A cím egy olyan levél egyik sora, amely a huszita felkelés (1419-1434/’36) táborita szárnyának legkarizmatikusabb vezetőjéhez Trocnovi Jan Žižkához köthető. Az 1423 Nagycsütörtökjén keletkezett levél a  tartalma miatt a maga nemében elsőre egyedülállónak tűnhet, hiszen vezeklésre szólít fel, bizonyos Německý Brodnál (ma: Havličkův Brod, Csehország) történt sajnálatos események miatt. Ezeket a kor forrásai alátámasztják: a várost 1422 januárjának első napjaiban a huszita csapatok valóban nem teljesen „jogszerűen“ vették birtokba. Amíg a város vezetése a megadásról folytatott tárgyalásokat, addig – a védelemnek egy újonnan felfedezett gyenge pontján – az ostromló sereg tekintélyes része betört, és kifosztotta a várost. A végeredménnyel azonban úgy tűnik Žižka nem volt maradéktalanul elégedett, hiszen egy évvel később, a következő levél keletkezett:

„Búcsúba hívás”

     [Én vagyok] Jan Žižka, Isten segedelmével a szent kehely isteni kegyelemre méltatlan szolgálója. A Szentlélek szeretete legyen mindnyájunkkal, ragyogja be úgy a mi, mint minden más hívőjének szívét és eszét, akikben elvettetett a Mindenható igazsága. Senkit nem kizárva, [de] mindenkihez [szólva], akik hűek a mindenható Isten igazságához – kinek segítségét kérjük minden jóhoz – [Česká] Skalicában, Náchodban, és máshol a Cseh Királyság területén.

     Legkedvesebb testvéreim!

     A mi mindenható Urunk jó szándékára intelek titeket, aki minket sokszor megsegített, megszabadított számtalan ellenségeinktől, amiképpen erejével megcselekedte azt Německý Brodnál, és megmutatta, ellenségeinknek, hogy egyedül értünk avatkozott be. És mi könyörületességének kegyelmét hálátlan módon nem fogadtuk el azon a helyen, hanem átadtuk magunkat a kapzsiságnak, rablásnak, büszkeségnek, hitetlenségnek, felbosszantván ezzel az Úristent. És azóta kevés jó dolgot tettünk. Az Úr igazságosan büntet minket a vétkeinkért. Intem Mindannyiótokat az Isten igazságosságának meggyalázása után annak visszanyerésére, [legyetek] hasznára a szent Egyház híveinek, és romlására a rosszaknak, a hitetlen eretnekeknek. Isten segedelmével mi, ezen az ünnepen, Húsvét hetének szerdáján Německý Brodba jöttünk, ahol vétkeztünk, hogy bűnbánatot tanúsítsunk, és hogy a Mennyei Atyának hálával legyünk azért a nagy és mérhetetlen ajándékért, amelyre méltatlanok vagyunk. Hála legyen Neki ezért mindörökkön örökké, Ámen. Továbbá tanúsítsanak itt most ezen a helyen Isten akaratával és az Ő szent törvényeivel és minden igazhívővel, szegénnyel és gazdaggal álljanak ki egyként a hazai és külföldi képmutatókkal szemben. És mindig a Szentháromság segítségével, az egy Istennel, minden benne hívő megszabadítójával.

     Kelt Vilémovban, az Úr születésének 1423. évében, Nagycsütörtökön.

[Saját fordítás az idézett Žižkának tulajdonított levél alapján – TD.]

1. kép: A cseh korona országai a huszita háborúk idején (1419 – 1434)

Amennyiben a Kedves Olvasó eljutott idáig, akkor mostanra több kérdés is felmerülhetett benne, mint pl. kik a husziták, mi történt Německý Brodnál (magyarosan „Németbródnál”) 1422 januárjában, vagy hogy miért akkora jelentőségű dolog az, ha egy katonai vezető feddő levelet ír serege minden tagjának címezve? Az alábbiakban ezeket a kérdéseket igyekszem megválaszolni, illetve körbejárni.  

Kik a husziták?

A husziták az 1415-ben a Konstanzi zsinaton máglyán elégetett Husz János követőinek összefoglaló neve, akik 1419-ben a prágai Óváros városháza elleni támadásukkal felkelést robbantottak ki. Már kezdetben is jóval többek voltak vallási fanatikusok csoporjánál: a Prágai Egyetemhez kötődő értelmiségiek egy csoportja állt mögöttük, igen széleskörű támogatói bázissal. Ez a támogatói bázis (tehetős városi polgárok, mesteremberek, földművesek, stb.) hozzáférést biztosított számukra egy olyan – modern szóhasználattal, illetve fogalmakkal élve – infrastruktúrához, ami haditechnikai fejlesztések kivitelezésére is alkalmasnak bizonyult.

Az elérhető forrásokra és korábbi katonai tapasztalatokra építve a felkelők radikális szárnya(i) létrehoztak egy olyan újszerű eszközt, illetve harcmodort, amikre támaszkodva győzelmet győzelemre voltak képesek halmozni. Az ún. huszita (más forrásokban táborita) harci szekér, valamint a hozzá kötődő wagenburg- vagy szekérvár-taktika kifejlesztését Jan Žižka z Trocnova-hoz köti a szakirodalom, aki IV. Luxemburgi Károly cseh király alatt kezdte pályafutását, és aki ily’ módon harcedzett katonaként vált a felkelés első számú katonai vezetőjévé.   

A felkelés 1419-től 1434-ig (a vesztes Lipany-i csatáig), ha a békekötés dátumát (Jihlava – 1436. július 5.) nézzük, akkor 1436-ig tartott. Ez alatt összesen öt keresztes hadjáratot vezettek a felkelők ellen, akik ugyanakkor több katonai műveletet hajtottak végre a Cseh Királysággal szomszédos (és olykor attól igen távol eső) területeken. Harcmodoruk az akkori viszonyokhoz mérten igen innovatív volt, a nyílt csaták mellett/helyett igen előszeretettel alkalmazták a „kis háború“ eszközeit; a felvonulási terület elpusztításán át, a lesvetésen keresztül egészen a beszivárgásig. 

2. kép: Jan Žižka z Trocnova

Éppen ezért érdekes a levél tartalma: mi olyan történhetett Německý Brod falai alatt, ami az első számú katonai vezetőnél is úgymond túllépett egy határon?

Csata Kutná Hora és Německý Brod mellett

1421. december 21-jén Kutná Hora mellett ütközetre került sor a Jan Žižka vezette táborita felkelők és Luxemburgi Zsigmond hadvezérének Filippo Scolari-nak („Ozorai Pipo”) csapatai között. Akkor és az azt követő napokban Žižka nagy veszteségeket szenvedett el, így elhagyni kényszerült a város térségét, egészen Kolínig engedve mozgásteret a királyi csapatoknak. Erősítést kapott, majd Újév napján az említett városhoz vonult. Nebidovice falu mellett rajtaütött az épp élelmet rekviráló királyi csapatok egy kötelékén, mire válaszul Zsigmond parancsot adott Kutná Hora kiürítésére, ami január 6-án este meg is történt. Két nappal később, 8-án Scolari a Habry magaslatnál megint harcba bocsátkozott, aztán újra immáron Německý Brod mellett. A csata rövid volt, a megmaradt királyi csapatok nagyobb része a befagyott Sazava folyón próbált menekülni változó sikerrel. A megvert sereg maradványának kisebbik része bevette magát a városba. Žižka csapatai hamar körbezárták, majd egy napi ostrom után Německý Brod vezetése a kapituláció mellett döntött – vesztére.

Szerencsés helyzetben van a kutató, hiszen az ostrom eseményeiről több korabeli forrás is beszámol. A Staré letopisy české [Régi cseh évkönyvek] néven ismert dokumentum (a továbbiakban SLČ) elég plasztikusan számol be a történtekről: „Reggel a szentmise után egymással tárgyalni kezdtek. [Míg] Egyesek tárgyaltak, mások a városba betörtek. És így bevették a várost, megöltek néhány száz embert; némelyeket kardélre hánytak, másokat dárdára szúrtak, vagy lenyilaztak...“ (Palacký, 1829. 50. o.) A Kronika veľmi pekná o Jánu Žižkovi [Nagyon szép krónika Jan Žižkáról] is megemlékezik az esetről: „És nem tudták elfoglalni, mert hősiesen védték azt. De másnap reggel harc nélkül bevették és mindenkit megöltek, kivéve három lovagot, akiket börtönbe vetettek…” (Svejkovský, 1952. 33. o.) Az objektivitás végett meg kell jegyeznünk, hogy többen vitatják a dokumentum történeti értékét.

A két idézett forrás csupán a tényközlésre szorítkozott, és látszólag objektív maradt, de egy harmadik az áldozatok számáról is szolgáltat adatot, ami megvilágítja a mészárlás mértékét: „Támadás indult; Německý Brod elesett és mindenki elhullott, aki ott maradt. Kardélre hánytak, ahogy mondják, legalább ezerötszáz embert.” – közli a Kronika Starého Pražského Kolegiáta. [Prágai Öregdiák Krónikája/Chronicon veteris Collegiati Pragensis] (Höfler, 1856. 85. o.)

Amennyire jól dokumentáltak tehát az ominózus 1422 január eleji események, olyannyira nem tisztázottak megnyugtatóan a levél keletkezésének körülményei. Az SLČ két átiratban őrizte meg a dokumentumot, de ma már csak az egyik vizsgálható, aminek a keletkezését a 16. századra teszi a szakirodalom. A levélhez fűzött latin nyelvű kommentár segíti a forrás kontextusba helyezését: „Frater Zizka post victoriam circa Brodam Theutonicalem hanc exhortacionem scribit fratribus in Boemico idiomate, que sequitur est et talis.“, (Svejkovský, 1952. 22. o.) ami szabad fordításban annyit tesz: „Žižka testvér a Německý Brod környékén aratott győzelme után ezt a figyelmeztetést írta testvéreihez cseh nyelven, ami jogos és helyénvaló volt.“ [t. i. a figyelmeztetés]. A megjegyzés arra enged következtetni, hogy a szerzője ismerte a kontextust, azaz tisztában volt az ostrom következményeivel.

3. kép: Kutná Hora kifosztása Hugo Schüllinger festményén

Mi váltotta ki a hadvezér nemtetszését?

Első ránézésre a városban elkövetett mészárlás hadijogi, esetleg katonaetikai szempontból tűnhet problémásnak. [Először magam is így gondoltam, és meglátásomat 2020 elején a Honvédségi Szemle szerkesztőségébe küldött kéziratomban ki is fejtettem. Köszönettel tartozom a folyóirat által kijelölt szakmai lektornak, Dr. Töll László ezredes úrnak, amiért megakadályozta, hogy eltévedjek az említett területek útvesztőiben, és ráirányította a figyelmemet arra, hogy itt másról lehetett szó.] Annak ellenére, hogy több száz évvel a genfi egyezmények előtt járunk, a hadviselő felek többnyire betartottak bizonyos íratlan szabályokat. Ilyen volt például a hadifoglyokat- vagy éppenséggel egy magát megadó várost megillető védelem. Azonban korábban is volt precedens ennek a megszegésére, mégis az itteni események sarkallták Žižkát arra, hogy megfeddje az embereit.

Egy angolszász szerző, Frederick G. Heymann Žižkáról írott monográfiájában az eset kapcsán a következőt írja: „Žižka emberei, akik egészen eddig a pontig, különösen Kutná Horánál példás magatartást tanúsítottak, most kicsúsztak a kezei közül, és a gyilkolás nagymértékű gyújtogatással és fosztogatással párosult. Žižkát, igen bosszantotta a tény, hogy elvesztette az emberei feletti irányítást, és hogy nem volt képes megakadályozni tettüket.“ (Heymann, 1955. 303. o.) A szerző a történtekre adott válaszreakcióként tekint a levél tartalmára.

František Šmahel Jan Žižkáról írott összefoglaló munkájában utalt arra, hogy a levélbeli feddés némely (a kötetben közelebbről meg nem nevezett) szerzők véleménye szerint az 1423-as év tavaszának böjti időszakában elkövetett kegyetlenkedéseknek szólt. Šmahel ezzel szemben arra a megállapításra jutott, hogy valószínűbb, hogy mindkettőre vonatkozott – lévén az ominózus események nevesítve vannak a dokumentumban. Véleménye végső soron egybecseng az angolszász szerzőével: „Az a megtört fegyelem, amelyet Žižka csapatai a mai napig [értsd: a levél keltének napjáig] példamutatóan megőriztek, hozzájárult a győzelem kiváltotta sikerélmény beárnyékolásához.” (Šmahel, 2021. 138. o.)

Úgy tűnik tehát, hogy nem a támadók magatartása volt a probléma, hanem az, hogy a kapott parancs ellenében jártak el. Annak érdekében, hogy ezt az érintettek is megértsék, – és hogy legközelebb ne fordulhasson elő – Jan Žižka kénytelen volt a feddést a hit köntösébe csomagolni.

Luxemburgi Zsigmond, valamint a cseh katolikus nemesség a huszitákat kezdetben nem tekintette magával egyenrangú hadviselő félnek. Ennek a levélnek a megléte azonban éppen az ellenkezőjét bizonyítja: Žižka magas szintű hadvezetésbeli jártasságát bizonyítja. Amennyiben tényleg ekkora fegyelem uralkodott a felkelők hadseregében, az még érthetőbbé teszi, hogyan válhattak olyannyira sikeressé a harctéren! 

4. kép: Německý Brod látképe napjainkban

A szerző Tóth Dominik történész,

a Hadtörténeti Kutató Osztály kutatója 

Felhasznált irodalom:

Kiadott források

Kronika vělmi pěkná o Janu Žižkovi. In: Svejkovský, František (Ed.): Staročeské vojenské řády. Orbis Praha, Praha, 1952., 28–35.

Jan Žižka z Trocnova: Listy. In: Svejkovský, František (Ed.): Staročeské vojenské řády. Orbis Praha, Praha, 1952., 21–22.

Palacký, František (Edit.): Staré letopisy české. Scriptorum Rerum Bohemicarum III. Královská česká společnost nauk, Praha, 1829.

Chronicon veteris Collegiati Pragensis. In: Höfler, Karl (Edit.): Geschichtschreiber der hussitischen Bewegung in Böhmen I. Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften, Wien, 1856. 78–102. o.

Szakirodalom

Durdík, Jan: Husitské vojenství. Praha, 1953, Naše Vojsko.

Heymann, Frederick G.: John Žižka and the Hussite Revolution. Princeton University Press, Princeton, 1955.

Palacký, František: A huszitizmus története. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984.

Šmahel, František: Jan Žižka. Argo, Praha, 2021.

Képek jegyzéke:

1. kép: A cseh korona országai a huszita háborúk idején. (1419–1434) Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4f/Zem%C4%9B_Koruny_%C4%8Desk%C3%A9_za_husitsk%C3%BDch_v%C3%A1lek.png

2. kép: Jan Žižka z Trocnova. Forrás: https://www.britannica.com/biography/Jan-Count-Zizka

3. kép: Kutná Hora kifosztása Hugo Schüllinger festményén. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Hugo_Sch%C3%BCllinger#/media/File:Hugo_Sch%C3%BCllinger_-_Zap%C3%A1len%C3%AD_Kutn%C3%A9_Hory_a_%C3%BAt%C4%9Bk_voj%C3%A1k%C5%AF_Zikmundov%C3%BDch.jpg

4. kép: Německý Brod látképe napjainkban. Forrás: https://www.vyletnik.cz/clanek/havlickuv-brod/