1848 tavaszán Háromszéken olyan események történtek, amelyek a későbbiek folyamán hatással voltak a szabadságharc erdélyi és magyarországi történéseire. Április 25-én az erdélyi főhadparancsnokság elrendelte a zömében háromszéki kiegészítésű 15. (2. székely) határőrezred négy századjának összevonását Uzonban. Ezzel párhuzamosan utasította az ezredparancsnokságot, hogy a raktárukban lévő 1700 (más forrás szerint 1550) kovás puskát katonai kíséret mellett indítsák el Brassóba, majd Gyulafehérvárra. A századok már indulás előtt álltak, amikor megjelentek Gál Dániel és Németh László az erdélyi országgyűlésre frissen megválasztott illyefalvi követek, nagyszámú néptömeg kíséretében. A heves szónoklatok után Gál a fegyvereket lefoglaltatta és visszaszállíttatta Sepsiszentgyörgyre a törvényhatóság székházába. A követek ezen lépésüket később azzal indokolták, hogy a fegyverek jó állapotban vannak, javításra nem szorulnak, így az elszállítás célja csak a székelység hadrafoghatóságának csökkentése lehetett. Ugyanakkor a négy század állományát rábírtak arra, hogy térjenek vissza otthonaikba, mivel úgy gondolták, hogy Erdélyen kívülre, az itáliai hadszíntérre vezényelik őket.

Uzon, az egykori erődtemplom

Az utóbbi információk azonban tévesek voltak, mivel a négy század határőrt az Erdélyben jelentkező megyei antifeudális mozgalmak ellenében tervezték bevetni. Az fegyverek elszállításának is más oka volt. A 15. (2. székely határőrezred) gyutacsos puskákra való átfegyverzésére 1847/1848 telén került sor. Értelemszerűen a korábbi kovás fegyverek ettől kezdve már nem tartoztak az ezred rendszeresített állományába. Ezen lőfegyverek központi készletbe vonását még a feltétlenül császárhű két román határőrezred esetében is elrendelték és végrehajtották. Azt nem lehet vitatni, hogy az elszállításra tervezett 1700 fegyver karbantartott és működőképes volt, de a kiszállításuknak a javításon kívül más okai is lehettek. Ugyanis a kovás és perkussziós fegyverek között a különbség sok esetben csak az elsütő szerkezet típusai között volt. Nem elképzelhetetlen, hogy az átalakítás elvégzése miatt akartak a fegyvereket elszállítani, nem pedig a székelység lefegyverzése céljából.

Az uzoni események kellemetlenül érintették az erdélyi főhadparancsnokságot (General Commando), mivel az engedetlenség miatt katonai hatalom tekintélyén csorba esett. De legalább annyira kellemetlen volt az Erdélyi Főkormányszéknek (Gubernium), illetve a Nagyfejedelemség – konzervatív és liberális – arisztokráciájának. Problémát jelentett az is, hogy a március végétől a magyar lakosságú szabad-királyi és nemesvárosokban meginduló nemzetőri szerveződést a Gubernium felkarolta és sikeres tárgyalásokat folytatott a General Commandóval, amely hozzájárult 1700 db kovás puska kiutalásához a 17. (2. román) határőrezred naszódi raktárjából. Az utóbbit Anton Puchner báró altábornagy, erdélyi főhadparancsnok – az uzoni események tükrében - csak úgy volt hajlandó teljesíteni, hogy a főkormányszék eléri a négy század kimozdulását, illetve a lefoglalt fegyverek útnak indítását.

A Mikes János gróf, Zeyk Károly és Berde Mózes guberniumi biztosoknak – együttműködve a szék vezetésével, és a tekintéllyel bíró világi és egyházi személyekkel – sikerült meggyőzni a határőröket, hogy a főkormányszéknek nem áll szándékában őket a Nagyfejedelemség határain kívülre rendelni, illetve teljesítsék esküvel fogadott kötelességüket, és induljanak ki a vármegyékbe élő „magyar testvéreik” védelmére. A törvényhatóságba érkező biztosok azonnal tárgyalásokat folytattak a meghatározó egyéniségekkel, és viszonylag gyorsan sikerült eredményt elérniük. Igaz, ehhez azt az ígéretet kellett tenniük, hogy a három hét múlva összeülő erdélyi országgyűlés rendezni fogja a határőrök sérelmeit, ami ebben az esetben nem jelentett mást, mint a határőri szolgálat megszűntetését, vagy polgári átalakítását. Végül a századok május elején megindultak, a fegyvereket pedig Gyulafehérvárra szállították.

Gál Dániel

Az erdélyi magyar radikálisok Gál Dániel és Németh László álláspontját, míg az erdélyi magyar liberális fő- és középnemesi vezetés, az értelmiség a Gubernium álláspontját osztotta. Érdemes azonban azt is megvizsgálnunk, hogyan látta a kérdést az erdélyi császári-királyi hadvezetés, hiszen az uzoni parancsmegtagadás a későbbiek folyamán többször hangoztatott érvük volt Háromszék ellenében.

Először az erdélyi főhadparancsnok, Puchner altábornagy álláspontját szeretnék ismertetni. Ő ugyanis még április 30-án levelet intézett Karl Wohnhofer vezérőrnagy, brassói dandárparancsnokhoz. Ebben kifejtette, hogy a székelység iránt – annak a napóleoni és más háborúkban kifejtett vitézsége miatt – rokonszenvet érzett. Így az uzoni események úgy érték őt, mint derült égből a villámcsapás. Majd sorait így folytatja: „Hosszas katonai pályafutásom végcéljához közel a szégyen földhöz tapaszt, hogy parancsnokságom alatt egy csapat maga-magát úgy megbélyegezhette. Bosszankodással hallottan némely kételyeket, melyek a székelyek engedelmessége iránt fölmerültek s azért azon rágalmokat az által véltem megszégyeníthetni, hogy néhány osztályt a legjobbnak vélt garnizonba rendelék, hol elfogadtatásokra ünnepélyek rendeztek. S ezen csapatok vonakodhattak e feltétlenül a kitűzött úton haladni? Pokoli csalattatásnak kelle lenni, mely ezen vitézek által letett esküt s kötelességet elfelejthették. Ily szánakozásra méltó körülmények közt tőlem utasítás kéreték! Én parancsot adtam, s az ismételgetni nem szoktam!”

Anton Puchner

Puchner csak egy megoldást látott: a háromszéki határőrök visszatérése az engedelmesség útjára. Ennek elmaradása esetén ugyanis kénytelen lesz: „a számukra kiszemelt garnizonokat más, hív és becsületszerető katonák által ellátatni.” Döntését azzal indokolta, hogy az „az engedetlen katona csak haszontalan teher”.

Wohnhofer azonnal felhívással fordult a háromszéki határőrökhöz. Ennek bevezetőjében kifejtette, hogy „Hadmegyei vezérünk, báró Puchner Antal úr őnagyméltóságának a szánandó uzoni eseményeket érdeklő rendeletét már hallottátok, és abból megérthettétek, hogy ti a legtiszteletre méltóbb hadgastyányát(!) táborunknak, egy országos hivatalnokot, ki mint teljhatalmú királyi biztos a múlt évi országgyűlésen nemzetetekért annyit tett, soha nem hallott módon szomorítottátok, mert elődeitek a haza szolgálatát előmozdítani, annak boldogságos megalapításával szemügy előtt tartották.” Végül kérte a székely katonákat – régi dicsőségükre apellálva-, hogy támogassák Mikes János gróf és Zeyk Károly biztosokat, és a kapott parancsokat hajtsák végre.

Székely határőr gyalogos

Az uzoni események az erdélyi főhadparancsnokság érvelésében Háromszék önvédelmi harcának előestéjén még egyszer előkerül. 1848. november 12-én a törvényhatóság határán történt csapatmozgások okának tisztázása érdekében, Háromszék vezetése küldöttséget indított Puchnerhez, ezt másnap Brassóban a helyi katonai parancsnokság feltartoztatta, azonban a folyamodványukat továbbították Nagyszebenbe. Az erdélyi főhadparancsnokság november 16-án kelt válasza elutasító volt, ennek egyik bekezdésében utaltak a korábbi uzoni eseményekre. E szerint: „Háromszék, melynek nemessége régóta forradalmi cselszövetek gyűlhelye, s izgatási ármányok gyúkeble volt, közelebbről, kivált mióta az uzoni események a székely fegyver becsületét elannyira megbélyegezték, oly iránynak adta magát át, mely sem a király szándokával, sem a józanon felfogott honjólétével össze nem férhető.”

Balázs Konrád őrnagy, a kimozdításra tervezett zászlóalj parancsnoka későbbi visszaemlékezésében részletesen ismertette az uzoni eseményeket. Balázs Gál Dániel és Németh László fellépését így értékelte: „Eközben kezdetben úgy tűnt, mintha a bujtogatók csak azzal a szándékkal léptek volna a szónoki emelvényre, hogy az összegyűlt népnek tudomására hozzák a márciusi vívmányokat és Erdély Magyarországgal való uniójának szükségességét, és hogy a határőr katonákkal megértessék, hogy az összeülendő országgyűlés különösen azzal foglalkozik majd, hogy őket a katonai határőr kötelezettség alól felmentse, időközben azonban, ha azok a törvényes rend fenntartását célozzák az országban, nyugodtan kövessék eddigi elöljáróik parancsait; mihelyt azonban valaki Erdély határain túlra merészelné őket vezetni, úgy az ilyen hűtlen elöljárót, mint egy kutyát, azonnal lőjék le.” Az-az a zászlóaljparancsnok számára is a legnegatívabb élmény az általános parancsmegtagadás része volt.

Balázs személyes benyomása erről az alábbi volt: „Az első pillantás az összegyűlt néptömegre, melyet a nem jelentéktelen méretű udvar alig tudott befogadni, teljesen meggyőzte a jelenlevő kevés tisztet arról, hogy egy erőszakos fellépés a mozgalom ellen annál kevésbé nyerhet teret, mivel a kiküldött fegyveres erőkben, akiket úgy tűnt nagyrészt megnyertek az engedetlenség eszméjének, egyáltalán nem lehetett bízni.”

Majd így folytatja: „Amikor Őexcellenciája, az akkori országos főparancsnok-tábornok a fenti sajnálatos eseményekről az ezred beérkezett részletes beszámolóiból tudomást szerzett, egy rendeletet bocsátottak ki a székely dandár számára, amelyet magyar nyelven általánosan közzétettek, [ez] olyan kedvező benyomást gyakorolt a határőr rend szellemére, hogy azok az emberek, akiket április végén engedetlenségre bírtak, most nagyobbrészt önkéntesen jelentkeztek kivonulásra, melyre már 848. május 11-én sor került.”

Háromszék székháza Sepsiszentgyörgyön

A zászlóalj fegyelme azonban nem állt helyre. Erről Balázs Konrád így emlékezett: „Végezetül röviden érinteni kell azokat a körülményeket, melyek lényegesen hozzájárultak a kivonult határőrlegénység szellemének az engedetlenség és általában a szófogadatlanság iránti fogékonnyá tételéhez. Az ezred[nek szóló] paranccsal együtt, mely általánosan tudtul adta egy zászlóalj magasabb helyről elrendelt kivonulását, egyúttal azt az intézkedést is hozták, hogy az esetleges pártosság gyanújának elhárítása végett az emberek kivezénylése s kivonulása a helyi elöljárók jelenlétében történjen, mivel ezek képesek leginkább annak megítélésére, hogy nem feltételezik-e különleges családi vagy egyéb megfontolások egyik vagy másik férfi hátra hagyását. E látszólag humánus rendszabály még nagyobb teret nyitott az önkényességnek, minthogy a helyi elöljárók nem hagyták kihasználatlanul ezt az alkalmat, hogy községüket a rossz, minden bűnre hajlamos személyektől megszabadítsák.”

A fenti állásfoglalások – amint a tanulmányunk bevezetőjében jeleztük – a másik oldal szemszögéből értékelték az eseményeket. Természetesen nincsenek összhangban a későbbi magyar történetírásban elterjedt értékeléssel. Ennek lényege ugyanis az volt, hogy a háromszéki katonák a General Commando parancsát tagadták meg, elindítva ezzel egy olyan engedetlenségi hullámot, amely a forradalmi változások megalapozója lett. Az uzoni események által elindított társadalmi mozgalmak vezetnek majd el Háromszék Habsburg ellenes önvédelmi harcához.

Azonban úgy vélem, hogy 1848 tavaszán még nem lehetett megjósolni a későbbi fejleményeket, az önvédelmi-, majd függetlenségi háborút. 1848 tavaszán Gál Dániel és Németh László fellépése inkább káros volt, mivel negatívan befolyásolta a háromszéki határőrök fegyelmét, ami kihatott az alakulat későbbi mozgósítására és bevethetőségére. Nyáron komoly erőfeszítéseket kellett tenni, hogy az erdélyi megyékben állomásozó zászlóaljnak a délvidéki hadszíntérre vonulását elérjék.

Süli Attila

Irodalom

Demeter László: Balázs Konrád és emlékirata. In: Határvidék. 2. Szerk.: Demeter Lajos. Sepsiszentgyörgy, 2006. 35–60.

Süli Attila: Két mozgalmas nap Háromszéken: 1848. április 26-27.: Az uzoni események történeti hátteréhez. In: Hausner, Gábor (szerk.) Peremirat. Köszöntő írások Makai Ágnes 70. születésnapjára. Budapest, 2013. 214–220.

Süli Attila, Demeter Lajos, Pál-Antal Sándor: Háromszék az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején: Korabeli források. 1848. március 22. -1851. február 21. Marosvásárhely, 2019.

Képek

Uzon (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból (http://mek.oszk.hu/04800/04804/html/145.html)

Gál Dániel (Nagy Sándor: Háromszék önvédelmi harca, 1848-49. Kolozsvár, 1895.)

Anton Puchner (Josef Kriehuber litográfiája. (https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/ef/Anton_Puchner_1842_Litho.jpg)

Székely határőr gyalogos (Franz Gerasch litográfiája)

Háromszék székháza Sepsiszentgyörgyön (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. III. Háromszék. Pest, 1869. 43., https://mek.oszk.hu/04800/04804/html/116.html)