1 Keresztes lovagok rohama (rekonstrukció)

II. András királyt egészen a legutóbbi évtizedekig a középkori magyar történelem egyik legszerencsétlenebb uralkodójaként értékelték. Ha valami pozitívumot próbáltak találni benne, akkor leginkább arra utaltak, hogy ő nemzette Szent Erzsébetet és a második honalapító IV. Bélát, valamint hagyta, hogy kikényszerítsék tőle az Aranybullát. Ha éppen viccelődni akartak vele, akkor keresztes hadjáratára utaltak, amiben valami egészen szánalmasan megvalósított és teljesen félresikeredett akciót láttak.

2 II. András képe a Thuróczy-krónikában. A feliraton olvasható bejegyzés: „Szent Erzsébet apja”

A századforduló nagy tehetségű és meghatározó történésze – a budapesti Tudományegyetem első zsidó vallású professzora –, Marczali Henrik millenniumi szintézisében egyenesen „operette-királynak” nevezte II. Andrást, szemmel láthatóan nem tudván arról, hogy a király a színpadon valóban eltáncolta szerepét. Nem más darabban, mint Alekszandr Glazunov 1898-ban bemutatott, Budapesten is játszott Raymonda c. balettjében, amelyet a magyar palotás eltáncolása tesz még meggyőzőbbé. Ez II. András hadjáratának alapjában negatív hazai és nemzetközi megítélésében igencsak üde színfoltnak tekinthető. Napjainkig ingadozik annak megítélése, hogy egy komoly hadjáratról volt-e szó, vagy csak egy improvizációról.

3 A keresztesek szaracén ellenfele a Raymonda-balettben

Pedig az V. keresztes hadjárat (1217–1221) a kivételesen jól szervezettek közé tartozott. A középkor egyik legokosabb pápája, III. Ince tanult a Konstantinápoly elfoglalásához vezető IV. keresztes hadjárat hibáiból. A hadjáratot, három évre tervezve, már 1215-ben meghirdették a IV. Lateráni zsinaton, s a pápa a papi jövedelmek megadóztatása révén az anyagi hátteret is igyekezett biztosítani. Utóda, III. Honorius pápa a kivetett tizedhuszad beszedésére nálunk a templomosokat és johannitákat kérte föl, a bulla kihirdetésével pedig egy valóban nagy tömegeket megmozgató hadjáratot kívánt megszervezni. Az indulást jó előre, 1217. június 1-jére hirdették meg, mivel ebben az évben járt le a korábban az al-Ádil szultánnal kötött fegyverszünet. A pápa 1217 elején az elsők között emlékeztette a már fogadalmukat megörökölt uralkodókat, II. Andrást és az angol királyt kötelességükre. Február 11-én pedig pápai védelem alá helyezte Magyarországot, és apja halála esetére garantálta (a későbbi IV.) Béla trónutódlását, majd a királyi gyermekek védelmére többeket mentesített keresztes fogadalmuk alól.

Kacagtunk azon, hogy a magyar Képes Krónika, Abú Sháma arab történetíró krónikájával összhangban, Andrást nevezte meg a hadjárat vezéreként, pedig a legújabb kutatások ezt igazolták: III. Honorius pápa sokáig valóban II. Andrást akarta a keresztes had élén látni. A magyar uralkodó tekintélyét mutatta, hogy az első haditanácsot a megérkezés után a magyar király sátrában tartották.

4 II. András kereszteseivel a Képes krónikában

A hadjárat

A III. Béla király által tett keresztes fogadalom letétele óta több mint húsz esztendő telt el, s nyilván több ok együttesen indította a magyar királyt a tényleges részvételre. Az őszinte vallásos lelkesedés és az egyházjogi kényszerítő erő mellett sokat nyomhatott a latba, hogy András lehetőséget láthatott a magyar szupremácia erőteljesebb érvényesítésére a Balkánon. Az ilyesféle tervekbe illett az is, hogy II. András 1211-ben a Német lovagrendet a Barcaságban telepítette le. A Latin Császárság mindenképpen központi szerepet játszott II. András elképzeléseiben, de annak semmi jele, hogy a Velence befolyása alatt álló császári trón elnyerése izgatta volna. Nem kevésbé ösztönözhette az a tény, hogy rokonaival, unokatestvérével, VI. Babenberg Lipót osztrák herceggel és a Gertrúd révén rokon merániai előkelőkkel, köztük a bambergi püspökkel és merániai herceggel együtt kelhetett útra.

A legutóbbi időkig úgy gondolták, hogy az osztrák herceg is Spalatóban (a mai horvátországi Splitben) szállt hajóra. A herceg azonban 2017. június 24-i klosterneuburgi indulása után két nappal az általa alapított lilienfeldi ciszter apátságban oltárszenteléssel ünnepelt. Nem volt az indulás sietős, nyilván bevárta vazallusait és miniszteriálisait, július 9-én még csak Gemonáig jutott, Udinétől 30 kilométerre. Itt az aquileiai pátriárkával írt alá egy szerződést, amelynek tanúi későbbi keresztes társai voltak. Vélhetően Velencében szállt hajóra egy közelebbről nem ismert időpontban, s szédületesen gyorsan, tizenhat nap alatt megérkezett a szentföldi, mai izraeli Akkóba, jócskán megelőzve Andrást. Ennek a magyar keresztes sereg létszámának felbecsülésében van szerepe, hiszen ezek szerint Lipóttal csak legelőkelőbb vazallusai és kíséretük tartott, egy, legfeljebb két hajón, s a németek-osztrákok nagyobb tömegei Spalato felé vonultak, ahol tudomásuk szerint a hajók vártak rájuk, miként ezt a helyi krónikás, Spalatói Tamás is megerősítette. Ha így volt, a becsült 4-5 ezer főnyi seregnek csak egy részét alkották a magyarországiak, talán a felénél valamivel többet.

5 VI. Lipót herceg szintén keresztes hadat vezető apja, V. Lipót a császár előtt térdel,
kezében a megszerzett Szent kereszt ereklyével.

A magyar királyi sereg útját pontosan nem ismerjük. Lehet, hogy az ország szakrális központjától, Székesfehérvárról indultak, lehet, hogy ekkor ejtették útba Veszprémet és Tihanyt, ahonnan értékes ötvöstárgyakat vittek magukkal, köztük az első királyné 140 ezüst márkát érő koronáját. Az útvonalat Zágrábtól tudjuk pontosan követni, ahol a király részt vett a még Szent László alapította székesegyház újraszentelésén, majd innen vonult a tengerpartra, Spalatóba, ahova augusztus 23-án érkezett meg. Útközben úgy járt el, mint VI. Lipót. kiváltságokat és adományokat osztogatott, s vélhetően tovább növelte nemesfémtartalékait, még ha a horvát korona állítólagos eltulajdonítására nincs is forrásunk. A város világi és egyházi előkelői nagy pompával fogadták a királyt, aki megérkezése után a Diocletianus római császár mauzóleumából átalakított Szent Domnius- (Duje-)templomban szentmisehallgatással kezdte meg itteni tartózkodását.

6 A spalatói katedrális

A sereg nagyságáról mind a kortársak, mind a modern kutatók véleménye megoszlik. Tamás, a történetíró spalatói főpap tízezer fős seregről beszél, de hangsúlyozza, hogy számukat a magyarok előtt a városba megérkezett „szász” keresztesek száma is gyarapítja, amin a dél-német és osztrák területekről érkezőket érthetjük. A szemtanú hitelességével rögzíti továbbá, hogy a hajókra az elindulni szándékozók nem fértek fel, sokuknak haza kellett térni, illetve a következő tavaszig várni az indulással. A magyar király kíséretéből név szerint leginkább az előkelőket ismerjük, többek között a győri és egri püspököt, a pannonhalmi apátot, a világi méltóságok közül a tárnokmestert és pohárnokmestert. Meglepő, hogy a hazai lovagrendek képviselőinek semmi nyoma a király kíséretében, igaz, fontos szerepet kaptak a hátország biztosításában.

A szerényebb, négy-ötezer fős létszámot támasztja alá a II. András magyar király és Velence közötti hajóbérleti szerződés. Ebben a magyar király lemondott Záráról, amelyet 1202-ben a IV. Keresztes hadjárat csapatai foglaltak el egy véres ostromban Velence számára. A tényleges veszteség így nem volt nagy, de Velence ismét maximálisan kihasználta, hogy az Adriai-tengeren hajózási monopóliummal rendelkezett. A velenceiek tíz felszerelt hajót bocsátottak matrózokkal együtt a magyar király rendelkezésére. Ezek legalább 143 tonnásak voltak, s minden 269 tonna után a bérleti díj 550 márka ezüst volt, velencei pénzben. A II. András átkelésekor használt hajók nagyságát leginkább más példákkal tudjuk érzékeltetni. Szent Lajos tuniszi átkelésekor 1270-ben a 10-15 000 fős seregét mintegy negyven különböző nagyságú hajó szállította. Egy hajón átlagosan 250-350 fegyveres utazhatott, egy részük nyilván lovát is magával vitte. Tudjuk még, hogy Anconától, Pisától és Zárától is béreltek hajókat, a részletek azonban ez esetekben ismeretlenek. Hozzávetőleg 3000-4000 ezüst márka lett volna az utazás, amiben nem volt benne a magukkal vitt ellátás, illetve a további ismeretlen számú és méretű hajó költsége. Az összeg nem jelentéktelen, még ha a visszautat meg is spórolta a király. Annak semmi nyoma sincsen, hogy az osztrák herceg részt vállalt volna a költségekből, ami újabb bizonyíték amellett, hogy önállóan hajózott. Érdemes lenne tudni, hogy olcsóbban jutott-e velencei hajókhoz, ami jó okkal feltételezhető.

A magyar–osztrák sereget a kortársak még akkor is tekintélyesnek látták, ha leszámolunk a tízezres sereg fantomjával. Sokáig ők maradtak a legnagyobb keresztes sereg, hiszen a németalföldiek és angolok hiába voltak többen, megálltak útközben verekedni a hispán félsziget muszlimjaival. Az első csapatok háromszáz hajón a németalföldi és angol kikötőkből még 1217 májusában és júniusában elindultak, mégis csak 1218. április végén szálltak partra Akkóban. Elidőztek a spanyolországi Compostelában, más részük bekapcsolódott a portugáliai rekonkviszta harcaiba Lisszabon közelében.

7 Az 1217-ben véres harcokban visszafoglalt portugál Alcácer do Sal

Megérkezés

A Spalatóban már július 25. óta várakozó hajókon valamikor szeptemberben indulhattak el, s egy nagyjából 20 napos hajózást követően legkésőbb október közepéig megérkezhettek céljukhoz. Ciprust vélhetően már csak utánpótlási okokból is útba ejtették. Akkóban, a Szentföld legfontosabb városában a keresztesek meghirdetett gyülekezőhelyén Rudolf jeruzsálemi pátriárka fogadta az egybegyűlteket. Az első jelentős haditanácsot októberben ugyanitt tartották meg a három lovagrend nagymestere és a többi keresztes vezető részvételével. Annak ellenére, hogy az európai királyok közül egyedül András jelent meg személyesen a hadjáratban, tényleges vezetőnek a hadjárat korai szakaszában sokkal inkább Brienne-i János, a jeruzsálemi király tekinthető. A tervek szerint persze ekkorra ott kellett volna lenniük a fríz és a rajnai egységeknek, de a magyar és osztrák uralkodó nélkülük is katonai akciókba kezdett.

8 Keresztesek harca Mamerot 14. századi kéziratában

A Golán magaslatok felé indított manőverek

Az első manőverek felderítő akciónak tekinthetők, illetve a nyomasztó élelmiszerhiányt voltak hivatva enyhíteni. A korábbi száraz évek után egy nagyobb keresztes sereget csak a hadszíntérről lehetett élelmezni. A hadműveletek első szakaszában az arab források tanúsága szerint a magyar király személyesen vett részt. Nagy merészen rögtön a szultán, al-Ádil ellen indultak, akit szemmel láthatóan meglepett a gyors támadás, miközben a szultán fia, al-Muazzam Nábluszból figyelte a keresztesek mozdulatait. A szultánt a Galileai-tótól délre próbálták meg csatára kényszeríteni, de az inkább meghátrált. A november 4-i indulást követően felderítették a Tábor-hegyi vár környékét, november 10-én átkeltek a Galileai-tenger közelében a Jordánon. Közben Bajszán kifosztásakor gazdag zsákmányra tettek szert, de egyúttal zarándokfogadalmukat is teljesíthették: fürödtek a Jordánban, olyan szent helyeket látogattak meg, mint Kafarnaum, amely Jézus prédikációi és csodái miatt nagy tiszteletnek örvendett.

9 Ahogy a 14. században elképzelték a szentföldi harcokat

Érintették az 1500 négyzetkilométernyi Golán-fennsíkot és az attól keletre fekvő Hauránt. A tó mellett haladhattak északra, majd nyugatra fordultak. Legismertebb állomásuk a Hermon-hegy lábánál fekvő Bánjász, ahol a Jordánt is tápláló Bánjász folyó ered. Al-Adil szultán egészen Damaszkuszig hátrált, sőt családját még onnan is tovább, Buszrába küldte. A keresztesek mindenesetre nem követték, hanem Jákob gázlójánál átkelve visszaindultak Akkóba.

A Tábor-hegyi vár elleni támadás

Rövid akkói pihenés után a tényleges katonai akciók Tábor hegyének a megtámadásával kezdődtek, amely már kezdettől fogva szerepelt a keresztény haditervekben. A pápai udvart is aggodalommal töltötte el az 1210-ben emelt arab erősség, s arról is tudtak, hogy Tábor vára létesítésében al-Ádil és fia, Muazzam véleménye eltért egymástól. Mint az események végső kimenetele megmutatta, a pápai terv a szultán és fia közti ellentét kiaknázására nem volt alaptalan. A hatalmas erőd egy kiemelkedő, 600 méter magas sziklás fennsíkon épült, 77 torony és közel kétezer fős helyőrség védte. Ellenőrizte az Akkóból a Galileiai-tenger felé vezető utakat, így stratégiailag fontos helynek számított.

Abú Sháma a Tábor-hegy elleni támadás időpontjául november 16-át említi. Amennyiben ez valóban így volt, akkor az akcióban a Galileai-tenger környékén portyázók ebben az időpontban nem vehettek részt, illetve késve csatlakoztak ahhoz. A nyugati források szerint ugyanis Szent Márton vigíliáján, november 10-én keltek át először a Jordánon, amelyet még eseményekkel teli napok követtek.

10 Tábor hegyének mai képe

Amennyiben ragaszkodunk ahhoz, hogy az egész sereg részt vett az akcióban, akkor november 30-ával számolhatunk. Ha nem, akkor ez jól megmagyarázná II. András távollétét a Tábor-hegyi hadjáratból. Mindenesetre egy ködös őszi napon érkeztek a vár alá a keresztesek. Egy helyi renegát vezető segítségével sikerült egy rejtett ösvényt találniuk a várhoz, s észrevétlenül meg is közelítették. December 3-án János király vezetésével rátámadtak a várnagy csapatára, s legyőzték azt. Az arab forrás szerint használtak ostromgépeket, dárdavetőket, más forrás éppen ezek hiányát, kis számát nevezi meg a kudarc okaként. Az arab forrásból bizonyos, hogy december 5-én már egy hatalmas létrával próbálkoztak, amit azonban a védők gyújtólövedékkel felgyújtottak. A támadóknak azonban a kezdeti meglepetést, úgy tűnik, nem sikerült kihasználniuk, s a vezérek visszarendelték a várba betörni készülő csapatokat. E lépést egyébként az idő igazolta, ugyanis néhány hónapon belül a muszlimok önként feladták és kiürítették Tábort, mivel nem tartották hosszú távon megvédhetőnek. Ezek után meglepő, hogy a II. Andrást egyébként kedvelő történész, Vajay Szabolcs is Tábor „tessék-lássék körülostromlásáról” ír. A keresztesek végül december 7-én indultak vissza Akkóba.

A libanoni hadművelet

A megfontolt, a szentföldi harcok kegyetlenségét jól ismerő helyi vezérekkel szemben létezett a keresztesek között egy forrófejű, kalandvágyó mag. Az ő akciójuk lehetett a félezernyi lovassal december közepén megindított támadás a Libanoni-hegységen át Beaufort vára irányába. A hideg, nyirkos időben a helyi araboknak nem volt nehéz a hegyek között meglepni a dél-libanoni Mashgaráig eljutó lovasokat, s nagy veszteséget okozva visszafordulásra kényszeríteni őket. Abú Sháma tudni véli, hogy a magyarokat egy „Bivaly” nevű arab csalta el a szidóni hegyek felé, s egy Jakout nevű helynél érte őket vereség: az ötszáz katonából állítólag csak hárman tudtak elmenekülni és Szidónt elérni. A keresztes foglyokat Damaszkuszba vitték, s róluk nem hallunk többet.

Hazatérés

II. András és vezérei fél év alatt megfelelő harci tapasztalatra tehettek szert, s rá kellett döbbenniük, hogy a rendelkezésére álló katonai erő elégtelen döntő hadművelet indítására, a muszlimok részéről pedig semmiféle azonnali veszély nem leselkedik a keresztesekre. Azt is tudhatták, hogy a keresztes hadjárat fő célja Egyiptom megtámadása lesz, amelynek ismeretében jelenlétüket még feleslegesebbnek ítélhette. Az 1217–1218 telén elszenvedett érzékeny katonai vereség, s a király könnyen hihető megbetegedése – Spalatói Tamás nem bizonyítható megjegyzése szerint megmérgezése – decemberben talán még inkább megerősítette II. Andrást elhatározásában, hogy seregét a lehető legrövidebb időn belül hazavezeti. Hugó ciprusi király elhalálozása igazolja, hogy valóban pusztított ekkor egy járvány. Azt sem tudjuk, hogy a magyar király elegendő készpénzt és nemesfémet vitt-e magával, és sikerült-e helyben kölcsönökhöz jutnia. A seregeknek magukat kellett eltartaniuk, mindent pénzért kaptak meg, s csak a zsákmányban reménykedhettek. Andrásnak tudunk egy kétszáz ezüst márkás adósságáról a Ghisi itáliai bankház felé, de az arányokat érzékelteti, hogy az osztrák herceg, aki később az egyiptomi Damiettánál harcolt, 50 000 bizánci arany felvételére kényszerült. 1189-ben Barbarossa Frigyes seregének nemesfém tartalékát 9-10 tonna ezüstre becsülik, igaz, az a sereg háromszor népesebb volt. Egy, a III. keresztes hadjáratból származó anatóliai német kincsleletben talált 8 kilogramm ezüstpénz talán 11-12 harcos számára nyújtott fedezetet.

11 Krak des Chevaliers vára

II. András először, talán a seregét is megelőzve, Tripoliszba ment. Erre kiváló alkalmat kínált IV. Bohemund és Melisande, Hugó ciprusi király testvérének házasságkötése, amelyre január 10. körül került sor. A királyt e látogatásra rokonsága – lévén unokatestvére az antiochiai fejedelem – mindenképpen feljogosította. Innen továbbindulva a Johannita lovagrend legjelentősebb erődítményeit, Krak des Chevaliers (Ḥiṣn al-Akrād) és Margat (al-Marqab) várait látogatta meg. E látogatásoknak köszönhető, hogy név szerint ismerjük a magyar király kíséretének névsorát. A király a johannitáknak több adományt is tett, amint a fennmaradt oklevélben olvashatjuk: „Margatnak, amely éppen a pogányok közvetlen közelében helyezkedik el, örök fenntartására… királyságunk sójövedelmeiből száz márkát adtunk, amelyet mindig húsvét idején ezüstpénzben, ellenvetés nélkül ki kell fizetni…”. (A szíriai Bánjász közelében fekvő Margat ma már arról is nevezetes, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészei 2007 óta dolgoznak a feltárásán.)

12 Margat vára

A királynak a pápához írott leveléből tudjuk, hogy a Johannita lovagrend világi confraterjei, világi testvérei közé is kérte a felvételét. Ezt a versailles-i „Salle des croisades” termében egy 19. századi festményen meg is örökítették. Ez nem kis elismerés, mivel a másik magyar vonatkozású képen még III. Béla magyar király özvegye vonul be a Szentföldre, de hát ő Capeting királylány volt. Az adományok teljesítése persze már kétséges, hiszen a johanniták még 1258-ban is hiába várták a magyar királytól a hazakísérése fejében ígért bizánci aranyakat. Ez sem volt azonban szokatlan, 1396 után a burgund herceg sem fizette ki minden adósságát. (Lásd erre korábbi blogbejegyzésemet.)

13 II. András képe a Keresztes hadjáratok termében, Versailles-ban, egy máltai festmény nyomán

A kortársak számára a hadjárat igazi botrányát a magyar király korainak tekintett hazaindulása jelentette, amit ő egyébként – nyilván joggal – azzal indokolt, hogy az országából aggasztó híreket kapott. A magyarok idejekorán bekövetkezett hazatérésének megítélését azonban a többi keresztes szentföldi tartózkodásának vizsgálata árnyaltabbá teszi. Az Andrással együtt érkezett VI. Lipót egy évre rá, 1219 májusában, az 1218 tavaszán érkezett Vilmos, Hollandia grófja szintén egy éven belül, 1219 őszén hazatért – jócskán a hadjárat 1221-es befejezése előtt. Arról nem is beszélve, hogy András rokonai közül a merániai herceg biztosan, a német főpapok közül Ekbert bambergi, valamint Engelhart naumburg-zeitzi püspök vélhetően vele együtt távozott. Alaptalan tehát az a beállítás, miszerint a lelkiismeretes keresztesek kivétel nélkül hosszú éveken át harcoltak.

A hazafelé választott szárazföldi útvonalon a magyar király feltűnő diplomáciai aktivitást fejtett ki. Igaz, januárban nem is talált volna hajót, meglehet, nem is tudta volna a viteldíjat kifizetni. Antiochiától alapjában az ősi, ún. Zarándokok útját követve vonulhatott át Kis-Ázsián, amely a régi bizánci–perzsa határtól, Darastól Chalcedonig 1700 kilométer hosszan nyúlt. 551-ben a perzsa követség az utat 103 nap alatt tette meg, a magyar sereg vélhetően sokkal gyorsabban. A szárazföldi út is igen kockázatos lett volna, ha a szeldzsuktörök ikóniumi (konyai) szultánátus uralkodója, Izz ad-Dín Kaj Kávusz (Kaikaus) nem ápolt volna éppen kiegyensúlyozott kapcsolatokat a bizánciakkal és a latin keresztes államokkal. Még ezelőtt Tarszoszban, a kilikiai Örményországban a Nyugattal barátkozó Leó örmény király leányát András herceggel jegyezte el, később pedig a niceai görög császár, Theodoros Laskaris leányát, Máriát Béla (a későbbi IV. Béla) nevű fiával, Mária leányát pedig II. Aszen Iván bolgár cárral. Ebben sincsen semmi szokatlan, hasonló aktusok történtek a II. és III. keresztes hadjárat idején is, nem beszélve arról, hogy e friss szövetségek a hazaút biztonságát is garantálták. A Boszporuszon átkelő II. Andrással ezt követően a Balkánon találkozunk, ugyanis a király később megjutalmazza Pósa nevű hívét azért, mert az elébe ment Görögországba. Konstantinápolyból a hadiúton, a „Via militaris”-on haladt, amely a magyar határig 1054 kilométernyi volt. Ez az útvonal, amely az 1200 körüli magyar névtelen krónikás, Anonymus művéből a korabeli magyar követjárások útvonalaként is kikövetkeztethető, Edirne, Plovdiv, Trajanus kapuja, Szófia, Niš és Belgrád érintésével vezetett haza.

Eredmények

Katonai jellegű tapasztalatokra a magyarok nemcsak a szentföldi várrendszer tanulmányozása során tehettek szert, de saját szemükkel győződhettek meg a lovas és gyalogos harcászat kombinatív alkalmazásáról, vagy a számszeríjászok nagy gyakorlati hasznáról. Ebben az időben ugyanis a számszeríjászok már a földközi-tengeri távolsági hajózásban is meghonosodtak, s a pénzügyi feljegyzésekben egyre gyakrabban tűnnek fel. Közvetett módon biztosan hatottak a szentföldi tapasztalatok a magyarországi hadügyi fejlődésre, még ha ennek tárgyi vagy írásos bizonyítékait nem is tudjuk felsorakoztatni. Felvetették, hogy a jeruzsálemi jogfejlődés a magyar Aranybullára is hatással volt, amit azonban az újabb kutatás inkább elvetett.

A hadjárat egyik legnagyobb eredményét abban látjuk, hogy nagyobb veszteségek nélkül vettek részt a szentföldi harcokban, s a király a több ezer kilométeres úton biztosította serege ellátását és azt épségben haza tudta vezetni – legalábbis veszteségekről nem tudunk. Persze csak akkor tekinthetjük ezt eredménynek, ha egy hadjárat sikerét nem a hősi halottak számában mérjük. A magyar sereg észak-palesztinai vonulása nem volt eredménytelen. Harci részvételük megnövelte keresztes államok biztonságát, hozzájárult Tábor várának későbbi visszaszerzéséhez, s előkészített egy Egyiptom elleni kombinált támadást. Az egyiptomi támadás elhúzódása nem II. András személyén múlott, hanem a rajnai–fríz csapatok késlekedésén.

Az utókor nem azonos mércével ítélte meg a résztvevőket. Az osztrák herceg a „dicsőséges”, „der Glorreiche” melléknevet kapta, míg Andrást jobb esetben „jeruzsálemi”-nek nevezték, ami persze túlzás, hiszen a Szent várost nem pillanthatta meg, s egyébként is sokkal később, Werbőczytől kapta a melléknevet.

14 II. András képe a Mausoleum c. kötetben (Nürnberg, 1664),
háttérben a jeruzsálemi Szent Sír-templommal, amelyet sosem pillanthatott meg

Hasonlóképpen neheztelve szokták emlegetni, hogy a magyar király szentek ereklyéivel megrakodva tért haza, majd azokat a hozzá hű főpapok egyházai között osztotta szét. A későbbi magyar hagyomány a zágrábi székesegyház kincstárában található Aprószentek ereklyéjét tulajdonította Andrásnak, miként nem elképzelhetetlen, hogy Szent István protomártír fejereklyéje az esztergomi érsek István-kápolnájának jutott. Pedig az összes Keleten megfordult uralkodó így cselekedett: a közel-keleti hadjáratból apjához, V. Lipóthoz hasonlóan VI. Lipót is ereklyékkel tért haza. A szentföldi örökségnek kézzelfoghatóbb csoportját jelenti az az éremegyüttes, amely 1982-ben került a budapesti Nemzeti Múzeumba. A 32 keleti érem a 12. század közepétől különféle jeruzsálemi és antiochiai vereteket tartalmaz. Nem alaptalan a feltételezés, hogy a Szentföldről hazatérő magyar keresztesek egyike hozhatta magával.

15 A Nílus torkolatánál fekvő Damietta bevétele (1218. augusztus – 1219. november).
Csak Antonio Bonfini és nyomában Zrínyi Miklós gondolta azt, hogy II. András és serege is jelen volt

Pozitív értékelésünkkel persze nem járunk teljesen új utakon. A kiváló történész, Joshua Prawer aggodalma persze alaptalan volt, hogy II. András hazatérte után „nemzeti hőssé” vált volna. A külföldi szakirodalomban elsőként a francia történész, René Grousset mutatott megértést II. András keresztes hadjárata iránt (1936). Napjainkban James Ross Sweeney (1984), James Powell (1986), Thomas W. Smith (2017), legutóbb Zsoldos Attila (2021) értékelése hozott fordulatot II. András hadjáratának megítélésében. Nem azért látjuk eredményesnek, mert magyar, hanem azért értékeljük így, mert a maga idejében egy páratlanul jól vezetett, korlátozott célokat megvalósító, mai fogalmaink szerint „béketeremtő” hadjárat volt.

Veszprémy László

Képek

1 Keresztes lovagok rohama (rekonstrukció)
https://thedetailedhistory.com/a-short-guide-to-the-crusades/

2 II. András képe a Thuróczy-krónikában. A feliraton olvasható bejegyzés: „Szent Erzsébet apja”
https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Andr%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly#/media/F%C3%A1jl:Andrew_II_
(Chronica_Hungarorum).jpg

3 A keresztesek szaracén ellenfele a Raymonda-balettben
http://russian.show/event/raymonda-2/

4 II. András kereszteseivel a Képes krónikában
https://hhk.uni-nke.hu/hirek/2020/08/19/a-magyar-allam-alapitasa-folyamataban-tekintve

5 VI. Lipót herceg szintén keresztes hadat vezető apja, V. Lipót a császár előtt térdel, kezében a megszerzett Szent kereszt ereklyével
https://beyondarts.at/guides/en/klosterneuburg-monastery/babenberg-family-tree/leopold-v/

6 A spalatói katedrális
https://en.wikipedia.org/wiki/Cathedral_of_Saint_Domnius#/media/File:Cathedral_of_Split1.jpg

7 Az 1217-ben véres harcokban visszafoglalt portugál Alcácer do Sal
https://en.wikipedia.org/wiki/Alc%C3%A1cer_do_Sal#/media/File:Alcacer_do_Sal_Sado.jpeg

8 Keresztesek harca Mamerot 14. századi kéziratában
https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Inab#/media/File:BattleOfInab.jpg

9 Ahogy a 14. században elképzelték a szentföldi harcokat
https://archaeologynewsnetwork.blogspot.com/2020/01/knights-hall-built-by-crusaders.html

10 Tábor hegyének mai képe
https://en.wikipedia.org/wiki/Mount_Tabor#/media/File:PikiWiki_Israel_12379_Wadi_masha.jpg

11 Krak des Chevaliers vára
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/87/Krak_des_Chevaliers%2C_NW_Syria_-_3.jpg

12 Margat vára
https://hu.wikipedia.org/wiki/Margat#/media/F%C3%A1jl:Marqab-crusader-castle-donjon.jpg

13 II. András képe a Keresztes hadjáratok termében, Versailles-ban, egy máltai festmény nyomán
https://www.chateauversailles.fr/decouvrir/domaine/chateau/salles-croisades

14 II. András képe a Mausoleum c. kötetben (Nürnberg, 1664), háttérben a jeruzsálemi Szent Sír templommal, amelyet sosem pillanthatott meg
https://konyvmanufaktura.hu/termek/ii-andras-andreas-ii/

15 A Nílus torkolatánál fekvő Damietta bevétele (1218. augusztus – 1219. november). Csak Antonio Bonfini és nyomában Zrínyi Miklós gondolta azt, hogy II. András és serege is jelen volt
https://en.wikipedia.org/wiki/Fifth_Crusade#/media/File:Capturing_Damiate.jpg