TERVEZET A NEMZETŐRSÉG FELSZERELÉSÉRE 1848 JÚNIUSÁBAN
Szabályzat szerint felszerelt lovas nemzetőr törzstiszt, gyalogos tiszt és köznemzetőr
1848 nyarán az Országos Nemzetőrségi Haditanács egyik legfontosabb feladata volt a több ezer főt számláló nemzetőrség felöltöztetése és felfegyverzése. A probléma gyors orvoslására szabályzatok készültek, melyeket igyekezett a hadvezetés minél hamarabb eljuttatni a törvényhatóságokhoz. A legelső dokumentum május végén a „Nemzetőrségi öltözeti szabályok” címmel hagyta el Landerer és Heckenast nyomdáját. Bár ez az öltözködési és felszerelési szabályzat a gyakorlatban (a pesti nemzetőrök kivételével) szinte sehol sem valósult meg, érdemes vele foglalkozni, hiszen igen erős – a korszakban újdonságnak számító – korszerűsítő szándékról tesz tanúbizonyságot.
Pest város nemzetőrei
A kormány által megálmodott nemzetőr a kor viszonyai szerinti modern katona képét mutatta. Bár a ’48-as honvédség és nemzetőrség felszerelése és egyenruhája a császári hadsereg uniformiskultúrájára épült, találkozhatunk nagyon sok praktikus változtatással. A különbségek sorozata a csákó formáját illetően kezdődik. A nemzetőr csákó felfelé szűkült (a sorgyalogság felfelé szélesedő fazonjával ellentétben), ami, bár a lovassági kardcsapásoktól és ütésektől kevésbé védett, lent tartotta a súlypontot, ezzel is nagyobb stabilitást biztosítva a gyalogos katonáknak. A csákó kapott egy ún. pakfonglemezből (alpakka, másképp: „kínai ezüst”) préselt pántot, melyen a kiállító törvényhatóság neve és az osztály száma szerepelt. A csákópánt az európai hadseregekben divatos hajtókával és gombszínnel a más alakulatoktól való megkülönböztetést váltotta ki, megspórolva még egyféle, különböző színű hajtókaposztó felhasználását, illetve a gombok színeivel való variálást. Az egyenruha szabása és színösszetétele teljesen elkülönült a sorgyalogság fehér frakkjától. A nemzetőrök frakk helyett a katonák búzavirágkék atillát kaptak, amely a leeresztett kar középső ujjáig ért, tehát szabása miatt kényelmesebb és ez által praktikusabb volt a szűk frakkoknál. A sokak által Zrínyi-dolmánynak is nevezett atillát sötétkék (esetenként fekete) teveszőr négyszögzsinórból készült vitézkötések díszítették, melyeknek elsődleges funkciója nem a praktikum volt, hanem a „nemzeti romantikus” identitástudatot erősítette meg a magyaros kabátot viselő katonában.
Nemzetőr, 1848
A színválasztás kérdése körül a mai napig sok vita van. Perczel Gyula bonyhádi főszolgabíró és nemzetőrkapitány szerint a kék anyag kevésbé látványosan piszkolódik, ezért parancsba adta, hogy a bevonuló nemzetőröket kék ingbe és kék gatyába öltöztessék. Ha a Tolna megyei viszonyokat vesszük figyelembe, a kék szín használata nem is tűnik légből kapottnak, hiszen a helyi svábság népviseletének szerves részét képezte a kékfestő viselet, így szinte minden helyi háztartásban előfordult a kért színösszetételű ruhadarab. Szintén Perczeltől származó parancs volt az is, hogy a „katonásabb megjelenés érdekében” a katonák nemzetiszínű karszalagot viseljenek, „nemzetőr” felirattal. A nadrágot illetően érdekes, hogy nem a tipikusan magyaros szűk nadrágot írták elő a katonáknak, hanem szürke németes pantallót, veres zsinórral az oldalvarrásán. Az elgondolás nem feltétlenül volt rossz, hiszen a pantalló egyszerűbb szabása miatt kényelmesebb és gyorsabban előállítható volt. Az időjárási viszontagságok ellen védő szürke köpönyeg megmaradt a sorgyalogság fazonjával, e jól bevált egyenruhadarabon nem kívántak változtatni.
Hagyományőrző nemzetőr őrmester
A felszereléseknél a nemzetőr patrontáska méretezését kisebbre vették, mint a sorgyalogságét, valószínűleg azért, mert eredetileg nem nagy csatákban való bevetéshez „tervezték” a nemzetőrséget, így nem volt indokolt, hogy nagymennyiségű lőszert tároljanak. Nem csak a patrontáska, hanem annak szíja is kisebb lett, hiszen anyagtakarékossági okokból lekeskenyítették a császári töltér szíját (a császári töltér szíja kb. 4 ujj vastag volt, a nemzetőr csak 2-3 lett volna: ily módon spórolni tudtak volna a bőrrel). A katona a szuronyt (és egyes területeken a patrontáskát is) már nem a jobb vállán átvetve, hanem a derékszíján viselte. (Érdekes azonban, hogy ez a rendszer a honvédsereg felszerelési szabályzatánál már nem jelenik meg, a régi keresztszíjas megoldás mellett döntöttek.) Ez a fajta hordmód már az első koalíciós háborúk idején megjelent a császári hadseregben, de a sorgyalogság hamar váltott a keresztszíjzat viselésére, ezért csak a vadászoknál maradt meg. – Az efféle felszerelés hatásosságát a későbbi idők igazolták. (Érdemes megemlíteni, hogy a kiegyezés után jelentek meg azok az innovációk, melyek eredményeképpen a katona a derekán kényelmesebben és praktikusabban cipelte a felszerelését.)
Magyar lovas és gyalogos nemzetőrök viselete, 1848
Lőfegyverként a katona az 1842-ben rendszeresített Augustin-rendszerű gyutacsos gyalogsági puskát kapta volna a sorgyalogsággal egyetemben, viszont a négy élű döfőszurony helyett, a Laukart-rendszerű vágószurony került a szabályzatba. A vágószurony hosszabb volt a döfőszuronynál, puska nélkül önmagában is megállta helyét, mint egy rövidebb szablya, puskára tűzve viszont nagyobb távolságból lehetett hadakozni vele mind az ellenséges gyalogság, mind a lovasság ellen.
1848 júniusában az Országos Nemzetőrségi Haditanács kiadott egy utasítást „Rövid utasítás az állandó Országos Nemzetörsereg zászlóalj-parancsnokai számára” címmel, ami a nemzetőrségi szabályokat kiegészítette. Ez a nagy melegre való tekintettel „vitorlavászon blouse-t és „kényelmi csákót” javasolt. Előbbi a táborban állomásozó sorgyalogság gyakorlóruházata volt, ami zsávoly anyagból készült. A kényelmi csákó pontosabb körülírása a forrásban nem szerepel. Úgy véljük, jelenthette a lovasságnál használatban lévő komód csákókat, esetleg a gránátos zászlóaljaknál rendszeresített bőr szuroksipkát (a gránátosoknál rendszeresített csákó-szerű bőr tábori sapka –ha kifényesítették, úgy nézett ki, mintha szurokból lenne) is. Mindenesetre modernnek számít az elképzelés, hiszen gondoltak egy nyári egyenruha-garnitúrára is. Hasonló a császári hadseregben ritkán merült fel.
Nemzetőr atilla a HM HIM gyűjteményéből
A szándék, illetve az elképzelés megvalósulása esetén jelentős újításnak számított volna. A beszerzéshez szükséges pénzmennyiség és a nemzetőrök egyenlőtlen anyagi helyzete miatt azonban a terv nem valósult meg. A szabályzat szerinti, Kostyál Ádám pesti szabómester által elkészített mintadarabokat körbe küldték az ország törvényhatóságainak, de nem sikerült egységesíteni a nemzetőrök egyenruházatát, mert nem volt hozzá elegendő pénz.
Bodai Barna
Irodalom
Barczy Zoltán: Évszázadok egyenruhái. Budapest, 1991.
Barczy Zoltán–Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. Budapest, 1986.
Ságvári György: Magyar Uniformisok. Kossuth Kiadó, Budapest, 2010.
Szilágyi Mihály: A Tolna megyei nemzetőrség története: 1848–49, 1956, 2000. Szekszárd, 2006.
Urbán Aladár: Utasítások és tervezetek az 1848-as nemzetőrség szervezésére, Hadtörténelmi Közlemények, 1956/3-4. sz. 333–356. o.
Képek
1 Szabályzat szerint felszerelt lovas nemzetőr törzstiszt, gyalogos tiszt és köznemzetőr
http://peller73.blogspot.com/2012/03/1848-1849-vorosvaron-1848-torvenyei.html (letöltés: 2020. 04. 27.).
2 Pest város nemzetőrei, 1848–49. Kostyál Ádám (1792–1863) pesti jelmezszabó viseleti képe az Életképek című lap képmellékletében,1848. Forrása: Hermann Róbert–Kincses Katalin Mária: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korabeli ábrázolásokon II. Arcképek és zsánerképek. Budapest, 2012. 232.
3 Eibler Eisler Ferenc: Nemzetőr, 1848.
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Teibler_Eisler_Ferenc_nemzet%C5%91r.jpg (letöltés: 2020. 05. 24.)
4 Hagyományőrző nemzetőr őrmester (Pető István fotója)
5 Szeremley Miklós: Magyar lovas és gyalogos nemzetőrök viselete, 1848. Forrás: Hermann Róbert–Kincses Katalin Mária: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korabeli ábrázolásokon II. Arcképek és zsánerképek. Budapest, 2012. 231.
6 Nemzetőr atilla a HM HIM gyűjteményéből. (A fotót Baczoni Tamás gyűjteményvezető bocsátotta rendelkezésemre, amit ezúton is köszönök.)