1 Lovascsata keresztények és oszmánok között

1594. május 19-én, „Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek az Vízivárosnak, lőtték meg Balassa Bálint urat […] két combján által ment az golóbis. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen.” Balassi Zsigmond eme saját kezű följegyzése talán a legismertebb leírása Balassi Bálint halálának.[1]

Bő egy évre rá az alábbi események zajlottak le Balassi halálának helyszínén. „A palánkot több helyen áttörték. Az alsó rondellánál kimerült a támadás. Ekkor Mansfeld utasította a Burgaui őrgrófot, hogy 2000 emberrel sürgősen támogassa meg a rohamot. Ez felbátorította a katonákat és egyre többen rontottak rá az ellenségre. Lövöldözés közepette mindenhol áttörtek.” Amiért tehát Balassi 1594-ben sokakkal együtt életét áldozta, az 1595 nyarán sikerült: bevették a kulcsfontosságú Vízivárost, majd nem sokkal később a törökök feladták magát a várat is. Esztergom elfoglalása a keresztény sereg egyik legjelentősebb győzelme volt a 15 éves háborúban. Az 1594-es sikertelen kísérlet mégis sokkal erőteljesebben él a magyar történeti köztudatban, mint az egy évvel későbbi eredményes ostrom. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe van Balassi említett halálának is.

2 A hosszú török háború (vagy tizenöt éves háború) kitörésének allegorikus ábrázolása

Érdemes tehát közelebbről megvizsgálni Esztergom 1595-ös visszafoglalásának részleteit. Az ostromról kiváló szaktanulmányok születtek Bagi Zoltán és Tóth Sándor László tollából. Felmerül a kérdés, hogy ezek után mi újat lehet még leírni az említett hadtörténeti eseménysorról. Ha egyszerűen szeretnénk válaszolni, azt is mondhatnánk, hogy ez csak a források megválasztásán múlik. Jelen poszt szerzője a tizenöt éves háború német nyelvű forrásait vizsgálva lelt rá egy értékes anyagra. Kiderült, hogy a Fuggerzeitungok kiváló adalékokkal szolgálnak, mivel segítségükkel képet nyerünk arról, hogy Európa milyen információkkal rendelkezett a magyarországi hadszíntérről.

A Fuggerzeitungok

Nos tehát, mik is ezek a Fuggerzeitungok? Napjainkhoz hasonlóan a 16–17. századra is jellemző volt egy általános információs és kommunikációs robbanás, amely olyan mértékben változtatta meg a korabeli ember világképét, mint soha azelőtt. Az információszerzés terén élen jártak a korszak nagy üzleti vállalkozásai. Az egyik vezető cég a Fugger bankház volt. Az egész Európát behálózó kommunikációs kapcsolataik gyakran jobb híráramlást tettek lehetővé, mint az állami központok hírszerzése. A 16–17. században már megbízott hírírók tevékenykedtek Európa-szerte, akik az értesüléseket összegyűjtötték és eljuttatták a megrendelőknek (kvázi előfizetőknek). Az információgyűjtés messze túlnőtt az üzleti ügyeken, hiszen a „nagyban játszó” üzletembereknek képben kellett lenniük Európa politikai és katonai viszonyait illetően.

3 Philipp Eduard Fugger és Octavius Secundus Fugger, a Fuggerzeitungok összeállítói

A Fuggerzeitungok egy kivételesen gazdag hírgyűjtemény, amelyet két testvér, Philipp Eduard Fugger (1546–1618) és öccse, Octavius Secundus Fugger (1549–1600) állította össze. Az anyagból ma 27 kötet ismert. A Fuggerzeitungok információi az akkor ismert világ szinte minden tájáról származtak. A hírek leggyakrabban olyan helyekről érkeztek be, mint Antwerpen, Köln, Róma, Velence, Bécs, Prága. Olvashatunk itt indiai fűszerflottákról, vagy az amerikai Indiákról. Az antwerpeni és amszterdami üzleti ügyek mellett olyan érdekességek is felbukkannak, mint kereskedőknek öltözött török kémek Szicíliában, török flottamozgások, tuniszi kalózok stb. A tizenöt éves háború idején számos más európai konfliktusról írnak, így párhuzamosan követhetők a spanyol, francia vagy a németalföldi katonai események. A gyűjtemény Magyarországról is naprakész információkkal szolgál. Mindezt más forrásokkal is vissza tudjuk igazolni. Helyenként megdöbbentő pontossággal közölnek például földrajzi adatokat. Ez azért érdekes, mert az ilyen mélységű tájékozottság a magyarországi viszonyokról nem volt feltétlenül jellemző a korszak német forrásaira. Az 1595-ös magyarországi hadszíntér híreit Bécs és Prága mellett leggyakrabban Óváron, Komáromban, illetve magában az esztergomi táborban írták le.

Az előzmények, hadműveleti keret

Amikor felvesszük az események fonalát, már javában folyik a századforduló legnagyobb közép-európai konfliktussorozata, a török ellen vívott tizenöt éves, vagy másként hosszú háború (1593–1606). Az 1594-es évet negatív mérleggel zárta a Habsburg hadvezetés. Amint az ismert, kudarccal végződött a török kézen lévő Esztergom ostroma, feladták Győrt, Szinán nagyvezír pedig elfoglalta Tatát és Pápát is. A térségben egyedül Komárom maradt keresztény kézen.

Diplomáciai téren viszont sikereket értek el. Az év elején Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát bekapcsolták a törökellenes szövetségbe. Arról is hírt kapunk, hogy a szultán maga próbálta jobb belátásra bírni Báthory Zsigmond fejedelmet, azt ígérve neki, hogy ha nem fordul szembe a török császárral, akkor „fiaként fogja kezelni, s egész Magyarország felett uralkodhat majd, mint ahogyan tette azt korábban Hunyadi János.” Miután azonban Erdély kilépett az oszmán vazallus státuszból, az oszmán hadvezetés kétfrontos háborúra kényszerült. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy a törökök nem tudtak főerejükkel Nyugat-Magyarországra koncentrálni.

A Fuggerzeitungokban az 1595-ös évnek már rögtön az első napjaiban az egyik központi téma volt a magyarországi hadszíntér. Napi rendszerességgel értesülünk arról, hogy Rudolf császár prágai székhelyén, valamint Bécsben egymást váltották az erdélyi, havasalföldi és moldvai követek, valamint a lengyel király és az itáliai fejedelmek küldöttei.

Természetesen a katonák is készültek. A Habsburgok gyakran aszerint határozták meg aktuális stratégiájukat, hogy mit cselekednek a törökök, azaz a Habsburg-haditerv az oszmánok felvonulására adott reakcióként (is) határozható meg. Nézzük, hogy a Fuggerzeitungok mit közöltek az ellenségről?

Az egyik fontos forrás az oszmán főváros, Sztambul volt, ahonnan több csatornán érkeztek hírek. Az ide küldött diplomaták – hasonlóan más korszakokhoz – hírszerző tevékenységet is folytattak. Mellettük a kereskedelmi képviseletek is szolgáltak információkkal. A Fuggerzeitungok szerint Vízkeresztkor az oszmán fővárosban számba vették a tavalyi veszteségeket és már tervezték az 1595-ös hadműveleteket. Január 7-én a szárazföldi csapatok készülődéséről érkeztek hírek.

4 III. Mehmed győzelmi parádéja Isztambulban 1596-ban, Eger elfoglalása után.
Szinán nagyvezír 1594. évi parádéja Győr bevétele után sem lehetett sokkal kisebb látványosság

Egy január 15-i írás Szinán nagyvezír isztambuli győzelmi felvonulását tárja elénk. Eszerint minden talpalatnyi helyet megtöltöttek az érdeklődők. Szinán fényűző ruhája arannyal és ezüsttel volt kivarrva. Néhány ezer janicsár élén vonult fel. Keresztény rabok is részt vettek a diadalmenetben, akiknél érdekes installációként üvegpohár volt, a poharakba pedig kártyákat és kockákat tettek. Ezek azt jelképezték, hogy a keresztények nem tudnak mást, csak „zabálni, lerészegedni és játszani”. A győztes hadvezérnek megvolt rá minden oka, hogy így mutattassa be ellenfelét, azonban szűk egy évvel később, 1595 végén már korántsem volt alapja ilyen lenézően nyilatkozni a keresztényekről.

Még egy érdekes eset emelhető ki. Április elején számos magas rangú török érkezett a városba az új szultán, III. Mehmed (1595–1603) köszöntésére. Még a budai pasát is ide rendelték. A szultán üdvözlésekor leadott tisztelgő lövések során egy előkelőséget golyó talált el. Ezt a babonás törökök rossz előjelnek vélték, ezért elterjedt, hogy ettől az új szultántól semmi jót nem várhatnak.

Visszatérve a Magyar Királyságra, január végén már arról kapunk hírt, hogy a tatár kán csapatai az országban portyáznak. Temesvártól egészen Óvárig (ma Mosonmagyaróvár) feltűntek pusztulást hozó lovasaik.

A keresztények javára megváltozott geopolitikai helyzet éreztette hatását az év eleji kisebb csatározásokban is. A havasalföldi és moldvai csapatok mélyen behatoltak török területre, egészen Drinápolyig prédálva a vidéket. Még ha kissé túlzónak is tűnnek ezek a sikerek, Erdély és a román vajdaságok csatlakozása miatt Szinán 1595-ben ez utóbbiak ellen vezette az oszmán főerőket. Hadai a hónap végén megindultak Belgrádból. Ezzel egy időben 12 000 tatár rohanta meg Havasalföldet és Moldvát, velük szemben Kornis Gáspárnak csak 1200 embere volt Havaselvén. Bár ezen a hadszíntéren fölényben voltak a törökök, Szinán döntése folytán a nyugat-magyarországi térségben nem kellett számolni a török főerőkkel.

Azért Bécs előterében is zajlottak az események. A szembenálló felek megpróbálták kölcsönösen gyengíteni egymást, illetve az ilyen kisebb portyák során igyekeztek információkat szerezni az ellenség erejéről. Már Vízkeresztkor 15 000 török érkezett az előző évben elfoglalt Győrbe. Az erősítés célja az volt, hogy bevegyék Óvárt. Egy napra rá „ki is jöttek” a törökök és mivel a nagy hideg miatt „befagytak a vizek”, átkeltek a Duna jegén és már Pozsonytól északra portyáztak. A következő napokban még Bécset is megközelítették. Január közepén már az a hír futott be, hogy a törökök megostromolták Óvárt. Valószínűleg nem volt módszeres ostrom, inkább csak rajtaütéssel próbálkozhattak. Még aznap utasítás ment Bécsből, hogy erősítsék meg a Duna-menti és a nógrádi várakat.

5 Portyázó török lovasok (delik)

Január 17-én a pozsonyi városi tanács is jelentette, hogy a környéken 32 falut égettek fel a portyázók. A pozsonyiak török támadástól tartva sürgősen kérik, hogy küldjenek puskaport és tüzéreket. Addig is, az akkori magyar főváros megerősítette saját őrségét, különösen a dunai hajóhíd védelmét. Január 21-én egy 5000 fős török csapat már a város közelébe jutott. A tanács egy szekérvár felállításával javította a Duna felé néző előváros védelmét. Az elavultnak tűnő szekérvár jó védelmi lehetőséget biztosított a rendszerint lovassággal támadó portyázók ellen. Végül is sikerült elrettenteni a törököket a támadástól.

Amint azt említettem, ezek az összecsapások fontosak voltak a hírszerzés miatt. Az Óvár és Komárom környéki egészen tavaszig elhúzódó csetepaték során az óvári katonák foglyul ejtettek győri törököket. Elmondásuk szerint az ottani törökök nagy szükséget szenvednek a kemény tél és az utánpótlás hiánya miatt. Mindeközben délebbre is zajlottak hasonló próbálkozások. Nádasdi Ferenc, népszerű nevén a „fekete bég” sárvári katonái és a kanizsai végváriak Veszprém, Csobánc és Pápa térségében nyugtalanították a törököket.

Más vidékeken is folytak a kisebb beütések. Kanizsa környékéről is török csapatokat jelentettek. Február végén pedig már Tokaj térségében portyáztak tatárok. Ugyanakkor biztató hírek is érkeztek, így január 15-én erdélyi csapatok megvertek egy jelentős tatár sereget. Az ütközet során a keresztények sok olyan kincset zsákmányoltak, amelyeket korábban a tatárok Győr elfoglalása során raboltak. Ezeket a rajtuk levő címerekről ismerték fel. Február 25-én pedig az erdélyi, havasalföldi és moldvai hadak Temesvárnál megverték Szinán seregét. Nagy valószínűséggel azonban csak valamilyen elővédről lehetett szó, mivel a források szerint Szinán még nem volt a térségben.

A délnyugati végekről még januárban jelentették, hogy a petrinjai bég folyamatos fenyegetést jelent a szomszédos osztrák területek számára. Más értesülések szerint a bég hadinépével a boszniai pasához igyekszik, hogy egyesülhessenek. Az információáramlás és a hírszerzés hiányossága miatt ezen a vidéken a keresztények és az oszmánok között is bizonytalanság uralkodott, tartottak egymástól, s mindkettő veszélyben érezte magát. Végül is január 14-én Rusztem bégnek sikerült egyesülnie a boszniai pasa hadával. Ennek azért is van jelentősége, mert később, Esztergom ostrománál még találkozni fogunk a boszniai pasa csapataival.

Közben keresztény oldalon is folyt a készülődés. A Fuggerzeitungok már az év első napjaiban arról tudósítanak, hogy a pápa jelentős pénzsegélyt, havi 20 000 koronát fog küldeni Erdélynek. Az egyházfő január 7-én utasítást adott, hogy pápai költségen szereljenek fel 10 000 gyalogost és küldjék a hadszíntérre. Még ugyanezen a napon befutott a hír, hogy I. Ferdinando de Medici, toszkán nagyherceg 4000 katonával járul hozzá a pápai felhíváshoz. Egy január végi hír szerint a toszkán segédcsapatok háromezer gyalogosból és ezer lovasból állnak. A 4000 katona tíz zászlót (Fahne) tett ki. Ekkoriban a zászló képezte a gyalogság harcászati alapegységét. Egy zászló általában néhány száz főből állt, amelyben vegyesen alkalmaztak pikásokat és muskétásokat. Később láthatjuk majd, hogy az itáliaiak csak az ostrom végén kapcsolódtak be a harcokba. Távolabbi vidékekről is érkezett segítség. Az előző évben elhunyt toledói érsek, I. Gaspar (1577–1594) hagyatékából 3000 koronát küldtek a török elleni harcra.

A tizenöt éves háború során a Német-római Birodalom rendjei is jelentős katonai és pénzügyi támogatást nyújtottak. Január végén az ulmi birodalmi körzet 4000 gyalogos hat hónapi finanszírozását szavazta meg. A frank körzet segélyéből 5000 katonát küldtek, Felső-Szászország 1200 lovas kiállítását szavazta meg, a vesztfáliai rendek pedig 500 arkebúzost indítottak útnak.

6 Lövész a 16–17. század fordulóján

Nagy szükség is volt a csapatokra. Február 25-én a Bécsnél gyülekező haderő még mindössze 5100 lovast és 11000 gyalogost számlált. A fent említett német egységek mellett a bajor, a sváb, a rajnai és az alsó-szász kerületek is küldtek csapatokat. A bajorok június első napjaiban érkeztek be Bécsbe. Esztergom ostrománál a keresztény seregek mintegy 15%-át alkották birodalmi csapatok (a megajánlott létszámnál kevesebb birodalmi katona, összesen 8200 fő harcolt Magyarországon). Esztergomnál többek között a Víziváros bevétele során a bajor és a sváb csapatok az első vonalban rohanták meg a török állásokat.

Jelentős seregrészek érkeztek még az osztrák Örökös Tartományokból, valamint a Cseh Királyságból. Összességében az 1595-ben a Magyar Királyság területén harcoló csapatok létszáma 40 000 és 60 000 közé tehető. Egy novemberi zsoldlajstrom szerint mintegy 57 000 fő állt a Habsburgok szolgálatában. A gyalogságon belül a legnagyobb kontingenst a németek képezték, 18 400 fővel, mellettük 5800 magyar katona szolgált gyalogosan. A lovasok létszáma 15430-ra rúgott, amelynek mintegy harmada magyar huszár volt, mellettük 6800 német lovas harcolt. A felsoroltakon túl még vallonok vettek részt nagyobb számban: 2000 lovas és 2500 gyalogos jött a messzi Németalföldről. Ők nagyrészt az új magyarországi főhadparancsnok, Karl von Mansfeld gróf vezénylete alatt érkeztek az országba.

Karl von Mansfeld, a „hadvezér”

Ezzel el is jutottunk az 1595-ös év egyik kulcsfigurájához. Karl von Mansfeld katonacsaládba született, s egész életét meghatározta a harc. Apja, I. Peter Ernst Mansfeld gróf is kiemelkedő képességű katona és államférfi volt, aki szinte egész életét a Habsburgok szolgálatában töltötte. A gróf korábban tábornokként már a Tuniszért és Saint-Quentinért vívott csatákban is kitűnt. Fia, Karl már húsz esztendősen lovassági egységeket vezetett apja seregében. Magas fokú ismereteket szerzett a kor hadviseléséről. Külön szakértője lett az erődharcászatnak.

A kudarcos 1594-es évben bebizonyosodott, hogy Mátyás főherceg nem alkalmas a főparancsnoki posztra. Rudolf már az év végén kérte Spanyol-Németalföld kormányzóját, hogy küldjön egy tehetséges parancsnokot. A választás a már számos hadjáratban bizonyított Mansfeldre esett.

7 Karl von Mansfeld

A Fuggerzeitungokban először január 10-én említik őt. Eszerint 3000 lovassal és két regiment gyalogossal indult el Németalföldről. A 3000 lovas között ezer kürasszír (nehézlovas) volt, gyalogosainak létszáma pedig mintegy 6000 főre rúgott. A forrás szerint csapatainak a bevetése, fenntartása nagyjából 200 000 aranyba fog kerülni. Egy érdekes intermezzo rávilágít a Habsburg udvar pénzügyi helyzetére. Az a Mansfeld, akitől a nehéz katonai helyzet konszolidálását várták, májusban több alkalommal is kérvényezte járandósága kifizetését, ami az általában pénzszűkében lévő Habsburgoknak egy ideig komoly problémát okozott.

A következő információ antwerpeni keltezéssel arról tudósít, hogy február 18-án Mansfeld még a Luxemburgi Hercegségben állomásozott. Márciusra már mozgásba lendültek csapatai, 16-án Mansfeld nevében Schwarzenberg Kölnben tartott mustrát 1000 lovas és 6000 gyalogos felett, akiket a magyar hadszíntérre küldtek. Adolf von Schwarzenberg 2000 vallon kürasszírral vett részt a magyarországi harcokban. Később találkozunk vele is, lovasainak nagy szerepe lesz az Esztergom felmentésére érkező oszmán sereg szétverésében.

Mansfeld azért nem volt jelen a szemlén, mert március 17-én már Prágában tartózkodott, ahol Rudolf császár fogadta. Itt Mansfeld megkapta Obrist Leutnant-i kinevezését, azaz ő lett a magyarországi csapatok főhadparancsnok-helyettese. A fővezéri tisztséget – névleg – Mátyás tartotta meg. Valójában a főherceg az év első felében az alsó-magyarországi csapatokat vezette, de az operatív feladatokat itt sem ő látta el. Az említett prágai hírhez hozzáfűztek még egy fohász-jellegű mondatot is: „Isten adja, hogy a keresztény seregek jobban szerepeljenek, mint előző évben.”

Mansfeld néhány nappal később továbbindult Bécsbe, ekkor még csak 5000 lovas és 6000 gyalogos állt rendelkezésére. Májusban visszatért Prágába, ötödikén itt kapta meg ünnepélyes külsőségek között a birodalmi hercegi címet, a forrás szerint egy aranyozott kardot, ill. Mátyástól egy értékes arany láncot. Együtt reggelizett a spanyol követtel, majd egy kocsival visszaindult Bécsbe.

Logisztika, hírszerzés

Égető szükség is volt rá, hogy visszatérjen a hadszíntér közelébe, mivel a határmenti törökök egyre aktívabbá váltak és a keresztény hadvezetés még mindig nem tudta, hogy mi lesz a török támadás fő iránya. A felderítők szerint a törökök friss erőket vezényeltek Győrbe. Új hidakat vernek a Dunán és a Rábán. További hírek szerint viszont a török helyőrségek hiányt szenvednek élelemben. Május elején a ruméliai beglerbég Esztergomba érkezett, amelyet tovább erősítettek.

A török készülődés mellett biztató hírek is befutottak. Május elején jelentették, hogy az erdélyi hadak szerencsésen harcolnak az ősellenséggel és egyik várat a másik után veszik be. Több helyről is megerősítették az erdélyiek győzelmét. Mansfeld tehát továbbra is „szabad kezet kapott” Nyugat-Magyarországon.

A hírszerzés az ellenség harci moráljáról is próbált képet formálni. Kiderült, hogy a Győrben és más várakban állomásozó törökök azt gondolták, átok ül rajtuk, mert az összes keresztény hatalom összefogott ellenük. Nyilván kérdés, hogy ezek a hírek hogyan jutottak el az oszmán katonákhoz. A hírszerzés gyakorlatát mutatja, hogy ezeket az elfogott törökök „némi kínzás után” árulták el. A gyenge morálhoz hozzájárulhatott, hogy idegen földön, gyenge utánpótlással vészeltek át egy kemény telet, a győriek esetében ráadásul egy szétlőtt várban. Mindazonáltal figyelemreméltó, hogy az előző évi sikerek után ilyen pesszimista hangulatban voltak.

Május elején egy korábban fogságba esett keresztény visszajutott az óváriakhoz. A kihallgatása során azonban gyanússá vált, „fel kellett másznia a létrára és hosszú kínzások után” beismerte, hogy a budai pasa küldte őt, azért, hogy kikémlelje a keresztény erőket. Kiderült, hogy voltak segítői a Habsburg oldalon, s úgy számoltak, hogy akadt még számos áruló, aki a töröknek dolgozott. A mai fogalmaink szerint tehát egy kettős ügynök lepleződött le.

8 Kínzások 16. századi ábrázolása

Május közepén még mindig nem tudták, hogy hova összpontosítsák a keresztény sereget. Ezekben a napokban érkezett Bécsbe a korszak legnagyobb magyar hadvezére, Pálffy Miklós is (ekkor bányavidéki főkapitány, 1594-től komáromi, majd a sikeres ostrom után esztergomi kapitány). Mansfelddel úgy döntöttek, hogy egyelőre bevárják a sváb és az ausztriai csapatokat.

A sváb regiment még május végén befutott, a pápai csapatoknak, 10 000 gyalogosnak és 1000 lovasnak pedig június 15-ig kellett Bécsbe érniük. Reményeik szerint a vallonok (3000 gyalogos, 2000 lovas) is beérkeznek addigra. Mansfeld május végén az óvári táborban volt. Ekkor már felmerültek konkrét támadási irányok: Győr vagy Esztergom.

A törökök is készültek. Június elején két huszár jelentette, hogy Győrnél erős tábort épít az ellenség, mintegy 36000 embert vontak ide össze. A huszárok látták, hogy sánccal veszik körbe a tábort. További mezei csapatok Vácnál gyülekeztek. Ott várják ki, hogy a keresztények merre fognak felvonulni. A nagyvezír azt parancsolta, hogy Esztergomot és Pápát éjjel-nappal erősítsék. Kérdéses, hogy a keresztények hogyan jutottak ilyen információkhoz? Nos úgy, hogy nekik is volt kémük a török táborban.

Tábori élet

A forrásból érdekes adalékokat kapunk a korabeli katonák mindennapjairól, a tábori életről. Május végén egy jelentős sereg gyülekezett az alsó-ausztriai Wieselburgnál. Az itteni csapatok megtagadták a Magyarországra vonulást, mivel nem kapták meg a zsoldjukat. Mansfeld arra kérte az udvart, hogy fizessék ki a katonák pénzét, ugyanakkor viszont feltétlen engedelmességet követelt meg mindenkitől.

9 Erődített tábor

Határozottságának hamar jelét is adta. Néhány nappal később Óvártól a wieselburgi táborba lovagolt (ami – ha hihetünk a hírnek – szép teljesítmény, mivel kb. 200 km a távolság). Azt tapasztalta, hogy az ottani tábor kényelmes (!) hely, a katonák pedig ritkán veszik kezükbe az ásót. Karl burgaui őrgróf is elkísérte Mansfeldet és hogy példát mutasson, ő is addig dolgozott, míg ki nem merült. Amint azt a bevezetőben említettem, az őrgróf is ott lesz az ostromnál, Mansfeld kiesése után ő vezeti majd a Viziváros elleni rohamot. Nos, a parancsnokok példamutatása hatott a katonákra. Ezek után nekik is, sőt még a táborban tartózkodó 600 asszonynak (!) is dolgoznia kellett. Ezt olyan nagy lelkesedéssel csinálták, hogy egy nap alatt végeztek az erődítésekkel és egy jól kiépített sáncot létesítettek, 1200 lépés hosszúságban. A hír szerzője leírja, hogy bár az előző hadjáratban 3000 sánceszköz (/vagy munkás) állt rendelkezésre, négy hét alatt mégsem csináltak ilyen védműveket.

A korabeli hadviselés elengedhetetlen része volt a mezei seregek táborának sáncokkal történő védelme. Amint azt korábban említettem, Mansfeld szakértője volt ezeknek az eljárásoknak. A fegyelem és a védművek mellett nagy figyelmet szentelt a logisztikai háttérnek is. Ennek Esztergom alatt is nagy szerepe lesz. Az utánpótláshoz elég csak annyi, hogy a katonák (és asszonyaik) ráncba szedése után a gróf gondoskodott arról, hogy az Óvárig tartó úton ne szenvedjenek hiányt semmiben.

Térjünk még vissza arra, hogy egyébként mit keresett 600 asszony egy katonai táborban. Nos, ez általános jelenség volt a korszakban. A katonák gyakran feleségükkel, sőt családjukkal vonultak hadba. A törvényes hitveseken túl pedig voltak a táborban más hölgyek is, akik különböző szolgáltatásokat nyújtottak a katonáknak. Később, amikor a sereg már Magyarországon állomásozott, a főparancsnok szigorított a szabályokon. Ekkortól tilos volt a táborba égetett szeszt bevinni és hajadon nők sem tartózkodhattak bent tovább (tehát a feleségek azért maradhattak).

10 Katona és asszonya. Nürnbergi röplap 1568-ból

Óvár alatt jól megerősítették a tábort, ahol még bevárták az itáliai és a vallon segédcsapatokat. Ha a pápai seregek még nem is, de azok parancsnoka, Gianfrancesco Aldobrandini június 23-án elindult Bécsből. A hír szerint a pápai hadon felül úton volt ekkor még 300 katona Perugiából is, hogy részt vegyen a harcokban.

Június 24-én már Komárom (ma Komarno, Szlovákia) alatt állt a keresztény sereg. Itt megint érdekes információkat olvashatunk a tábori életről. A tábort nagy hadi fegyelemmel és szigorral vezették. Nem fordult elő lárma, illetlen üvöltözés vagy rendbontásból eredő haláleset. Ebből arra következtethetünk, hogy máskor gyakoriak voltak az ilyen esetek. Mansfeld parancsára minden esti mise előtt lőttek egyet, illetve megfújták a trombitákat. „Az étkezés előtt felállnak, majd térdre borulnak, hogy megkezdjék a misét. A katonáknak három lövés után Jézus nevét kell kiáltaniuk, aztán Áment.” A parancsnok által megkövetelt fegyelemről egy pár nappal későbbi hírből is tájékozódhatunk. Már mozgásba lendült a sereg, mikor az árkászok hadnagya, egy cseh nemes megtagadta a szolgálatot, ezért azonnal felkötötték egy fára.

11 A Galgenbaum, az akasztottak fája. Ábrázolás a harmincéves háború kegyetlenségeiről

A sereg felvonulása

A Habsburg főerők tehát június elején már Óvárnál gyülekeztek. Hetedikén a győri törökök kb. 2000 fővel megtámadták a tábort és megpróbáltak betörni. Az egész sváb regimentet megfutamították, tisztjeikkel és zászlósukkal együtt. Az oszmánok mégsem tudtak számottevő károkat okozni, mert a keresztények rohamot indítottak, így a törökök kénytelenek voltak kiüríteni az elfoglalt sáncszakaszt. Mansfeld először fel akarta köttetni a tiszteket, végül a sikeres ellentámadás miatt elállt ettől a szándékától.

A törökök erőszakos felderítéssel próbálták zavarni a keresztények felvonulását és egyben felmérni erejüket. Tették ezt azért is, mert hírszerzésük szerint arra készültek, hogy Győrnél fog eldőlni a háború, azaz arra számítottak, hogy a keresztények Győr ellen fognak vonulni. Ezért az oszmánok élelmiszert halmoztak fel és további katonaságot küldtek a Rába menti erődbe. Ezt megerősítendő, tizedikén egy olyan hír futott be, hogy 3000 török állomásozik Győrben, akiket „Ázsia minden részéből” küldtek. Az utánpótlást azonban nem sikerült maradéktalanul megoldani, a győriek nagy hiányt szenvedtek élelemben.

A június 11-i információk szerint Mansfeldnek 50 000 embere volt a táborban. A morál jó, a katonák várják a hadjáratot. Mansfeld reméli, hogy Isten segítségével kihasználhatják a kínálkozó alkalmat, azaz Szinán erdélyi lekötöttségét.

12 Mezei sereg vonulása

Amint azt említettem, június 24-én már Komárom alatt állt a sereg. Ide várták Pálffy magyar lovasságát is. A főkapitány katonái még pünkösd éjjelén levágtak egy rablócsapatot, amely Fehérvárról jött. Úgy tűnik, hogy a törököknek nem volt pontos a felderítésük. Nem tudták ugyanis, hogy a keresztény had várhatóan merre fog mozogni. Ebben fontos szerepet játszott a keresztény lovasság, amely távol tartotta a tábortól az oszmán felderítőket, így június végén a Komárom környékére merészkedett törököket is levágták. A keresztények viszont egész pontos információkkal bírtak az ellenség szándékairól. Június 26-án hírül adták, hogy „a ruméliai beglerbég, Szinán pasa fia Mazul” késznek mutatkozik arra, hogy pénteken kijöjjön Budáról katonáival. Valójában Szinánpasazádé Mehmed szerdárról (a hadjárat fővezéréről) van szó. Ugyanezen a napon egy pécsi paraszttól megtudták, hogy a boszniai törökök is megindultak Kanizsa ellen (később ez a hír tévesnek bizonyult). Mansfeld 500 lovas és gyalogos katonát küldött Tata környékére, hogy nyelvet fogjanak, azaz foglyot ejtsenek. A portyázók magukkal hozták a tatai bég szolgáját. Kis híján maga a bég is a fogságba került, de végül kicsúszott a kezükből. A szolga elmondta, hogy ura az anatóliai pasától kért segítséget. Utóbbi azonban semmi biztatóval nem tudott szolgálni, emiatt a tatai bég eléggé elcsüggedt.

Június 27-én Mansfeld csapatai lerombolták a Vágon átívelő török hajóhidat, ezután sikerült átkelni a Dunán és Tata előterébe vonultak. A tervek szerint 29-én tervezték megrohanni Tatát. Más források egy nappal későbbre teszik az átkelést. Itt némi vita támadt Mansfeld és Pálffy között. Mansfeld előbb Tata bevételével akarta biztosítani a sereg hátát, Pálffy viszont azonnal Esztergom alá akart vonulni. Mivel a hírszerzés szerint a törökök Győr és Tata ostromára számítottak, végül is a két hadvezér Esztergom ostroma mellett döntött. Egy népszerű filmes idézettel élve, „a tábla készen áll, a bábuk mozognak.”

Tózsa-Rigó Attila

A bejegyzés folytatódni fog Esztergom ostromának leírásával.

Képek

1 Lovascsata keresztények és oszmánok között. Az idősebb Georg Philipp Rugendas körének festménye
https://koller.auction.fr/_en/lot/georg-philipp-rugendas-circle-of-1666-augsburg-1742-equestrian-battle-16383667

2 A hosszú török háború (vagy tizenöt éves háború) kitörésének allegorikus ábrázolása
https://www.welt.de/geschichte/article173949863/Dreissigjaehriger-Krieg-Dieser-Krieg-mit-den-Tuerken-
fuehrte-in-die-Katastrophe.html

3 Philipp Eduard Fugger és Octavius Secundus Fugger, a Fuggerzeitungok összeállítói
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/ac/PhilippEduardFugger.jpg
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e2/OctavianusSecundusFugger.jpg

4 III. Mehmed győzelmi parádéja Isztambulban 1596-ban, Eger elfoglalása után. Szinán nagyvezír 1594. évi parádéja Győr bevétele után sem lehetett sokkal kisebb látványosság
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Victory_parade_of_Mehmed_III_after_the_conquest_of_Eger_A.jpg
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Victory_parade_of_Mehmed_III_after_the_conquest_of_Eger_B.jpg

5 Portyázó török lovasok (delik)
https://m.nyest.hu/media/az-eredeti-deli-a-k.jpg?large

6 Lövész a 16–17. század fordulóján Jakob de Gheyn Wapenhandelinghe c. művéből (Amszterdam, 1608.)
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d6/Aiming_soldier%2C_workshop_of_Jacob_de_Gheyn_
%28II%29%2C_colored_print%2C_1597-1607.jpg

7 Karl von Mansfeld
https://regiritka.oszk.hu/apponyi-metszetek/karl-von-mansfeld-portreja/

8 Kínzások 16. századi ábrázolása
https://apps.derstandard.de/privacywall/story/2000082294479/ein-atlas-der-folter-soll-exzessive-gewalt-kartieren

9 Erődített tábor
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/8f/Kulturbilder_481-482.JPG

10 Katona és asszonya. Nürnbergi röplap 1568-ból.
https://www.pinterest.nz/pin/189221621828221140/

11 A Galgenbaum, az akasztottak fája. Ábrázolás a harmincéves háború kegyetlenségeiről
https://www.welt.de/geschichte/article184389404/30-jaehriger-Krieg-Beruehmter-Galgenbaum-ist-anders-zu-deuten.html

12 Mezei sereg vonulása
Fronsperger, Leonhart:  Kriegßbuch 2. Theil. Von Wagenburgk vmb die Feldleger. Franckfurt, 1596. fol. XLVII-XLVIII. között

[1] A poszt nem jött volna létre Domokos György biztatása és segítsége nélkül.