2021. már 14.

KOSSUTH ÉS TÁBORNOKAI I.

írta: HermRob
KOSSUTH ÉS TÁBORNOKAI I.

hermannr07_01.jpg

1 Kossuth és Magyarország utolsó támaszai

 

A Kossuth-ikonográfiában a csoportképeket figyelve, feltűnő, hogy a Batthyány-kormányról készült ábrázolásokat leszámítva, Kossuthot rendszeresen ábrázolták a szabadságharc katonai vezetői körében, míg pld. az Országos Honvédelmi Bizottmány vagy a Szemere-kormány politikusai körében – jelenlegi ismereteink szerint – nem. E „katonás” csoportképek persze szintén a képzelet szülöttei, s olyan társaságokban mutatják Kossuthot, amelyek soha nem voltak úgy együtt, mint ahogy az ismert vagy ismeretlen művészek ábrázolták őket. Az ábrázolások azonban mégis kifejeznek egy komoly igazságot: Kossuth és tábornokai egymásra voltak utalva 1848–49-ben, s Kossuth számára 1848 szeptember végétől sokkal fontosabbak voltak azok a személyi kapcsolatok, amelyek e hadfiakhoz fűzték őt, mint a politikusokhoz fűződőek.

Bona Gábor kutatásainak köszönhetően ma már nagyjából pontos számokat ismerünk a honvédsereg felső vezetésének életkori, nemzetiségi és társadalmi összetételéről, az egyes rangfokozatokban szolgáló személyek számáról. Ezek szerint a tábornoki karban szolgáló 49 személyből 17 fő hagyta el a honvédsereget 1848–1849-ben. Ez közel 35 %-os arányt jelent.

A kilépettek és a végig szolgálók rangviszonyainak vizsgálata további tanulságokkal is jár. A kilépettek között 1848-ban a legmagasabb rangfokozatban, tényleges vagy nyugalmazott altábornagyként 6, vezérőrnagyként 3, ezredesként 5, őrnagyként 2, századosként 1 személy szolgált. Tábornoki előléptetését tehát csak 8 fő köszönhette a magyar kormányzatnak. A végig szolgálók között csak 1 altábornagyot és 2 vezérőrnagyot találunk, de közöttük volt két lengyel tábornok, Bem, és Dembinski, akik nem a cs. kir. hadseregből kerültek át a honvédseregbe. A „végig szolgáló” harmadik személy, Friedrich Eder vezérőrnagy pedig azzal vált nevezetessé, hogy várparancsnokként kulcsfontosságú szerepet játszott az eszéki erődnek a cs. kir. csapatok kezére juttatásában.

A leendő tábornokok rangfokozatok szerinti további összetétele 1848-ban a következő volt: két ezredes, négy alezredes, öt őrnagy, tíz százados, négy főhadnagy, három hadnagy és egy tüzér hadapród. Közülük összesen hat fő érte el a legmagasabb tábornoki fokozatot, az altábornagyit. Dembinski esetében azonban csupán a lengyel hadseregben viselt rangjának elismeréséről volt szó. A másik öt altábornagyból egy (Józef Bem) vezérőrnagy, kettő (Mészáros Lázár és Kiss Ernő) ezredes, egy (Vetter Antal) alezredes volt 1848-ban.

hermannr07_02.jpg

2 Görgei Artúr

 

A legjelentősebb karrier ezek szerint Görgeié, aki kilépett főhadnagyi rangból érte el egy év leforgása alatt az altábornagyságot (még ha nem is fogadta el ezt a rangot). Az övénél is káprázatosabb Perczel karrierje, akinek nem volt főtiszti rangja 1848 előtt; igaz, 1848 őszén kétes eredetű ezredesi ranggal indult, s Kossuth neki is felajánlotta 1849 tavaszán az altábornagyságot. Ha ezt a rendhagyó karriert leszámítjuk, elmondhatjuk, hogy 1848–49-ben a magyar tábornoki karba csak olyanok juthattak be, akik korábban legalább a főhadnagyi rangot elérték. Árulkodó a kinevezések időbeli megoszlása is. Mészáros kivételével, akit még az uralkodó nevezett ki 1848. június 8-án vezérőrnaggyá, valamennyi kinevezésre 1848. októbere és 1849 július vége között került sor. Az első kinevezett, Kiss Ernő korábban a legmagasabb törzstiszti rangban, ezredesként szolgált; az utoljára kinevezett négy tábornok közül három főhadnagy, egy pedig százados volt 1848 előtt.

Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a tábornokok többsége – Bona Gábornak a századosi karról szóló könyvcímét parafrazálva – Kossuth Lajos tábornoka volt. a továbbiakban arra a kérdésre keresünk választ, hogy 1848–49-ben milyen időbeli megoszlásban, milyen szempontok alapján nevezte ki Kossuth e tábornokokat.

Már a Batthyány-kormány időszakában kiderült, hogy a Magyarországon állomásozó cs. kir. hadsereg felső vezetése nem túl nagy rokonszenvvel figyeli a magyar polgári átalakulást, s különösen a Habsburg-birodalmon belüli önálló magyar állam megteremtését. A miniszterelnöknek köszönhetően ugyan ideig-óráig sikerült biztosítani e többnyire a császár szolgálatában megőszült vezérőrnagyok, altábornagyok és táborszernagyok legalább passzív engedelmességét, de 1848 októberében egyes főhadparancsnokságok (az erdélyi és a bánsági) vezetői, illetve az alájuk rendelt hadosztály- és dandárparancsnokok egymás után mondták fel az engedelmességet a magyar kormányzatnak. A magyar kormányzat a megmaradottak lojalitásában sem lehetett teljesen bizonyos.

A két magyar hadsereg közül az egyiket 1848 szeptember végén három olyan tábornok (Móga János altábornagy, Franz Holtsche és Teleki Ádám vezérőrnagy) vezényelte, akik 1848 előtt az uralkodótól nyerték el tábornoki rangjukat, s egyikük, Teleki, 1848 szeptember közepén már közel állt ahhoz, hogy a Batthyány-kormány lemondása után megtagadja az engedelmességet a magyar országgyűlésnek. A szeptember 29-i pákozdi csatát megelőző sukorói haditanácson szintén kiderült, hogy e tisztek nem ismerik el feltétlenül a magyar országgyűlés joghatóságát. A délvidéki (bácskai és bánsági) mozgó seregek közül a bácskait szintén egy 1848 előtt kinevezett vezérőrnagy (Friedrich Eder) vezényelte, a bánsági élén egy ezredes (Vetter Antal) állt. A várak és erődök többségének parancsnoka szintén 1848 előtt kinevezett tábornokok volt.

 

hermannr07_03.jpg hermannr07_04.jpg

 

3-4 Móga János altábornagy és Teleki Ádám vezérőrnagy

 

Az 1848 szeptember-októberében bekövetkezett politikai események (a Batthyány-kormány lemondása, a horvát betörés, Lamberg Ferenc altábornagy, kinevezett fővezér meggyilkolása, az október 3-i császári manifesztum) következtében a Magyarországon szolgáló cs. kir. tisztek tömegesen hagyták el a magyar szolgálatot, vagy fordultak szembe a magyar kormányzattal. Annál is inkább, mert eleddig ezek a tisztek az uralkodó iránti hűséget még úgy-ahogy össze tudták egyeztetni (ha akarták) a magyar országgyűlés és kormányzat iránti lojalitással. Lamberg halála és az október 3-i, a magyar országgyűlést feloszlató uralkodói manifesztum után mindazok, akik számára az uralkodónak tett eskü és a birodalom egysége fontosabb volta magyar alkotmányra tett eskünél, elhagyták a magyar oldalon maradó alakulatokat.

A Batthyány Lajos miniszterelnök eltávozása, majd lemondása után az ország irányítását átvevő országgyűlési „bizottság”, az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) számára tehát létkérdés volt, ki tudja-e pótolni a katonai felső vezetésben támadt hiányokat, talál-e alkalmas és politikailag lojális tiszteket a megürült vár-, ezred-, dandár-, hadosztály-, esetleg hadtest- vagy hadseregparancsnoki posztokra.

Az elsőként kinevezett Kiss Ernőt még Batthyány miniszterelnök rendelte a fővárosba szeptember 15-én, amikor úgy tűnt, Teleki Ádám árulása miatt sürgősen új parancsnokot kell találni a drávai (pontosabban dunántúli) magyar hadsereg élére. Másnap azonban a nádor elvállalta a fővezérséget, majd őt Móga János altábornagy váltotta fel a sereg élén. Ezzel a Kiss személyéhez fűződő tervek lényegében értelmüket vesztették. Kiss szeptember 19-én utazott el Nagybecskerekről a fővárosba, majd – szemlélőként – részt vett a pákozdi csatában, de semmilyen komolyabb szerepet nem játszott. Nem sokkal a csata után pedig elhagyta a tábort, s visszatért Nagybecskerekre. Kossuth távollétében az OHB semmilyen módon nem intézkedett Kiss kineveztetése ügyében. Kossuth azonban már egy hónappal korábban, szeptember 4-én – Kiss perlaszi győzelmének hírét véve – azt akarta elérni a képviselőházban, „hogy a Ház kívánja, hogy generálissá neveztessék.” Betegsége miatt azonban az indítványt nem tudta megtenni. Szeptember 6-án arról írt a Mészáros hadügyminisztert ideiglenesen helyettesítő Szemere Bertalan miniszterelnöknek, hogy ha Kiss Ernő néhányezer embert kapna, bevenné Pancsovát, „s ezzel többet használna, mint a verbászi tábor parancsnokai minden aluszékony tétlenségökkel.” Október 5-én, második alföldi toborzóútjának végén pedig kiáltványában azzal biztatta a tiszántúli törvényhatóságokat, küldjék önkéntes csapataikat „hazánk kedveltjéhez, a rácok ostorához, Kiss Ernőhöz, kinek zászlójával a szerencse és győzelem jár.”

hermannr07_05.jpg

5 A perlaszi ütközet 1848. szeptember 2-án

 

Kissről érdemes megjegyezni, hogy Vukovics Sebő már 1848 júniusában a kevés megbízható cs. kir. törzstiszt közé sorolta egy Szemere Bertalan belügyminiszterhez intézett levelében. Kiss politikai nézeteiről, akárcsak a tábornokok többségééről az 1848 előtti időkben nem sokat tudunk. Családja kötődéseit jelzi viszont, hogy nagybátyja, Kiss Antal Kossuth Törvényhatósági Tudósításainak előfizetője volt.

Kiss tábornoki kinevezését Kossuth nem csak az OHB tagjaival – elsősorban Madarász Lászlóval – egyeztette, hanem egy másik, Kiss előtt egy nappal – titokban – tábornokká kinevezett személlyel, Görgei Artúrral is. Kiss tábornoki kinevezése mellett több tényező is szólt. Elsősorban az, hogy a magyar hadseregben szolgáló volt vagy tényleges cs. kir. ezredesek közül ő volt az egyetlen, aki sikert produkált: szeptember 2-án bevette a szerbek perlaszi táborát. Kineveztetése jelezhette a többieknek: érdemes a magyar ügyet szolgálniuk.

Kiss politikailag is megbízhatónak tűnt, hiszen a Lamberggel történtek ellenére sem adta be lemondását, hanem visszautazott a nagybecskereki főhadiszállásra. A kinevezés Kiss ezredének, a 2. (Hannover) huszárezrednek két másik törzstisztjét is elindította a tábornoki kinevezés felé vezető úton: Vécsey Károly alezredest ezredessé, Esterházy Sándor őrnagyot alezredessé léptette elő az OHB. Október 20-án, Kossuth távollétében az OHB Esterházyt ezredessé léptette elő, s áttette a 3. (Ferdinand d'Este) huszárezredhez.

Kiss volt tehát az első hivatalosan kinevezett honvéd tábornok. Kinevezését azonban egy nappal megelőzte egy másik, Kissénél meredekebb ívű karriert befutó személyiség tábornoki előléptetése. Görgei Artúr, aki kilépett cs. kir. főhadnagyként jelentkezett a magyar honvédségbe, 1848. júniusában még százados, augusztus 29-én már őrnagy volt. Urbán Aladár kutatásai szerint őrnagyi kineveztetése után előbb Ivánka Imrével együtt, majd egyedül is felkereste Kossuthot. A Batthyány-kormány lemondása és Batthyány újabb miniszterelnöki megbízatása után pedig szeptember 13-án szabályosan felajánlotta majdani szolgálatait Kossuthnak, mint a volt pénzügyminiszter „életre-halálra kész embere.” Kapcsolatuk a későbbiekben is megmaradt, s Kossuth alföldi toborzóútja során is érintkeztek egymással.

Október 7-én, amikor Kossuth már visszaérkezett a fővárosba, az OHB – Kossuth tényleges közreműködése nélkül, de valószínűleg az ő tudtával – ezredessé léptette elő. Október 9-én, az ozorai győzelem után Kossuth magához rendelte Görgeit, „hogy azon eszmének kivitele iránt, mely bennünket jelenleg foglalkoztat, Önnel személyesen értekezhessünk.” A találkozóra október 11-én került sor, Madarász Lászlónak a jelenlétében, aki Kossuth toborzóútja idején Görgei karrierjének egyik legbuzgóbb és leghatásosabb támogatója volt az OHB-ben. Görgei emlékezései szerint jelen volt egy másik, vele együtt ezredessé előléptetett bajtársa is. Görgey István – s az ő nyomán mások – szerint ez a személy gróf Lázár György, az 1. honvédzászlóalj parancsnoka volt; Urbán Aladár feltételezése szerint elképzelhető, hogy Nádosy Sándor, az Országos Nemzetőrségi Haditanács vezetője volt az illető.

hermannr07_06.jpg

6 Az ozorai diadal 1848. október 7-én

 

Görgei szerint Kossuth közölte velük azt a szándékát, hogy több honvéd törzstisztet tábornokká kíván előléptetni. Ezt azzal indokolta, hogy a dunántúli hadseregnél bármelyik pillanatban várható az ott lévő tábornokok, Móga, Teleki és Holtsche lemondása. Kossuth tervét mind a jelenlévő ezredes, mind Görgei helytelenítette. Érvelésük lényege az volt, hogy az OHB ezáltal méltánytalanságot követne el, s megsértené a hadseregben szolgáló, a honvédtisztek többségénél rangban idősebb sorezredi tiszteket. Mindketten azt javasolták, hogy az OHB inkább a sorezredek törzstisztjeit léptesse elő, s igyekezzen megnyerni az önvédelmi harc ügyének.

Kossuth ezek után személyi javaslatokat kért. Görgei kijelentette, hogy ő nem ismeri Móga seregének tisztikarát; a jelenlévő másik ezredes azonban megnevezett néhány személyt, majd távozott. Kossuth ezután ismertette Görgeivel „azon eszmét”, amelynek megtárgyalása végett magához rendelte. Kossuth elmondta, hogy az OHB gyanakszik Mógára és környezetére, ugyanakkor Csány László kormánybiztos megbízhatónak mondja őt. Görgeinek tehát a táborba kellene mennie, s ki kellene puhatolnia a főhadiszállás hangulatát, és megakadályozni az esetleges árulást. Görgei a megbízatást elfogadta, azzal, hogy ha a gyanú bebizonyosodna, neki legyen joga az árulást meg is akadályozni. Kossuth ezt a feltételt is elfogadta, s Madarász László meg is írta Görgei tábornoki kinevezését, amit aztán Kossuth is aláírt.

hermannr07_07.jpg

7 Ifj. Pázmándy Dénes

 

A kinevezést azonban Görgei nem kapta kézhez. Valószínűleg azért nem, mert az OHB már október 8-án teljhatalmú megbízottként a táborba küldte ifj. Pázmándy Dénest, a képviselőház elnökét, s Kossuth és Madarász Pázmándy jelentéseitől tették függővé Görgei megbízatásának érvényesítését. Erre mutat az is, hogy a kinevezési okmányt nem adták át Görgeinek, hanem megküldték Pázmándynak. Pázmándy egyébként október 13-án még nem kapta kézhez Görgei kineveztetését; ezen a napon ugyanis Luzsénszky Pállal, Bónis Sámuellel és Csány Lászlóval közösen írt jelentésében javasolta Görgei és Lázár György ezredesek tábornoki kineveztetését, „mert biztos generáljaink nincsenek, a generálban pedig jóakarat, hazafiúi buzgalom és mindenek felett judícium szükséges.” Emellett Kossuth ilyen súlyú ügyben az OHB többi tagjával is egyeztetni akart, ami meg is történt. Görgei tábornoki és Ivánka Imre ezredesi kinevezését Nyáry Pál hozzájárulásával küldték meg a táborba.

Görgei és Kossuth beszélgetésének első eredménye volt Kiss Ernő már említett kinevezése, de úgy tűnik, az itt elfogadott elveknek a hónap végéig előléptetett személyek tábornoki kinevezésében is komoly szerepük volt. Október 22-én Kossuth azt írta Nyáry Pálnak, hogy „ha valami képes volna saját embereinket elidegeníteni, bizonyosan elidegenítené az, ha olyan emberek praeteráltatnának [mellőztetnének], kiknél az érdemhez régi szolgálat csatlakozik.”

Hermann Róbert

 A képek a szerző magángyűjteményéből származnak.

Szólj hozzá

19. század Kossuth Lajos 1848-1849 Honvédtábornokok