„Azt mondja a párbeszéd (példabeszéd), hogy a vízbe haló ember a borotvához is hozzákap. Hát bizony a magyar kormány is, mikor Windisch-Grätz Pestet megszállotta, Schlik Mészárost Kassa alól csúfosan elkergette, Puchner a magyarokat Erdélyből kiszorította, bizony-bizony igen hasonlított a vízbe haló emberhez. Hozzá is kapott, nem ugyan a nemzet, de a kormány, vagy még jobban mondva, az akkor mindenható honvédelmi bizottsági elnök a borotvához: megtette Dembińskit fővezérnek. Csakhogy az a borotva nem az ő, de a magyar nemzet tenyerét metszette meg, és hogy akkor a magyar ember vérző markából a küzdelemre fölemelt kard ki nem esett, bizonyára a szabadsághoz görcsösen ragaszkodó honvédsereg állhatatos kitartásának köszönhető.” Ilyen sommásan foglalja össze szabadságharcos naplójában Karsa Ferenc, akkoriban a 20. honvédzászlóalj őrmestere a magyar fősereg fővezérének kinevezett Henryk Dembiński lengyel tábornok első magyarországi működésének eredményét, és rögtön felelősként is nevezi meg Kossuth Lajost, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökét, aki a „nagy visszavonulások hősét” az országra szabadította. De vajon Kossuth felelősségre vonható-e Dembiński hadvezetéséért? Mit tudhatott az elnök 1848-ban a lengyel hadvezérről, amikor decemberben a magyar szabadságharc segítségére hívta? Érdemes tehát vázlatosan megismerkednünk „a lengyel Xenophon” 1848 előtti életével is, különösen a sorsdöntő 1830–1831-es évekkel.

1 Henryk Dembiński tábornok

Henryk Dembiński 1791. január 16-án született az akkor a Lengyel–Litván Nemesi Köztársaság Kielcei vajdaságához tartozó Strzałków-ban, egy nemesi családban. A harmadik felosztás (1795) után a família a Habsburg birodalom fennhatósága alá került, Henryk pedig 1806-tól a bécsi Hadmérnöki Akadémián tanult, amit azonban nem sikerült befejeznie. 1809-ben belépett a Francia Birodalomhoz tartozó Varsói Nagyhercegség 5. lovasvadász ezredébe önkéntesként. Végigharcolta a napóleoni háborúk fináléját, miközben kapitánnyá, századparancsnokká, és lovassági kiképzőtisztté emelkedett; a lipcsei csatában tanúsított bátorságáért megkapta a Francia Becsületrend tiszti keresztjét; végül a Varsó Nagyhercegség helyettes hadügyminiszterének a segédtisztje lett. 1814 után kilépett a szolgálatból, megnősült, családot alapított, és sikeres, vagyonos emberként a Krakkói Köztársaság, illetve az 1815 után az Orosz Birodalom keretében belül létrejövő Lengyel Királyság állampolgára is lett, ahol szejm követévé is megválasztották honfitársai.

Az 1830. november 29-én kirobbant varsói forradalom Dembińskit is cselekvésre késztette. December 10-én maga adta át a fővárosban kerülete támogató iratát az Ideiglenes Kormánynak, amely azzal bízta meg, hogy a Kielcei vajdaságban szervezze meg a nemzetőrséget. Dembiński ennek (valószínűleg nemzetőri őrnagyi rendfokozatban) sikerrel eleget is tett, majd 1831. február közepén csapataival Varsóba vonult, ahol részt vett a város védelmében. Tevékenységével kivívta az új lengyel fővezér, Jan Skrzynecki tábornok elismerését, aki március elején ezredessé, és a tartalék lovashadtest 1. dandárjának parancsnokává nevezte ki. E minőségében vett részt a lengyel „tavaszi hadjáratban”, ahol március 31-én, a Debe Wielkie mellett, majd április 17-én Kuflewónál vívott ütközetekben is kitüntette magát. Ezért Skrzynecki április 29-én dandártábornokká (vezérőrnaggyá) léptette elő, és Antoni Giełgud tábornok hadteste egyik gyalogdandárának az élére nevezte ki. Ennek keretében maga is részese volt az osztrolenkai csatába torkoló májusi lengyel hadjáratnak, noha magában az összecsapásban nem vett részt. A vereséggel végződő csatanap végén Dembiński rávette Skrzyneckit, hogy az addig tartalékban álló hadtestet küldje Litvániába, hogy az ott fellángolt gerillamozgalom támogatásával az orosz fősereg utánpótlását elvágja, és így kikényszerítse visszavonulását. A hadművelet vezetője azonban Giełgud tábornok lett, és ekkor bukkannak fel először markánsan Dembiński személyiségének negatív jegyei. A tábornoki karba bekerülve, a sok tétova lengyel generális között ugyanis Dembiński, noha többségüknél képzetlenebb, és kevesebb tapasztalattal bíró (egy markáns lengyel kortársi vélemény szerint egyszerűen „katonai dilettáns”, „semmiféle hadművészeti kultúrával nem rendelkező autodidakta” volt, „aki képtelen nagyobb hadsereg irányítására”, ráadásul „indulatos, tapintatlan, következetlen, makacs és végtelenül önhitt”), mégis túlzott becsvágyának, önbizalmának, és Skrzynecki állandó dicséreteinek köszönhetően egyre rátermettebbnek érezte magát. Így úgy vélte, hogy a litvániai hadjáratot neki kellene vezetnie. Ezért a következő hetekben leginkább a hadtestparancsnokság átvételére, mintsem a hadműveletek sikeres lebonyolítására törekedett, nemegyszer nyíltan elszabotálva felettese utasításait. Dembiński ideje aztán július 10-én érkezett el, amikor már a túlerejű orosz csapatok által több irányból szorongatott lengyel hadtestet vezetői végül három részre osztották. Az önálló parancsnokságot végre elnyerő Dembiński saját dandárnyi erejével sikeresen kitört a bekerítésből, és óriási gyalogmenetben végül augusztus 3-án megérkezett Varsóba, míg a hadtest többi része átszorult Poroszországba, és kapitulálni kényszerült. A „nagy visszavonulás” aztán meg is hozta a tábornoknak a vágyott dicsőséget: a hírlapok által egész Európában ismertté vált a neve; az Ideiglenes Kormány pedig augusztus 11-én a lengyel csapatok ideiglenes főparancsnokává nevezte ki.

2 Az osztrolenkai csata, 1831. május 26.

Ez azonban nem tartott sokáig. Noha a tisztikar többsége a közben újjászervezett, összevont lengyel hadsereget alkalmasnak tartotta arra, hogy a több oszlopban közeledő orosz fősereggel a siker reményében vegye fel a harcot, Dembiński augusztus 14-én a lengyel haderőt a Varsót védő sáncok mögé vonta vissza. Sőt, tervei szerint a főváros harc nélküli kiürítése után ismét Litvániába szándékozott vonulni a sereggel. Erre a városban zavargások törtek ki; a kormány pedig a közben a polgári teljhatalmat is megszerezni készülő Dembińskit augusztus 19-én leváltotta a főparancsnoki posztról, de ugyanakkor egy hadtest élére nevezték ki. Ezzel vett részt Varsó szeptember 6–8. közti védelmében, ahol ismét jó teljesítményt nyújtott. A főváros elvesztése után (noha célként újra Litvániát ajánlotta tábornoktársainak) a lengyel fősereg kötelékében maradt, amellyel október 5-én porosz területen tette le a fegyvert.

A vereség után Dembiński, noha visszatérhetett volna Krakkóba, bekapcsolódott a lengyel emigráció tevékenységébe. Számos pamfletben, több nyelven megjelentetve megírta az orosz-lengyel háború és a saját litvániai visszavonulása történetét, amelyben önmaga legendáját tovább erősítette, illetve könyvet adott ki a gerillaháború megvívásának módszertanáról. Így nem csoda, hogy a külföldiek szemében a lengyel tábornokok közül hamarosan ő örvendett a legnagyobb szakmai tekintélynek. Igyekezett katonai tapasztalatait is hasznosítani, de 1833-ban egyiptomi, 1835-ben pedig spanyol vállalkozását sem kísérte siker. 1848 nyarán a prágai szláv kongresszuson is részt vett, ahol a többséggel ellentétben a magyarokkal való megegyezés mellett foglalt állást. A forradalmi hullám elülte után visszatért Párizsba, és itt érte gróf Teleki László, Kossuth megbízottjának felkérése 1848 decemberében.

3 Gróf Teleki László, a magyar kormány párizsi megbízottja

Maga Kossuth egy későbbi, 1881-ben született írásában azt állította, hogy teljesen meglepte Dembiński Magyarországon való megjelenése, és csak azért nem utasította el ajánlkozását, mivel utóbbi Teleki felkérésére hivatkozott. Ebben annyi igazság mindenképpen van, hogy Kossuth (aki fiatalkorában kortársaihoz hasonlóan élénk figyelemmel kísérte a lengyel szabadságharc eseményeit) még 1848 szeptemberében, amikor a Galíciát képviselő Jerzy Bułharynnal először tárgyalt egy, a magyar hadsereg kötelékében létrehozandó lengyel légió megalakításáról, más, közelebbi lengyel tábornokokat, így az 1830–1831-es háború legsikeresebb hadtestparancsnokát, a lembergi illetőségű Józef Dwernickit, illetve a lengyel hadsereg egykori, tehetséges táborkari főnökét, a Krakkóban lakó Ignacy Prądzyńskit szándékozott meghívni. Előbbi azonban kora, utóbbi pedig betegsége miatt nem vállalkozott az útra. 1848 novemberének végén azonban Juliusz Falkowski már kifejezetten Dembiński meghívásának feladatával kelt útra Párizsba, és a megbízás egyenesen az OHB elnökétől származott. Dembiński vállalta a küldetést, és 1849. január 3-án elindulva Párizsból, Galícián, majd a Duklai-hágón keresztül utazva végül január 18-án, Miskolcon lépett kapcsolatba a magyar kormány helyben lévő képviselőjével, Szemere Bertalan teljhatalmú főkormánybiztossal.

4 Kossuth Lajos elnök

Dembiński magyarországi tevékenysége, így Kossuthtal való kapcsolata is nagyjából három szakaszra osztható. Az első 1849. január 19-én este 7 órakor vette kezdetét, amikor a lengyel tábornok kocsija a kormány új székhelyére, Debrecenbe érkezett. Kossuth még aznap fogadta a tábornokot, majd a következő nap hosszabban is értekezett vele. Ezek során az elnök részletesen feltárta a hadihelyzetet Dembiński előtt, majd szó esett a külpolitikáról, a lengyel légióról, illetve a szerb–horvát nemzetiségi kérdésről is. Utóbbiban a felek nem értettek egyet: Kossuth nem látta valóságosnak a megbékélés lehetőségét. Ezt követően január 21-én Kossuth Mészáros Lázár hadügyminiszter, illetve Vetter Antal, a HM táborkari osztálya vezetőjének társaságában még egyszer találkozott Dembińskivel. Előbbit, aki hasonló képzettségű és karakterű lovastiszt volt, a lengyel tábornok fellépése egyből levette a lábáról, míg Vetter, a képzett táborkari tiszt hiába érzékelte a beszélgetés során Dembiński hiányosságait, a lengyel hős öntudatos, korábbi sikereire való hivatkozása meggyőzte az elnököt. Így még aznap, január 21-i kelettel megszületett Dembiński osztálytábornoki (azaz altábornagyi) kinevezése (1831. január 8-tól számítandó ranggal!), és a tábornok, aki korábban még Párizsban „csupán” rangidős szeretett volna lenni, és tiltakozott az esetleges főparancsnoki kinevezés ellen, gyorsan belenyugodott, hogy Kossuth a Tisza mentén összevonandó fősereg élére kívánja majd állítani. Az elnök ezzel a lépésével egy hadviselésben gyakorlott tábornokot szándékozott a hadsereg vezetőjévé tenni, illetve egy idegen hadvezér kinevezésével az egymással rossz viszonyban lévő, jövendő beosztottak (elsősorban Görgei Artúr és Perczel Mór tábornokok) közti ellentéteket próbálta meg áthidalni.

5 Vetter Antal tábornok, a HM táborkari osztályának vezetője

Dembiński január 22-én el is utazott Perczel táborába a csapatok megszemlélése végett, és ezzel meg is kezdte magyarországi hadjáratát. Az altábornagy, aki egyébként segédtisztjei későbbi leírásai szerint igencsak megértő, katonáiról és tisztjeiről gondoskodó személyiség volt, a mellé beosztott törzstisztekkel, és az alárendelt tábornokokkal is igyekezett jó viszonyt kialakítani, ami rendszerint addig tartott, amíg azok önálló gondolatokkal nem kezdtek előhozakodni, vagy önállóan nem intézkedtek. Dembiński azonban csak és kizárólag a saját elképzeléseit szándékozott megvalósítani, és ebben kifejezetten zavarták alárendeltjei önálló tervei, illetve akciói; ugyanakkor, ha valamilyen malőr folytán nem valósultak meg az elképzelései, akkor mindig tudott felelőst is találni. Mivel pedig a neki fokozatosan alárendelt magyar seregtestek éppen az ezt megelőző időszakban arattak sikereket magyar parancsnokaik irányítása alatt, ez egyáltalán nem növelte a tiszti és legénységi állományban a tábornok elfogadottságát; sőt, a kezdeti lelkesedést gyorsan felváltotta a fagyos hangulat. Dembiński előbb leállítatta a közép-tiszai offenzívát, ami együtt járt Perczel lemondásával, majd február elején megszabadult tehetséges táborkari főnökétől, Kleinheinz Oszkár őrnagytól, aki Klapka György ezredes mielőbbi megsegítését sürgette. Miután pedig főleg a saját hibái miatt a Franz Schlik tábornok vezette cs. kir. hadtest bekerítése nem sikerült neki február közepén, két, felelősnek tartott hadosztályparancsnokától (Kazinczy Lajos alezredestől és Piller János ezredestől) is megvált; míg az egész hadművelet sikertelenségét sikerült a Schlik üldözését kezdettől szorgalmazó Klapka nyakába varrnia. Utóbbi azzal is kihúzta nála a gyufát, hogy több kisebb, sikeres akciót is kezdeményezett a saját szakállára; míg a február 12-vel az alárendeltségébe kerülő Görgei azzal bosszantotta fel, hogy nemcsak érdeklődni mert a következő hadműveletek irányáról, illetve egyes intézkedései helyességét kétségbe vonta, hanem külön a HM-nak is jelentett. Akadékoskodó hadtestparancsnokai kikapcsolására törekedve Dembiński ezért közvetlenül a hadosztályokhoz intézte a parancsait, amely további zavart, illetve rossz ellátást eredményezett. Így aligha csoda, hogy az általa elképzelt, Eger-Gyöngyös táján megvalósítandó döntő csata 1849. február 26–27-én végül vereséggel végződött Kápolnánál, mivel csapatait nem tudta a Tarna vonalán időben összpontosítani. Ezt követően hiába verte vissza a hadsereg február 28-án Mezőkövesdnél az ellenség lovasságát, elrendelte a Tiszafüredre való visszavonulást, ami a rossz időben és utakon végrehajtva, a cs. kir. erők megújuló üldözése közben végképp kimerítette a csapatokat. Így aligha csoda, hogy március 3-án Szemere főkormánybiztos közreműködésével hadtestparancsnokai haditanács tartására szólították fel, ennek elutasítása után pedig testületileg felmondták neki az engedelmességet; helyére a „fő lázadó”, a rangidős Görgei került.

6 A kápolnai csata, 1849. február 26–27.

Kossuth ebben az időszakban legalább olyan sűrűn levelezett Dembińskivel, mint 1848. november-decemberében Görgeivel, és a tábornok zsenijéről annyira meg volt győződve, hogy Józef Wysocki szerint ekkor róla „a legnagyobb dicséret hangján szólott, híres litvániai visszavonulását magasztalta, és teljességgel bízott személyében.” Így igyekezett az altábornagy kérelmeit lehetőség szerint azonnal teljesíteni, a Közép-, és Felső-Tisza mentére beérkező csapatokat fokozatosan alárendelte, és készséggel elhitte magyarázatait a hadműveletekről. Így tudomásul vette a szolnoki híd stratégiai okok miatti leégetését, míg a tokaji híd hasonló felgyújtásáért Klapkát legorombította; Schlik elszalasztásáért szintén az ezredesen verte el a port; és február végén pedig engedélyezte, hogy az altábornagy ráhatására a Klapkát amúgy is gyűlölő Mészáros hadügyminiszter (színleg a komáromi helyőrség élére való kinevezéssel) lépéseket tegyen a hadseregtől való eltávolítására. Közben pedig Szemere, illetve Luzsénszky Pál kormánybiztosok figyelmét arra hívta fel, hogy mindenképp biztosítsák Görgei és csapatai együttműködését, akinek e tárgyban szintén írt. Cserébe információkkal és tanácsokkal látta el az altábornagyot, akitől mielőbbi győzelmet, az ellátási viszonyokat javító területnyerést, illetve a lehetőség szerint a fővárosok mielőbbi visszaszerzését kívánta. Dembiński azonban sem írásban, sem szóban nem volt hajlandó hadműveleti terveiről nyilatkozni, sem pedig akár Szolnoknál, vagy Eger-Gyöngyös tájékán idejekorán támadást indítani. Kossuth türelme egészen március 2-ig tartott, amikor tudomására jutott, hogy a kápolnai kétnapos harc, majd a mezőkövesdi győzelem után a hadsereg mégis Poroszlóra és Tiszafüredre vonult vissza. Ekkor egy hosszú levélben hányta az addigi késedelmeskedést az altábornagy szemére, tanácsokkal látta el, és végül megfenyegette, hogy amennyiben a Szolnok körzetében hetek óta tétlenül álló magyar csapatokat (Damjanich János és Vécsey Károly tábornokok hadosztályait) nem használja, úgy azokat el fogja venni tőle. Erre azonban már nem került sor, mivel március 3-án megérkezett Szemere tájékoztatása a „lázadásról”, Kossuth pedig (Mészáros és Vetter társaságában) azzal az elhatározással utazott Tiszafüredre, hogy a főkolompost, Görgeit, főbe fogja lövetni.

7 Szemere Bertalan, az OHB tagja, teljhatalmú kormánybiztos

A március 4–5-én Kossuth által lefolytatott vizsgálat és annak végeredménye azonban törést jelentett az elnök, valamint a lengyel tábornok kapcsolatában. Dembiński, aki meg volt győződve igazáról, egyértelműen a visszahelyezését, illetve Görgei és Klapka megbüntetését várta. Azonban hiába ismertette most már utólag terveit Kossuthtal, az elnök (aki korábban mellette foglalt állást) a táborban a hadtestparancsnokoktól megismerte az elmúlt hetek eseményeinek másik, az igazsághoz közelebb álló olvasatát is, és szembesült azzal, hogy a törzs- és főtiszti karban is milyen nagy az altábornagy elutasítottsága. Az egész tisztikart pedig nem lehetett háború közben leváltani. Így aztán (hiába támogatta Mészáros nyíltan is Dembińskit), az elnök kompromisszumos döntést hozott: a tisztikar nevében nyilvánosan elégtételt adott a lengyel hadvezérnek, aki viszont kénytelen volt lemondani a hadsereg parancsnokságáról, és rendelkezési állományba került. A fősereg parancsnoka március 5-től Görgei, majd Vetter lett.

8 Görgei Artúr vezérőrnagy

A döntést a kormány gyengeségével magyarázó, sértett Dembiński egy ideig még Tiszafüreden maradt, majd a március 5-én lezajlott szolnoki győzelmet saját sikereként beállítva megpróbálta levélben rávenni Kossuthot, hogy „hadműveletei kellős közepén” adja vissza neki a vezérletet, hogy Szolnokon keresztül Pest felé támadhasson, illetve kapja meg a tisztek kinevezésének és elmozdításának a jogát. Kossuth ezt március 6-án felháborodottan utasította el, így a lengyel hadvezér kénytelen volt március 9-én Debrecenbe utazni. Itt újra találkozni szándékozott az elnökkel, ám az elfoglaltságai miatt nem fogadta. Az ezen vérig sértődő Dembiński aztán március 11-én Kiss Ernő altábornagy felkérését (hogy legyen táborkari főnök Vetter mellett) dühösen utasította el arra hivatkozva: „a kormány gyenge, határtalanul gyenge, mert a kormány élén nem államférfiak, hanem ügyvédek, az emberi társadalom e heréi állanak” – utalt nyíltan Kossuthra és Szemerére. Még aznap este ebben az idegállapotában találkozott a betegeskedő Kossuthtal, aki ismét megpróbálta tisztázni az elmúlt hetek eseményeit. Dembińskinek azonban nem volt ínyére a beszélgetés iránya (a saját felelőssége kérdése), így dühödten kijelentette, hogy nem fog stratégiai oktatásokat hallgatni Kossuthtól, majd elviharzott. Az elnök másnap levélben dorgálta meg, és felkérte, hogy írja meg igazoló jelentését, amit a tábornok március 16-ra el is készített. Dembiński és Kossuth együttműködésének első szakasza ezzel le is zárult.

Noha ekkoriban az altábornagy sűrűn foglalkozott a Párizsba utazás gondolatával, végül mégis maradt. Ez nagy részben annak volt köszönhető, hogy a hátország civil lakossága, az országgyűlési képviselők, a keze alatt még nem szolgált tisztek és katonák, valamint szívbéli barátja, Mészáros hadügyminiszter előtt továbbra is nagy tekintélynek örvendett; később pedig Kossuth is megenyhült az irányában. Így már márciusban felmerült a neve az Erdélyt közben visszafoglaló, és a bánsági hadjáratra készülődő Józef Bem tábornok esetleges helyetteseként. Ez azonban végül nem történt meg.

Dembiński újabb alkalmazására végül április közepén került sor, amikor döntés született arról, hogy egy új hadtestet állítanak fel a Felvidék védelmére, a cs. kir. betörések visszaverésére. Kossuth előbb a terület megyéi képviselőinek küldöttségével kipuhatolta Dembiński szándékait, aki ezt nagy örömmel vette, majd egy hivatalos megbeszélés során nyíltan is felkérte erre az altábornagyot. A lengyel hadvezér ezt két feltétellel vállalta el: egyrészt teljes önállóságot igényelt, illetve engedélyt kért arra, hogy Galíciába betörhessen, és ott felkelést robbanthasson ki, majd hadsereget szervezhessen. Kossuth ezt megígérte, és az ehhez szükséges anyagi forrásokat is megelőlegezte, de előbb Felső-Magyarország megtisztítását tűzte ki célul. A megállapodás megszületése után Kossuth április 19-vel kinevezte Dembiński a területet védő IX. hadtest élére. A hadvezér végül április 26-án indult el Kassára, működési területe főhadiszállására.

9 Klapka György tábornok

A következő jó egy hónapban Kossuth a februárihoz hasonló mennyiségben levelezett Dembińskivel, akinek ismét igyekezett a kívánságait a lehetőségekhez mérten teljesíteni: sorban küldte a kért csapatokat, lőszert, pénzt és felszerelést, illetve az információkat, valamint érdeklődött az altábornagy terveiről és sürgette, hogy mielőbb lépjen fel az ottani, Anton Vogel tábornok vezette cs. kir. hadtest csapatai ellen. A lengyel hadvezér is igyekezett alaposan felkészülni: segédtiszti és törzskarát ezúttal zömmel lengyel, illetve az ő felsőbbségét feltétel nélkül elismerő magyar főtisztekből szervezte meg, igyekezett tisztjeit és katonáit jól ellátni, hadtestét jól felszerelni, nehogy a márciusi esethez hasonló történhessék. Ezt sikerült is elérnie, ám a sikerek mégsem akartak jönni. Ez pedig főként annak volt köszönhető, hogy (saját csapatai gyengeségére vonatkozó hivatkozással) kerülte a szétszórt cs. kir. erőkkel az összecsapásokat, megtiltva még a vállalkozóbb kedvű Bułharyn ezredesnek is minden akciót. Hiába írta neki Kossuth május 14-én, hogy „figyelmét ne annyira azon ellenségre fordítsa, aki jöhet, mint inkább arra, aki már itt is van”, Dembiński hagyta Vogel csapatait nyugatra vonulni, és csak utána szállta meg a Kárpátok átjáróit. Minden figyelmével a Galíciába való betörésre koncentrált, hiába jöttek a hírek a beérkező orosz csapatokról, illetve írta neki még az általa „túl vakmerőnek” tartott Bem is május 6-án, hogy ez nem időszerű, és csak a lengyel nemesség lemészárlásához vezetne. Így alighanem érthető, hogy amikor május 24-én tudomást szerzett az új, Klapka által elkészített országos haditervről, amelyben a IX. hadtestnek csak védelmi szerep jutott a HM szoros alárendeltségében, még aznap indulatos, „Mindennek van határa, még az én türelmemnek is” felütésű, Kossuthnak írt levelében foglalta össze ellenvetéseit. Eszerint a haditerv rossz, ráadásul az ígért önállóságát is megvonták tőle, ezért benyújtotta lemondását. Az eredménytelenségbe belefáradt Kossuth az új hadügyminiszternek, Görgeinek küldte át Dembiński levelét, akinek a jóváhagyásával az elnök elfogadta az altábornagy lemondását, és helyére Józef Wysocki tábornok nevezte ki. Erről május 31-én értesítette is Dembińskit. A dolog azonban nem bizonyult ennyire egyszerűnek, mivel közben a lengyel hadvezér meggondolta magát, és június 5-én újra engedélyt kért a Galíciába történő betörésre. Június 13-án ezt Kossuth ismételten elutasította, az altábornagy pedig még pár napig húzta-halasztotta a parancsnokság átadását az általa csekély tehetségűnek tartott Wysockinak, amelyre végül csak június 18-án került sor, amikor a cári fősereg inváziója is megindult az északi arcvonalon. Dembiński ugyanakkor kikérte háromhavi illetményét és útlevelét is, mivel Törökországba szándékozott utazni, amit a kormánytól meg is kapott. Így ért véget az altábornagy és Kossuth együttműködésének második szakasza.

10 Józef Wysocki vezérőrnagy

A harmadik, és egyben utolsó szakasz azonban hamarosan a kezdetét vette. Dembiński ugyanis nem utazott el azonnal a IX. hadtest főhadiszállásáról. Igaz, erre kérte a hozzá lojális Wysocki is, aki tanácsadóként szerette volna alkalmazni. Az altábornagy ugyanakkor segítség helyett inkább befeketíteni igyekezett utódját, és június 23-án Kossuthoz írott jelentésében élesen kritizálta a több mint tízszeres orosz túlerő elől lassan hátráló Wysocki hadvezetését. Június 26-án aztán a fővárosba utazott, ahol a következő nap jelentkezett az elnöknél. Az egyre romló hadihelyzet miatt Kossuth ismét jelezte, hogy számít szolgálataira, és Görgeivel közösen szeretett volna vele tanácskozni, ám erre ekkor nem került sor. Közben június 28-án a cs. kir. fősereg áttörte a Rába-vonal védelmét, az orosz erők elérték Nyíregyházát, és az elnök úgy vélte, hogy a Görgei által szorgalmazott Komárom környéki koncentráció már nem valósítható meg. Ezért június 29-én újabb haditanácsot hívott össze Pesten, ahol Dembiński a Tiszántúl biztosítása, az Erdéllyel való kapcsolat fenntartása, a déli offenzíva, illetve a Tisza-Maros szögében való koncentráció mellett foglalt állást, amit a haditanács el is fogadott. Ezt Görgei nem tartotta jó ötletnek, és a Kossuthtal való többszöri levélváltása, valamint egy félreértés miatt végül az elnök július 1-én leváltotta a főparancsnoki posztról.

Kossuth előbb maga akarta átvenni a fővezéri pálcát Mészáros és Dembiński tanácsadása mellett, ezt azonban a minisztertanács elutasította. Így aztán végül Mészáros Lázár altábornagy lett az új fővezér, akinek egyik kikötése az volt, hogy mellé Dembiński nevezzék ki táborkari főnöknek, illetve hogy Kossuth ne folyjék bele a hadműveletekbe. Július 2-án pedig Mészáros (névleg amiatt, hogy Görgei hadseregéhez utazik a parancsnokság átvételére) felhatalmazta a lengyel tábornokot, hogy távollétében teljhatalommal helyettesítse. Így igazából Dembiński altábornagy lett az új főparancsnok.

9 Mészáros Lázár hadügyminiszter

A Mészáros–Dembiński páros, illetve Kossuth együttműködése nagyjából egy hétig tartott. Július 7-én ugyanis Cegléden az elnök (aki még nem tett le a saját fővezérségéről) a két főparancsnok távollétében egy haditanácsot hívott össze, amely úgy döntött, hogy mivel a feldunai hadseregtől várt erősítések nem érkeztek meg, illetve az orosz csapatok kiürítették a Debrecent, így felesleges a Perczel Mór vezette X. hadtestet a Tiszántúlra küldeni, míg a Délvidéken Vetter Antal Wysocki IX. hadteste nélkül is elegendő erővel rendelkezik a déli cs. kir. hadsereg ellen. A Duna-Tisza közét viszont fedezni kell, így Perczel vezényletével a két fenti hadtestből létrehozták a tiszai hadsereget, amelynek a vasútvonal mentén kellett manővereznie. Mészáros és Dembiński természetesen tiltakoztak ez ellen: július 8-án a lengyel tábornok levelében elítélte Perczel és Kossuth tervét, amivel aztán meg is alapozta előbbi ellenszenvét a maga irányában. Ennek ellenére július 8-9-től a tiszai hadsereg megkezdte hadműveleteit, így a két altábornagy jobb híján ezzel próbált meg diszponálni. Perczel (aki állandó levelezésben állt a Szegedre távozó Kossuthtal) azonban egyre kevésbé engedelmeskedett, és állandóan a tehetségtelen hadvezéri párosra panaszkodott. Az elnök egyet is értett ezzel, mivel július 23-án írott levelében így fogalmazott: „A két öregurat illetően igazad van. Az egyik (Dembiński) mindent felejtett, a másik (Mészáros) csak amannak szemeivel lát.” Az összetűzések vége az lett, hogy Perczel mindkettejüknek felmondta az engedelmességet, és úgy vonult be július 29-én seregével Szegedre, hogy ő lesz az új főparancsnok. Ám még aznap értesült róla, hogy öccsét, Perczel Miklós ezredest Damjanich tábornok, Arad erődjének parancsnoka elfogatta, ezért olyan botrányos jelenetet rendezett a minisztertanácson, hogy azonnal leváltották.

12 Perczel Mór tábornok

Kossuthnak újra döntenie kellett a főparancsnok személyéről. Mészáros lemondott, saját fővezérségét a kormány és a képviselőház nem akarta, Görgeit ő maga nem. Aulich Lajos hadügyminiszter, és Damjanich szolgálatképtelen volt, Vetter a déli hadsereg főhadiszállásán, az elnök által favorizált, a fővezérlettel megkínált Bem pedig még Erdélyben. Így nem maradt más, mint Dembiński, aki, mint a Tisza–Maros szögi koncentráció atyja, el is vállalta a feladatot július 29-én, ideiglenes jelleggel, Mészáros táborkari főnökségével az oldalán. A lengyel altábornagy előtt hasonló feladat volt, mint 1831 augusztusában, Varsóban: hasonlóképpen is reagált rá, de ezúttal meg is valósíthatta elképzeléseit. Előbb kiürítette a félkész szegedi sáncrendszert, majd a Tisza vonalát is feladta, hogy tervei szerint egyesítve csapatait Erdélybe vonuljon, ahol Bemmel együtt gerillaháborúra rendezkedett volna be, így elnyújtva a küzdelmet mindaddig, amíg a kolera az orosz hadsereget visszavonulásra nem kényszeríti. Kossuth Szeged feladását el is fogadta, és július 31-én Dembińskit csak Makó fedezésére hívta fel. Augusztus 9-én pedig helyeselte, hogy a lengyel tábornok Temesvár felé vonul a HM által elrendelt aradi irány helyett, noha ez a hadmozdulat már inkább a török határ felé mutatott. A főparancsnoki poszton azonban nem akarta sokáig meghagyni, így amint értesült arról, hogy Bem elhagyta Erdélyt, még 9-én tájékoztatta Dembińskit, hogy honfitársa lesz az új felettese. Bem pedig még aznap át is vette a meglepett Dembińskitől a hadsereg parancsnokságát, aki aztán nem kis kárörömmel konstatálta, hogy riválisa a temesvári csatában döntő vereséget szenved a Haynau vezette cs. kir. főseregtől. A katasztrófa után Dembiński minden parancsnoki pozíciót elutasított, majd Mészárossal együtt augusztus 15-én Orsovánál lépett török földre. Kossuth augusztus 17-én követte őket, ám a lemondott kormányzó fennhatóságát a lengyel altábornagy az emigrációban már nem ismerte el, így nem nagyon voltak beszélő viszonyban. Noha a török kormány mindkettejüket Kütahiába internálta, Dembiński kapcsolatai révén már 1851-ben elhagyhatta a várost, és Anglián keresztül végül Párizsba utazott. Ezt követően tudomásunk szerint többet nem találkoztak.

13 A temesvári csata, 1849. augusztus 9.

Kossuth és Dembiński kapcsolata tehát a mindkét oldal által táplált remények ellenére mindhárom alkalommal kudarchoz vezetett. Kossuth az egész szabadságharc alatt hiába várta, hogy a Mészáros által annyit emlegetett „nagy tudomány” egyszer csak kijöjjön a tábornokból, hiszen, mint láttuk, nem volt, ami előbukkanjon: Dembiński leginkább dandárparancsnokként vált be, egy hadtest vezetésére már csak korlátozásokkal, főparancsnoknak meg egyáltalán nem volt alkalmas; már habitusa miatt sem. Az európai sajtóhírnév elfedte az elnök elől az igazságot, és még a közelében lévő lengyel tisztektől sem sikerült helytálló információkat szereznie a „nagy hadvezérről”. Így aligha kárhoztatható azért, hogy 1848 decemberében meghívta Dembińskit az országba. Ám azért már annál inkább, hogy január–márciusi, illetve május–júniusi tevékenysége után harmadszor is kezébe adta a fővezéri pálcát, amikor már magának is tapasztalatai voltak az iránt, amit Görgei maliciózusan így fogalmazott meg: „Dembiński és győzelem ezentúl is ellentét maradt.”

Kemény Krisztián

Képek jegyzéke

1 Henryk Dembiński tábornok
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f7/Henryk_Dembi%C5%84ski.PNG

2 Az osztrolenkai csata, 1831. május 26.
http://www.phila.pl/grafikalinki/artykuly/a021/a21_a04.jpg

3 Gróf Teleki László, a magyar kormány párizsi megbízottja
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6d/Gr%C3%B3f_sz%C3%A9ki_Teleki_L%C3%A1szl%C3%B3.jpg

4 Kossuth Lajos elnök
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d1/Kossuth_Lajos_Prinzhofer.jpg

5 Vetter Antal tábornok, a HM táborkari osztályának vezetője
http://www.zentrum.hu/wp-content/uploads/Vetter_Antal_Marastoni_Jozsef.jpeg

6 A kápolnai csata, 1849. február 26–27.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/29/Than_Mor_Kapolnai_csata.jpg/1200px-
Than_Mor_Kapolnai_csata.jpg

7 Szemere Bertalan, az OHB tagja, teljhatalmú kormánybiztos
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1d/Kozina_Bertalan_Szemere_in_his_Paris_exile_1851.jpg

8 Görgei Artúr vezérőrnagy
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/02/G%C3%B6rgei_Art%C3%BAr_by_Mikl%C3%B3s_
Barab%C3%A1s.jpg

9 Klapka György tábornok
http://4.bp.blogspot.com/_HA0znfpVO9Q/TJo25q09n5I/AAAAAAAAAF0/iAUllzNLFqg/s1600/Klapka_Gyorgy_2.jpg

10 Józef Wysocki vezérőrnagy
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a4/Wysocki_Jozsef.jpg

11 Mészáros Lázár hadügyminiszter
http://www.npg.hu/images/jcollection/meszaros_lazar.jpg

12 Perczel Mór tábornok
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/dd/Perczel_Mor.jpg

13 A temesvári csata, 1849. augusztus 9.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/51/Battle_of_Temesv%C3%A1r_V._Katzler.jpg