-én Kossuth Lajos pénzügyminiszter lakásán tartott minisztertanácsi ülésen döntés született arról, hogy Kossuth enged a hadsereg-szervezési vitában, cserébe viszont megkapja a szabadcsapatok szervezésének jogát. A néhai Urbán Aladár, a korszak neves kutatója joggal feltételezi, hogy Batthyány és Mészáros azért adta áldását Kossuth ötletére, mert cserébe Kossuth ígéretet tett, hogy a törvénycikk vitájában nem a teljesen „magyar lábra” állított hadsereg, hanem a hadsereg fokozatos „magyarosítása” mellett foglal állást. Mással aligha magyarázható, hogy a Mészárosról augusztus 15-én még indulatosan nyilatkozó Kossuth két nap múlva, 17-én miért írt konciliáns hangvételű levelet Mészárosnak a felállítandó szabadcsapatok ügyében. Ebben hivatkozott arra, hogy az ügyben miniszterelnöki felhatalmazással jár el. Kossuth két hívének adott ki seregszervezési megbízást, Szalay Lászlónak az anyaországban, és Berzenczey László marosszéki képviselőnek Erdélyben, a szűkebb értelemben Székelyföldön.

Berzenczey László – Kossuth 1848. augusztus 17-én kelt rendelete alapján – egy olyan szabadcsapat alakítására kapott megbízást, amely egy huszárezredből, egy gyalogos zászlóaljból, tüzérségből és egy kisebb műszaki egységből épült volna fel. Az utóbbi szükségességét az alábbiakkal indokolta: „Az ily hidászi osztag rendesen az elővédnél (avantgarde) lenne, és oly árkokon és folyamokon, hol az ellenség nem is képzelné, hirtelen lehetne hidat építeni.”

Berzenczey a műszaki osztag állományát a 14. (1. székely) és a 15. (2. székely) határőrezredek állományából tervezte kijelölni, pontosabban 2 tisztet, 2 őrmestert, 8 tizedest, 48 közlegényt, tehát összesen 60 főt, a két tiszt kivételével önkéntes jelentkezés útján. Parancsnoknak Boros Ignác főhadnagyot (14. határőrezred), helyettesének pedig Móricz Sándor hadnagyot (15. határőrezred) javasolta. Berzenczey folyamatosan sürgette, hogy az alakulat számára a szükséges felszerelést a gyulafehérvári katonai raktárból biztosítsák, illetve kiképzési helyszínül a marosvásárhelyi vár átadását kérte, mivel ott „ennek faanyag, folyam stb. megtalálható.”

A műszaki egység létrehozásának kezdeményezése abból a szempontból fontos, hogy ebben az időszakban még Magyarországon sem létezett ilyen jellegű alakulat. Az első gyakorlati lépések a fegyvernem megteremtésére csak szeptember elején történetek

Fentebb már jeleztem, hogy Berzenczey Móricz Sándor hadnagyot javasolta műszaki alakulata egyik tisztjének. Sepsiszentgyörgyi és nagyváradi Móricz Sándor 1820. január 8-án született Köpecen, Móricz József határőr őrnagy és Boda Teréz gyermekeként. Családja székely kisnemesi származású és református vallású volt. Móricz Sándor 1836–1839 között a tullni utásziskolát végezte el, majd kadétként a haditengerészetnél kapott beosztást, azonban édesanya kérésére végül a 15. határőrezredhez került. 1843–1846. között a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetben matematikát és fegyvertant oktatott. Fiának, Móricz Károly kecskeméti jogakadémiai tanárnak visszaemlékezése szerint ő adta Gábor Áronnak azt a tüzérségi szakkönyvet, amelynek alapján 1849-ben a kézdivásárhelyi üzemben dolgoztak. A tanárkodást követően az ezred fegyverraktárát felügyelő tiszt volt Kézdivásárhelyen. 1845-ben hadnaggyá, 1848-ban pedig főhadnaggyá léptették elő. 1848. október elején Erdővidék nemzetőr őrnagyává választják. Részt vett a székely tábor harcaiban. Háromszék önvédelmi küzdelme idején későbbi apósa, Dobai Károly ezredes segédtisztje volt.

suli05_02.jpg

2 Móricz Sándor ezredes

 

1848. december elején az uzoni táborban volt, innen maradt fenn egy Hankó Dánielhez írt levele, amelyet Demeter Lajos helytörténész talált elő. Ebben ismerteti az Ojtozi harmincad hivatalban lévő pénz biztosítására hozott intézkedést, illetve örömmel számolt be, hogy elkészült a Kézdivásárhelyen a Turóczi Mózes által öntött ágyú, amelyet a táborban már nagyon várnak, mivel az egyetlen hatfontos lövegüket egyesek „elokoskodták”.

Jellemét és lélekjelenlétét hűen tükrözi az alábbi eset, melyet Móricz Károly hagyományozott ránk: „Midőn az öreg Dobayt, az édesatyám későbbi apósát arra kényszerítették [háromszéki tábor katonái], hogy a Barcaságra vezesse őket, azon időpontra nézve beszélhette édesatyám, hogy a nép az ezredesi szállás körül lázongott, azt kiabálta, hogy „el kell pusztítani az árulótat”, értve alatta az öreg Dobayt s azokat a tiszteket, akik nem szereztek volt nemzeti kokárdás sapkákat. Midőn egyre nagyobb volt a veszély, akkor édesatyám fejébe nyomta az öregúrnak saját nemzeti kokárdás sapkáját és felbíztatta, lépjen ki a nép közé s nyugtassa meg. Midőn aztán az öregurat a kokárdás sapkában meglátták, az addig életét követelt nép éljenzésben tört ki.”

A szemtanú Dózsa Dániel a Közlöny 1849. február 8-án megjelent számában így emlékezett róla: „…Így a nép az ellentállást elhatározta, és a fővezérlettel Dobai ezredes bízatott meg, ki amint segédjéül a derék Móricz Sándor[t] vette fel…” A győzelmes erdővidéki harcokban így értékeli a szerepét: „A székelyek között Zsombori ezredes is jól viselte itt magát, hanem Nagy Imre őrnagy, ez a derék ember, Sárosi hadnagy, Benkő kapitány és Móricz Sándor mind elszánt jó harcfiak valának.”

Móricz Sándor 1849 áprilisától a két századból álló székely utász osztály parancsnoka lett, századosi rangban, majd a székelyföldi hadosztály táborkari tisztje. Megbízatására egy két évtizeddel későbbi levelében így tekintett vissza: „A 2dik székely ezredből 1849. január közepe táján, mikor az ezred végképpen föloszlott, léptem a székely utászokhoz, mint parancsnok, akkori hadügyminiszter, Mészáros Lázár úr által föladatomul tűzetvén az erdélyi határszélyt szabad belátásom szerint elsáncoltatni.”

suli05_03.jpg

3 Móricz Sándor honvéd őrnagy aradi fogságában készült rajza a Gyilkos hídjánál lévő táboráról, 1850

 

A zsibói fegyverletétel előtt Kazinczy Lajos ezredes őrnaggyá léptette elő. A szabadságharc leverése után Aradon raboskodott. Itt fafaragással töltötte az idejét. Egy szipkát készített, amelyet barátjának és háromszéki honfitársának, Barabás Miklós neves festőnek küldött el. A szipka, amelynek egész hossza 14,5 centiméter, szalmaszínre sárgított juharfa, szopókája barna borostyánkő, Barabás domború képmását ábrázolja, a művész feje fölött művészetét ábrázoló jelvénye; a festéklap, amelyet babérkoszorú vesz körül és a lapból ecsetek nyúlnak ki. Az egész faragvány mintegy félcentiméternyire domborul ki. A legkisebb részletig gondosan aprózott mű, a hajzat a szobrászat akkori szabályai szerint részletesen szálazva, nemkülönben a zsinórzat és figyelmes tanulmányt lelünk a babérkoszorú levelein is. Létezett egy másik fafaragványa is, amely 1856-ban készült Nagykőrösön. Ezt puszpángfából faragta, az évszám az M. S. betűkkel a pohár talpába van vésve. A pohár öble mintegy két deciliternyi, oldalaira kívül Pólya állattana nyomán oroszlán, gím, sas és a negyedik egy szökellő orom-bak. Mind nagy gonddal és aprólékos részletezéssel faragott és metszett alak.

1850-ben 8 év várfogságra ítélték. Büntetését Theresienstadtban töltötte, honnan 1852 júniusában uralkodói kegyelemmel szabadul. Ezt követően a nagykőrösi gimnázium tanára volt. 1856–1858 között elvégezte a bécsi műszaki főiskolát, majd fürdőigazgató, illetve a Szatmár megyei bikszádi aranybánya vezetője lett. 1859-ben feleségül vette Dobai Leontinát, aki azonban 1862-ben meghalt. Ebből a házasságából született Ilona lánya.1862-ben újra megnősült, házastársa a francia származású Marine Mária lett, tőle született a fentebb már említett Károly fia. 1869-ben alezredesként reaktiválták a Magyar Királyi Honvédséghez és kinevezték a 33. honvédzászlóalj parancsnokává. 1872-ben ezredessé, a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia parancsnokává léptették elő. Ezt követően a 8. honvéd gyalogdandár parancsnoka (1874). 1875-ben nyugdíjazták, majd 1882-ben hunyt el Nagyszebenben.

suli05_04.jpg

4 Dobai Mária gyászjelentője

 

 Az alakulat szervezése és tevékenysége 1849 tavaszán

1849. március 3-án Gál Sándor a „Csík- és Háromszéken állomásozó katonai és térparancsnokoknak, kormánybiztosoknak, főkirálybíróknak” című kiáltványában így fogalmazott: „Hogy az újonnan alakult sereget tanult tisztekkel láthassuk el, célszerűnek láttam Kézdivásárhelyen, s Csíkszeredában a hadi osztályok fölállítását a H[on]v[édelmi] B[izottmány] elnökének és a Hadü[gy]minisztériumnak indítványba hozni. És pedig olyképpen, hogy csupán 15 évet felyül haladott és oskolákba járt ifjak 17-ig bezárólag, kik a honvédsereghez nem köteleztetnek, vétessenek be hat hónapi kurzusra, mialatt a legszükségesebb hadi tudományokba, a tüzérség, s utászati szolgálatban elméleteileg és gyakorlatilag oktattatnak. Így a magyar sereg minden hat holnapban 100-200 tisztségre alkalmas ifjat nyerne. Azonban az elemi oskolák is folytassanak és lehető jó karba állíttassanak. Fölhívom p.p. urat ezen nyílt rendeletet haladék nélkül közre bocsájtani, de egyszersmind fölkérem hathatós befolyásával és tapasztalt hazafi buzgalommal a fennforgó korszerű átalakulás ügyében lankadatlanul működni.”

suli05_05.jpg

5 Gál Sándor

 

Ebből a felhívásból egyértelmű, hogy a Székelyföld katonai parancsnoka nagyon fontosnak tartotta egy helyi műszaki alakulat létrehozását. Április 16-án Gál már az alábbiakat jelentette Csány László erdélyi teljhatalmú országos biztosnak: „Az újoncozást most hamar bevégezendjük, még csak a tüzér és utász csapatot egészítendem ki, mert több mint 20 ezer ifjat 30 évig fel kiállítottunk.”

Április közepén Móricz még Csíkszeredában volt, csapatának állományában már 174 utász volt. Május 6-án a műszaki csapat már egy századból s 261 főből állt és Csíkszeredában állomásozott. Május 8-án Gál pedig már az alábbiakat jelentette Czetz János vezérőrnagynak, az erdélyi hadsereg helyettes parancsnokának: „Az Ojtozi és Gyimesi szorosnál a munkát már meg is kezdettem. A kőkerti szorosat, minthogy ott országos közlekedés nem folyt, tökéletesen elzáratni rendeltem, mely munka végrehajtására eddigi táborkari százados gróf Rindsmaul [Albert] rendeltem ki, valamint a többi szorosak megerősítése vezetésére is, minthogy én az erődítést nem rövid időrei használatra, hanem állandóul vélem célszerűnek, a munkára az itten alakult és néműleg már begyakorlott utász csapatot alkalmaztam.”

Emellett Móricz felügyelte a csíkmadarasi lőporgyár létrehozását 1849. március elején. A gyár igazgatójának Bodor Ferencnek jegyőzkönyve szerint 9-én „Őrnagy, térparancsnok Cseh Sándor úr tudatja igazgató Bodor Ferenccel, hogy az általuk és utászszázados Móricz Sándor úrral kinézet gyárnak valo helyül Csíkmadarason a Kozma Gábor és Szőrcsei Imre urak célszerűnek talált fűrészhelyük- évi haszonbér mellet fog kivevődni; és addig is, amíg ez pennára vevődnék, igazgató intézkedjék ott, az építés felett.”

Június 8-án az utász század állapota az alábbi volt:
Parancsnok: Móricz Sándor százados, parancsnok.

Század

Állomáshely

Létszám

1.

Ojtoz

250

 

Más forrás szerint az osztály létszáma 330 fő volt. A kimutatás szerint az utászok felszereléséhez csak oldalfegyver tartozott.

suli05_06.jpg

6 Honvéd utász

 

Illyés Ignác százados, a csapat egykori tisztje így emlékezett vissza az alakulat létrehozására és tavaszi tevékenységére: „Míg az első székely 14. határőrezredbeli, akkor még cs. k. vezénylet alatt álló zászlóalj Móricz József százados, később őrnagy parancsnoksága alatt Csíkszeredából egy 1848. aug. 14-ki rendelet folytán Szegedre ment s ott állomásozott, azalatt Gál Sándor ezredes Csíket visszahódította a magyar ügynek, úgy, hogy mikor az említett csapat Magyarországról visszatért, akkor már ott Gál Sándor parancsnokolt. A 14. határőrezredbeli zászlóalj csak két hétig maradt otthon, mialatt az előző év hadi fáradalmait némileg kipihente s a törődött, elcsigázott öregebb katonákat fiatal újoncokkal váltotta fel, de már 1849 február végén Gyergyó-Szt-Miklóson voltak, hol Gál Sándor ezredes is megjelent s másnap a zászlóalj új alakban a hadműveletek folytatásához fogott. Két század Békásnak és Zsedánypataknak ment, hogy a vidék zavargó oláh lakosságát féken tartsa, négy század pedig parancsot kapott, hogy [Gyergyó]Alfalu felé a Só erdején áthaladván, csatlakozzék Bem tábornok seregéhez ott, a hol megtalálja.

Én, ki még a jelzett csapatnak Szegeden való állomásozásakor hadnaggyá lettem kinevezve, Gál Sándor ezredes rendeletére Csikben maradtam. Az ezredes egyszersmind főhadnagyi előléptetést ígért, ha Móricz Sándor egykori hódmezővásárhelyi [kézdivásárhelyi] tanárommal, később honvédezredes és dandárparancsnokkal együtt egy utászcsapatot állítunk fel s hadképessé tesszük. Móricz Sándor e közben századosi kinevezést kapott s két hét alatt – 1849. március közepéig – két utászszázadot annyira begyakoroltunk, hogy még az akkor uralkodó nagy hidegben is képesek voltak a kőkerti szorosnál a határszélen, a Veresvíz és Úzpatak mellett vadászárkokat, négyszögű sáncokat elkészíteni és fatörzsekkel és ágnyalábokkal az ellenség betörésének gátat vetni.

1849. április elején Kőkertből Gyimesbe vonult a nagyobbára csíksomlyói, udvarhelyi s nagyenyedi fiatal tanulókból álló utászcsapat s ott a határszélen, a hegytetőn kétfelől több ágyú számára telepeket készítettünk, hasonlókép a Moldva felől jövő utón s onnan jobbról hátra a csíki dombon.

A jobb hegyoldal, melyen az őrház állott s hova a vámház és a határkapu felől mintegy 200 lépcső vezetett fel, 45 foknál meredekebb, már pedig az erődítési tan szerint oly meredek oldalon utat vágni nem tanácsos. Gál Sándor azonban azt mondta Móricz Sándornak: „Igaz, barátom, nem tanácsos, mert nagyon meredek, de azért csak fogjatok hozzá s majd meglásd, sikerülni fog.” S egy hét sem telt el, a meredek hegyoldalon az őrház felé Bogdán Ferencz vezérlete alatt a II. század olyan utat készített, hogy azon a legnagyobb kaliberű ágyúszekerek is felmehettek. Fenn a hegytetőn pedig az őrháztól jobbra több ágyú számára ágyútelepeket készítettek, melyek messze Moldova felé a Tatros völgyét uralták. A határkapu mögött Csik felé alkalmas helyeken szintén több ágyútelep készült.”

Móricz Sándor fia, Károly így emlékezett édesapja 1849-es tevékenységére: „Atyám II. és III. levele azon időpontra esik, midőn Bem győzelmei után Brassó is a magyarok kezén volt.

Ezekből a levelekből kitűnőleg, míg Kiss Sándor, a Móricz Józsi bácsi nagybátyja a Tömösi és Törcsvári szorosok védelmével volt megbízva, addig május 15-ig a kőkerti, június 3-ig a Gyimesi, s azután az Ojtozi szorosok erődítési munkálatait tényleg atyám vezette s június 3-i levele szerint körülbelül június 17-ére számította az itteni erődítési munkálatok befejezését, mikor is zászlóaljat kellett kapjon.

suli05_07.jpg

7 Az Ojtozi szoros

 

Amint a II. leveléből látszik, május 17-én már meg kellett volna lenni esküvőjének Dobay Timivel, de teendői nem engedték távozni a hadi események helyszínéről s így a közbejött viszontagságok folytán el is maradt az 1859-ig.

Dobay Timire szép világot vet, hogy amint később megvárta atyámat 1859-ig s nem akart máshoz férjhez menni, úgy a szabadságharc alatt megakarta osztani atyámmal a harc és küzdelem fáradalmait.”

Illyés az alábbiak szerint folytatja visszaemlékezését: „Gyimesi munkálatok végeztével ápril első felében Ojtozba ment az utászcsapat s a Soósmezőn felül a Gyilkos hidjánál bástyaházat készített, több alkalmas helyen ágyútelepeket állított fel, hátrább Ojtoz felé az akkor úgynevezett Rákóczy-sáncot kijavította, s ott is készített több ágyútelepet. Később, mikor Bem tábornok Moldvába benyomult, az erődítések fedezetül szolgáltak, melyek segítségével sikerült Bemnek az oroszokat megvernie, sőt Moldvába vissza is űznie.”

Az utászcsapat tevékenységéről a Bíró Sándor réty református lelkész és honvéd százados által szerkesztett, Csíksomlyón kiadott Hadi Lap 3. száma is tudósított. Ebből megtudhatjuk, hogy az alakulat 17-18 éves székely ifjakból állt. A tevékenységükről pedig így írt: „Hazámnak hü fia! ne restelld bevándorolni Gyimes szoros hegy láncait, és látni fogsz ijesztő meredek szikla oldalokon csákányokkal vésett gyönyörű ágyú utakat; és látni fogsz a Tatros vize, jobb és bal partjain alá kanyargó 12 szirt homlokzaton utász ásó, lapát s csákány által művészileg remekel oly 12 ágyú telepeket s fedező sáncolatokat, melyekből örök diadal mosolyog alá Hunnia földére. És mind ez csak hat napnak szüleménye. És mind ezeket a gyenge karú, de erős és szilárd honfi buzgalmú, utász csapat remekeié. És mind ezeket a lelkes honfi, Móricz Sándor utász százados remekelteté.”

Szintén a lap közli a Gerőfi Ferenc utász hadnagy által írt „Székely utász dal” című költeményt:

„Föl Attila föl minden utódi,
Ki a hon, hát jöjjetek velem;
A hegy ormán rakjunk Torlaszokot,
A völgy ölén ássunk mély sáncokot.
S ha jön Miklós cár vad katonája
Vad dühvel dörgjünk tüzet, rája.
Ki szaggatom a szirtet tövéből,
S rá hatalmas védvárat rakok.
Le ontom az ormokat keblébe,
És fölébük kőfalat vonok.
Mit emlékén a hősök korának,
Örökítve hagyunk a világnak.

Kitépem a lapájt fekv ágyából!
S dönthetetlen bástyát alkotok.
A természet nyugalmas honából,
Föl használok minden módokot.
Így hajtja meg magát a jövendő,
Az őskor istene közibünk visszajő.
A verijték gyöngyben öszve olvadt
remény,
Nyugalmat ád s új erőre gyújt.
S most frissülten a szirt tetejére,
Földobok egy hatfontos ágyút.
És dalában ágyúm zengzetének;
Egy arany időnek élvei dörögnek.

Nem ismerek csügg és fáradalmat.
Nem aknászok fénylő kincseket,
Mint a búvár, hullámok körében,
Élet vesszél közt szed gyöngyöket.
Kincsem az, hogy van hazám. Oh honom!
Érted láng hévvel izzadozom.
Ellenemnek tört hányok cselére,
Hatalmas tört torlaszaimból;
Golyózáport hullatok fejére,
Mennykövet szórók ágyúimból.
S mihelyt az ellent megfutamítom,
Magyar szabadságot dall utász Lantom

Majd, ha új lét s új tavasz korányja,
Dús színekben illatoznak át.
Karjainkról rab békót lerázva.
Megmentettünk egy szabad hazát.
Szent ügyünk, hát szentesítve légyen,
Oly nemzet, mint a magyar ne légyen.”

 

A székely utászok szerepe az orosz intervenció elleni harcokban

Az események bemutatását ismét Illyés századosnak adjuk át: „A Tömösön keresztül [1849. június 19-20. között] benyomuló orosz sereg az utászokat Ojtozban találta 1849. június hóban, honnan egy félszázad hátra hagyása mellett Antal András hadnagy vezérlete alatt a Brassó mellett táborozó magyar csapathoz kellett sietni, minthogy ezt az oroszok nagyon fenyegették. Ugyanakkor, mikor az oroszok Tömös felől betörtek, Ojtoz felől is támadást színleltek, s e miatt Háromszékből egy napon tódult a fegyveres, felkelt nép Ojtozba, s a Magyaróstetőig a 72-ik zászlóalj [pontosabban a csíkszéki számnélküli zászlóalj] Kiss Antal őrnagy vezérlete alatt is megérkezett, hol Pócsa [Pócsa Ferenc százados] őrnagy egy határőrzászlóaljjal [5. határvéd zászlóalj] védte az Ojtozi szorost. De minthogy az orosz sereg támadási színlelését, cselét észrevették, az utászok 3 félszázada s a 72. honvédzászlóalj Maksára és Kökösre vonult, hol a Gál Sándor vezérlete alatt az oroszokkal szembe állott magyar sereghez csatlakozott.[1]

Eresztevény mellett az utászok alig félóra alatt 14 ágyú számára sáncokat hánytak fel, de az oroszok ezúttal nem kíséreltek meg támadást.[2]

Az első visszavonulás alkalmával, mikor Maksától Hm-Vásárhelyen [Kézdivásárhely] át a Nyerges alá Csíkba húzódtunk, akkor az Ojtozban hátrahagyott félszázad utász a többi ottani sereggel együtt a Kászoni havasok közt szintén visszavonult Kozmásra, illetve a Nyerges alá s a hegyek között több ágyút bámulatos sikerrel hozott magával. A Nyerges alatti pihenés rövid idején az utászok több ágyútelepet készítettek s a Háromszék felőli oldalon, Kászon felől az ágyuk gyorsabb felvihetése végett rögtönözve új utat vágtak.

A Gál Sándor serege innen [Kézdi]Vásárhely és Maksa felé újból előnyomult s ezentúl az utászcsapat mindig vele egyesülten működött az 1849-iki nyáron folyt ütközetekben az oroszok és osztrákok mindig túlnyomó számos seregei ellen. Háromszéken az első ütközet Kökösnél volt, hol az orosz lovasok támadtak, de a 72. zászlóalj rohamukat visszaverte, hasonlóképen a néhány nappal később tett támadást is, mikor azonban az oroszok visszavonulás közben gránátokkal felgyújtották a falut. Mikor Gábor Áron nemsokára több ágyúval előnyomult, 44 ágyúból irtózatos tűzbe vette az ellenséget, ez ijedten vonult hátra. A Kökösi híd körül összesen 14 kisebb-nagyobb összetűzésünk volt az ellenséggel. Mikor aratásba fogtak volna a vidéken, Sepsi-Szt.-György mellett és Szemeriánál négyszer intézett támadást az orosz és az osztrák sereg, de mindig sikerült visszaverni, hanem az utolsó támadásnál éjjel Szemeriát is felgyújtották röppentyűkkel. De mikor Endes József őrnagy egy zászlóaljjal [81. honvédzászlóalj] a Rika felől a magyar sereg segítségére megérkezett, Aldobolyig visszaűzték az ellenséget.”

suli05_08.jpg 

8 Sepsiszentgyörgy a 19. század közepén

 

A sepsisztgyergyi-szemerjai ütközet előtt, július 20-án az alakulat állapota az alábbi volt:

Parancsnok: Móricz Sándor százados.
Állomáshely: Eresztevény.

Század

múltkori létszám

szaporodott

marad

elrendelve távollévő

szabadsággal

marad

1.

155

1

156

60

2

94

2.

156

2

158

94

5

59

Összesen:

311

3

314

154

7

153

 

Majd Illyés így folytatja az események elbeszélését: „Ekkor a lándzsások és az utászok egy része parancsot kapott, hogy azonnal a Székelyföldre siessen, melyet a segesvári csata fenyegetett. Ezalatt Aldoboly felől az orosz és osztrák sereg előnyomult, s a megritkult háromszéki magyar sereg pedig Bükszádig húzódott vissza, a Zsombortetőn elővédeket állitván fel. Az utászok egy része is e seregnél volt, de csak egy zászlóalj, míg egy második Tuzson János őrnagy vezérlete alatt [86. honvédzászlóalj] a Nyergest védte. A Segesvárra történt csapatindítás ennyire leapasztotta a háromszéki magyar sereget. Az orosz sereg Möller tábornokkal [Alexander von Moller altábornagy] az osztrákok pedig Gallasz tábornokkal [Eduard Clam-Gallas gróf altábornagy] túlnyomó erővel támadtak s két oldalról bekerítettek. Két napig voltunk képesek a rendkívül túlnyomó sereget feltartóztatni, de ekkor egészen bekerítettek s Gál Sándor ezredes látván a Nyerges tarthatatlan voltát, Tusnád felé az alvégnek indult sebes vágtatva, hogy e hírt a másik zászlóaljnak idejekorán megvigye, hadd vonulhasson az Olt völgyén, Tusnád felé vissza, de a Nyergesnél az oroszok támadása oly túl nagy volt, hogy e szándékolt visszavonulás az orosz lovasok rohama folytán nem sikerülhetett s igy Gál ezredes a 72. zászlóaljjal az Alvégen rekedt.

De nem vesztette el lélekjelenlétét, azokkal, kik a nagy zavarban követhették, Oláhfalu és [Székely]Udvarhely felé menekült s a hegyeken irtózatos nehézségekkel küzdve, mégis több ágyút is vitt magával. Első napon az ellenfél még sem jött a Nyergesen keresztül, mert Gyergyói Puskás Tamás hadnagy két dobossal egyre verette az indulót, németesen a „manöverschrittet”, mi az oroszoknál azon hiedelmet keltette, hogy Csík felől a Nyergesre magyar sereg nyomul fel s ezért nem mertek támadni, míg a [Csík]Lázárfalva felőli megkerülésnél észrevették, hogy csalódtak s ekkor több, mint tízszeres erővel heves támadást intéztek az 1. zászlóalj ellen s igy a Nyergest hatalmukba ejtették. Menekülés közben Oláhfalu és Udvarhely között érkezett el hozzánk a segesvári csatavesztés híre. A kik a Nyerges felől s a hegyek oldalán az alvég felől menekülhettek s a tábort követni akarták, Csíkszereda felé tartottak s egy része Gyergyónak, más része pedig Oláhfalunak vette útját. Gál Sándor ezredes maga Udvarhely felől Magyarosnak tartott, mivel a főutakon a szerencsétlen segesvári csata óta veszélyes volt a menekülés.

A magyar sereg romja Magyaroson összegyűlt, odafutott mindenfelől a szétvert, menekülő katonaság, ott rövid ideig megpihent s bár M[aros]Vásárhely és Szászrégen már az ellenség birtokában volt, hadi-tanácsban elhatározta, hogy a Mezőségen át Kolozsvárra vonul s egyesül az ottani magyar sereggel. A Maroson nem volt híd, úsztatva keltek át s Mócsnak tartottak. Végre sok baj után Kolozsvárra érkezve, az ott levő Kazinczy [Lajos ezredes] seregéhez csatlakoztak. De minthogy itt is ki voltak téve az ellenséges támadásnak, Zsibóra vonultak s az utászok is nagyrészt a sereget követték. Zsibón jutott el hozzájuk a világosi fegyverletétel híre s ekkor ez a sereg is lerakta a fegyvert – Komárom és Péterváradot kivéve – mind között utoljára. Zsibón Borsod megyei honvédek is voltak [20. honvédzászlóalj], kik semmi áron sem akarták lerakni a fegyvert s bizony szívig hatott egyszerű, borsodi kiejtéssel nyújtott szavuk: „Borsodiak, ne rakjuk le!”

suli05_09.jpg

9 A zsibói Wesselényi-kastély

 

Kazinczy és Gál Sándor a zsibói Wesselényi-kastélyban konferáltak a megadásról. Kazinczy az oroszok oltalmában bízott, Gál egyikében sem s mivel megegyezni nem tudtak, Gál eltűnt. Kazinczyt később az aradi vár sáncában [1849. október 25-én] főbe lőtték.

Gál Sándornak az a szerep jutott a szabadságharcban, hogy 4-5 zászlóaljjal, egynéhány lovassal és ágyúval védje Háromszéket, Csikót s a Székelyföldet túlnyomó erejű orosz és osztrák seregek ellen, a mit ő bámulatos kitartással teljesített s mikor már védeni nem lehetett, csak menekülni s legalább a sereget megmenteni – amint szüntelenül ellenség, vagy ellenséges érzületű oláhok és szászok között irtózatos bajokkal megküzdve keresztül siklott, úgyszólván – e kszenofoni[3] visszavonulás egy szétzüllésben lévő sereggel hadvezéri tehetségének legbámulatosabb bizonyítéka. Nyugodjék békén az idegen földben, áldás emlékére, ezt kívánják egykori bajtársai.

Az utászcsapat két századból állott s az ojtozi előléptetések szerint parancsnokai s tisztjei a következők voltak: Móricz Sándor őrnagy csapatparancsnok; Illyés Ignácz, első századparancsnok; Bogdán Ferencz, második századparancsnok; Balás Antal, Minier Lajos főhadnagyok; Gerőfy Ferencz és Antal András hadnagyok és Szabó János hadnagy, élelmezőtiszt.”

Süli Attila

 

Irodalom

Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848-49. évi szabadságharcban. Budapest, 2000.

Csikány Tamás: Kisháború Háromszéken. 1848 december. Barót, 2015.

Gyalókay Jenő: A háromszéki hadjárat (1849. július 16–24.). Hadtörténelmi Közlemények, 23-24. évf. (1922–1923) 56–114.

Hadi Lap. Szerkeszti: Bíró Sándor. Csíkszereda. 1849. 3. sz. 1-2.

Hadtörténelmi Levéltár, General Commando, 1868/226. Móricz Sándor kérelme a Honvédelmi Minisztériumhoz. Bikszádi fürdő, 1868. július 10.

Illyés Ignác: A székely utászcsapat (Emlékezés 1848/49-ből). Pesti Napló, 37. évf. (1886) 87. sz.

Németh György: Gál Sándor honvédezredes 1848–1849-es tevékenysége. Csíkszereda, 2008.

Süli Attila: A nemzetőrség, a honvédség és a Kossuth-szabadcsapat szervezése Erdélyben 1848-ban. Sepsiszentgyörgy, 2011.

Süli Attila: A honvédség szervezése Erdélyben 1849-ben. Acta Siculica 2014–2015, 195–248.

Süli Attila: Móricz Sándor ezredes 1848-49-es tevékenységéről. Művelődés 2017/7. 16–18.

Süli Attila: Berzenczey László tevékenysége 1849-ben. Kézirat, megjelenés alatt.

Szegedy-Maszák Hugó: Az 1849-iki aradi honvédfoglyok művészete. Új Idők, 10. évf. (1904) 33. sz. 152–153.

Székely Gergely: Hetvenhárom év itthon. Brassó, 1893.

Vidos Géza: A honvédsereg műszaki szolgálata 1848-49-ben, Magyar Katonai Szemle 9. évf. (1939) 4. negyedév. 212–229.

 

Képek

1 Kiss Sándor honvédezredes a végsőkig védte a tömösi szorost Lüders túlerőben lévő orosz hadcsapatai ellen. Midőn megsebesült, egy székre ültette magát és úgy vezényelte tovább csapatait (Egykorú rajz után festette Bellony L.)
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/SzabadsagharcTortenete-SzabadsagharcTortenete-194849-es-
szabadsagharc-tortenete-2-2/gracza-gyorgy-az-184849-iki-magyar-szabadsagharcz-tortenete-512E/ii-kotet-a-
szabadsagharc-lefolyasa-AD0/v-a-haza-neveben-FF2/

2 Móricz Sándor ezredes (A magyar kir. honvéd Ludovika Akadémia története. Szerk. Dezséri Bachó László. Budapest, 1930. című kötetből)

3 Móricz Sándor honvéd őrnagy aradi fogságában készült rajza a Gyilkos hídjánál lévő táboráról, 1850. (Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye, Sepsiszentgyörgy)

4 Dobai Mária gyászjelentője (Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

5 Gál Sándor (Hermann Róbert gyűjteményéből)

6 Honvéd utász (Domokos Imre rajza)

7 Az Ojtozi szoros
http://dka.oszk.hu/083100/083173/fold_es_nepei0064_nagykep.jpg

8 Sepsiszentgyörgy a 19. század közepén (Fametszet Rohbock Lajos rajza alapján)

9 A zsibói Wesselényi-kastély
http://mek.oszk.hu/04700/04750/html/img/szilagy-2-289.jpg

 

 

 

 

 

[1] Székely Gergely főhadnagy visszaemlékezése szerint: „Tuzson őrnagy minden két lovas közé egy utászt rendelve elküldött, hogy ha még nem késő, a meredek partú patakon levő kis hidat rontassam le. Alig haladtunk pár száz lépést, a muszkák szólítottak meg, akik a hídon már nagy számmal átjöttek volt, mi tehát visszatértünk, és őrnagyunknak jelentettem, hogy vállalatunk nem sikerült.”

[2] Kővári László haditudósító, későbbi történetíró így értékelte Móricz szerepét: „Az utászkar főnöksége százados Móricz Sándor értelmes kezében van.”

[3] Xenophón ókori görög történetíró.

Szólj hozzá

19. század Erdély 1848-1849 Utászok