A nagysallói ütközet, ahol Kazinczy Lajos leginkább kitüntette magát (1849. április 19.)

Minden év október 6-án megemlékezünk Batthyány Lajos grófról, az első felelős magyar kormány elnökéről és az „aradi tizenhárom honvéd tábornokról” (sokszor elfelejtjük, hogy egyikük, Lázár Vilmos ezredes volt). Bár őket valóban egy napon és egyszerre végezték ki 1849-ben, de rajtuk kívül még 130 mártírja volt a magyar szabadságharcnak 1849–1850-ben. Közülük majdnem mindenkit név szerint is ismerünk.

Aradon összesen tizenhét katonatiszt halt vértanúhalált, köztük 1849. október 25-én Kazinczy Lajos, aki éppen 200 esztendeje, 1820. októberében látta meg a napvilágot a Zemplén megyei Széphalmon. A keresztelési anyakönyv szerint október 19-én született, édesapja Kazinczy Ferenc egy magánlevelében október 20-ára tette legkisebb fia születési dátumát. Kazinczy Ferenc és Török Zsófia, ahogy férje nevezte Sophie, házasságából négy lány, Ifigénia (1805-1806), Eugénia (1807–1903), Thália (1809–1863), Anna-Ifigénia (1817–1890), és négy fiúgyermek, Emil (1811–1890), Antonin (1813–1879), Bálint (1818–1873) és Lajos (1820–1849) született. Az elsőszülött gyermek korai elvesztése feletti fájdalmat némileg feledtette, hogy a házaspár további gyermekei mind megélték a felnőttkort.

Kazinczy Ferenc

A nyelvújító író széphalmi kúriája, a XIX. század első évtizedeiben a korabeli magyar irodalmi élet központja volt. Kazinczy szinte mindenről és mindenkivel levelezett. Levelei mind a mai napig a kor mindennapi életének felbecsülhetetlen dokumentumai. Lajos idősebb testvéreivel e pezsgő szellemi élet közepette a gazdag természeti környezet közelségében nevelkedett élete első kilenc évében.

Kazinczy Lajos édesanyjának utolsó és legkedvesebb gyermeke volt. Török Sophie saját maga ismertette meg az írás alapjaival, magyar és latin nyelvtankönyvet írt neki. Erre az időre a család anyagi helyzete már jelentősen megrendült. Maga az író élete utolsó évtizedében Sátoraljaújhelyen vármegyei napidíjért a levéltár rendezésében segédkezett. Mikor tehette, házitanítót is fogadott. Anyagi nehézségei ellenére igyekezett fiai iskoláztatását megoldani, lányai egy-egy rokonánál, ismerősénél nevelkedtek hosszabb-rövidebb ideig. A két legkisebb fiú ezeket az éveket Széphalmon töltötte. Kazinczy Ferenc bibliai történetekből könyvet is írt fiainak, hogy a háznál található nehéz nyelvezetű könyveket könnyebbel pótolja. Felesége ennek segítségével mesélt a gyerekeknek. Lajost szülei kilencéves korától Sárospatakon a református kollégiumban taníttatták.

A széphalmi Kazinczy-kúria

1831 nyarán az északi-északkeleti vármegyékben súlyos kolerajárvány pusztított. Széphalmon is felütötte fejét a betegség, többen meghaltak. Török Sophie nagy odaadással ápolta a betegeket. Nemsokára Lajos is megbetegedett, de édesanyja gondos ápolásának köszönhetően felépült. Augusztus közepén azonban a járvány néhány nap alatt végzett az ekkor már 72. évében járó íróval is. A gyermekeket ezután az özvegy egyedül nevelte fel, és a család pártfogóinak anyagi támogatása mellett taníttatta. Lajos Sárospatakon megkezdett tanulmányait, a Vay grófi család támogatásával rövid ideig Sátoraljaújhelyen folytatta. 1835-ben Emil bátyjához hasonlóan katonai pályára küldték. Valószínűleg úgy vélték, a jó eszű, eleven gyermek jó lesz katonának, és a császári-királyi hadseregben biztos megélhetésre találhat.

Kazinczy Lajos tizenöt évesen, a sárospataki református kollégium főgondnoka, Teleki József gróf (1790–1855) segítségével került a tullni utásziskolába. Teleki 1830-tól az Akadémia első elnöke volt, és minden bizonnyal a szintén ebben az évben az Akadémia tagjává választott Kazinczy Ferenc iránti tiszteletből vállalta legkisebb gyermeke taníttatását. Lajos tehát 1835 és 1839 között hadapródként Tullnban tanult. Itt működött a Habsburg Birodalom egyik katonai iskolája, az utász hadapródiskola, ahol műszaki tiszteket képeztek. Kazinczy ugyanakkor, az iskolai tanulmányok mellett, kadétként a cs. kir. 9. (Miklós) huszárezred állományába került. Ezekben az években végzett Tullnban a szabadságharc honvédseregének számos későbbi vezetője, például a hadügyminiszter és fővezér Görgei Artúr is.

Lajos ebből az időből fennmaradt levelei édesanyja iránti mély szeretetéről és ragaszkodásáról tanúskodnak. Első írásai még magyar nyelvűek, későbbi leveleit már németül írta, ekkor tanulta meg jól a nyelvet, hiszen az oktatás, a társaival való mindennapi érintkezés is ezt követelte meg. 1837–1838 körül kelt leveleiből már egy felserdült fiatalember vallomásait olvashatjuk az első szerelmekről, a társasági életről.

Leveleiből kiderül, hogy a kadétiskola szigorú napirendje, a tanulás mellett szórakozásra is szakított időt. Társaival hangszereken játszott, zenét szerzett. Írásaiból az is kikövetkeztethető, hogy igen igyekezett megfelelni jótevőjének, Teleki grófnak, és édesanyjára sem szeretett volna szégyent hozni. Ugyanakkor egy-egy szóval, mondattal utalt bizonyos vétségeire, melyeket nem fejtett ki részletesen. Úgy tűnik, szerette a szórakozást és a társaságot, és kevéssé biztos anyagi helyzete ellenére sem sajnálta a pénzt ezekre. Lehet persze, hogy ebben erős hatást gyakorolt rá környezete is.

Császári-királyi utász és vadász

Kazinczy Lajos jó eredménnyel végezte el az utásziskolát. Utolsó minősítése szerint „a tanfolyamot meglehetősen sikeresen fejezte be, jó a végrehajtásban, felszerelésben és gazdászatban, szolgálatban használható”. A tanulmányait eddig támogató Teleki József gróf megígérte neki, hogy eddig folyósított „segédpénzét” ezután is biztosítja, míg megfelelő anyagi körülmények közé kerül.

Az utásziskola elvégzése után hosszabb szabadságra utazott haza, majd a csehországi Pardubitzban és környékén állomásozó ezredéhez kellett bevonulnia. A 9. (Miklós) huszárezredben szintén számos, később a honvédseregben komoly szerephez jutó tiszt szolgált ekkor. Kazinczyt hosszú várakozás után, 1841 őszén léptették elő alhadnaggyá. Édesanyjához írt, 1840–1841-es keltezésű leveleiben részletesen beszámolt akkori életviteléről, a hadnagyi kinevezés utáni vágyakozásáról. Az ifjú kadétot előbb egy századirodán alkalmazták, majd az ezredirodához került, rengeteg adminisztratív teendőt látott el. Igen becsvágyó, törekvő katona volt. Fontos volt neki a tiszttársak elismerése, az, hogy a társaság középpontja lehessen. Fiatalember lévén kedvelte a szórakozást, a bálokat és a hölgytársaságot. Jó táncos volt, társai szerették vidámságáért, és a szolgálatban is megbízható volt. Fenti tevékenységei, a társasági életben való aktív részvétele miatt ugyanakkor állandó pénzhiányban szenvedett, és úgy tűnik, nem állt távol tőle a szerencsejáték, a fogadás és a lottó kipróbálása sem. Szinte egyetlen leveléből sem hiányzott az anyagiak emlegetése, mikor mennyi adóssága keletkezett, és természetesen, hogy kitől, milyen módon juttasson el édesanyja hozzá pénzt, hol járjon közbe az érdekében. Természetesen testvéreiről, rokonairól is mindig érdeklődött.

1845 tavaszán, 15 évi csehországi szolgálat után, a 9. huszárezredet Bécsbe vezényelték. Kazinczy Lajos május 15-étől már gróf Ladislaus Wrbna altábornagy, bécsi hadosztályparancsnok mellett, mint hadosztály segédtiszt szolgált. 1845. évi minősítése szerint elöljárói szolgálatával teljes mértékben elégedettek voltak. Mindezek fényében érthetetlennek tűnik, hogy 1846. június 1-jével történt főhadnagyi kinevezése után nem sokkal, augusztus 12-én kérte szolgálatból való kiléptetését. Kérelmében családi körülményeire hivatkozott, melyek hosszas magyarországi jelenlétét igénylik. A felsőbb jóváhagyás után, 1846. szeptember 13-ával, tiszti jellege megtartása nélkül kilépett a szolgálatból.

Kazinczy kilépése nem előre eltervezett volt, és egy sajnálatos hamisítási ügy folyományaként került rá sor. Egy szenvedélyes szerelem miatt, mely házassági szándékkal is párosult, hatalmas adósságba verte magát és egy esetben váltót hamisított. Az ifjú tiszt szerelmi ügyeiről meglehetősen keveset tudunk. Néhány hosszabb-rövidebb kapcsolat meglétéről tájékozódhatunk édesanyjához írt leveleiből, de a kiléptetését okozó „végzetes szerelemről” semmit sem tudunk. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Bécsből való távozása után nem lett házasság a dologból és Kazinczy élete végéig nőtlen maradt. A cs. kir. hadseregből való távozása után Kazinczy Lajos Zemplén és Szabolcs megyében, rokonainál élt.

Becske Bálint (Kazinczy Ifigénia fia, a széphalmi Kazinczy-család relikviáinak összegyűjtője és gondozója) állítása szerint Kazinczy Lajos 1848 tavaszán a Szabolcs megyei Kisvárdán jelentkezett szolgálatra, és az ott alakuló nemzetőrséget ő tanította be a katonai gyakorlatokra. Erre vonatkozóan azonban nincs más forrásunk. Annyi bizonyos, hogy május 7-én Pesten tartózkodott, mert onnan írt levelet az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, melyben felajánlotta szolgálatait a hazának. Ahogy fogalmazott, „mint igénytelen, s atyám, Kazinczy Ferenc példája szerint honom nagyságáért buzgón közremunkálni óhajtó polgár.”

Kazinczy, miután nem kapott komolyabb megbízatást, leutazott a déli táborba, ahol Bechtold Fülöp altábornagy, hadtestparancsnok önkéntes parancsőrtisztje lett. Lehetséges, hogy Bechtold korábbi ismeretségük okán vitte magával a táborba. Mindenesetre Kazinczyval komolyan számoltak az Országos Nemzetőrségi Haditanácsnál is. A nádor azonban először megtagadta a kinevezést, korábbi magaviselete elleni kifogás miatt, és egykori parancsnokához, Franz Deym ezredeshez fordult. Egy hónappal korábban már ugyanígy tett Mészáros Lázár hadügyminiszter is, amikor kikérte ezredétől Kazinczy legutóbbi jellemzését, valamint gróf Wrbna altábornagytól kért felvilágosítást. Mindkét esetben tisztázták Kazinczy kilépésének körülményeit és ajánlották alkalmazását. Gróf Wrbna leszögezte, hogy egy tevékeny és kiemelkedően ügyes lovas tisztet ismert meg benne. Deym részletesen leírta Kazinczy kilépésének körülményeit, majd így nyilatkozott: „Ezt az ügyet szolgálatilag soha nem tárgyalták, és az 1845-ös szolgálati jellemzésében foglaltaknak megfelelően, előmenetele egészen hibátlan volt, e jellemzés alapján lépett elő főhadnaggyá. Mialatt az ezred Bécsben tartózkodott, Kazinczy több hónappal kilépése után Magyarországról oda visszatért, ahol adóssága legnagyobb részét kifizette, és a tisztikar részéről igazán barátságos fogadtatásban részesült. Gondolták, rangja elvesztésével elegendő büntetésben részesült a szenvedélyes viszony idején elkövetett tettéért. Tekintettel használhatóságára, őcsászári fensége ne éljen Kazinczy esetében a törvény szigorával, úgy vélem, vele az önkéntes csapatok egy derék és szorgalmas tisztet kapnak, akit a megszerzett tapasztalat remélhetőleg megtanított könnyelműsége elhagyására.”

Josip Jellačić altábornagy

E hosszú huzavona után került sor Kazinczy Lajos honvédtiszti kinevezésére. Batthyány augusztus végén honvéd főhadnaggyá léptette elő, Ivánka Imre őrnagy, a váci önkéntes nemzetőri tábor parancsnoka mellé segédtisztnek. Szeptember 13-án Kazinczyt már századossá nevezték ki, meghagyva eddigi beosztásában. Ivánka önkéntes nemzetőreivel vett részt a szeptember 29-i pákozdi csatában. Ezt követően, valamikor október elején, Móga János altábornagy vezérkarához került. Móga október 7-én Győrben kiadott diszpozíciójában már Kazinczy századost bízta meg a Lajtán vagy más folyóvizeken esetleg lerombolt hidak helyreállításának előkészületeivel, a szükséges hozzáértő emberek összegyűjtésével. Ekkortól tekinthető Kazinczy a fősereg utászszolgálatának megszervezésével megbízott tisztnek. Október 30-án Kazinczy részt vett a schwechati csatában.

A schwechati csata, 1848. október 30.

1848. november 1-jén Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) elnöke a lemondott Móga János altábornagy helyett Görgei Artúr vezérőrnagyot nevezte ki a Feldunai hadsereg élére. Valószínűsíthető, hogy Kazinczy ekkor, november elején, megbízást kapott az új fővezértől egy utászzászlóalj megszervezésére. A szervezés azonnal megkezdődött. Mind Görgei, mind Kazinczy felhívást tett közzé a Pozsony környéki mesteremberek összegyűjtésére. 1848. november-decemberben előbb Pozsonyban szervezett egy négy századból álló zászlóaljat, majd Győrben ugyancsak megalakított egy négy századból álló utászzászlóaljat. Ezek a 2., illetve a 3. számot kapták, mert az időközben Pesten szervezett utászzászlóalj lett az 1. számú. Ez a beosztás és számozás azonban csak 1849. január elején, a visszavonulás után, már Pesten történt meg. A Pozsonyban és Győrben szervezett utászcsapatok parancsnoka Görgei javaslatára Kazinczy lett, november 27-én az OHB őrnaggyá léptette elő.

1848 decemberében az általa megszervezett 2. és 3. utászzászlóalj parancsnokaként, egyben a Feldunai hadsereg utászkari parancsnokaként a Győr körüli sáncolási munkálatokat vezette. A sáncok a várható császári támadás elleni védekezés céljával készültek, de feladatukat nem tudták ellátni, mert a hadsereget bekerítés fenyegette, így Győrt december 27-én igen gyorsan kellett elhagyniuk. Kazinczy a decemberi császári támadás után alakulataival a Feldunai hadsereg kötelékében vonult vissza Pestig. Itt a Dunán való átkelést segítendő, átkelők létesítésével bízták meg.

Az 1849. január 2-án Pesten összeült haditanács úgy határozott, hogy a magyar hadsereget a Felső- és Közép-Tiszánál vonják össze. Kazinczy és utászai december 30-án vagy 31-én értek Budára, majd január 4-én hagyták el a fővárost. Répásy Mihály vezérőrnagy tartalék hadtestéhez osztották be őket. Alakulatával 1849. január 10-én bevonult Törökszentmiklósra, ahol Kazinczy az egyik utászzászlóalját át akarta szervezni vadászzászlóaljjá, ami a tisztek ellenállásába ütközött. Ő ezen először megharagudott, majd kibékült tisztjeivel.

Január 11-én alezredessé léptették elő és megbízták a tartalék hadtesthez tartozó, de tisztjei jelentős része által elhagyott 1. (császár) huszárezred parancsnokságával. Új beosztását azonban egyelőre nem foglalta el, mert a tartalék hadtest felfegyverzett csapataiból álló dandár élére helyezték és Perczel Mór vezérőrnagy Középponti Mozgó Serege alárendeltségébe került.

A ceglédi ütközet, 1849. január 25.

Kazinczy Perczel hadtestének kötelékében vett részt a január 22-i szolnoki és a 25-i ceglédi ütközetekben. Szolnoknál Kazinczy több dandár élén egy megkerülő feladattal jobbról karolta át a várost, hogy elvágja az ott állomásozó császári csapatok visszavonulási útját. Csapatai azonban a nagy ködben nem tudták maradéktalanul végrehajtani feladatukat, így a bekerítés meghiúsult, az ellenség visszavonult Ceglédig. Három nappal később Perczel utóbbi város ellen intézett támadást, és ismét sikerrel járt, az ellenfél feladta a várost. Az időközben a táborba érkező Henryk Dembiński altábornagy – aki nemrég érkezett Magyarországra és Kossuth bizalmát rögtön elnyerve a fővezéri poszt várományosa volt – Perczel egyik hadosztályát magával kívánta vinni, amin a két tábornok csúnyán összeveszett. Dembiński ezután Tokaj felé távozott az említett hadosztállyal, ami nem volt más, mint a január végén már Kazinczy által vezetett seregtest, így az alezredes csapataival ismét új alárendeltségbe, ezúttal Klapka György ezredes felső-tiszai (később I.) hadtestéhez került február elején. Egyelőre azonban Dembiński nem adta át Klapkának a hadosztályt, hanem saját rendelkezése alatt Rakamazról, Tiszaújlakon keresztül Miskolcra vonult vele. Dembiński a Kazinczy vezette hadosztállyal (5700 fő és 14 löveg) támadta meg február 14-én a Tornaljáról éppen távozó Kriegern-dandárt, a Schlik-hadtestet utóvédjét. Az ütközetben Dembiński jelentése szerint Kazinczy különösen kitüntette magát. Ekkor azonban a főparancsnok mellett még nem sok önálló tér jutott neki képességei kibontakoztatására. Erre csak később kerülhetett sor. A fárasztó téli hadjárat következtében hamarosan megbetegedett és február 19-én Máriássy János alezredesnek adta át hadosztálya parancsnokságát.

Nem tudjuk pontosan, meddig betegeskedett, hadbírósági vallomása szerint a kápolnai csatában nézőként vett részt. Valószínű, hogy egy darabig nem akadt számára megfelelő beosztás. Március 10-én átvette ugyan az 1. (Császár) huszárezred parancsnokságát, de nem jött ki a tisztikarral, így hamarosan leváltották. Az újjászervezett fősereg I. hadtestében kapta meg a 2. hadosztály parancsnokságát, április 3-án. Ezzel vett részt a tápióbicskei, az isaszegi, váci, nagysallói és komáromi csatákban, ütközetekben.

Az isaszegi csata, 1849. április 6.

Kazinczy hadosztálya április 10-én, Vácnál tartalékban volt, nem vett részt közvetlenül az ütközetben. Az április 19-i nagysallói ütközet azonban minden tekintetben az övék volt. A Nagysallót megtámadó két hadosztály, Kazinczyé és Józef Wysockié, igazán kitüntette magát. Komoly kézitusában verték ki a faluból az ellenséget és az ellentámadással szemben is megtartották azt. Ez volt Kazinczy Lajos legnagyobb harctéri teljesítménye, amely után a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályával tüntették ki.

Április 22-én szintén a Kazinczy-hadosztály haladt az élen a Komárom várába elsőként bevonuló Klapka György tábornok vezetésével. A négy nappal későbbi komáromi csatában szintén harcoltak és kitűnően helytálltak. Kazinczy Lajosnak – bár ekkor még nem sejthette – ez volt az utolsó csatája, az ezután kapott feladatainál már más képességei kerültek előtérbe. Hadosztályával Buda alá vezényelték, de az ostrom érdemi részében már nem vett részt, mert május közepén áthelyezték a komáromi várőrség Csallóközbe kikülönített hadosztályának élére. Itt május 19-én vette át a parancsnokságot Kosztolányi Mór ezredestől és mindössze két hétig töltötte be azt. Ez idő alatt is feltérképezte helyzetét, megváltoztatta csapatai elhelyezését, tájékoztatta feletteseit nehézségeiről, kérte a csapatai erősítéséhez szükséges felszerelést. Saját alakulatán belül megszilárdította a fegyelmet és szabályozta a hadosztály élelmezését és elhelyezését.

Kazinczy Lajos ezredes

Május 25-én ezredessé léptették elő, és június 2-án egy másik önálló hadosztály, az északkelet-magyarországi parancsnokává nevezték ki. Ez a hadosztály a Felvidéket védő Északi hadsereg kötelékébe tartozott, de önállóan működött. Új feladata merőben más volt, mint az eddigiek, hiszen a korábban a főhadszíntéren ellátott beosztott parancsnoki feladatok után egy mellékhadszíntér főként helyőrségi csapataiból egy önállóan tevékenykedő hadosztályt kellett létrehoznia, amely a határvédelem mellett adott esetben nagyobb feladatokra is képes.

Az újdonsült parancsnok tíz nappal később már Munkácson volt. Itt adta közre szózatát a parancsnoksága alá került megyék lakosaihoz: „Elvárom tehát minden részről a legnagyobb készséget. A haza mindent készpénzzel fizet, önöknek pedig a legszebb alkalom nyílik készségök legfényesebb kitüntetésére, […] a jó hazafi nálam mindenkor oltalmat talál, szent ügyünk árulói ellenben érdemlett büntetésöket veendik.”

Kazinczy ezután megkezdte rövid, mintegy kéthónapos hadseregszervező tevékenységét Északkelet-Magyarországon. Feladatainak ellátásában olyan hazafiak segítették, akik korábban már bizonyították a magyar kormányhoz való hűségüket és szervezőkészségüket. Ilyen volt Mihályi Gábor Máramaros megyei kormánybiztos, Eötvös Tamás Bereg és Ung megyei kormánybiztos, valamint Mezősy Pál őrnagy, Munkács várának parancsnoka.

A munkácsi vár, bár katonai jelentőségét már jórészt elvesztette, kitűnő hadműveleti bázisul szolgált a hadosztálynak. Viszonylag kis helyőrség állomásoztatásával is ellenőrizte a Vereckéről az ország belseje felé vezető utat, uralta a vidéket, élelmiszert, hadiszereket lehetett felhalmozni benne. Kazinczy tudta ezt, és számolt is az erőd nyújtotta lehetőségekkel.

Bár Kazinczy feladata egy gyaloghadosztály szervezése volt, ő egy hadtest felállítását indítványozta, és bár nem tudjuk, hogy elképzelését jóváhagyták-e, ő ennek megfelelően cselekedett. Görgei hadügyminiszter hadsereg-szervezési rendelete értelmében igyekezett megszervezni seregét, amely egy hadtest – mint a legnagyobb taktikai egység – létszámát 10 000 főben határozta meg, azon belül két gyalog- és egy lovashadosztállyal.

Kazinczy ezredes hadteste azonban csak 7400 fős volt, így nem érte el a kívánt létszámot. 6 gyalogzászlóaljra (20., 21., 22., 91., 105. és 106.) biztosan számíthatott, mellettük különböző vadászcsapatokat (szabolcsi, zempléni, ugocsai, krasznai, máramarosi) igyekezett regularizálni. A legégetőbb a lovasság hiánya volt és ezt augusztus elejéig csak részben sikerült orvosolnia: huszárszázada mellé szervezett még egy századot, valamint egy magyar dzsidásosztályt. Számíthatott ezenkívül a Dercsényi-féle lovas gerillákra. Tüzérség tekintetében jobban állt, sikerült ugyanis a munkácsi hadszerhivatal és fegyvergyár felhasználásával tüzérütegeket szerveznie. Az Eötvös Tamás kormánybiztos által szervezett 1. határvadász-zászlóalj századait úgy tűnik, nem vonultatta be hadtestéhez, szervezett viszont egy utászszázadot.

Kazinczy immár Ungváron tartózkodó hadosztálya azonban 1849. július végére – augusztus elejére gyakorlatilag elszigetelődött. A tőle nyugatra betört cári fősereg részéről ugyan nem érte támadás, de végül ő sem tudott kapcsolatot teremteni más magyar alakulatokkal. Erre ugyan többször nyílt lehetősége, de valamilyen okból mindig meghiúsult. Kazinczy ezredes úgy döntött, hogy egyelőre Munkács környékén marad, és csak a legrosszabb esetben vágja át magát Erdélybe. Mikor végül elindult, már késő volt.

A Kazinczy-hadosztály augusztus 6-án végleg elhagyta Munkácsot, mert Józef Bem altábornagy Erdélybe rendelte, és Görgeitől is ilyen tartalmú felszólítás érkezett. Túl drága volt a szabadságharc utolsó napjaiban egy érintetlen hadosztályt semleges területen hagyni. Ellentétben azonban a visszaemlékezésekben előforduló vádakkal, nem Kazinczyn múlt, hogy nem vonult időben Erdélybe.

Julius Haynau táborszernagy

Kazinczy Máramarosszigeten és Kapnikbányán keresztül érkezett Nagybányára augusztus 15-én. Ekkorra azonban már lezajlott a temesvári csata, sőt megtörtént Görgei csapatainak fegyverletétele. Az itt hozzá csatlakozó kisebb csapatokkal a hadosztály tovább gyarapodott, de mikorra Erdélybe érkezett, már csak a megvert székelyföldi és kolozsvári hadosztályok maradványaival tudott egyesülni augusztus 20-án Zsibón. Kazinczynak sem elérendő célja, sem mozgástere nem volt. Immár a szabadságharc utolsó még létező mezei seregének parancsnoka lett. Gál és Kemény ezredes csapataival seregtestének létszáma kb. 10 000 főre nőtt, de inkább csak papíron. A fegyelem és a rend felbomlóban volt, a katonák harci kedve egyáltalán nem ütötte meg a kívánt mértéket. Kazinczy ezredes augusztus 24-én, egy orosz parlamenter által Zsibón kapta meg az eredetileg a maradék erdélyi csapatok parancsnokához címzett, fegyverletételre felszólító Görgei-levelet. Haditanácsot hívott össze, melyen bejelentette, hogy ő a fegyverletétel mellett döntött. Ezt többen ellenezték, megegyezés nem született. Az ellenzők elhagyták a tábort. Rajtuk kívül is sokan távoztak, egyénileg vagy csapatostul. Kazinczy ezredes végül mindössze pár száz katonával és tiszttel tette le a fegyvert augusztus 25-én Magnus Johann Grotenhjelm cári tábornok orosz csapatai előtt Zsibón, a Wesselényi-kastélynál.

*

Kazinczy Lajos egy elszegényedett nemesi család sarjaként került katonai pályára, amely a hasonló helyzetű nemesség körében nem volt ritka választás. Előmenetele alapján megállapítható, hogy alkalmas volt katonának, tanulmányait jó eredménnyel végezte, szolgálata ellen nem volt kifogás. A végeláthatatlan békeévek során nagy nehézségekbe ütköző tiszti előmenetel, némi kivárás után, neki is megadatott. Boldog volt, élvezte az életet. Ez egy huszonéves fiatalemberen nem is igen kérhető számon. Olykor azonban lehetőségeihez képest túlköltekezett. Rövidesen elveszítette édesanyját, ami szinte utolsó lelki támaszától fosztotta meg. Szolgálata során komoly állást ért el, újabb tiszti rendfokozatot kapott, de egy meggondolatlan lépés kettétörte karrierjét.

Visszavonultságából az 1848-as forradalom győzelme, Magyarország polgári átalakulása mozdította ki. Azonnal használni akart hazájának, és szolgálatait abban ajánlotta fel, amihez a legjobban értett: az újonnan születő honvédhadsereg tagja lett. Eddigi katonai tapasztalatai, az utásziskolán szerzett tudása ekkor busásan fizettek. Az új, forradalmi hadsereg két kézzel kapott a komoly, szakképzett tisztek után. A sorstól visszakapta, amit elveszített, folytathatta katonai karrierjét, és ő többé nem ingott meg. Bármit bíztak rá, ő elvégezte.

Egykori iskolatársához és példaképéhez, Görgeihez hasonlóan végigszolgálta a szabadságharcot. Mindig ott igyekezett megfelelni, ahová helyezték. Megalkuvást nem tűrve szolgálta az ügyet, tette, amit legjobb belátása szerint tennie kellett. Volt az új hadsereg műszaki csapatait megszervező tiszt, beosztott dandárparancsnok, egy huszárezred parancsnoka, majd szuronyrohamot vezénylő hadosztályparancsnok, végül önálló hadseregszervező és seregvezér.

Ez utóbbi beosztása az életébe került. Az újonnan megteremtett honvédsereg által többször arcul csapott császári ármádia bosszúja azokat sújtotta, akiket elért. Kazinczyt elérte, mert ő nem menekült. Nem egy aradi mártírtársához hasonlóan, valószínűleg ő sem tudta elképzelni, hogy kivégzik. Apjához hasonlóan bíróság elé állt, de rajta beteljesedett az, amit nem egy felmenője elkerült, ő már nem kapott kegyelmet. Egy nappal a „politikai bűncselekmények” miatt elrendelt kivégzések felfüggesztését elrendelő osztrák minisztertanácsi határozat megszületése előtt agyonlőtték.

Utolsó beosztásában a legtöbb, amit elérhetett – és ez kis híján sikerült is neki – a csapatok felfegyverzése, hadosztállyá/hadtestté szervezése és kivezetése a főhadszíntérre vagy Erdélybe, hogy az ott harcoló csapatok segítségére legyenek. Bár ez utóbbi nem sikerült neki, személyes tragédiája, hogy október 25-én, Aradon mégis önálló seregvezéri tevékenysége miatt kellett meghalnia.

Solymosi József

A közölt képek Hermann Róbert magángyűjteményéből származnak