A legújabb kutatási eredményektől a topográfiai kérdésekig
Beszámoló a „Máré-vártól Mohácsig” című konferenciáról
A konferencia plakátja
A Baranya vármegyei Magyaregregy fölötti Máré-várban immár harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Falu Program támogatásával a 21. századi Magyaregregyért Egyesület a mohácsi csata körülményeit körüljáró konferenciáját 2023. augusztus 25-én. Az eseményt a két szekciót követően – ahol történet- és földrajztudományi, valamint régészeti előadások egyaránt helyet kaptak – egy pódiumbeszélgetés zárta.
A konferencia nyitányaként először köszöntőt mondott az esemény főszervezője, Varga Szabolcs (tudományos főmunkatárs – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, a továbbiakban: BTK TTI) a 21. századi Magyaregregyért Egyesület nevében. Őt követte Hargitai János országgyűlési képviselő, illetve a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos. Méltatta az esemény létrejöttét, valamint kihangsúlyozta, hogy Mohács nem csak egy gyászos esemény, hanem egyszersmind a hősiesség és a közép-európai összefogás jelképe is.
Az első szekció az Akik ott voltak, és akik nem…: a mohácsi csata résztvevői címet kapta. A levezető elnök Horváth Richárd (tudományos főmunkatárs – BTK TTI) volt, aki bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló évfordulók kapcsán nem csak az új források feltárása és beemelése a fontos, hanem a régiek újraolvasása, szükség esetén újraértelmezése is.
C. Tóth Norbert (főlevéltáros – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, illetve a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport vezetője) Győzelmek a hátsó pályán – Szapolyai János erdélyi vajda hadjáratai címmel tartott előadást. Szapolyai János személyén keresztül mutatta be a Magyar Királyság hadseregének lehetőségeit, és az Oszmán Birodalom területére indított katonai akcióit.
A közönség megtudhatta, hogy Szapolyainak karrierje elején nem volt több tapasztalata a Mohács előtti időszakban, mint kortársainak, de fokozatosan beletanult a „mesterségbe”. Részt vett az 1507–’8-as német háborúkban, a Szreberniki bánság 1512–’13-ban bekövetkező megszűnését követő katonai akciókban, Székely Dózsa György lázadásának leverésében, Zsarnó 1515. évi sikertelen ostromában, végül pedig Havasalföldre vezetett hadjáratokat 1522-23-ban. Az előadás zárógondolata volt, hogy bármennyire sikeres is a vajda katonai működése, a mohácsi csatát megelőző évtized permanens háborúi igencsak meggyengítették a magyar haderőt. Ezt még az sem tudta ellensúlyozni, hogy Lajos király a cseh állam forrásaival is rendelkezett.
Neumann Tibor (tudományos főmunkatárs – BTK TTI) A nemesség előkészületei és Mohácsra vonulása 1526-ban c. előadásában azt járta körül, hogy a magyar nemesség mekkora hányada vett részt a csatában, és hogyan zajlottak az előkészületek. Kimutatta, hogy az előkelők távolmaradása egyáltalán nem volt jellemző, csak királyi parancsra és engedéllyel történt ilyesmi (a késés más kategória). Máshogy fogalmazva, csak azok nem csatlakoztak a sereghez, akikre tényleg szükség volt a hátországban, mint például a Szentgyörgyi grófok, akik Pozsonynál felügyelték az eszközpark, valamint az ellátmány behajózását.
A szakember Dóczi Ferenc temesi ispán 1526. augusztus 5-i Selmecbányának címzett levelét hozta fel az előadó példaként a nemesség magatartására. Az ispán ebben kifejtette, hogy nagyon szívesen segítene Beszterce-, Körmöc- és Selmecbánya városoknak a bányászok mozgolódása ügyében, de a becsülete arra kötelezi, hogy a király hívásának engedelmeskedjen, és ő maga is táborba szálljon.
Varga Szabolcs (BTK TTI) előadásának A magyar hadsereg veszteségei és a tömegsírok írásos forrásai címet adta. A történész leszögezte: a források tükrében azt kell mondani, hogy a mintegy 26-27 000 főt számláló magyar haderő több, mint 50%-os vesztesége a korban szokatlanul nagy aránynak számított. Egy évvel korábban például Paviánál a franciák 24 000 fős seregéből 8 000 ember veszett el (a sereg 1/3-a). Ehhez hasonló méretű vereség csak a várnai volt, ahol szintén majdnem a sereg 50%-a lett oda, de ezt megmagyarázni látszik a tény, hogy a hadieseményre mélyen az ellenfél területének szívében került sor.
Az előadás második részében a csata utáni kivégzés forrásairól, valamint a civil lakosság elleni túlkapásokról és gyilkosságokról esett szó. Kiderült, hogy a már eddig feltárt tömegsírokból is kerültek elő olyan leletek, amelyek csata utáni kivégzésre utalnak és nem csak a katonák körében. (Lásd: Bertók Gábor előadását) A majdan előkerülő tömegsírokban még további hasonlóakra lehet számítani. Az előzetes antropológiai megfigyelések alapján a tömegsírokban főként a csatában elfogottak nyugszanak, illetve nem zárható ki, hogy osztoztak sorsukban a keresztény táborban rabságba esettek. Ugyanakkor ezek a sírhelyek a csata lokalizálását is elősegíthetik.
A délután kezdődő második szekció előadásai A mohácsi csatatér összefoglaló cím alatt hangzottak el, Szabó Máté (tudományos munkatárs – BTK Régészeti Intézet) elnöklete mellett.
Nógrády Árpád (tudományos főmunkatárs – BTK TTI) Középkori falvak nyomában (Topográfiai kérdésekről Mohács ürügyén) című előadásában a határjárások település-azonosításban játszott szerepét fejtette ki. Kifejtette, hogy ez a jogi procedúra az iktatással együtt lényegében az akkori ingatlannyilvántartásnak feleltethető meg, amit igen alapos körültekintéssel végeztek el, és egy-egy nagy birtoktömb esetén akár napokat is igénybe vehetett.
Az előadó hangsúlyozta, hogy bármennyire is régi egy határjárás, akár másfél évszázaddal később is lehet releváns. Így történt ez Földvár falu esetében is, amit egy 1338-as határjárás segítségével sikerült lokalizálni. [Végh András – B. Szabó János: A Mohács és Dánóc közé eső térség késő középkori birtok- és településstruktúrája. In: Eke mentén, csata nyomán: a mohácsi csata kutatásának legújabb eredményei. Budapest, 2020.] Végső tanulságként a szakember leszögezte, hogy ez a fajta történészi munka nem végezhető eredményesen térképek rajzolása és megtanulása nélkül.
Sudár Balázs (történész, muzeológus – BTM Vármúzeum) Megjegyzések az Eszék és Buda közötti hadiút kérdéséhez címmel tartott előadást, amelyben arra kereste a választ, hogy a Hódoltság ütőereként ismert Buda–Eszék hadiút mikor vált fontossá az oszmán csapatok számára. Ismert tény, a tizenöt éves háború idején már gyakran használt felvonulási útvonalnak számított, de kérdés, hogy mióta? Az előadó kutatásai rámutattak, hogy 1526 és 1686 között lebonyolított szultáni hadjáratok közül 20 érintette a budai hadiutat. Időben visszafelé haladva az látszik, hogy 1543-ban már a 15 éves háború idején használt táborhelyek egy része is megvan, és már 1529-ben, sőt 1526-ban is 11 táborhelyen (+ a mohácsi csatamező) álltak meg Nándorfehérvár után. A szakember a beszámolóját azzal zárta, hogy a táborhelyek kedvező fekvését az is jelzi, hogy II. Lajos serege is ezeket használta, sőt a visszafoglaló háborúk idején (1683–1699) Lotharingiai Károly naplójában szintén ezeket a megállókat említette.
Papp Adrienn (régész – BTM Vármúzeum) A régészet, mint csodafegyver. Középkori faluhelyek a mohácsi csatatéren – mit keresünk és mit találhatunk? című előadásában módszertani kérdések voltak a fókuszban. Kiderült: leletsűrűsödés alapján meghatározható például a haditábor egykori helye.
A legtöbb dolog azonban ennyire nem egzakt. Településazonosításnál a középkori házhelyek formája is nehezítő tényező. Ennek oka, hogy a földbe mélyített faszerkezetes házak a bronzkortól az Árpád-korig bezárólag gyakori konstrukciónak számítottak, aminek a datálása még akkor is nehézkes, ha a régészek megtalálják az egykori tűzhelyet. További nehezítés, hogy a későbbi korok rác telepesei hasonló jellegű objektumokban éltek.
Bertók Gábor (igazgató – Janus Pannonius Múzeum) előadásának a Nálatok vannak-e a válaszok? A mohácsi csatatér régészeti kutatásának legújabb eredményei címet adta. Ehhez igazodva a közönség valóban a Mohács-kutatással kapcsolatos régészeti feltárások legújabb eredményeinek összefoglalóját hallhatta. A Bácsfapuszta–Alsómező–Kölked–Dályok–Majs–Nagynyárád–Bácsfapuszta közötti területre összpontosított a kutatás, azon belül is főként Sátorhely, Majs, valamint Udvarhely települések környékére. 2016 és 2023 között 15 km2 átvizsgálására került sor, ahonnan 2000 darab tárgyi lelet került elő, amelyek közül értelemszerűen nem mindegyik köthető a csatához. Többször sikerült azonban ún. leletsűrűsödésre bukkanni, amelyeket több esetben intenzív tűzharc-, illetve lovassági összecsapás nyomaiként azonosítottak a kutatók.
Sor került a III. számú tömegsír behatóbb vizsgálatára is, amelyből 300–320 személy maradványai kerültek elő. Ezek többsége katonakorú (16 és 45 év közötti) férfi, ám köztük volt néhány gyermek, valamint 5-6 nő és idősebb férfi holtteste is. (Lásd: Varga Szabolcs előadását.) Sokukon lelhetők fel olyan sérülések, zömmel koponyatájon, amik felvetik a csata utáni kivégzések lehetőségét is. A szakember elmondta, hogy a munka ezzel nem állt meg, további 60 km2 feltárására van szükség, amely munkafolyamatot a jövőben egy talajradar is segíteni fogja.
A konferencia második szekcióját egy pódiumbeszélgetés követte „Mi lett volna, ha…” Pódiumbeszélgetés Hunyadi Jánosról, a fekete seregről és a mohácsi csatáról címmel. Résztvevők voltak: Pálosfalvi Tamás (tudományos főmunkatárs – BTK TTI), Horvát Richárd (BTK TTI) és B. Szabó János (történész, muzeológus – BTM Vármúzeum). A beszélgetés Hajnal Ödön (Digitális Legendárium) moderálása mellett zajlott. Olyan kérdések kerültek elő, mint például: Mi volt a velejárója annak, ha egy szomszédos országban még dívott a rabszolgakereskedelem? Kik képezték a Fekete Sereg magját? Valóban győzhetetlen volt-e ez a sereg? Ha Mátyás még élt volna, sor került volna-e a mohácsi csatára egyáltalán?
A kérdésekre adandó válaszok itt és most szándékosan nincsenek kifejtve, mivel a teljes beszélgetés az önálló előadásokkal együtt megtekinthető lesz a Digitális Legendárium munkacsoport Youtube-csatornáján.
A szerző Tóth Dominik történész,
a Hadtörténeti Kutató Osztály kutatója
