1 Jelenet a délvidéki harcokból – az 1848. december 14-i jarkováci ütközet

Répásy Mihályét követően 1848. november folyamán újabb tábornoki kinevezésekre nem került sor. Decemberben pedig egyedül a délvidéki, a bácskai és bánsági hadtesteknél neveztek ki három vezérőrnagyot. A kinevezéseket a parancsnoki beosztásokban bekövetkezett változások indokolták.

Friedrich Eder vezérőrnagyot, a bácskai hadtest parancsnokát november 12-én Eszék erődjének parancsnokává nevezték ki. Az ő helyét az eddig dandárparancsnokként szolgáló Bakonyi Sándor vezérőrnagy vette át. November 21-én egészségi állapotára, felesége halálára és családi körülményeire hivatkozva kérte erődparancsnoki kinevezését, illetve ennek megtörténtéig szabadságolását, vagy ha ez nem lehetséges, nyugállományba helyezését a hetvenkét éves Fackh József vezérőrnagy. Az Országos Honvédelmi Bizottmány november 25-én négy hét szabadságot engedélyezett Fackhnak. December elején előbb a szintén dandárparancsnokként szolgáló Fackh vezérőrnagy, majd Bakonyi is szabadságra távozott, így őket pótolni kellett.

Bakonyi helyére az eddig dandárparancsnokként szolgáló Esterházy Sándor ezredes került. A kinevezéseknek a cs. kir. hadseregben megszokott rendjében itt némi törés következett be, hiszen Esterházy így megelőzte volt ezredesét, Vécsey Károlyt. Vécsey a kinevezésről értesülve, december 30-án tiltakozott, mondván, hogy „a n[eme]s gróf rangban után emberem vala, és egy ezredesnek ok nélkül még az osztrák zsarnok kormány sem léptete elébe soha után emberét, sértetlennek tisztelvén az ezredesek rangsorozatát.” A tiltakozás ekkor már érvényét veszítette, hiszen az OHB december 28-án mind Vécseyt, mind Damjanich János ezredest, a bánsági hadtest hadosztályparancsnokát tábornokká léptette elő. 

2 Vécsey Károly gróf	3 Kiss Ernő

E két kinevezést azonban megelőzte egy másik előléptetés, s ez szolgált e kettő magyarázatául is. December 22-én Kossuth altábornaggyá nevezte ki Kiss Ernőt, aki ekkor a bánsági hadtest parancsnoka volt. A kinevezést az magyarázta, hogy Kossuth Péterváradot, „az alvidék erős kulcsát”, s ezzel együtt a szlavóniai főhadparancsnokságot akarta Kissre bízni. Blagoević Imre altábornagy, főhadparancsnok beteget jelentett; Johann Zahn altábornagy, péterváradi hadosztályparancsnok, akinek Blagoević a parancsnokságot átadta, „aggott kora” miatt (68 éves volt) nem látszott alkalmasnak e poszt betöltésére. Kossuth Kiss tetszésére bízta, hogy a főhadparancsnokságot veszi-e át, avagy a bánsági hadtest vezetését viszi tovább. Ha Kiss nem fogadja el a szlavónai főhadparancsnokságra vonatkozó ajánlatot, Péterváradot akkor is biztosítani kell.

Ezt szolgálta egy másik áthelyezés. Csuha Antal volt cs. kir. alezredes, október vége óta honvéd ezredest Kossuth péterváradi dandárparancsnokká és helyettes várparancsnokká nevezte ki ekkor. Ugyanakkor a cs. kir. fősereg betörése miatt Kossuth és az OHB Pest környékén egy tartalékhadtestet akart összevonni, s ennek parancsnokságát Damjanichra akarta bízni. Ha mind Kiss, mind Damjanich eltávoznak a hadtesttől, a parancsnokságot valakire rá kell bízni. A bánsági hadtestnél azonban csupán egy ezredes szolgált ekkor: Vécsey Károly, a 2. (Hannover) huszárezred parancsnoka.

Az ügyet tovább bonyolította, hogy Damjanich december 9. óta beteg volt, s előbb Nagybecskereken, majd Szegeden feküdt. Kossuth Kissnek írott levelében már jelezte, hogy Damjanichot vezérőrnaggyá akarja előléptetni, de kérte, hogy a forma kedvéért ezt Kiss „ajánlata és felterjesztése előzze meg”. Ugyanakkor kifejtette, hogy a tartaléksereg szervezéséről azonnal kell intézkedni, s ezért Damjanichot felgyógyulása után valószínűleg a Bánságban fogják továbbra is alkalmazni. Ezt – a tábornoki kinevezésre vonatkozó ígérettel együtt – megírta Damjanichnak is, s a meleg hangú levélben mielőbbi gyógyulást kívánt az ezredesnek. Furcsa, hogy Kossuth miért írta meg a tartaléksereg élére történő kineveztetés lehetőségét Damjanichnak, ha az ezredes beteg volt? Valószínűleg abban reménykedett, hogy Damjanich, ha meggyógyult, Szegedről a fővárosba siet a parancsnokság átvételére. Damjanich azonban december 24-én közölte, hogy még mindig beteg. Leveléből az is kiderült, hogy nem ragaszkodik a bánsági hadseregnél történő további alkalmazásához. „Parancsoljon bárhová Elnök úr, mit tehetségem tenni enged, akaratom elhatározott s tiszta lévén, tenni fogok, s így még itten várom be további parancsait.” Kossuth tehát bevárta Damjanich válaszát, s csak ezután nevezte ki a tartaléksereg parancsnokává Répásy Mihály vezérőrnagyot. Kiss válaszának bizonytalansága miatt azonban mind Damjanichot, mind Vécseyt vezérőrnaggyá nevezte ki december 28-án.

4. Damjanich János

Damjanich oklevele „az ördöghídi, alibunári, jarkováci és tomasováci sáncok ostromlása és bevétele alkalmával tanúsított” bátorságával indokolta kinevezését. Damjanich azonban 1849. február 9-én visszaküldte az OHB-nak az oklevelet, s közölte, hogy ő az ördöghídi és tomasováci sáncok bevételénél nem volt jelen, s „nehogy azáltal más egyéneik érdemei csorbíttassanak”, kérte az OHB-t, „méltóztassék tábornoki kineveztetésem érdemeit a lagersdorf-, Karlsdorf, alibunár és jarkováci táborok bevételeinél tett, hazám iránti hű köteleztetéseim eljárására hivatkozni”. A végleges, javított tábornoki oklevelet tehát csak február 13-án állította ki az OHB.

Péterváraddal kapcsolatban Kossuth nem várta be Kiss válaszát, mert december 25-én arra a hírre, hogy az ottani főhadparancsnokság még mindig a cs. kir. hadügyminisztériummal levelez, utasította a hadügyminisztériumot: bízza meg Csuhát a péterváradi főhadparancsnokság ideiglenes vezetésével. Az utasítás érdekessége, hogy Kossuth nem helyettes, hanem tényleges várparancsnokként és tábornokként említette Csuhát. Ez valószínűleg csak tollhiba volt, mert Csuhát január elején is ezredesként említette.

December végére tehát némi koncepció látszott kialakulni a tábornoki kinevezésekkel kapcsolatban. Ez egybeesett a magyar hadsereg egységesítését célzó intézkedésekkel. 

A honvédsereg szervezete 1848 decemberében

Ez utóbbi kategóriába tartozik a hadosztályok nagysága miatt a feldunai hadtest két hadosztályparancsnoka, Lázár György és Schweidel József is. Egyelőre nem érvényesült még ez az elv az aradi ostromsereg esetében. Ennek élén azonban csak nemrég történt váltás, s parancsnoka, Gaál Miklós csak december 1-én lépett elő ezredessé.

5 Török Ignác	6 Gaál Miklós

Az 1849. januári kinevezések ennek a logikának az alapján történtek. Január 7-én lemondott a komáromi várparancsnok, Majthényi István. Kossuth előbb Meszlényi Jenő alezredest, sógorát nevezte ki várparancsnokká és ezredessé. A döntés méltánytalan volt, hiszen a vár erődítési igazgatója, Török Ignác már november 27. óta mérnökkari ezredes volt. Igaz, Török hűségét 1848. szeptember 25-én Wargha István, a magyar külügyminisztérium titkára, majd október közepén ifj. Pázmándy Dénes képviselőházi elnök, Csány László, Luzsénszky Pál és Bónis Samu kormánybiztosok kétségbe vonták, ám az OHB érdeklődésére Sárközy József komáromi kormánybiztos megnyugtató választ adott Török megbízhatóságáról. A választ Kossuth elfogadta, hiszen egy november 29-i sajátkezű levelében Török érdemeivel indokolta ezredesi kinevezését. Török tehát rangidős volt. Meszlényiben viszont volt annyi szerénység és önkritika, hogy visszautasítsa Kossuth ajánlatát, s így a komáromi haditanács kérésére Kossuth Török Ignácot vezérőrnaggyá és várparancsnokká nevezte ki.

1849. január elején Gaál Miklós, az aradi ostromsereg parancsnoka is megkapta vezérőrnagyi kinevezését. A fennmaradt forrásanyagból úgy tűnik, hogy Gaál kinevezésében nem csupán a már említett észszerűség szempontjai játszottak fontos szerepet, hanem maga Gaál is, aki napról-napra merész tervekkel bombázta Kossuthot. Kossuth rendre felhívta Gaál figyelmét arra, hogy előbb Aradot vegye be, s csak utána foglalkozzon más tervekkel. Ám kétségkívül imponáltak neki az elméleti katonai szakértelmét meg-megcsillogtató ambiciózus ezredes (majd tábornok) nagyívű tervei. Ezzel magyarázható, hogy az 1849. január 3. és 25. közötti három hétben hat sajátkezű levelet írt Gaálnak; ilyen „sűrű” levélváltásra a korábbiakban és a későbbiekben csupán Görgei, Bem, Perczel és Dembinski, tehát a hadseregparancsnokok esetében van példa!

A harmadik, mint láttuk, már december végén megelőlegezett kinevezés Csuha Antalé, Pétervárad parancsnokáé volt. Csuhát január 9-én léptette elő tábornokká Kossuth. Csuha sajátos pályát futott be 1848-ban. Cs. kir. tisztként került a nemzetőrség és honvédség ügyeivel foglalkozó Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, de már 1848. június végén a Délvidékre vezényelték. Részt vett július 14-én a szenttamási szerb tábor első, sikertelen ostromában, majd onnan Törökbecsére helyezték át. A különösebb kitüntetésre alkalmat nem nyújtó beosztásban Csuha rosszul érezte magát. Miután többször hiába kérte átvezénylését, szeptember végén nyílt levélben fordult „a mostani országgyűlésen lévő rokonaihoz”, s kérte őket, intézzék el áthelyezését valamelyik harcoló egységhez: „…utolsó csepp vérem a hazámé, nem várok egyéb jutalmat tőle, mint azt, amire minden hazafi számolhat- hogy engedje érte ott harcolnom, ahová beillek, tegyen oda, aminek megfelelek.” A levél eljutott Kossuthhoz is, hiszen az ő titkárának hagyatékában található ma is.

Az áthelyezés azonban váratott magára. A kiújuló délvidéki harcokban Csuha október 13-án Rohonczy Lipót őrnaggyal együtt hősies küzdelemben mindaddig védte Törökbecsét a támadó szerbek ellen, míg Damjanich János őrnagy 3. honvédzászlóalja fel nem mentette a szorongatott várost. November 11-én az OHB nyolc hadmegye szervezését rendelte el. Csuha a 4., szegedi központú hadmegye parancsnokságát kapta meg. Csuha feladata volt az újoncozás megszervezése, a beérkező újoncok felszerelése, beosztása és kiindítása, a honvédzászlóaljak létszám- és anyagi hiányainak pótlása.

November 20-án Kossuth minden eddiginél fontosabb tisztet bízott volna reá: őt akarta kinevezni az erdélyi magyar csapatok parancsnokává. Csuha azonban nem fogadta el ezt a megbízást. Így került Bem a felső-erdélyi hadsereg élére. December végén előbb helyettes, majd tényleges várparancsnokként került Péterváradra, s a hónap végétől már a főhadparancsnokság vezetését is ellátta. 1849. január elején Csuha értesült arról, hogy a magyar csapatok rövid idő múlva elhagyják a Délvidéket. Mivel a vár meglévő őrségét elégtelennek tartotta a védelem ellátására, erősítéseket, pénzt és élelmiszert kért. Kossuth személyesen intézkedett Csuha kéréseinek teljesítéséről. Január 9-én pedig honvéd vezérőrnaggyá, azaz tábornokká nevezte ki Csuhát.

7 A péterváradi erőd

December és január fordulóján a honvédsereget a volt cs. kir. tábornokok mindegyike elhagyta, de az október óta kinevezett honvédtábornokok közül is többen leköszöntek. A már korábban nyugalmazott tábornokok közül jelentkeztek a cs. kir. csapatoknál Teleki Ádám, Franz Holtsche, Fackh József, Jovich István vezérőrnagyok, Móga János, Emanuel Dietrich altábornagyok. A szabadságoltak közül így tett Bakonyi Sándor. A budai főhadparancsnokság vezetője és helyettese, Hrabovszky János és Mayer Ferenc altábornagyok sem követték az OHB-t Debrecenbe. A Kolozsvár indokolatlan feladása miatt magyar haditörvényszéki eljárás alá vont Baldacci Manó is bevárta a fővárosban Windisch-Grätz csapatait. Március végén jelentkezett a cs. kir. csapatoknál a december vége óta szolgálaton kívül lévő Blagoevich Imre és Johann Zahn altábornagy is. A reménytelennek látszó hadihelyzet miatt letette a hűségesküt az uralkodóra két Erdélyben szolgáló tábornok, Sombori Sándor és Dobay Károly is.

                                                                                                                                                                     Hermann Róbert 

(Az illusztrációk a szerző magángyűjteményéből származnak)