Brigadérosok, ezereskapitányok, vicekapitányok és főstrázsamesterek 1704. június–december

2020. ápr. 17-én indított és 25-én folytatott áttekintésünk a kuruc szabadságharc hősi halottainak kíván emléket állítani. A nyolc évig tartó küzdelem hatalmas veszteségeinek részletes bemutatására, feldolgozására természetesen nem vállalkozhatunk. Amint már jeleztük, legfeljebb a kuruc brigadérosok és törzstisztek (tehát a felső és középső hadvezetés) veszteségeiről vázolhatunk fel többé-kevésbé átfogó (de főként az alsóbb rangfokozatok tekintetében valószínűleg korántsem teljes) képet. Folytassuk most a törzstiszti rangú veszteségek ismertetését az 1704. év második felével, a megkezdett módon: az események időrendjében felvázoljuk a hősi halált halt tiszt elestének körülményeit, pályafutását és családjának sorsát, amennyire a források ezt lehetővé teszik.

*

Kuruc–labanc csatajelenet (Georg Philipp Rugendas metszete után)

A Beszterce alatt elesett Farkas Zsigmond után a tiszántúli hadszíntérre kell átmennünk. Nagyvárad, Eger és Beszterce után Szatmár ostroma is áldozatokat követelt, itt esett el egy a Beszterce alattihoz hasonló összecsapásban Bóné András alezredese, Nagy István. 1704. június 9-én a vár császári őrsége már másodszor szórta szét az előbb Sennyey István, majd Buday István parancsnoksága alatt álló kuruc ostromzárat, s Rákóczi ekkor az elsők között szervezett, immár sok győzelmes ütközetben (Bélfenyér, Bonchida, Belényes) helytállt Bóné-ezredet rendelte Szatmár alá az ostromtábor újjászervezésére. A bihari alakulat alighogy megérkezett, július 4-én máris rajtaütött a takarmányozásra kimerészkedő császáriakon. A Kakszentmártonnál történt harcban esett el Nagy István vicekapitány, de a szatmári főparancsnok, Glöckelsberg tábornok élete is veszélyben forgott. A császáriak meg is gyalázták (átdöfték, sőt Bóné értesülése szerint megnyúzták) a vitéz alezredes holttestét, mielőtt elhantolták volna. Életéről nagyon keveset tudunk: Biharfélegyházára való volt, s a török elleni harcokban szerzett érdemeket. 1692-ben már hadnagyként említik Tesla Mihály kapitány halotti búcsúztatójában. Családjáról nincsenek adataink.

Ismét Erdélyben történt a következő két olyan ütközet, amelyben magasabb rangú kuruc tisztek estek el. Az erdélyi császári főparancsnok, Rabutin marsall 1704 őszére egyre szorongatottabb helyzetbe került Nagyszebenben, de elszigeteltségéből igyekezett kitörni. Szeptember 11-én harcot vállalt a város alá érkező kuruc főparancsnok, Thoroczkay István generális seregével, és győzelmet aratott felette, maga Thoroczkay is csak nehezen menekülhetett el. Az egyik kuruc ezredes, Gyárfás István súlyos lősebet kapott a harc során. Katonái ugyan szekéren menekíteni próbálták, de a császáriak utolérték és foglyul ejtették. Előbb a város előtti sáncba, majd másnap Szebenbe vitték. Gyárfás a halálhoz készülve mindjárt papot kért Bánffy György gubernátortól, aki el is küldte hozzá Zilahi András prédikátort. A gubernátor veje, Wesselényi István úgy értesült, hogy seborvost viszont kérésére sem kapott, régi ismerőseit sem fogadhatta, s mivel református lelkészt is csak rövid időre bocsátottak hozzá, a jezsuiták állítólag igyekeztek áttéríteni. Szeptember 13-án végül belehalt sérülésébe, Pekry Lőrinc kuruc generális így már hiába tett lépéseket a kiváltására. Gyárfás István a lécfalvi előnevet viselő, régi székely családból származott, apja kézdiszéki királybíró volt. A családtörténeti irodalom szerint feleségétől, felsőpulyai Bük Judittól egy leánya maradt.

A lécfalvi Gyárfás család címerképe (egy későbbi családtag halotti címere)

Rabutin a Szeben alatti győzelem után vérszemet kapott, és előbb Déva várát mentette fel a kurucok ostroma alól, majd Kolozsvár felmentésére indult. Október 8-án a város alatt, a Kolozspata és Szamosfalva között húzódó Sósvölgyben azonban ismét ütközetre kényszerült, a völgyet ugyanis a kurucok hadrendben állva zárták el előle. A fegyelmezett császári sereg ismét győzelmet aratott a számbeli fölényben lévő kurucok felett, akiknek soraiban pedig a korábban hozzájuk állt német gyalogság szívósan küzdött, hiszen tisztában voltak vele, hogy fogságuk esetén kínhalállal fognak lakolni dezertálásukért. A kuruc lovasság ugyan megfutamodott, de az ő soraik is érzékeny veszteségeket szenvedtek. Csáky László gróf ezredének alezredese, Mester György is a holtak között maradt.

A kolozspatai (sóvölgyi, szamosfalvi) ütközet egykorú helyszínrajza
(élvezhető minőségű felbontásban lásd: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/24951/)

Egyszerű „szegénylegény”, ecsedi hadnagy volt csupán, s a szabadságharc kitörése előtt Gombos Imre huszárezredében szolgált a nyugati hadszíntéren. Károlyi Sándor unokaöccsével, báró Palocsay György kapitánnyal együtt tért haza és ajánlotta fel kardját Rákóczinak 1704 elején. A fejedelem május utolsó napján nevezte ki a Csáky-ezred alezredesévé. Életét egy császári hadnagy oltotta ki, aki azután Nagyszebenben büszkén viselte süvegforgóját. Özvegye, Fodor Erzsébet két árvájával (György és Katalin nevű gyermekéről tudunk) együtt 1705 elején fordult a fejedelem támogatásáért: nem csak elesett férje miatt kért adományt, hanem azért is panaszt tett, hogy férjének a Gombos-ezredben eltöltött kétévi szolgálatáért járó 350 tallérnyi zsoldot Gombos Imre a saját felesége kezéhez megküldte ugyan, de Gombosné azt nem adta át jogos tulajdonosának. Rákóczi 200 kősót utalt ki a családnak, a második kérést illetően pedig azt válaszolta, hogy próbálja rendezni az ügyet Gombosnéval, s ha az asszony nem akarná kifizetni az összeget, akkor Gombos Imre javaiból is elégtételt szolgáltat majd Mester György családjának. Erre később sor is került, mert az asszony újabb kérésére 1705. április 24-én Rákóczi elrendelte, hogy Gombos Imre Kassán lévő javaiból kárpótolják, s ugyanakkor egy puszta telket is adományozott az árvák számára, tartásukra pedig húsz köböl búzát utaltatott ki. (A Gombos-féle követelés azért is érdekes számunkra, mert igen érdekes helyzetet példáz: Rákóczi országában a császár oldalán harcoló tisztek feleségei – esetünkben Gombos Imréné – általában bántatlanul élhettek birtokaikon, s még ha férjük javait elkobozták is, a magyar rendi jogok alapján saját részükre – örökségükre, hozományukra, a közös szerzemények őket illető hányadára és a férj által számukra lekötött javakra – a kuruc kincstár nem tette rá a kezét. Császári oldalon nem mindig voltak ennyire lovagiasak: a kurucok hozzátartozói gyakran váltak földönfutókká, sőt hadifoglyokká is.)

*

Az 1704. évi hadjárat II. Rákóczi Ferenc első nagy csatájával zárult Nagyszombat falai alatt, december 26-án. A csatában a kuruc hadsereg derekasan helytállt, már-már a győzelem is kezükben volt, de a katonák fegyelmezetlensége, idő előtti zsákmányolása és a kurucok soraiban harcoló egyik német zászlóalj árulása következtében támadt zűrzavar nyomán a császári fővezér, Siegbert Heister tábornagy meg tudta fordítani a csata menetét, és sikerült győzelmet aratnia. Feltűnő, hogy a tizenötezres létszámot mindkét részről meghaladó hadseregek egyike sem veszített magasabb rangú tisztet. Csupán az egyéni balsors okozta Duló Ádám halálát is, akinek nagyszombati városparancsnokként nem kellett volna a harcmezőre mennie. A csatazajra mégis kilovagolt a városból. Állítólag épp a polgármesternél ebédelt, mikor egyet gondolva félbeszakította a lakomát azzal, hogy kimegy és hoz néhány német parókát, de mindjárt a kertek alatt leterítette egy golyó. Ötvenegy éves múlt.

Nagyszombat látképe a 17. század végén
(Justus van der Nypoort metszete az I. József trónörökös számára készült Birckenstein-féle geometriakönyvben)

Protestáns köznemesi család sarja volt, Korponán látta meg a napvilágot 1653-ban. Már 1703 kora őszén csatlakozott a kurucokhoz, előbb korponai és bozóki főkapitány, majd a csábrági ostromzár, 1704 végén pedig Nagyszombat parancsnoka lett. A kuruc hadsereg főként kezdetben kiforratlan viszonyai közt ezereskapitánynak tekinthetjük, bár úgy tűnik, saját ezredet nem alakított. Özvegye, Dolinay Erzsébet, özvegy édesanyja, Dalmady Anna Mária (1634–1709) és előző nejétől, Schneider Máriától született árvái, Duló Gergely és Mária gyászolták. Mindannyian folyamodványokkal fordultak Rákóczi pártfogásáért. Rákóczi az özvegynek a szokásnak megfelelő összeget, férje háromhavi fizetését utaltatta ki (a 180 rajnai forintnyi összeg megegyezett az ezredesi járandósággal). Gyermekei édesanyjuk öröksége ügyében több kérvényt is benyújtottak császárpárti rokonaikkal szemben a fejedelemhez, az idősebb Dulóné pedig szintén valami birtokügyben kérte Rákóczi pártfogását.

Folyt. köv.

 Mészáros Kálmán

Források és irodalom

Alapvetően a közleményünk első és második részénél már idézett feldolgozásokat és forrásokat használtuk, természetesen itt nem részletezhető levéltári adatokkal kiegészítve.

Képek jegyzéke

Kuruc–labanc csatajelenet (Rugendas metszete után): https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/85/Rugendas_Kuruc-labanc_csatajelenet.jpg

A lécfalvi Gyárfás család címere
https://hu.m.wikibooks.org/wiki/Címerhatározó/Gyárfás_címer

A kolozspatai (sóvölgyi, szamosfalvi) ütközet egykorú helyszínrajza https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/24951/

Nagyszombat látképe
http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index701.html